Miért jó a szlovák rendszám?
Spórolás szlovák rendszámmal
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Olcsóbb biztosítás, nincs súly-, teljesítmény- és cégautó-adó, és ami talán a legvonzóbb, nincs regisztrációs adó sem - ezek mind egy szlovák rendszámos autó előnyei.
Élénkíthetné a hazai autópiac mozgását a regisztrációs adó eltörlése, hiszen ezzel csökkenhetnének az árak, mind a használt, mind az új autóknál, és egy nyomós okkal kevesebb lenne kiskapuzni
Korábban már elemezgettük, hogy a magyar autóvásárlót az állam többször is lehúzza, hiszen legyen szó új vagy használt gépkocsiról, a regisztrációs adót minden esetben meg kell fizetni, és ez pluszköltségként jelentkezik a vételárban, továbbá a járulékos költségek összege sem elenyésző. Maradva a regisztrációs adónál, az egyénileg, saját célra behozott vagy újonnan vásárolt kocsinál a vevő automatikusan szembesül a ténnyel, aki pedig nepperkedik, az értelemszerűen szeretné visszakapni a honosítás eme extra költségét. Summa summarum, eme sarc nélkül egyszerűbb lenne az élet (és persze vékonyabb az állami pénztárca), olcsóbbak lennének az autók, és így az állam nem ösztönözné az embereket, hogy alternatív megoldások után nézzenek. Mert kiskapuk vannak, csak be kell kopogtatni rajtuk – itt van például a szlovák rendszám. Máris leszögezzük, nem áll szándékunkban senkinek reklámot csinálni, de ez még nem ok arra, hogy ne foglaljuk össze a témába vágó tudnivalókat. Napi szinten tucatjával láthatók a magyar forgalomban szlovák rendszámos autók, és meglehetősen naiv gondolat mindenkit turistának nézni. De miért jó megkerülni a magyar hatóságokat, és szabad-e trükközni? Lehet ebből valami baj? Haladjunk sorrendben!
| 2008-as évjárat | Vételár külföldön, Ft | Regisztrációs adó, Ft |
| Fiat Punto 1.2 8v Active | 1 250 000 | 233 000 |
| Ford Mondeo 2.0 TDCi Ambiente | 2 560 000 | 479 000 |
| Volvo S60 2.4 D5 Momentum | 3 650 000 | 657 000 |
| Szalonból Magyarországon | Vételár regadó nélkül, Ft | Regisztrációs adó, Ft |
| Peugeot 308 1.6 HDi 90 Confort Pack | 4 621 000 | 478 000 |
| Volvo S80 D5 Summum | 12 590 000 | 1 020 000 |
| BMW 750i | 20 704 800 | 3 207 000 |
Elnézve a táblázatban szereplő összegeket, bárkiben felmerülhet a gondolat: én csak egy jó állapotú, korrekt autót szeretnék vásárolni, miért fizessek ezért pluszban százezreket az államnak? Vagy éppen milliókat, ha komolyabb kocsit akarok. Elindul a vezérhangya, és néhány kattintással az interneten feltárul a megoldás, a külföldi, jelen esetben a szlovák forgalomba helyezés lehetősége, amellyel kapcsolatban hosszasan sorolhatók az érvek. Szlovákiában nincs regisztrációs adó, nincs súly-, teljesítmény-, és cégautó-adó, kedvezőbbek a kötelező és a casco biztosítások, elfogadják bármely EU ország műszaki vizsgáját, valamint az üzleti célra használt személyautóknál visszaigényelhető a forgalmi adó, és nagyon sok modell személyautóként ismeretes típusa haszonjárműként is megvásárolható, ami további kedvezményeket, megtakarításokat jelent. Szlovák rendszámos autóra kétféle módon lehet szert tenni, magánszemélyként, illetve cégalapítással, az ügymenetek lebonyolítása napjainkra önálló iparággá lett, a sorban állások kényelmetlenségét − természetesen díjazás ellenében − leveszik az ember válláról.
