0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Mi is az a LED-fényszóró?

Több mint 500 autót hirdetnek hamisan, LED fényszóróval

2011. december 22., csütörtök 4:48 (5 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Temérdek hirdető hangoztatja büszkén: autója LED-fényszóróval szerelt. Utóbbi azonban ma még ritka és drága extra, míg a velük kevert LED-menetfény valóban tízezer forintos tucat-kiegészítő. Tegyünk rendet, tisztázzuk, hogy melyik, miről ismerhető fel.

Kanyarkövető, adaptív − amilyen Xenon ma lehetséges, olyan LED-es fényszóró is létezik

Kanyarkövető, adaptív − amilyen Xenon ma lehetséges, olyan LED-es fényszóró is létezik

Miután ma már minden új modellen kötelező felszerelés a nappali menetfény, és a gyártók szívesen alkalmazzák is a divatos és energiatakarékos LED-eket hozzá, a LED-es menetfény egyáltalán nem számít ritka kiegészítőnek. Évek óta jellemző a „menők” orrán, kedvelt utólagos kiegészítő is, hiszen néhány tízezer forintért, legálisan is az autó orrára dobható − egy korosabb modell is sokat fiatalodik tőle.

Nem összekeverendő azonban a LED-es fényszóróval, utóbbi ugyanis komoly, ma még csak kevés (a teljesség igénye nélkül például az Audi A6, A8, Lexus LS 600h Mercedes-Benz CLS) sorozathoz érhető el, s a fix, de azért nem túlzó, nem a látást, hanem a láthatóságot szolgáló menetfényeknél jóval komolyabb szerkezet. A rendszer elve persze, illetve annak magja, a LED-fény azonos, míg ugyebár a hagyományos, Wolfram szálas izzóknál a névnek megfelelően egy fémszál izzik, s az ívkisüléses Xenon fényszóróknál (szintén a névnek megfelelően) egy Xenon gázzal és különféle sókkal, kristályokkal töltött üvegben két elektróda közötti elektromos ív adja a fényt. Az ismételten beszédes nevű LED (Light Emitting Diode) izzónál egy félvezetőből megalkotott diódáról beszélhetünk. Ez egyrészt sokkal takarékosabb, mint bármely más izzófajta, másrészt szinte örökéletű és a létező legfinomabban szabályozható, egyáltalán nem bánja a ki-bekapcsolást, reakcióideje is a létező leggyorsabb.

Első, még tanulmánynak számító LED-fényszóróját egy Golf V-höz, még 2005-ben készítette el a Hella

Első, még tanulmánynak számító LED-fényszóróját egy Golf V-höz, még 2005-ben készítette el a Hella

Utóbbi miatt elsőként féklámpákban alkalmazták, ma azonban temérdek autó teljes hátsó lámpáját adja már. Nem csak energia-, helyigényével is kisebb a többi izzónál − ma már létezik OLED (Organic Light Emitting Diode) is, ami lényegében egy lapocska csupán. A LED-ek terjedése miatt egy autónál kiemelni azt, hogy hátsó lámpája, netán irányjelzője vagy menetfénye LED-es, sok értelemmel nem bírna. A LED-es fényszóró azonban valóban ritkaság. Elsőként 2007-ben a Lexus LS 600h-ban, majd 2008-ban a Cadillac Escalade Platinum esetében jelent meg. Kanyarkövető verziója pedig 2010-ben jött, előbb az Audi A8-ban, majd kisvártatva a Mercedes-Benz CLS-ben is feltűnt, ma pedig már az Audi A6-ban is elérhető. Utóbbinál a Hella által szállított világítótestben a tompított világítást és a távfényt egyaránt azonos kinézetű, műanyag vetítőlencse mögé tett LED-ek adják.

