Drágulhat a műszaki vizsga, érvényessége mindenképp változik

Miként alakulhat át a műszaki vizsgáztatás?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az már tény, hogy némiképp átalakul a műszaki vizsgák érvényessége, ám a reform utáni díjak mértéke még mindig kérdéses.

Július 2-ától átalakul a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet. A leglényegesebb újdonság, hogy amennyiben az időszakos vizsgálatot még az előző érvényességi ideje alatt, egészen pontosan a lejárta előtti 30 napon belül végzik el, akkor a forgalmi engedély érvényességét nem a vizsgálat idejétől, hanem az eredeti vizsga lejáratát követő naptól hosszabbítják meg. Abban már nincs változás, hogy mennyivel, magyarán marad az új autók privilégiuma a 4 évig érvényes forgalmi engedély, utána egységesen 2 évet kap minden motorkerékpár, mezőgazdasági vontató, 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsi. Három évet egyetlen esetben kaphatnak az utóbbiak, ha használtan, de 3 évesnél nem idősebb korban helyezik őket forgalomba. Vannak azonban olyan járművek is, amelyek csakis 1 évet kaphatnak, ilyenek az autóbuszok, a trolibuszok, valamint a 3500 kg legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik és pótkocsik, valamint a személytaxik és a személymentő és velük együtt a megkülönböztető jelzéssel felszerelt gépkocsik.

Bár a módosítás kedvez a műszaki vizsgájukat még a lejárat előtt megújítóknak - azaz őket nem bünteti a vizsgadíjjal kvázi kifizetett érvényesség elvesztésével, a legális hosszabbíthatóság továbbra is megmarad: amennyiben valaki még a műszaki vizsga lejárata előtt jelentkezik be a vizsgára, de csak az utánra kap időpontot, annak idejéig - de legfeljebb 30 napig - a vizsgára jelentkezés papírjával tovább közlekedhet. Nem kell annak sem trélerrel szállíttatnia autóját, aki esetleg megfeledkezett a vizsgáról, s csak annak lejárata után jelentkezett be a revízióra, a vizsgalap ugyanis az üzembentartó telephelye és a vizsgaállomás közötti út megtételére feljogosít, nincs szükség sem külön útvonalengedélyre, sem autószállításra.
Hirdetés

A módosítás a versenyautót üzemeltetőknek is kedvez: egyedi szemle alapján egy évig érvényes ideiglenes forgalomban tartási engedélyt kaphatnak - a szemle az országos autóverseny-rendszert működtető, országos sportági szövetség által a járműre kiállított gépkönyv és szakvélemény alapján történik. A versenyjárművek esetében sem a műszaki feltételeket, sem a közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi tulajdonságokat érintő változtatásokat nem ellenőrzik, s azok mentesülnek azon szabály alól is, hogy kilométeróra-állásukat rögzítsék. További - teljesen más autókat érintő - újdonság, hogy részecskeszűrőt immár legálisan is lehet utólag az autókba, autóbuszokba építeni úgy, hogy az a műszaki adatlapjukra is felkerüljön - ez a külföldi utaztatásoknál lehet fontos, hiszen így a nem új buszok is tudják teljesíteni a szigorúbb előírásokat.
A puhuló feltételek mellett azonban rossz hírre is számíthatnak az autósok, a korábban már ismertetett rendelettervezet értelmében a személyautók időszakos műszaki vizsgájának ára a mostani 16 290 forintról 22 000 forintra, a segédmotoros kerékpároké 3090 forintról 5000 forintra, a motorkerékpároké 4360 forintról több mint duplájára, 11 000 forintra emelkedne. Hasonlóan drasztikus díjnövekedés adódna a mezőgazdasági vontatók és a pótkocsik esetében, vizsgadíjuk 7760 forintról 21 000 forintra hízna, amennyiben a tervezetet elfogadják. Lehet tippelni, hogy vajon miként lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Azok vagyunk igen birkák mert már el is felejtettük hogy a választó jogi törvény szerint minden kormány vissza hívható csak már nem tudják hogy hogyan is kellene hozzá fogni!!!! Vagy is annyira hagyta magát a nép az akolba szorítani hogy a legkissebb kutya ugatástól is meg retten!!!!!!!!!!!!!!!.