Egy ilyen drága sport vagy luxusautón − átvitt értelemben − több millió forintot ér a szlovák rendszám
Aki betű szerint betart mindig minden törvényt, az ne is foglalkozzon a külföldi rendszámos autó magyarországi használatának gondolatával. Hiszen a jog szerint ahol életvitel-szerűen tartózkodik valaki, abban az országban fizeti az adót, és így ott van regisztrálva az autója is – ez Európai Uniós előírással 183+1 nap. Mivel azonban megszűntek az országhatárok, és a helyben tartózkodás hatóság által történő ellenőrzése szinte lehetetlen, magánszemélyként gyakorlatilag elegendő egy okirat, a tartózkodási engedély, ami a szlovák személyi igazolvány, és egy szlovák jogosítvány. Cím- és lakásszerzésben, teljes körű ügyintézésben (amihez kell útlevél, fénykép és a lakással kapcsolatos papírok) segítenek az erre szakosodott irodák, és innentől teljesen legális minden, az adminisztrációs kör végeztével használható Magyarországon a szlovák rendszámos autó. Két dologra szokták felhívni a figyelmet, konkrétan hasznos lehet az itthoni okmányirodában bejelenteni, hogy ideiglenes jelleggel külföldön fogunk élni, valamint ne feledjük, hogy ahogy nálunk, úgy magánszemélyként Szlovákiában sem igényelhető vissza az autó forgalmi adója.
Széles mozgásteret biztosít, hogy sok típus haszonjárműként is megvásárolható, például a luxusterepjárók zöme nem csak regisztrációs adó, hanem áfamentesen is helyezhető forgalomba Szlovákiában
A cégalapítás elsősorban azoknak ajánlott, akik tényleg foglalkoznak, vagy foglalkozni szeretnének valamilyen üzleti tevékenységgel (hiszen Szlovákiában nem csak az autósokat, a vállalkozókat is a hazaiaknál szerényebb és kiszámíthatóbb sarcok várják), bár ha sokat autózunk, magáért az autóvásárlásért is megérheti ez a forma. Ennek magyarázata a tankolásokban rejlik: Szlovákián belül visszaigényelhető az üzemanyagok áfája, és erre Szlovákián kívül is van lehetőség, amennyiben nemzetközi hálózatban, de ott szerződött üzemanyag-kártyára megy a tankolás. A haszonjárművek forgalmi és regisztrációs adómentessége szintén céges előny, hogy mást ne mondjunk, a legtöbb, akár prémium kategóriás terepjáró és egyterű teherautóként (N1 kategória, ráccsal elválasztott csomagtér) is forgalomba helyezhető. A magyar viszonyokhoz képest vannak eltérések az üzemeltetés terén is. Szlovákiában a vizsgadíjtól kezdve szinte minden autóval kapcsolatos költség elszámolható, leírható (ide tartozik a kocsi teljes vételára, 4 évre vetítve), áfája visszaigényelhető. Ennek feltétele azonban az útadó megfizetése, amely egy átlagos, 1500-2000 köbcentis személyautóra kb. 28 ezer forint/év, míg 3000 köbcenti alatt kb. 35 ezer, felette kb. 42 ezer forintos költség említhető.
Végezetül néhány szó a közlekedési és parkolási bírságokról, ugyanis ezek, mint „melléktermékek” akarva-akaratlanul szintén a külföldi lehetőség igénybevételére csábíthatnak. A napokban olvashattuk, hallhattuk a híradásokban, hogy autópályás száguldás során megállítottak egy szlovák rendszámos Porschét, magyar tulajdonossal, és lám, nem úszhatja meg a büntetést. A kulcsszó azonban, hogy megállították, ellenben ha csak pusztán rendszám alapján, adatfeldolgozással történik a bírságolás, akkor nagyon jó eséllyel az autó tulajdonosa megússza az esetet. Ez a rendszer nem csak azoknak kedvez, akik szándékosan ki szeretnének bújni a bírságok és a szabályok betartása alól, hanem azoknak is előny, akik csak fölösleges többlet költség, regisztrációs adó nélkül vásárolnának autót. Amíg azonban utóbbi sarc létezik, addig külön apparátussal üldözendők a külföldi rendszámos szabályszegők. Ha nem létezne az európai használt és új autók szabad áramlását korlátozó regisztrációs adó, nyilván kevesebben helyeznék autójukat forgalomba külföldön − hosszú távon talán a hazai közlekedési és parkolási kultúra is javulna és nem mellesleg a hazai piac árai is az európai átlaghoz közelítenének.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
Köss le 1 milliót, és vidd az ingyen Mercit - szól lényegében a floridai C1 Bank szlogenje. Mint mindig, ezúttal is érdemes az apróbetűsökkel együtt nézni az ajánlatot.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
BMW tesztek
BMW 320d Modern Line Automata teszt 
Jól is megy és takarékos is, de nem csak ezen jellemzőivel ígérkezik kategóriája etalonjának a legfrissebb 3-as BMW jelenlegi csúcsdízele. Csak az árát ne kérdezzék!