Elsőként a Lexus, majd a Cadillac jelentkezett LED-fényszóróval, az Audi 2010-ben csatlakozott, addig a képen is látható LED-es menetfénnyel kacsintott vevőire Elsőként a Lexus, majd a Cadillac jelentkezett LED-fényszóróval, az Audi 2010-ben csatlakozott, addig a képen is látható LED-es menetfénnyel kacsintott vevőire Elsőként a Lexus, majd a Cadillac jelentkezett LED-fényszóróval, az Audi 2010-ben csatlakozott, addig a képen is látható LED-es menetfénnyel kacsintott vevőire

Elsőként a Lexus, majd a Cadillac jelentkezett LED-fényszóróval, az Audi 2010-ben csatlakozott, addig a képen is látható LED-es menetfénnyel kacsintott vevőire

Érdekesség, hogy a modern xenonokhoz hasonlóan ez a lámpa is adaptív, kanyarkövető, illetve vakításmentes, ám egyetlen mechanikus, mozgó alkatrész sincs benne, számítógép-vezérléssel, a 9 LED fényerejének finom szabályzásával alakul a változó (egyébként opcióként automata reflektoros) fénykéve, melynek erejét pontosan a xenonokéhoz lőtték be. Ilyen teljesítménynél, ha a létező legkisebb áramfelvétellel is, de a LED is termel hőt, ezért e fényszórókba már hűtés is kerül. Talán ezért, valamint a technika frissessége, és az elektromos, a Xenonhoz hasonló automata szintszabályzás miatt annyi az ára, amennyi, egy Audi A6-hoz 490, egy Mercedes-Benz CLS-hez 580 ezer forint. Nos, ezt a tételt (nyilván csak tudatlanságból), de több mint 500 autóhoz füllentik az eladók a használtautó.hu épp 67 ezres állományában. Legyenek résen,ugyanis a használtautó-piacon még nagyon elvétve bukkannak fel a legmodernebb fényszóróval szerelt kocsik. Mi eddig egyetlen autóban, az Audi A6-ban találkoztunk vele, jó volt!

Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német

Húsz év kihagyás meg se kottyant a BMW-nek, a DTM idei második futamán máris megszerezték a visszatérés utáni első győzelmüket.

A cikk galériája

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (36 db)

műhelyes írta: 5 hónapja
Combi27 írta: 5 hónapja

Amit a rendőr elfogad?

Szerinted mi a rendőr?Kétlábon járó rendeleteket, és számozásokat, valamint minden gépkocsi típushoz tökéletesen értő ember?

Röhögnöm kellett mikor az Opel Ascona B-m volt és szerencsétlen meg akart bírságolni a GYÁRI sportkormány miatt mert ő még ilyet életében nem látott Asconán.

Sőt belekötött abba is hogy a Simsonon miért 80km/h-ra kalibrált óra volt mikor csak 40-nel mehetek vele.

Mondtam mindkettőnél hogy reklamáljon a gyárban.

De a legjobb az volt hogy 3 hete figyelmeztetett azért mert a járdán át hajtottam le az útra, és hogy ilyet még egyszer ne csináljak.

Bűnbánó képpel mondtam hogy nem fog előfordulni többet...

De még lehet ezt is fokozni, ugyanis ismerősöm csinált maga elé saját pénzéből járdát.De csak a saját háza elé, az utcájukban sehol nincs járda, csak sóderos útszéle..

Na erre éberék három egymást követő nap éjjel megbírságolták hogy a járdán szabálytalanul parkol :)) azon a 20 méter járdán amit ő csinált a saját pénzén hogy kinézzen valahogy a háza előtti rész, ne sóder legyen csak leszórva....

Szerintem ezek után már lehet szépen felbontotta a járdát...

Előzmények megtekintése

Szerintem ( és tudtommal ) ha E jeles akkor el kell fogadja, amennyiben egyébként a kresz szabályoknak ( egymástól, úttól, szélétől való távolság, magasság, stb ) megfelelően kerül felszerelésre. KPM-es végzettség is van mögöttem, vízsgán sem lehet az ilyet megbuktatni.

A rendőrök tudatlansága néha az egekbe szökik, de azt tapasztalom, hogy egyre kuturáltabban állnak az autósokhoz, legalábbi Pesten. Vidéken azért tudom, hogy nem feltétlenül ez a helyzet, pláne ahol a vám-osoktól kerültek át. Na azok az igazi parasztok.

Más, de járda : Nálunk egyik szomszédomat azért büntették meg, mert építési engedély nélkül hozatott 2 m3 sódert, és azt szétterítette, hogy a háza előtt ne legyen sár.

