Hosszú útra készül? Így tegye!

Kis felkészüléssel baj esetén sem lesz lidércnyomás a téli utazás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába van szinte tavaszias idő, a téli utazások előtt most is érdemes az autóba tárazni néhány, elsőre talán súlyfeleslegnek tűnő, ám baj esetén felettébb hasznos holmit.

Nem új, ellenben elégszer ismételhetőnek sem mondható a téma, hogy „Mivel készüljünk a téli utazásokra, autózásokra?”; tavaly alaposan ki is veséztük, 10+1 pontba gyűjtöttük a legfontosabb cuccokat, amelyeket az autóba érdemes tárazni. Aztán március 14-én volt egy óriási havazás, és az M1-esen bizony kiderült, hogy bőven van autós, aki nem kellően felkészülten vágott neki a márciusi havazásban az autópályának. Sokan persze épp síelni mentek akkor, elemózsiával és üzemanyaggal feltöltött autóval, ők még viszonylag fájdalommentesen, de azért persze felettébb kényelmetlenül élték át az egy-két napos fogságot.
Hirdetés

Szándékos a pánikkeltés, most ugyanis keveseknek jut eszébe, hogy egy téli hosszú utazáson több probléma is adódhat. Hóesésnek híre sincs, és ugyebár az autósok zöme Téligumi Kommandónk szerint egészen vállalható téli abroncsokat használ. Az pedig ugye alap, hogy minden autó megfelelően karbantartott? De talán mégsem mindig ideális minden helyzet, talán belátható, hogy még a legjobban ápolt autóval is adódhat bármilyen probléma. Az ördög nem alszik.
A rizikófaktor nem kizárható, az általa okozott kényelmetlenség azonban minimalizálható. Ha hosszú út, akkor magától értetődő az alapvető folyadékok ellenőrzése az autóban. Olaj és (megfelelően fagytűrő) hűtővíz mindenképp legyen kellő szintig, és legyen alacsony fagyáspontú szélvédőmosó is. Lehetőleg tartalék is mindenből, legfontosabbként a megfelelő olajból. A hűtővíz ugyanis ritkán kíván utántöltést, szélvédőmosóból pedig szinte bármelyit betölthetünk. Van, hogy hónapokig abból sem fogy, koszos, nedves úton egy teherautó vagy egy busz mögött haladva azonban szinte folyamatosan kellhet a szélvédőre sprickolni belőle. Ha társasággal, több autóval utazunk, legalább az egyikben legyen egy bikakábel, az akkumulátor-hibák jellemzően télen buknak ki, orvosolni őket cserével lehet, átmeneti indítóáramot pedig legegyszerűbben egy másik autóval és a kábellel adhatunk.
Télen-nyáron fontos, hogy legyen ivóvíz az autóban. Azért, mert az a legfontosabb, arra lesz elsőként szükségünk, ha nem jutunk célba. Persze jól tud jönni a meleg, termoszba töltött tea, vagy némi energiabomba, egy kis csokoládé/müzliszelet is, de a legfontosabb a sima ivóvíz. Ha elakadnánk, bármilyen okból, jól fog jönni egy takaró, ami amúgy könnyedén elrejthető a csomagtér aljába is. Érdemes az apró rekeszeket is feltölteni egy-egy okossággal. Szétszedhető ásó, kisseprű, jégkaparó, rongy és szerelőkesztyű, valamint alapvető szerszámkészlet egyaránt hasznos lehet. A láthatósági mellény – az utastérből elérhető helyen – szintúgy. Zseb- és leginkább fejlámpa, valamint egy telefontöltő is jó, ha van az autóban. Ami pedig a legfontosabb, az az üzemanyag! Legyen belőle bőven. Nem is érdemes fél alá engedni, az autó egészéhez mérten minimális többletsúly bőven megéri azt a biztonságot, hogy szükség esetén órákig mehessen a fűtés, ne merítse le a világítás az akkumulátort.
Baj esetén – legyen az úttorlasz, vagy akár műszaki hiba – sokat fog érni a néhány említett apróság, amiket télen különösen érdemes az autóba tárazni. De természetesen nem csak a bajra, magára az utazásra is ajánlott készülni. Az útvonal és még az esetleges alternatív útvonalak megtervezésével, az útdíjakról, a téligumi- és hólánc-előírásokról tájékozódással. Ha az autót teletömik utasokkal, csomagokkal, akkor a keréknyomások beállításával, a fényszórók magasságszabályzásával, s gyerekekkel utazva azzal is, hogy legyen mivel elfoglalni őket útközben. Mesék CD-ről vagy pendrive-ról, esetleg egyéb alternatív játékok szintén felettébb hasznosak lehetnek. Utóbbiak menet közben és elakadva is, utóbbira persze ne kerüljön sor!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:41
    Permalink

    Ha havazás van kilátásban és nem lehet elhalasztani az utazást, akkor egy korábban már “begyakorolt” Hólánc és egy Síoverál is jó ha bent van a kocsiban, a hólapát, és a többi (fent leírt) kellék mellett…
    Én márciusban “A” Hóviharban, az alatt a pár perc alatt szétáztam, amíg kiszálltam feltenni a hóláncot (pedig begyakorolt, korábban is már használt hóláncról volt szó, így gyorsan ment…)
    Átázott nadrágban pedig nem volt elég az a kevés kis meleg, amit a dízel járgányom ki tudott magából fűtés gyanánt préselni… 🙁

  • 2017.10.29. at 15:41
    Permalink

    Az nyilván elírás, hogy “Zseb- és leginkább fejtámla,…” Ez valószínűleg fejlámpa akart lenni, csak a lelkesedés elvitte a billentyűzetet! Korrigálni kellene, nehogy egy újonc vezető betegyen egy tartalék zsebet és fejtámlát, pláne “zsebtámlát” az autóba… Elvégre egy újszülöttnek minden vicc új!

  • 2017.10.29. at 15:41
    Permalink

    A te autódnál pont van egy akkumulátort takaró műanyag, ha még rajta van.
    Ha a jó akksi valamiért lemerül vagy már kevésbé jó megbikázni sem tudod ha nincs nálad egy 10-es fejű villáskulcs vagy amivel leveszed a csavarokat meg egy laposcsavarhúzó vagy amivel kiveszed a csavart.
    Az akkumulátor egy dízel autónál amúgy is fontos hogy jó legyen, mert nagyobb terhelést kap indításnál.

Vélemény, hozzászólás?