BMW 118i és 120d miniteszt 
Hivatalosan csak a még most is nyitva tartó Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a BMW új 1-es sorozata, de e héten már próbára is tehettük. Szülőföldjén, Németországban, a sebességkorlát nélküli autópályák birodalmában.
BMW 740d xDrive teszt 
Hallottuk már ezerszer, hogy a pénz nem boldogít. Lehet, de akinek módja van egy BMW 740d xDrive birtoklására, az többé nem akar a fülébe engedni ilyen bugyuta népi bölcsességeket. Megértjük.
BMW 640i Cabrio és K 1600 GT teszt 
Mind a BMW 640i Cabrio, mind a BMW K 1600 GT kategóriája legjobbjai közé tartozik. Bár a luxus még fokozható, az autózás és a motorozás új dimenzióját ismertük meg a párhuzamos teszt során.
BMW 520d Automata teszt
Kiváló példa arra az ötös BMW, hogy ami jó, az nyugodtan megvásárolható belépő változatával. Én mindenképp az alapmotort javasolnám, de az opciós, nyolcfokozatú automatát kár lenne kihagyni.
Még több BMW tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Turbós hathengeres a következő BMW M3-asban
- Villanyhajtású BMW-vel bővül a Pikes Peak idei mezőnye
- WTCC: újabb privát BMW-siker
- Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
- Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil
- Újabb plusz lóerők a G-Power BMW M5-jében
- Új háromajtós BMW 1-es: akár 320 lóerővel
- Bemutatkozott a BMW 3 Touring
- Jövő héten várhatóan csak a gázolaj ára csökken
- BMW 320d Modern Line Automata teszt
Cikk ajánló
Tart a szmogriadó, de lehet matricát cseréltetni
6 hónapja – Tippek, tanácsadók
A budapesti légminőség miatt ma is érvényes a szmogriadó riasztási fokozata, a korlátozás piros vagy fekete matricát hordva a már Euro2-es motorral szerelt autókat is érinti, de ők kérhetnek új plecsnit.
Elrendelték a szmogriadó riasztási fokozatát
7 hónapja – Autósvilág hírei
Ahogyan az várható volt, péntek reggel 6 órától a szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten Tarlós István főpolgármester.
Kisokos külföldi járgány honosításához
5 napja – Tippek, tanácsadók
Kollégánk végigjárta az elsőre komoly kihívásnak tűnő járműhonosítási kálváriát. Akár egy nap alatt is végezhet az, aki minden elvárt papírral vág neki. Ehhez kívánunk segíteni.
-
3,1 milliárd forint egy Ferrariért
9 hónapja – Autósvilág hírei -
Azonnali bírság jár a lejárt műszaki vizsgáért
10 hónapja – Szívató -
Rendszám kisokos
10 hónapja – Tippek, tanácsadók
Használtautó.hu
|
Ár: 9.450.000 Ft Évjárat: 2007 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.449.000 Ft Évjárat: 2002 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 18.200.000 Ft Évjárat: 2010 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Hibrid |

Hozzászólások (28 db)
Kedves Zoli!
Én is kíváncsi lennék tartós bérlet-megoldásodra.
Megköszöném ha nekem is küldenél egy másolatot.
cimem: ati_5@freemail.hu
Köszönöm!
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Zoli, ha eddig nem bántad meg a segítség felajánlást, elküldenéd nekem is a mail-t? Köszönöm.