Uff!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Zezoka írta: 5 hónapja

Toyota Prius kimaradt a listából, mert a Prius III is rendelhető ledes fényszórókkal!

Amúgy szerintem a DRL sem hülyeség, csak sokan keverik a gagyi ledsorokat a minősített drl termékekkel. Mert egy minősítettnek kell tartalmaznia E jelzést (valamelyik számmal=ország), RL vagy RL00 feliratot, Gyártót (márka), azonosítószámot, feszültséget, teljesítményt.

Itt egy jó cikk:
http://autotechnika.hu/cikkek/9220,a-nappali-menetjelzo-lampa-hasznalata.html

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 5 hónapja

PITTY! Én sem a tiedre pingvin úr! Szopogasd a neon karikádat itt, vagy 20 évig.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Pitty írta: 5 hónapja
Lgreco írta: 5 hónapja

Barátom te meg ezt a sok álnéven(Pitty/Pityesz való blog futtatást hagyd már abba végre. Többet biztos nem fogok reagálni semmilyen válaszra,mert ott már már bajok vannak, amikor magával vitatkozik egy ember. Ezzel kapcsolatban a saját véleményemet mondom, de szerintem sokan egyet értenek vele. Amitől néha ledobja az agyam a ékszíjat az, ha valaki megveszi a 15-50 milliós led karikás autóját és azzal van elfoglalva, hogy ettől az extrától fogyaszt az autója 1dl benzinnel kevesebbet és még a környezetét is védi ezzel, na az ba.. meg a pingvinruhás zsidó anyját. Mellékesen említeném azt, hogy a CO 98%-s kibocsájtásért, a tengerek a felelősök, mégis az embereket noszogatják ez miatt. Szóval ha nagyon spórolni akarsz és vigyázni a környezetedet: BICIKLIZZÉL!

Előzmények megtekintése

El kell keserítselek.Pitty és Pityesz, nem ugyanazt a fórumozót takarja, két külön ember. Bár kétségtelen, hogy középiskolás koromban, szólítottak időnként Pityesznek, de attól még itt, ezen a fórumon, Pityesz, nem én vagyok. Pont ez a bajom néhány fórumozóval, hogy csúnyán beszól a másiknak, mert azt sem tudja, hogy kivel beszél. Előző hozzászólásommal, arra akartam utalni, hogy nem kell mindjárt leanyázni a másikat, ha esetleg, más a véleményünk!

Ja, a te válaszodra nem is vagyok kíváncsi.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Combi27 írta: 5 hónapja
tepizoli írta: 5 hónapja

Persze én ezt mind értem csak én személyesen jártam igy hogy nagy munkávak építettem meagamnak Led-es lámpát mert müszerész vagyok és szereztem LCD tv-ből a hátérvlágitásért felelös SMD ledeket és gyönyörüen egy kerek panelra marogépen precizen fokonként felosztva felültettem aztán plexi elé vizzálová tettem majd felszereltem . Mindenki szerint nagyon szép lett aztán délutános müszakból mentem haza este és a rendörök szembe jöttek velem majd utánnam fordultak és megálitottak és ha nem a haverom az a kondi teremből mint késöbb kiderült amikor kiszáltam az autoból akkor megbüntettek volna mert mondta hogy azért jöttek utánnam. Mert szerintül az a LED kékes fényü pedig az lehetetlen mert az LCD mögött vannak a legfehérebb ledek. De leszereltem mert azt mondta ha idegen rendör álit meg akkor megbüntet.

Előzmények megtekintése

Az hogy szerintük mi volt lényegtelen, a lényeg a bizonyítás.Mivel a rendőr, mint írtam nem szakember, így az autót berendelheti műszaki vizsgára.Azért nem büntethet mert szerinte ez meg az van...A műszakira meg szépen kicseréled, oszt ennyi.A díjat meg ezek után nem neked kell fizetni, csak ha bebizonyosodik a rendőr állítása.

Ja, volt valaki aki itt példálózott az E jeles cuccokkal.
Nos munkatársam a B Corsájára vett a Bárdi Autónál E jeles hátsó dobot ami hangosabb volt a gyárinál...Kapott róla papírt,mindent, de műszakin kivágták hogy cserélje le, mert hangos!

