0 új cikk érkezett

Megspórolna egy motorfelújítást? Cseréljen olajat!

Dízeles aggodalom: idő előtt tönkremehet az olaj, a kár pedig tetemes

2010. augusztus 16., hétfő 13:30 (tavaly)
Címkék: egyéb, tipp, olajcsere

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megelőzheti a több százezer forintos motorfelújítást, ha időben – akár az előírtnál gyakrabban – cseréli a motorolajat a dízel erőforrásban.

Különösen a mai, modern dízelekkel szerelt autóknál nem szabad hanyagolni az olajszint-ellenőrzést

Különösen a mai, modern dízelekkel szerelt autóknál nem szabad hanyagolni az olajszint-ellenőrzést

Manapság már nem ritka, hogy a megfelelő minőségű motorolaj használata esetén elég 30 ezer km után lecserélni a kenőanyagot. Sokan ezt készpénznek veszik, pedig az apró betűs részben egyértelműen az olvasható, hogy AKÁR 30 ezer km is lehet az olajcsere-intervallum. Annak a kis szónak a terjedelemnél sokkal nagyobb a jelentősége, nem véletlen például, hogy a japán gyártók mind a mai napig ragaszkodnak a gyakori olajcserékhez. A német ADAC autóklub elvégzett egy vizsgálatot, amelynek során 30 autóból álló flottánál vizsgálták a motorolaj minőségét. A jellemzően rövid távon, városon belül használt autóknál azt mutatták ki a laboratóriumi mérések, hogy 21 esetben (!) legalább 7 százalék idegen anyag (gázolaj) került a motorolajba, 15 autónál pedig meghaladta a tíz százalékot a hígulás. Egy második, immáron 50 autón elvégzett vizsgálat megerősítette ezeket a számokat, sőt, itt már olyan autókat is találtak, amelyeknél 25 százalékos volt a hígulás!

Ez okozza a bajt: az adalék nélküli részecskeszűrő regenerálásához extra gázolajat fecskendeznek a motorba

Ez okozza a bajt: az adalék nélküli részecskeszűrő regenerálásához extra gázolajat fecskendeznek a motorba

Mit jelent mindez a gyakorlatban? A gázolaj rendelkezik ugyan bizonyos mértékű kenőképességgel, de nem tudja megközelíteni azt az igénybevételt, amit a motorolaj elvisel – leginkább a hatalmas hőterhelés jelent extra kihívást. Ha nincs megfelelő kenés, előbb-utóbb besül a motor, azaz a forgattyús mechanizmus megszorul, mert megfelelő kenés hiányában túlmelegednek a csapágyak. Ez egy új keletű probléma, amelynek megjelenése a kevésbé környezetszennyező dízelmotoroknak a következménye; egészen pontosan az adalék nélküli részecskeszűrővel szerelt autóknál jelentkezik a veszély, amely arra vezethető vissza, hogy a koromszűrő regenerációjához szükséges magas hőmérsékletet gázolaj-felesleg befecskendezéssel érik el. Ez nem csak a kipufogórendszerbe távozik, de az olajtérbe is bekerül azáltal, hogy az el nem égett gázolajat a dugattyúgyűrű lehúzza a hengerfalról.

Folyamatosan figyelni kell a motorolaj-szint változását, a természetes fogyást kompenzálhatja az olaj hígulása

Folyamatosan figyelni kell a motorolaj-szint változását, a természetes fogyást kompenzálhatja az olaj hígulása

A jelenséggel maguk a gyárak is tisztában vannak, általában a motorolaj tíz százalékos hígulását engedik meg, de egyes esetekben akár 25 százalékos gázolaj-arányt is elfogadhatónak tartanak. A motorolajba került gázolaj onnan már nem jön ki, csak olajcserével lehet orvosolni a jelenséget. A gyárak egyébként azért olyan nagyvonalúak, mert sok esetben csak a törvényi minimum garanciát vállalják – 2 év kilométer-korlátozás nélkül, amelyet néhány esetben 3 évre is kiterjesztenek, ha az autó futásteljesítménye még nem éri el a 100 ezer km-t. A probléma egyébként jellemzően nem a nagy futásteljesítménynél jelentkezik, hiszen azokat az autókat javarészt országúton/autópályán használják. Hosszú távú tapasztalatok még nincsenek azzal kapcsolatban, hogy az erőforrások hosszú távon miként reagálnak a híg olajra.