Lacsi
l_acsiKUKACfreemailPONThu
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Szia kedves Zoli! Engem érdekel, kérlek a miskolc@ovi.com címre elküldeni légyszíves a részleteket, köszönöm szépen!
Magánszemélynek NEM kell szlovákiai jogositvány. Elég az igazolvány. Ezt külföldiként kb. 2 hét alatt el lehet intézni.
Szia kedves cork77! Engem ez érdekelne, hogy hogyan lehet külföldön elintézni, hogy pl. szlovák rendszámot szerezhessek be? Köszi
Kedves Zoli,
Ha lehetséges én is kérnék egy emailt a részletekről,
dinoo kukac freemail pont hu.
Köszönettel, Dinoo
óriási a sajtó általi félremagyarázás rendszám ügyben!! félelmetes jogi baromságokat írnkálnak a hozzá nem értő ujságírók, így hát nem árt tisztázni 1-2 dolgot!
először is:a 183 napnak az égvilágon semmi jelentősége nincs, fejezzük már be ennek a marhaságnak az emlegetését!
1. ha a delikvens szlovák cég által birtokolt autót használ( többnyire ez a jellemző, hiszen így az ottani áfa is visszaigényelhető, szgk-nál is) , azt minden gond nélkül megteheti az eu teljes területén, ekkor abszolút semmilyen korlátozás nincs, és nem is lesz!
2. magánszemély tulaj is esetén csak akkor állapítható meg jogsértés, ha van az illetőnek MO-n bejelentett lakcíme, és emellett a szlovákiákiai címe ,amelyre az autót regisztrálta, bizonyíthatóan fiktív ( ezt persze lehetetlen bizonyítani, főleg hogy a tót hatóságok leszarják a magyarokat, abszolút nem működnek együtt).
3. az szja adóalanyiság (belföldi illetőség ) szempontjából sem a 183 nap számít, hanem az hogy az illetőnek melyik országban van a bejelentett lakcíme.
ha pl. a tótoknál van a lakcíme, akkor ott adóalany, MO-n ezesetben adóbevallást sem kell csinálnia, csak akkor, ha van magyar jövedelme ( lásd 1996. évi C. törvény)
tehát a rendszámbiznisz ellen egyetlen hathatós fegyver van csupán:
A VERSENYKÉPES ADÓRENDSZER!!!
Nagy figyelemmel olvastam értékes információidat! A magyar mentalitás szerves része a valótlan jogi alapokra támaszkodó ijesztgetés, megfélemlítés, amit nem csak a média használ, hanem benne van az átlagember hétköznapi életében is. Ebből kiindulva felüdítő momentumnak tekintem az általad írt néhány bekezdést.
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Szia Zoli!
Érdekel engem is a tartós bérlet, légyszíves küld tájékoztatást az
info kukac vevopark pont eu (nem elírtam, nem hu, hanem eu végződés)címre.
Köszi előre is, Zoli
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Kedves Zoli,
Ha lehetséges én is kérnék egy emilt, a részletekről,
fox200 kukac freemail.hu.
Köszönettel, pajgi
óriási a sajtó általi félremagyarázás rendszám ügyben!! félelmetes jogi baromságokat írnkálnak a hozzá nem értő ujságírók, így hát nem árt tisztázni 1-2 dolgot!
először is:a 183 napnak az égvilágon semmi jelentősége nincs, fejezzük már be ennek a marhaságnak az emlegetését!
1. ha a delikvens szlovák cég által birtokolt autót használ( többnyire ez a jellemző, hiszen így az ottani áfa is visszaigényelhető, szgk-nál is) , azt minden gond nélkül megteheti az eu teljes területén, ekkor abszolút semmilyen korlátozás nincs, és nem is lesz!
2. magánszemély tulaj is esetén csak akkor állapítható meg jogsértés, ha van az illetőnek MO-n bejelentett lakcíme, és emellett a szlovákiákiai címe ,amelyre az autót regisztrálta, bizonyíthatóan fiktív ( ezt persze lehetetlen bizonyítani, főleg hogy a tót hatóságok leszarják a magyarokat, abszolút nem működnek együtt).