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 5 hónapja
Lgreco írta: 5 hónapja

Lehet igazad van vidi! DE! Szerintem legalább annyira nem sok jövőt jósolnak neki mint a Bi-xenon fényszóróknak, bár milyen jó a lumen értéke a LED-nek, csak akkor fogsz ellátni a biztonságos távolságba ha különféle nagyítókkal felerősítik a fényerejét. Gyakorlatban engem pl. 100-ledes fényszórós autósból, 99.vakít a LED-s fényszórók(igen jó még a látásom). Én ezzel a fényerő szórással úgy vagyok, hogy ne csak én lássak ha nem más is lásson, persze éjszakai közlekedésről beszélek. Horgászok és van nekem is egy kézi lámpám, 55w-s halogén izzó van benne, de ezzel 1km-t simán szúró fénnyel átvilágítok, a barátaim a ledes lámpáikkal kb.20-30m-t de homályosan látni vele. Vevő vagyok én is a technikára, pl. otthon a szobámba 23watt neon lámpám van ami 1300 lument produkál, de meg sem közelíti a 100watt-s lámpa fényerejét. Esti olvasás közben tudod össze hasonlítani. A kocsimban(scorpio) is 170/150-s hagyományos halogén izzó van, soha senki sem villog rám mert nem vakítok vele(oda figyelek mindig a beállításra), amikor a haveroknak kölcsön adom és éjszaka vezetnek vele, csak az élménybeszámolót halhatom arról, hogy 500 m-s fényalagútban utaznak vele.Hát még ezt az élményt egy modernebb fényerővel ellátott autós barátomtól sem hallottam.

Majd látjuk, mindenesetre én bízom a technikai fejlődésben, és abban is, hogy belátható időn belül, és nem horror áron lesznek olyan LED-es fényszórók autóinkban, amelyek a mai átlag lámpáknál jobban fognak világítani, és nem vakító a "tompítottal".

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 5 hónapja

Lehet igazad van vidi! DE! Szerintem legalább annyira nem sok jövőt jósolnak neki mint a Bi-xenon fényszóróknak, bár milyen jó a lumen értéke a LED-nek, csak akkor fogsz ellátni a biztonságos távolságba ha különféle nagyítókkal felerősítik a fényerejét. Gyakorlatban engem pl. 100-ledes fényszórós autósból, 99.vakít a LED-s fényszórók(igen jó még a látásom). Én ezzel a fényerő szórással úgy vagyok, hogy ne csak én lássak ha nem más is lásson, persze éjszakai közlekedésről beszélek. Horgászok és van nekem is egy kézi lámpám, 55w-s halogén izzó van benne, de ezzel 1km-t simán szúró fénnyel átvilágítok, a barátaim a ledes lámpáikkal kb.20-30m-t de homályosan látni vele. Vevő vagyok én is a technikára, pl. otthon a szobámba 23watt neon lámpám van ami 1300 lument produkál, de meg sem közelíti a 100watt-s lámpa fényerejét. Esti olvasás közben tudod össze hasonlítani. A kocsimban(scorpio) is 170/150-s hagyományos halogén izzó van, soha senki sem villog rám mert nem vakítok vele(oda figyelek mindig a beállításra), amikor a haveroknak kölcsön adom és éjszaka vezetnek vele, csak az élménybeszámolót halhatom arról, hogy 500 m-s fényalagútban utaznak vele.Hát még ezt az élményt egy modernebb fényerővel ellátott autós barátomtól sem hallottam.

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 5 hónapja
Lgreco írta: 5 hónapja

Barátom te meg ezt a sok álnéven(Pitty/Pityesz való blog futtatást hagyd már abba végre. Többet biztos nem fogok reagálni semmilyen válaszra,mert ott már már bajok vannak, amikor magával vitatkozik egy ember. Ezzel kapcsolatban a saját véleményemet mondom, de szerintem sokan egyet értenek vele. Amitől néha ledobja az agyam a ékszíjat az, ha valaki megveszi a 15-50 milliós led karikás autóját és azzal van elfoglalva, hogy ettől az extrától fogyaszt az autója 1dl benzinnel kevesebbet és még a környezetét is védi ezzel, na az ba.. meg a pingvinruhás zsidó anyját. Mellékesen említeném azt, hogy a CO 98%-s kibocsájtásért, a tengerek a felelősök, mégis az embereket noszogatják ez miatt. Szóval ha nagyon spórolni akarsz és vigyázni a környezetedet: BICIKLIZZÉL!

