Elátkozott piros lámpák, amik feltartanak

Keressük az ország legritkábban váltó lámpáját!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány forgalomirányító lámpánál örökkévalóságnak tűnik mire zöld lesz, s valóban hosszú percek telnek el a szabad jelzésig. Keressük a legidegesítőbbet!


Amikor az up! és a Twingo összehasonlító tesztjét csináltuk, majdnem kint ragadtunk a Hajógyári szigeten. Kifele jövet ugyanis szép kis, 7-8 autóból álló kocsisor jött össze az egysávos K-híd előtti piros jelzésnél. Kezdetben nem gyanakodtunk, ültünk türelmesen, ahogy az ilyenkor illik. Aztán kezdődött a fejforgatás, ide-oda nézés, töprengés, hogy mégis mikor mehetünk majd át. Legalább 6-7 perce ültünk az autóban, pont kezdtem azon agyalni, hogy még hatvan másodpercet várok, utána kitörünk, mint Zrínyi, de két autóval előrébb valaki még nálam is türelmetlenebb volt. Kitekerte a kormány, elhúzott az előtte állók mellett, elindult kifele, s már épp utána iramodtam volna, mikor végre megjelent a zöld jelzés, és az egész sor útnak indulhatott.

Pár héttel később egy barátom mesélte, hogy focira menet elnézte a lehajtóját, egy benzinkútnál visszakanyarodott, de aztán rájött, hogy szabályosan nem fog tudni balra kanyarodni a Soroksári úton, ezért behajtott az egyik jobb kéz fele eső kilencedik kerületi mellékutcába. Itt dobott egy Y-fordulót, majd szépen megállt a Soroksárira mindkét irányban kihajtási lehetőséget biztosító lámpánál, s várta, hogy mehessen sportolni. Várt, várt, várt. Várt még egy kicsit. Kicsit közelebb gurult a lámpához, majd várt. Ezután elkezdte nézegetni a telefonját, úgyhogy tudja, hogy pontosan 9 percig állt még, mire kikanyarodhatott.
És akkor sem magától váltott a lámpa: gyalogosok érkeztek, akik a Soroksári úton akartak átkelni, ők gombot nyomtak, ezzel zöldre váltották a zebrához rendelt lámpát, blokkolták a Soroksári forgalmát, és ezalatt a barátomat feltartó piros is engedett, így továbbmehetett labdát rúgni.
Hirdetés
A két eset kapcsán felmerült, hogy vajon még hány ilyen lassan kapcsoló, autóst szívató lámpa lehet a városban és az országban. A kollégáktól a következő tippek érkeztek:
A Szegedi úton lévő vasúti átjárónál lévő lámpa, ahol ki is írják, hogy akár 10 percnél tovább is zárva tartható, de MINEK!? Főleg azért nem értem, mert a Hungária-Róbert Károly felüljáró alatt is van egy átjáró, ami ugyanazokhoz a sínekhez tartozik és az meg normálisan vált pirosra, és nem olyan, hogy akár fél óráig is piros…
Az Andrássy szervizútján kb. az összes lámpa nagyon sokáig piros…
Debrecenben a Decathlon áruházból a balmazújvárosi útra kivezető út lámpája maximum 15-20 percenként vált zöldre. (Sokan a piroson mennek át, mert azt hiszik elromlott.)
Talán a XIV. Szentmihályi út – Kerepesi út kereszteződése csúcsforgalomban. Mivel keresztezi a gödöllői HÉV útvonalát, és ilyenkor az gyakran jár - ráadásul mindenki haza akar jutni – örökkévalóságnak tűnik kivárni. Ha minden várakozásért elkövetett anyázásért kapna a költségvetés 1 forintot, akkor már megépíthették volna az ide tartozó felüljárót…


