Inkognitóteszt: szervizköltségek országszerte
Feltérképeztük: olcsóbb-e a szervizelés vidéken?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem csak az autómárkák között, az egyes szervizek összevetésekor is jelentős különbségek lehetnek a karbantartási költségekben, ezért nem árt tájékozódni, hogy hol a legolcsóbb.
Rögzített műveletsort jelentenek a kötelező karbantartások, a műhelyek árai között mégis nagyok az eltérések
Miként a tudatos autóvásárló nem csak az adott modell, hanem annak szervizháttere után is érdeklődik vásárlás előtt, használt és új autó keresésénél is érdemes tájékozódni, hogy az adott típussal milyen kalkulálható szervizköltségekre lehet számítani. Aktuális inkognitótesztünkben mi is így tettünk, s négy kurrens modell (Chevrolet Spark 1.0, Fiat 500 1.2, Ford Mondeo 2.2 TDCi, Kia cee’d 1.4) első kötelező karbantartásának árát tudakoltuk meg 5-5 márkaszerviznél, valamint az érdekesség kedvéért egy márkafüggetlen autójavítónál is.
A kapott ajánlatokat táblázatunk foglalja össze, a legjelentősebb árkülönbségek esetén akár 100 százalék fölötti eltérés tapasztalható, de még a leginkább egységes díjakat mutató Chevrolet esetében is adódhat bő 40 százalékos különbség.
Első kötelező karbantartások árai
| Chevrolet Spark 1.0 (15 000 km) | |
| Chevrolet Kiss-Gerencsér Autóház, 8800 Nagykanizsa, Récsei u. | 20 000 − 23 000 Ft |
| Chevrolet-C-Mobil, 6728 Szeged Algyői út 34. | 22 000 − 24 000 Ft |
| Chevrolet Di-Fer, 2030 Érd, 6-os főút 23-as km | 25 000 − 30 000 Ft |
| Chevrolet Sajó, 3527 Miskolc, József Attila u. 84. | 30 000 Ft |
| Chevrolet Duna, 1095 Budapest, Soroksári út 160. | 30 000 − 35 000 Ft |
| Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. | 29 280 Ft |
| Fiat 500 1.2 (30 000 km) | |
| KB Autóteam, 6500 Baja Dr. Alföldi József tér 1. | 26 205 − 35 243 Ft* |
| Bonus Kft, 9700 Szombathely Zanati út 27/a | 30 000 Ft |
| TWIN '93 Kft., 3533 Miskolc Lorántffy Zs. u. 36. | 35 000 − 40 000 Ft |
| Autófórum Riegler Kft., 9027 Gyõr Pesti u. 4. | 50 000 Ft |
| Autóház Budaörs, 2040 Budaörs Kinizsi u. 28. | 70 000 Ft |
| Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. | 21 184 Ft |
| Ford Mondeo 2.2 TDCi (20 000 km) | |
| Vagép ZRt., 3529 Miskolc, József Attila u. 45. | 29 000 − 36 000 Ft** |
| Ivanics Kft., 8000, Székesfehérvár, Palánkai út 7. | 41 000 − 42 000 Ft |
| Autó-Szántó Kft., 8900 Zalaegerszeg, Balaton u. | 43 414 Ft*** |
| Auto Fort, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt | 42 000 − 45 000 Ft**** |
| For Top Kft., 9200 Mosonmagyaróvár, Gabonarakpart 6. | 50 000 − 53 000 Ft |
| Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. | 41 287 Ft |
| Kia cee'd 1.4 (20 000 km) | |
| Dakó Kft., 6000 Kecskemét Mindszenti körút 53. | 28 000 Ft |
| Autentik Motor-Car Kft., 9012 Győr, Mérföldkő út 1. | 28 665 Ft |
| Gadácsi Autóház Kft., 8360 Keszthely, Tapolcai út | 29 000 Ft |
| Jász-Plasztik Autócentrum Kft., 8200 Veszprém Almádi út | 39 000 − 40 000 Ft |
| Kia Óbuda, 1037 Budapest Vörösvári út 123. | 45 000 − 49 000 Ft**** |
| Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. | 28 504 Ft |
*: utángyártott szűrőkkel és gyári árakkal
**: akciós ár, a második egy év extra garanciával
***: 4 éves autóra, üzemanyagszűrő és fékfolyadék cseréjével
****: légszűrő nélkül, illetve annak cseréjével
Olajat cserélni mindenki tud, ám ma már komoly diagnosztikai berendezéseket igényel az autók javítása, ezeket díjaival minden műhely vissza kell termelje
Olajra, olajszűrőre minden esetben kell már az első szerviznél is költeni, a levegő- és az utastéri pollenszűrőből azonban legtöbbször csak állapotfüggően szükséges új
A legkomolyabb árdifferenciát a Fiat esetében tapasztaltuk, ugyanazon munkára 26 205 és 70 ezer forintos ajánlatot is kaptunk, igaz, a bajai szervizes nagyon előzékenyen az utángyártott, de gyári beszállítóktól származó szűrőkkel is adott ajánlatot − gyári elemekkel épp fele annyiért vállalná a munkát, mint a budaörsi.