Előzmények megtekintése

Most még drága a fényszóróba szerelt LED, de bízom benne 5 év múlva már nem lesz nagy szám, és nemcsak a 10-20 millás autókba szerelik majd. Van egy zseblámpám, amit nagyon szeretek. 7 ultrafényes nagy teljesítményű LED -ből áll, és minden LED plusz még lencsével is kombinálva van. Olyan fénye van, hogy eszméletlen. 950 lumen!! Egy hagyományos 100W-os égő produkál 700 lument! A zseblámpa 4 góliát elemmel működik, 1 év óta minden nap használom, még nem kellett benne elemet cserélni.
Szóval az autóknál is nagy előrelépés lenne a LED-es fényszóró.

A válaszoláshoz belépés szükséges
tepizoli írta: 5 hónapja
Combi27 írta: 5 hónapja

Amit a rendőr elfogad?

Szerinted mi a rendőr?Kétlábon járó rendeleteket, és számozásokat, valamint minden gépkocsi típushoz tökéletesen értő ember?

Röhögnöm kellett mikor az Opel Ascona B-m volt és szerencsétlen meg akart bírságolni a GYÁRI sportkormány miatt mert ő még ilyet életében nem látott Asconán.

Sőt belekötött abba is hogy a Simsonon miért 80km/h-ra kalibrált óra volt mikor csak 40-nel mehetek vele.

Mondtam mindkettőnél hogy reklamáljon a gyárban.

De a legjobb az volt hogy 3 hete figyelmeztetett azért mert a járdán át hajtottam le az útra, és hogy ilyet még egyszer ne csináljak.

Bűnbánó képpel mondtam hogy nem fog előfordulni többet...

De még lehet ezt is fokozni, ugyanis ismerősöm csinált maga elé saját pénzéből járdát.De csak a saját háza elé, az utcájukban sehol nincs járda, csak sóderos útszéle..

Na erre éberék három egymást követő nap éjjel megbírságolták hogy a járdán szabálytalanul parkol :)) azon a 20 méter járdán amit ő csinált a saját pénzén hogy kinézzen valahogy a háza előtti rész, ne sóder legyen csak leszórva....

Szerintem ezek után már lehet szépen felbontotta a járdát...

Előzmények megtekintése

Persze én ezt mind értem csak én személyesen jártam igy hogy nagy munkávak építettem meagamnak Led-es lámpát mert müszerész vagyok és szereztem LCD tv-ből a hátérvlágitásért felelös SMD ledeket és gyönyörüen egy kerek panelra marogépen precizen fokonként felosztva felültettem aztán plexi elé vizzálová tettem majd felszereltem . Mindenki szerint nagyon szép lett aztán délutános müszakból mentem haza este és a rendörök szembe jöttek velem majd utánnam fordultak és megálitottak és ha nem a haverom az a kondi teremből mint késöbb kiderült amikor kiszáltam az autoból akkor megbüntettek volna mert mondta hogy azért jöttek utánnam. Mert szerintül az a LED kékes fényü pedig az lehetetlen mert az LCD mögött vannak a legfehérebb ledek. De leszereltem mert azt mondta ha idegen rendör álit meg akkor megbüntet.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Combi27 írta: 5 hónapja