3. az szja adóalanyiság (belföldi illetőség ) szempontjából sem a 183 nap számít, hanem az hogy az illetőnek melyik országban van a bejelentett lakcíme.
ha pl. a tótoknál van a lakcíme, akkor ott adóalany, MO-n ezesetben adóbevallást sem kell csinálnia, csak akkor, ha van magyar jövedelme ( lásd 1996. évi C. törvény)
tehát a rendszámbiznisz ellen egyetlen hathatós fegyver van csupán:
A VERSENYKÉPES ADÓRENDSZER!!!
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Szia Zoli!
Érdekelne engem is ez a tartós bérlet megoldás.
Ha nem teher légyszíves küldj egy mailt ezzel kapcsolatban a harcsa@gmail.com ra.
Előre is köszönöm.
Harcsa.
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Hello Zoli! Hadd kérjek én is egy másolatot a leveledből, úgy látom, népszerű a gondolatmeneted. Köszi előre is! címem: barnavp@gmail.com
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Kedves Zoli!
Ha nem terhes, engem is érdekelnének a tartósbérlettel kapcsolatos információk.
vzsolt67kukacgmailpontcom
Előre is köszönöm.
Üdv.:
Zsolt
Ha mar a Magyarorszagi lehuzasokrol beszelunk erdemes lenne a Casco biztositasokrol is temat nyitni. A magyar biztositok (gondolom mindegyik) nekem a Generali-Providenciaval van tapasztalatom. Eves Casco dij egyosszegu fizetesben 100.000,-HUF Citroen Xsara Picasso 1,6-os benzines Tendance, tele extraval. Az auto kb 2000 km-t futott (3000 km-t diktaltam a rendorsegnek hogy annyi lehetett benne kb, de a sevizkonyvben 1200 km volt az 1 eves garancia szervizen), pontosan 18 honapos volt napra amikor elloptak. A Casco kevesebbet fizetett mint az uj auto aranak a fele, mert az elso ev utan zuhan ekkorat, utanna minden evben olyan keveset ami par %-k csupan. De ez csak Magyarorszagon van, es a kapott karteritesbol nem lehet venni egy hasonlo allapotu es minosegu autot. A casco eves kifizetett dijat sem adjak vissza reszaranyosan, a kotelezot igen. A magyarorszagi casco dija joval magasabb aranyaiban mint kulfoldon, de a karterites szegyenteljesen keves szinten a kulfoldhoz hasonlitva. Mindez azert mert megengedik a Magyarorszagi biztositoknak, hogy EUROTAX katalogus alapjan szamoljanak es nem a tenyleges piaci arak szerint. A rendorsegrol meg nem is beszelek, ejszaka zuhogo esonel a kocsi helye meg szaraz es nem kuldenek ki rogton jarorkocsit, meg azt is megkerdojelezem, hogy a telefonbejelentessel egyidoben kiadtak a korozest, hiszen majd 1 percig csengettem mire felvettek a telefont. Es az is furcsa, hogy orokre eltud tunni egy kocsi. Mit erdekli oket egy esos ejjelen, hogy kimenjenek korbenezni a tetthely kornyeken azonnal. Nem az o penzuk banja.
Üdv!
Ez borzasztó,hogy az embert még így 20 évvel az úgynevezett rendszerváltás után is rákényszerítik arra,hogy "lopjon,csaljon,hazudjon",tisztára mint az átkosban,csak most még bonyolultabban kell lavírozni.
Az egyik ismerősöm egy olyan mercit vett egy milláért szlovák rendszámmal,amit magyarral kb. a duplájáért kapna meg!