Mivel elsőre még csak nagyjából tudtuk, hogy sokat vártunk, stopperrel is elmentem a cikket útnak indító két lámpához, hogy megmérjem a váltási időket. A Hajógyáriban nem kellett csalódnom. Épp akkor érkeztem, amikor zöldről pirosra váltott, úgyhogy indulhatott az időmérő. 11 és fél percet álltam az út szélén, ez alatt egyszer sem váltott, de ekkor érkezett valaki, aki autóval akarta elhagyni a szigetet. Beállt a záróvonalhoz, és 2 perc sem telt el, már meg is kapta a zöldet, és indulhatott. Gondoltam, várok még egy kört, hogy biztos legyen, és lőn, 7 perc után jött megint valaki, záróvonalhoz beállt, majd további 2 perc elteltével már ki is hűlt a helye. Gyanút fogtam. A lámpához sétálva láttam, hogy az aszfaltba szép széles négyszöget vágtak, ami általában az indukciós tekerccsel ellátott közlekedési lámpa legbiztosabb jele.
Indukciós tekercs
Indukciós tekercset sok helyen használnak, például hallókészülékekben, erősítőkben, és néha az utakba építve, a jelzőlámpák vezérlésére. Az aszfaltba épített réztekercsen áramot vezetnek át, a felette elhaladó vagy megálló autó megváltoztatja az elektromos mezőt, ezt a változást a rendszer agya érzékeli, és lefordítja jelzőlámpanyelvre. Ha a záróvonal környékén négyszög alakban kivágott aszfaltot látunk, az nagy valószínűség szerint az útba épített indukciós tekercset rejti: ha a fránya lámpa nem akar váltani, igyekezzünk ráállni a kivágott felületre, adjunk jelet a mezőnek!

A IX. kerületben még kisebb szerencsével jártam. Barátom leírása alapján két hely, az egymás mellett található Földváry és Tagló utcák jöhettek szóba, így ebben a kettőben kezdtem lámpafigyelésbe. Bármilyen eldugott, kis forgalmú utcákról van is szó, 2 és fél percnél nem telt el több anélkül, hogy ne jött volna hátulról az indukciós tekercset és a hozzákötött jelzőlámpát aktiváló gépjármű. A kivágott négyszög ugyanis itt is megvolt az aszfaltban, így vagy az eredeti eseménynél fennálló rendszerhibára, vagy arra tudok következtetni, hogy emberem nem ment elég közel a záróvonalhoz: mivel régóta ismerem, ezt a lehetőséget ki kell zárnom.
Úgy tűnhet tehát, hogy a kezdetben felvázolt helyzetekben nem a forgalomirányítók szívatták az autósokat, hanem a sofőröknek nem volt tudomása az aszfaltba épített villanypásztorokról, s mindkét esetben ennek folyománya volt a hosszas várakozás. Ugyanakkor azért élünk a gyanúperrel, hogy kicsiny hazánkban léteznek minden logikát nélkülözően hosszúra állított piros jelzések, amikről hasznos lenne értesíteni a forgalom résztvevőit. Úgyhogy ezennel megkérjük tisztelt Olvasóinkat, hogy ha tudomásuk van ilyen, hosszas fennakadást, indokolatlan várakozást okozó jelzőlámpáról bárhol az országban, írjak meg a cikk alatti hozzászólásként, mi pedig értesítjük az anomáliáról az illetékeseket. Hátha ezzel is sikerül kicsit gördülékenyebbé tenni a közlekedést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    PuntoZoli.
    Szerintem a Rákosrendezőnél lévő vasúti sorompónál kell a legtöbbet várakozni, sőt ki is van írva, hogy akár 10 percnél is tovább tarthatják lent a sorompót, szerintem ez abszurd.
    Ha valaki át szeretne menni Zuglóból Angyalföldre ki kell menni az M3-ra-Körútra hogy átmenjen Zuglóban ez szerintem felháborító.
    Közlekedési láma szempontjából- M3 Debrecenbe bevezető 354 főútról Debrecen Böszörményi útra. A közúti lámpa volt hogy több mint 2percig volt piros, igaz hogy hajdúböszörmény felé egyetlenegy autó sem ment el, de én ott álltam több autós társammal együtt percekig.