Amit a rendőr elfogad?
Szerinted mi a rendőr?Kétlábon járó rendeleteket, és számozásokat, valamint minden gépkocsi típushoz tökéletesen értő ember?
Röhögnöm kellett mikor az Opel Ascona B-m volt és szerencsétlen meg akart bírságolni a GYÁRI sportkormány miatt mert ő még ilyet életében nem látott Asconán.
Sőt belekötött abba is hogy a Simsonon miért 80km/h-ra kalibrált óra volt mikor csak 40-nel mehetek vele.
Mondtam mindkettőnél hogy reklamáljon a gyárban.
De a legjobb az volt hogy 3 hete figyelmeztetett azért mert a járdán át hajtottam le az útra, és hogy ilyet még egyszer ne csináljak.
Bűnbánó képpel mondtam hogy nem fog előfordulni többet...
De még lehet ezt is fokozni, ugyanis ismerősöm csinált maga elé saját pénzéből járdát.De csak a saját háza elé, az utcájukban sehol nincs járda, csak sóderos útszéle..
Na erre éberék három egymást követő nap éjjel megbírságolták hogy a járdán szabálytalanul parkol :)) azon a 20 méter járdán amit ő csinált a saját pénzén hogy kinézzen valahogy a háza előtti rész, ne sóder legyen csak leszórva....
Szerintem ezek után már lehet szépen felbontotta a járdát...

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 5 hónapja

Barátom te meg ezt a sok álnéven(Pitty/Pityesz való blog futtatást hagyd már abba végre. Többet biztos nem fogok reagálni semmilyen válaszra,mert ott már már bajok vannak, amikor magával vitatkozik egy ember. Ezzel kapcsolatban a saját véleményemet mondom, de szerintem sokan egyet értenek vele. Amitől néha ledobja az agyam a ékszíjat az, ha valaki megveszi a 15-50 milliós led karikás autóját és azzal van elfoglalva, hogy ettől az extrától fogyaszt az autója 1dl benzinnel kevesebbet és még a környezetét is védi ezzel, na az ba.. meg a pingvinruhás zsidó anyját. Mellékesen említeném azt, hogy a CO 98%-s kibocsájtásért, a tengerek a felelősök, mégis az embereket noszogatják ez miatt. Szóval ha nagyon spórolni akarsz és vigyázni a környezetedet: BICIKLIZZÉL!

A válaszoláshoz belépés szükséges
tepizoli írta: 5 hónapja

Csak az a probléma a nappali lámpa égetéssel ,hogy egy átlagos autonál a világitás 10 -11 ampert fogyaszt amit a generátornak meg kell termelni. Namost minnél nagyobb áramot veszel ki a generátorbol annál nehezebb forgatnia a motornak. Ergo a motor többet fogyaszt ami többe kerül és környezetszennyező. Ezért kéne eröltetni söt kötelezővé tenni a LED lámpákat mert töredékét fogyasztja mint a hagyományos izzó. Sajnos mivel utolag felszerelni olyat amit a rendör elfogad az macerás ezért ez megint a gazdagok kiváltsága marad. Egyébként vannak már olyan uj autok aminek minden lámpája LEd-es egyáltalán nincs benne izzó. Már képesek olyan erös LEd-eket gyártani hogy refinek is jó.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Pitty írta: 5 hónapja

Ezt, a kis köcsögözést és hasonló eposzi jelzőket elé kéne már felejteni! A múltkor, elég keményen visszaszóltam két fórumtársnak, akik hasonló stílust ütöttek meg és volt is miatta felháborodás. Mondjuk jogosan, mert az én stílusom sem volt éppen irodalmi. Mindenki, mondja el a véleményét pro és kontra, de ne személyeskedjünk!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 5 hónapja

Ez a ledes mizéria is csak az úri/buziknak a szórakozása, mert semmi másra sem jó.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 5 hónapja

Parasztkám! Erre a mondatodra sem kapnál 2,-l jobb jegyet Magyar-nyelv órán. "Melyik barlangból másztatok ti elő?" Csak egy mondatelemzést csináljál magadnak,mielőtt bele ugatod a frankót a hozzászólásba, kis köcsög.

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 5 hónapja
arni írta: 5 hónapja

A gyárilag felszerelt ledes ún. menetjelző lámpa a kresz módosítás szerint elfogadott. Ez azonban nem vonatkozik az utólag felszerelt Homasitás gagyikra. Nyilván mérik műszeresen, hogy eleget tesz-e a törvényben rögzített értékeknek.

Ez a nappali kivilágítás akkor került elő, amikor kialakultak jelentősen túlterhel útszakaszok, ahol gyakori balesetek miatt felhívták a figyelmet, hogy a felkapcsolt lámpával is jelezzék a többi közlekedőnek, hogy jövünk. Ilyen volt pl. az 1-es útnak Hegyeshalom és Bécs közötti szakasza, még a pályák elkészülte előtt a hetvenes években.