Nem tartozik szorosan a témához,de nagyon kíváncsi vagyok,hogy mikor jut végre eszébe valakinek,hogy felvesse a kötelezőbiztosítás rendszerváltását! Arra gondolok,hogy most csak a biztosítók érdekei
vannak figyelembe véve.Pl. Ausztriában,és még pár nyugati országban egy embernek két kocsira van egy rendszám.Hiszen egy fenékkel egy időben csak egy kocsit lehet vezetni,akkor minek fizessek az otthon álló kocsi után.Ez csak a biztosítók okossága, az állam meg statisztál hozzá. Angliában pedig személyre kötik a kötelezőt,hiszen ki látott már olyan hülye autót amelyik nekimegy a másiknak? Olyan rossz sofőr van aki nekivezeti a kocsiját a másiknak. Tehát nem a kocsira kéne kötni a biztosítást. Ez a jelenlegi Bónusz-malusz is röhej,hiszen hiába vezetek 25 éve balesetmentesen,ha nincs a nevemen a kocsi mindig A/0-ban maradok.
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Kedves Zoli!
Ha esetleg másnak már kifejtetted, hogyan csináltad, megtennéd, hogy nekem is küldesz egy másolatot leveledről?
Előre is köszi!
ichabodgeza[kuk@c]gmail.com
Hát nem lesz könnyű állam bácsinak megfogni azokat akik külföldi rendszámmal járnak.De nem is erre kellene az energiát fordítani.
Egyébként,ha 30 naponként el kellene a kocsinak hagyni az országot és igazolni vásárlással,- (pl:blokkal-amit kintről megkaphatok postán is egy ismerősömtől)- hogy járt kint, az elég nagy apparátust ölelne fel.Talán el is vinné a hasznot.Egyébként meg Szlovákia 60 km Budapsettől, szerencsésebbeknek meg közelebb van.Minden olcsóbb,mint itt.Gyakran járok ki,rendesek,normálisak, jó kint lenni!
Fizetjük a sok sarcot és csak szar utakat és szopató közeget kapunk.
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Kedves Zoli , én is kíváncsi lennék az általad ismert konstrukció kondícióira.
Ha nem megterhelő, írj egy emailt légyszí a nuestra2007@gmail.com-ra!
Köszi
Itt egyszerüen HÜLYÉK döntenek! Nagyképüek, de SEGGFEJEK. Tojnak az átlag emberekre mint a LÉZER JANI AUDI A-bol 200 Km -es sebességnél nem látszanak az átlag emberek! Érdemi munka nélkül mondani, hogy mindenki annyit ér amennyit össze tudott lopni. Ebböl az értékelésböl következik, hogy a döntéshozónak pofátlan jövedelme van, letojja ki mit fog és mennyit fizetni.
Amikor ezek gondolkodni fognak (lejönnek a fáról) akkor leget majd fejlödés, elindulni europa felé, és nem csak POFÁZNI !!
Nem vagyok Lézer Jani fan, de összehozni ezt az ügyet vele nem igazságos. Ő a "semmiből", a kis emberek világából jutott oda ahol most van, és nem vörösbárók elkényeztetett gyereke.
Érdekes cikk. Szeretném megjegyezni, hogy ha valaki magánszemélyként, a saját nevére vásárol autót akkor azt csak 183 napig használhatja jogszerűen. A gyakorlatban viszont senki nem tudja ellenőrizni, de azért rizikós.
"1. Viktor királyi tanácsa" már tervez egy hasonló szigorítást mint ami Ausztirában van érvényben. Ha jól tudom ott 1 hónapig lehet használni és utána igazolni kell, hogy járt az autó a rendszám szerinti országban. Ebből az következik, hogy eszükben sincs eltörölni a regadót.
Jellemző hozzáállás. Magas adókból szedjünk be inkább kevesebbet (azt is a csóróktól...) és ne nyúljunk semmihez, mert az bonyolult.
A megoldás kizárólag a cég, azon belül is ha valaki nem akar szlovák céget fenntartani a tartós bérlet. Ebben az esetben ugyanis egy szolgáltatást vesz igénybe az illető, ami pedig uniós alapelvben van rögzítve, hogy jogában áll bárhonnan igénybe venni.
Magamon is ezzel a megoldással segítettem és semmivel nem kedvezőtlenebb megoldás mint ha valaki nálunk vesz részletre egy autót. Ha valakit érdekel szívesen segítek.
Zoli
Előzmények megtekintése
Szia Zoli!
Érdekelne ez a tartós bérlet-megoldás!
Dobj egy mailt légyszíves:tuccsokukacgmailpontcom