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    PuntoZoli.
    Szerintem a Rákosrendezőnél lévő vasúti sorompónál kell a legtöbbet várakozni, sőt ki is van írva, hogy akár 10 percnél is tovább tarthatják lent a sorompót, szerintem ez abszurd.
    Ha valaki át szeretne menni Zuglóból Angyalföldre ki kell menni az M3-ra-Körútra hogy átmenjen Zuglóban ez szerintem felháborító.
    Közlekedési láma szempontjából- M3 Debrecenbe bevezető 354 főútról Debrecen Böszörményi útra. A közúti lámpa volt hogy több mint 2percig volt piros, igaz hogy hajdúböszörmény felé egyetlenegy autó sem ment el, de én ott álltam több autós társammal együtt percekig.

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    A HÉV-vel én is szívtam már a Pomázi úton (vagy valahol arrafelé). Ott az átjáró mindkét oldalán van megálló, de mindkét irányból érkező HÉV az átjáró előtt áll meg. Történt, hogy megálltam a pirosnál, kb 1-2 perc múlva jött a HÉV, megállt, fel-le szálltak az utasok, majd komótosan elindult. A sorompó elkezdett emelkedni, majd kb 80 fokos szögben megállt, visszaereszkedett, és jött a másik irányból is. Az is megállt a sorompó előtt, ott is utasok le-föl, én meg álltam és vártam minimum 10 percet.

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    és a legrövidebb zöld? Az se lenne kutya szerintem.Székesfehérváron a palotai úton (2×2 sáv, plusz 1 kanyarodó) gyalogos lámpa időjelzővel ellátva, nem vicc pár éve 5 másodpercig volt zöld.Az úttest közepénél már piros volt, ha át akartam menni.Szintén palotai út, de ez autós lámpa, balra kanyarodó sáv, már nem emlékszem melyik útra, mindösszesen kettő, azaz kettő autót enged át… 🙂

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    Azt nem tudom, hogy melyik a leglassabban váltó, de tudok egyet, amelyik röhejesen gyorsan váltogat. A XV. kerületben a Szerencs utca – Eötvös utca kereszteződésében van egy lámpa, amelyik a Szerencs utcának kb. 8-10 másodpercig, az Eötvös utcának pedig kb. 12- 15 másodpercig ad zöldet. Nem viccelek, tényleg így van!!! Oda lehet menni és lehet egy jót röhögni, vagy bosszankodni, hangulattól függően. Hogy ennek a lámpahangolásnak mi értelme van, azt fel nem foghatom. Normál esetben a Szerencs utcán haladva 2 autó fér át a kereszteződésben egy zöld jelzésre, nagyon nyomulósan 3, de a 3. már kicsit belelóg a sárgába :-((

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    Bp. XX. kerület Szent Imre Herceg utca – Nagy Sándor József utca kereszteződés, a Szent Imre Herceg utcából kifelé:
    A lámpa alatt jól láthatóan ki van írva, hogy guruljunk a vonalig, mert érzékelős lámpa (sehol máshol nem láttam még ilyet). Motorommal rágurultam az érzékelőre, majd pár perc elteltével előre-háta gurulgattam az érzékelőn, de semmi. Túl gurultam a vonalon és intettem a mögöttem álló autósnak, hogy guruljon át az érzékelőn – így is tett. Vártunk ismét pár percet, mely idő alatt a többi lámpája a kereszteződésnek kényelmesen váltogatott, de a minket feltartó lámpa büszkén mutatta, hogy ÁLLJ, azaz piros volt.
    Nem egyszer történt meg velem, biztos bennem van a hiba, mert azon a vonalon buszok is járnak és érdekes módon, ha a busz van elől, akkor nincs piros… Elképzelhető, hogyaz érzékelők tönkre mentek? Nem tudom, de egy biztos, hogy többet nem állok a pirosnál motorral. 🙂

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    Mátészalka nevű világvárosunkat kettészelő 4 sávos úton, nyugodtam ki lehet szállni piknikezni azon a főúton elhelyezett lámpánál amivel a Nyíregyháza felől érkező autós tovahaladna Csenger irányába. Egy 4 sávos főúton negyed órára megállítani a forgalmat, egyszerűen értelmetlen, de a “majd Mi megmutatjuk az itt áthaladóknak, csak ne siessenek sehová” felfogás biztos szerepet játszik a lámpa beállításánál. Egyszerűen értelmetlen mert negyed óra alatt BÁRMILYEN időpontban áthaladva max. 10 autóval találkoztam.

