Hová menjünk üres tankkal nyaralni?
Pihenés közben spórolni
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Összeállításunkban 14 ország üzemanyagárait hasonlítottuk össze.
Ahány ház, annyi szokás. – tartja a mondás, és ez a megállapítás a nyaralási szokásainkra is érthető. Valaki az órák hosszat tartó buszos zötykölődés híve, és így jut el a spanyol, netán a görög tengerpartra. Valaki fapados repülőgépre ül, és komfortosan érkezik meg Afrika északi részére, vagy a környező szigetek egyikére. A legtöbben azonban autóval kelnek útra - saját kocsival, céges járművel, voltaképpen egyre megy -, és ezek a családok négy keréken járják be Európát – most nekik próbálunk segíteni a német ADAC legfrissebb adatai alapján készült összeállítással. Célunk, hogy Önök spórolhassanak az üzemanyaggal, ugyanis egyáltalán nem mindegy, melyik országban kell benzint vagy gázolajat vételezni, és ugye, több száz kilométerre az otthontól nem játszik a hétköznapokon bevett magyar gyakorlat, hogy ötezerért tankolunk, aztán addig megyünk, amíg a naftából futja.
Mivel német forrás alapján dolgoztunk, elnézést kérünk azoktól, akiknek Szlovákiába, Romániába visz az útjuk, ezeket az országokat nem vették bele azon 14-es csoportba, amelyről a következőkben szó lesz. Nem végeztünk közvélemény kutatást, de részünkről nem valószínű a baklövés, ha kijelentjük: nyaralás szempontjából a magyar autós turisták talán legkedveltebb célállomása Horvátország, ahová ajánlatos a szárazságtól porzó tankkal menni. A vizsgált országok közül déli szomszédunknál a legolcsóbb a benzin, ráadásul a gázolaj ára is nagyon kedvező; és ha megnézik a cikk alján található részletes felsorolást, azonnal kitűnik a magyar üzemanyaghoz viszonyított különbség. Az európai országokban nem elhanyagolható az árak közötti eltérés, így például mindenképpen érdemes Ausztriában tankolni, ha Németországba megyünk, mert mind a 95-ös, mind a gázolaj olcsóbb a sógoroknál. Hozzánk képest Lengyelországban, Szlovéniában is kedvezőbbek az árak, viszont Csehország már nem nagy biznisz, a literenként megspórolt 2, illetve 1 centtel nem leszünk sokkal gazdagabbak, maximum az érzés adatik meg, hogy nem fáztunk rá az üzemanyag-vételezésre. Olaszországban, Franciaországban vastagon fog a ceruza, míg a legdrágább helyek közé Dánia, Hollandia és Belgium sorolható – ha a Benelux államokba kirándulunk, Luxemburgban kötelező a gépi abrakoltatás, már csak azért is, mert eleve itt a legolcsóbb a gázolaj. Nagyon kellemes meglepetések érhetik az utazót Spanyolországban, amely üzemanyag szempontjából a legkedvezőbb árakat jelentő térségek közé tartozik, és érdekes a svájci helyzet, ahol a benzin olcsóbb, mint Magyarországon, ellenben a gázolaj drágább.
Végezetül még egy hasznos tipp: ha lehetséges, kerüljük el a határoknál lévő töltőállomásokat, amelyek rendszerint zsúfoltak; és figyeljük folyamatosan az árakat, mert nem biztos, hogy az autópálya melletti kút drágább, mint a városokban található. Jó utat, jó spórolást mindenkinek!
| Ország | Benzin (EUR) | Gázolaj (EUR) |
| Magyarország | 1,29 | 1,22 |
| Belgium | 1,48 | 1,24 |
| Dánia | 1,59 | 1,40 |
| Németország | 1.43 | 1,24 |
| Franciaország | 1,43 | 1,24 |
| Olaszország | 1,38 | 1,31 |
| Horvátország | 1,15 | 1,09 |
| Luxemburg | 1,18 | 1,01 |
| Hollandia | 1,57 | 1,24 |
| Ausztria | 1,24 | 1,15 |
| Lengyelország | 1,20 | 1,14 |
| Svájc | 1,24 | 1,29 |
| Szlovénia | 1,21 | 1,17 |
| Spanyolország | 1,16 | 1,09 |
| Csehország | 1,27 | 1,21 |
Krepsz Zoltán
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Alfa Romeo tesztek
Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt
Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.
Alfa Romeo GT teszt
Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.
Alfa Romeo 159 teszt
A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.
Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155
Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.
Alfa Brera 2.4 JTDM
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Még több Alfa Romeo tesztCímlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Jégre vitték az Alfa Giuliettát
- Modern Alfa Romeo Giulia Franciaországból
- Gömbfej-javítás
- Scania Citywide autóbuszcsalád
- Mátyásföld kincsei: Ikarus 55 és 66
- Szupererős turbómotor az Alfa Romeótól
- Különleges magyar járművek
- Negyed mérföld 4 másodpercen belül
- Alfa Romeo 4C Concept: színében már megújult
- Mennyibe kerül a jogosítvány?
Használtautó.hu
|
Ár: 1.499.000 Ft Évjárat: 2003 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 380.000 Ft Évjárat: 1997 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 599.000 Ft Évjárat: 1997 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |






