Aztán szép lassan kötelező lett mindenhol. Ma, ha véletlenül valaki elfelejti felkapcsolni a lámpáját, szinte el sem hisszük, hogy ő is mozog, csak akkor, amikor mellénk ér. Semmilyen jótékony hatása nincs szerintem. Úgy felesleges, ahogy van. Jobb lenne, ha normális statisztikai adatok alapján ott rendelnék csak el, ahol magas a baleseti arány.

Szerintem meg kell a fény, volt már pár előzésem ami izgalmasra sikerült, mert szembe valaki úgy gondolta, hogy ő jól lát és nem kell a tompított. Viszont az autó színe miatt belőle semmi nem látszódott... Amúgy meg kajak mindegy, hogy halogén, led, xenon, felőlem a műholdról is lőhetik lézerrel, telibe szarom csak látszódjon. Az is mindegy, hogy ez tompított vagy ledes menetfény, de van egy fényerő aminek meg kéne felelni láthatóság szempontjából. Ha ez megvan, onnantól lehet divatozni.

A válaszoláshoz belépés szükséges
arni írta: 5 hónapja

A gyárilag felszerelt ledes ún. menetjelző lámpa a kresz módosítás szerint elfogadott. Ez azonban nem vonatkozik az utólag felszerelt Homasitás gagyikra. Nyilván mérik műszeresen, hogy eleget tesz-e a törvényben rögzített értékeknek.
Ez a nappali kivilágítás akkor került elő, amikor kialakultak jelentősen túlterhel útszakaszok, ahol gyakori balesetek miatt felhívták a figyelmet, hogy a felkapcsolt lámpával is jelezzék a többi közlekedőnek, hogy jövünk. Ilyen volt pl. az 1-es útnak Hegyeshalom és Bécs közötti szakasza, még a pályák elkészülte előtt a hetvenes években.
Aztán szép lassan kötelező lett mindenhol. Ma, ha véletlenül valaki elfelejti felkapcsolni a lámpáját, szinte el sem hisszük, hogy ő is mozog, csak akkor, amikor mellénk ér. Semmilyen jótékony hatása nincs szerintem. Úgy felesleges, ahogy van. Jobb lenne, ha normális statisztikai adatok alapján ott rendelnék csak el, ahol magas a baleseti arány.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Pitty írta: 5 hónapja
Pityesz írta: 5 hónapja

Gusztustalan, hogy egyesek mennyire nem tudnak helyesen írni. Melyik barlangból másztatok ti elő? "gondolkodhatól" "sasólsz" és társai. Hánynom kell az ilyen parasztoktól.

Az ész osztása jobban megy.

Megint elment a vita egy olyan irányba, ami abszolút nem életszerű. Hol is lehet kis hazánkban 240-nel menni? Amúgy, ennél a sebességnél, teljesen mindegy, hogy LED, vagy halogén, esetleg xenon.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hdWRp

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

AUDI tesztek

Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt

Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt 

Ma gyakorlatilag bármi belekrülhet az Audi A6-osba. Így akár luxusautós jegyekkel is felruházható a négykarikás nagyautó. Egy dolgot lehet csak hiányolni: az egyedi formát.

Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt

Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt

Ez azért így erős, mondtam magamban, amikor megláttam a tesztautó árát - és nem a turbómotor teljesítményére gondoltam.

Audi A4 2,0 TDI

Audi A4 2,0 TDI

Egy évvel tovább tartott ezúttal a generációváltás az A4-es Audi háza táján, mint szokott, de nagyon megérte a várakozás. Az ingolstadtiak a kategória egyik etalonját dobták piacra.

Még több AUDI teszt

Címlapon

Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

3 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?

Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

3 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.

Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.

Kapcsolódó tartalom

Használtautó.hu

AUDI A8 quattro 4.2 Ti...

Ár: 1.165.000 Ft

Évjárat: 1997

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

AUDI A8 quattro 4.2 Ti...

Ár: 535.000 Ft

Évjárat: 1996

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

AUDI A8 quattro 4.0 TD...

Ár: 4.800.000 Ft

Évjárat: 2004 / 3

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

Még több autó