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    Mátészalka nevű világvárosunkat kettészelő 4 sávos úton, nyugodtam ki lehet szállni piknikezni azon a főúton elhelyezett lámpánál amivel a Nyíregyháza felől érkező autós tovahaladna Csenger irányába. Egy 4 sávos főúton negyed órára megállítani a forgalmat, egyszerűen értelmetlen, de a “majd Mi megmutatjuk az itt áthaladóknak, csak ne siessenek sehová” felfogás biztos szerepet játszik a lámpa beállításánál. Egyszerűen értelmetlen mert negyed óra alatt BÁRMILYEN időpontban áthaladva max. 10 autóval találkoztam.

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    Én is írnék egy lámpáról ami nagyon idegesítő.X. kerület Gyömrői úton a Richter gyógyszergyárnál van egy lámpa ami elvileg a gyalogosoknak és a gyógyszergyárból két oldalt kikanyarodó autósok miatt van.
    Ezzel nem is lenne baj.De este 9 után meg hétvégén amikor a gyógyszergyár kijáratánál még a kapu is be van zárva kérdem én miért nem lehet sárga villogóra állítani a lámpát???? Ha éjfélkor jövök arra hétvégén akkor is pirosat kapok amikor fizikailag lehetetlen hogy két oldalról kikanyarodjon akár egy autó is hiszen be vannak zárva a kapuk!!!

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    Rákosrendező vasúti átjáró Zuglóból a XIII. ker-be, átlag 15-20 perc várakozás. A fénysorompó alatti feliraton ez áll: “15 percen túl is zárva tartható” – na ezt ki nem hagynák…

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    Gödöllő belvárosában hihetetlenül rosszul vannak programozva a lámpák. Ha épp jön a HÉV – neadjisten mindkét irányba, néhány perces eltolódással – simán van 8-10 perc várakozási idő a Szabi téren. A Dózsa György utat teleaggatták jelzőlámpákkal a bevásárlóközpontok és benzinkutak miatt, így 10 méterenként van lámpa, persze egymással véletlenül sincsenek szinkronban.
    A vicc az, hogy este 11-kor, amikor a kutya nem jár arra, akkor sem váltanak át sárgán villogóra, pedig az lendítene a helyzeten!

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    A Kerepesi és Szentmihályi út kereszteződése valóban fertelmes, de magyarázható a HÉV-el.
    Viszont egy kérdés, a Kerepesiről jobbra a Szentmihályira forduló forgalmat olyankor amikor nem jön a HÉV és a kerepesi halad azaz nem befolyásolja a jobbra fordulók forgalmát semmi szabadon mehetnénk ahogy az más kereszteződéseknél is van, miért nem engedi el a szabályosan jobbra kanyarodni kívánókat?????? ide most mindenki gondoljon sok sok káromkodást.
    Ez év május 14-én a Csömöri madaras boltból jöttem hazafelé és fordultam volna rá a Szentmihályira de nem nagyon sikerült. 3 teli zöld ment el a kerepesin mire zöldet kaptunk milyen érdekes a Kerepesi út forgalmának az már a 4.-ik zöldje volt. ez cirka 12perces állást jelentett.

  • 2017.10.30. at 21:39
    Permalink

    Szolnok, tecsóhoz jobbra lekanyarodásnál van egy teljesen felesleges, és állandóan piros lámpa. Csak állunk ott mint a birkák, közben sehol senki akinek elsőbbséget adnánk, elképesztő, gondolom dolgozott a közlekedésilámpa lobbi…

Vélemény, hozzászólás?