Csak megfelelő, a gyártó által ajánlott olajat használjunk - de akár gyakrabban is cserélhetjük a javasolt ajánlásnál

Csak megfelelő, a gyártó által ajánlott olajat használjunk - de akár gyakrabban is cserélhetjük a javasolt ajánlásnál

Az autógyárak viszonylag védve vannak, hiszen limitált – pár év, vagy legfeljebb 100 ezer km futásteljesítmény – idejéig vállalnak garanciát a termékeikre. De hogyan tudja a használó észrevenni, hogy felhígult a motorolaj? A legfontosabb a rendszeresen ellenőrzés, a nívópálca pillanatok alatt árulkodik az olajszintről. Nem elég azonban félévente rápillantani, mert lehet, hogy a természetes motorolaj-fogyást ellensúlyozza a kenőanyagba került gázolaj. Hetente-kéthetente kell nézni a szintet, így már észre lehet venni, ha a fogyás után hirtelen emelkedni kezd a mennyiség. Nem szabad az elektronikus motorolaj-szint jelzőkben bízni, hiszen azok ugyan érzékelik, hogy megfelelő a motorban lévő kenőanyag mennyisége, de annak minőségéről nem tudnak tájékoztatással szolgálni.

Lővei Gergely

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (1 db)

autofreak írta: 4 hónapja

Nagyon tanulságos a cikk, érdemes tényleg odafigyelni ezekre az "apróságokra"... van egy motorolaj, olajteszt diagnosztikai eszköz amivel gyorsan és egyszerűen meg lehet nézni, hogy ténylegesen cserére érett-e az olaj!
www.motorcheckup.hu vagy www.olajteszt.hu

A válaszoláshoz belépés szükséges

Friss tesztek

Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt

Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt 

Harmadszor járt nálunk a Juke, az 1,6-os benzines szívó és turbó után ezúttal megkaptuk az 1,5-ös dízelt a középső, Acenta felszereltséggel. Akárcsak korábban, most is vegyes tapasztalatokkal gazdagodtunk.


Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt

Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt 

Frissítése után csúcsverziójával, legerősebb dízelével és leggazdagabb ellátmányával járt nálunk a Renault koreai szabadidő-autója. Leginkább terepen volt meggyőző.


SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Ismét terítéken az e-útdíj

Ismét terítéken az e-útdíj

Tegnap – Sztori

Közel egy éve írtuk, hogy kilométer-alapú útdíjfizetés válthatja a mostani matricást. Egy esztendeje 2013-at hallhattuk a bevezetés dátumaként, most szintén két év múlva, 2014-re várható.


Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon

Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon

2 napja – Sztori

Lehet okulni a parlamenti képviselők frissített vagyonbevallásaiból, hiszen önmegtartóztatók.


Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

4 napja – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Cikk ajánló

Ha hátul van a jobb gumi, nagyobb a biztonság

Ha hátul van a jobb gumi, nagyobb a biztonság

Tavaly – Tippek, tanácsadók

Ha csak két új téli gumi vásárlására van szükségünk (vagy lehetőségünk), azokat mindig a hátsó kerekekre szereltessük.


Titkos Tipp: használt Mitsubishi Carisma

Titkos Tipp: használt Mitsubishi Carisma

3 éve – Használtautó

A Mitsubishi Carisma határokon és konszerneken átívelő autós vállalkozásnak indult, aztán valahogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.


Van-e elég olaj a motorban?

Van-e elég olaj a motorban?

9 hónapja – Tippek, tanácsadók

Egyszerű, de nagyon fontos művelet a motor olajszintjének az ellenőrzése. Nem mindegy azonban, hogyan csináljuk.


Használtautó.hu

VOLKSWAGEN PASSAT Vari...

Ár: 2.040.000 Ft

Évjárat: 2004 / 12

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

VOLKSWAGEN CADDY 2.0 P...

Ár: 1.750.000 Ft

Évjárat: 2005 / 10

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

MERCEDES-BENZ E 250 D

Ár: 1.100.000 Ft

Évjárat: 1994

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

Még több autó