A Ford esetében szintén lehetséges bő dupla ár, ám itt a többi márkával ellentétben nem a fővárosi, illetve a Fiat esetében ahhoz közeli műhely a legdrágább. Ezúttal az osztrák határhoz közeli mosonmagyaróvári szerviz adta a legnagyobb összegű árajánlatot, a legkisebb számlával pedig a miskolci kecsegtetett. Számai alapján nem a legnyerőbb ugyan a zalaegerszegi szerviz, ám precízsége kimagasló, csakis alvázszám alapján álltak velünk szóba, s ez alapján kiderült, alibi autónk már bő 3 éves, így hiába van benne kevés kilométer, üzemanyagszűrőjének és fékfolyadékjának cseréje is aktuális lenne, ezekkel együtt bizony igen kedvező a 43 414 forintos, tételes árajánlat. Egyedi konstrukciót ajánlott a miskolci műhely is, amikor kiderült, hogy az autó már elmúlt 2 éves, 36 ezer forintért minden aktuális munka elvégezését és plusz egy év garanciát is ajánlottak; az autó 7 éves koráig nyújtható jótállásról lemondva pedig az aktuális akciókkal 30 ezer forint is lehetne az amúgy náluk is mintegy 40 ezer forintot taksáló munka. A budapesti műhely a légszűrő cseréjétől tette függővé a középmezőnybe tartozó szervizdíjának pontos végösszegét, mely a márka műhelyeinek sorában a második legdrágább.
Nem csak a márkafüggetlen szervizek, a márkák sajátjai is kedvezményekkel versenyeznek a kuncsaftokért
Klasszikus képet mutat a Kia, a koreai márkánál egyértelmű az autósok zömében élő kép: a budapesti műhely drága, a vidékiek kisebb-nagyobb mértékben olcsóbbak. Magyarán, aki jár időnként vidéken, annak érdemes autójának karbantartását akkorra időzíteni, s a szervizek árkülönbözetéből a vidéki kirándulás útiköltsége és még akár egy állatkert-látogatás, vagy egy jó ebéd is kijöhet. Tapasztalataink szerint a műhelyek bőven vannak olyan készségesek, hogy kuncsaftjuknak csereautót adjanak, vagy megbeszélt helyen vegyék át az autót, magyarán nem kell kényelmetlenségre, taxiköltségre számítani amiatt, mert a szerviz nem épp a kívánt célpont mellett található.
Sok esetben nem olyan elegánsak a márkafüggetlen szervizek, mint a gyáriak, ám tudásuk, felkészültségük azokéhoz hasonló kell legyen, áraiknak a vidéki márkaszervizek gyakorta aláajánlanak
A karbantartási költségek féken tartásáért nem feltétlenül kell azonban vidékre utazni. Ma már ugyanis nem kötelező márkaszervizben végeztetni az autók szervizelését, amennyiben a gyárival egyenértékű tudású és műszerezettségű műhely végzi a javítást, a garancia megmarad. Utóbbi bizonyítása nyilván nem egyszerű, de a nagyobb szervizhálózatok vélhetően kellő tapasztalattal rendelkeznek már a gyárakkal szembeni garanciaérvényesítésben – azt azonban megjegyzik, hogy az utólagos, kiterjesztett garanciák esetében legtöbbször kifejezetten a márkaszervizekbe járást írják elő, így ők magukat is leginkább a már garanciából kifutott, vagy gyári garanciával rendelkező autókhoz ajánlják. A táblázatunkban látható számokból látható, hogy vannak márkák, ahol fokozottan megéri a márka saját műhelyéről való lemondás, de olyanok is, akiknél a manapság egyáltalán nem ritka vevőcsalogatókkal a gyári műhelyek lehetnek az olcsóbbak.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Opelt venne? Kérdezze ki a márkaszervizt, mielőtt döntene!
Használt autó vásárlása előtt minden esetben ajánlott a márkaszervizben történő átvizsgálás. Próbára tettük az Opel ezen szolgáltatását.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
FORD tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Ford Mustang Boss 302 villámteszt 
A 4000 példányra limitált Ford Mustang Boss 302 szériából hivatalosan csak egy példány hajózott át Európába - az a példány, amit röpke fél órára mi is meghajthattunk.
Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt 
Tavaly második generációjába lépett, és egyben kétfelé ágazott a Ford C-Max palettája. Nálunk a nagyobbik, hét üléssel is rendelhető Grand járt.
Ford Mondeo 2.0 SCTi Powershift Titanium Luxury teszt
Csúcsmodelljével, 2,0 literes, 240 lóerős, turbós, EcoBoost benzinesével járt nálunk a tavaly megújult Ford Mondeo, jó is volt!
Ford Metal-Ka 1.2 teszt
Háromféle színben rendelhető a Ford Metal-Ka, amely a jól ismert kisautó egyedi külsejű változata. Nálunk 1,2 literes benzinmotorral járt a Fiat 500-assal szoros műszaki rokonságban álló modell.
- Ford S-Max 2.0 EcoBoost Powershift Titanium teszt
- Ford Galaxy 2.0 TDCi Ghia Powershift teszt
- Ford Fiesta Sport teszt
- Ford Kuga teszt
- Ford Tourneo Connect teszt
- Ford Focus CC teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új Dodge, Ford és Toyota NASCAR versenyautók
- Szegedi győzelem a Bosch Rexroth Pneumobil versenyen
- Buktatók a kínai autógyártásban
- Vége a boldog időknek: nőhet a benzin és a gázolaj ára
- Munkabizottság alakult az új KRESZ kidolgozására
- Miként alakulhat át a műszaki vizsgáztatás?
- Ford Ranger menetpróba
- Hogyan kell átírni ma egy autót?
- EcoBoost motorokkal árasztja el Európát a Ford
- Ford Transit 2.2 TDCi Trend, 2010 használtteszt
Cikk ajánló
Drágult a gázolaj - megtérülhet még a dízelek felára?
7 hónapja – Tippek, tanácsadók
Tavasszal hét modell kapcsán kiszámoltuk, hogy megéri-e a benzinesnél drágább dízelt venni. Most a növelt árú és jövedéki adójú gázolajjal aktualizáltuk a kalkulációt.
Baleseti adó is sújthatja a karambolt okozókat
8 hónapja – Autósvilág hírei
Ijesztő kiadásnak tűnik, de valójában megalapozott költségeket fedezne a balesetokozók sarca.
Fokozott karbantartást igényel az utólagos klíma
11 hónapja – Tippek, tanácsadók
A gyári légkondicionálók akár évekig hibamentesek lehetnek, az utólagosan beépítettek azonban komolyabb törődést igényelnek.
-
Ismét drágább a gázolaj, mint a benzin. Milyen autó kell így a népnek?
7 hónapja – Használtautó -
Vegyünk vagy várjunk? Átírási illetékek most és jövőre
6 hónapja – Tippek, tanácsadók -
Új jogszabályok keserítik az autósok életét
11 hónapja – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 599.000 Ft Évjárat: 2001 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.500.000 Ft Évjárat: 2008 / 1 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.799.000 Ft Évjárat: 2008 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |






































Hozzászólások (5 db)
Hiába a jól felszerelt szerviz, ha nincs hozzá jól megfizetett szaki. Karosszériás vagyok és egy 5000km-t futott VW GTI-t Bécsbe kellet vinnem, Kecskeméten és Bp-en 1-1napos keresgélés után, komputer cserére gondoltak. Határon túl 10perc alatt megállapította a jelenség elmondása után, hogy a motoron lévő testkábelt nem húztam meg. (igaz hogy a bevételből nagyobb %-t kap mint az itteniek.)
Hozzáteszem hogy nekem mindegy mert új autót nem vásárolok...egy hogy ahogyan kihozom a bolt/szalonból már 30 %-al ér kevesebbet..és kötelezettségek!!
Így inkább vásároltam nagyon szép mondható újszerű gépkocsikat /2-öt/ minden extrával és az új árhoz képest töredéken!
Remek lenne tényleg ezt több márkával is látni legfőképpen Toyotával, VW-val és Opellal, de Mazdát is szívesen látnánk ! :)
inden esetre nem értem, ha a gyártó előírja hogy csak márkaszervíz...akkor ne csak a tulajdonost kötelezze hanem a szervízt is hogy azonos áron dolgozzanak!!!Legalább míg garanciális autóról van szó.
Remek lenne tényleg ezt több márkával is látni legfőképpen Toyotával, VW-val és Opellal, de Mazdát is szívesen látnánk ! :)
Érdekel lehetne egy VW csoportos v. BMW v. esetleg Peugeot összehasonlítás is, mert ezeket a márkákat a márkaszervizek lényegesen drágábban javítják mint a tesztben szereplő 4 típust és ott azért jelentős különbségek lennének a márkafüggetlen és márkaszervizek között!