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Kedves gy64. Osztom a véleményedet teljes mértékben. Több helyen is el mondtam már de látom nem nagyon akar figyelni senki hogy, a választó jogi törvény szerint azok akik konkrétan a választó polgárok vissza is hívhatják azt a kormányt akit csak azért ígért fűt fát hogy meg válasszák utána pálfordulással el hagyja a választóit. Az az ha a nép nincs meg elégedve a kormány munkájával és látható módon ellenben mennek a józan akaratnak és a nyilván valót sem akarják meg látni, likvidálhatja a nép!!!!!

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Sajnos meg érdemeljük mert tényleg egy birka nép vagyunk a királyunk akit a 2/3mad meg szavazott annak is köszönjük csak vissza kéne nekik is venni a fizetésüket nem csak drága szertett népéét_”

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    A sok nagyfejűnek valamiből ki kell fizetni a többmiliós fizetését !!!! Csak 1 X végre felállnánk,hogy nem tűrjük tovább… de csak lógó p.csök vagyunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    ÉN CSAK AZT KÍVÁNOM ANNAK (AZOKNAK)AKIK KITALÁLJÁK EZEKET A TÉTELEKET,HOGY:ÉLJENEK 47,000-BÖL FIZESSENEK REZSIT BANKOT ÉS ÉLJENEK MEG JA ÉS AZ ANYUK LEGYEN A BARÁTNŐJÜK ÉS AZ ÖCCSE SZÓLÍTSA APUNAK.

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Még szerencse hogy a munkaeszköznek számító traktorok vizsgadíjját emelik 3X.-ára ez mellé még azt kellene elérni hogy a luxus autókét nagymotorokét,qvadokét legalább a felére csökkentsék és akár 5-6 évre is megadják!
    HAJRÁ SEGÍTSÜK A MEZŐGAZDASÁGBAN DOLGOZÓKAT ÉS ATTÓL SZEDJÜNK BE PLUSSZ ADÓT AKINEK EZ NEM FÁJ!!!!!

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Végre van egy kibújás az autóépítéshez.
    Kell csinálni egy országos autóépítő versenyt, hozzá szakosztályt, ezzel kiállítható egy gépkönyv, szakvélemény és lehet használni a “versenyautó”-kat.

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    50ccm Quadokat, mopedokat elvileg kötelező vizsgáztatni és rendszámot is kapnak.
    Rendszám nélkül nem közlekedhetsz velük.
    Erre van a segédmotor vizsgáztatás

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Sokat vezetem, főleg céges autót. Szeretek vezetni egyfajta kikapcsolódás is. DE saját gépjárműmet már nem tudom használni, mert hiába nem megyek vele fizetni kell mindent. Nyilván megvan erre is megoldás vonassam ki a forgalomból, de ez már akkor is túlzás!!! Mindent felemelnek és azt szavaznak meg amit akarnak!!! Egyszerűen szégyen!!!EGYSZERŰEN DURVA ÉS FELHÁBORÍTÓ, HOGY MINDEN NAGYOBB BEVÉTELT AZ AUTÓSTÁRSADALOMRÓL AKARNAK LEHÚZNI. ÉS SAJNOS A MAGYAR TŰRI…….

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Ez abban az esetben él, hogyha mondjuk 50-es robogód van, de le van rendszámozva hogy 2 személlyel is használni lehessen. Ritkán látni ilyet Mo-n, de elvétve van.
    Na az ilyen segédmotorokra gondoltak, tehát az egy személlyel használt rendszám nélküli sm.-re nem kell műszaki sem.

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Az imént kaptam egy SMS-t a szakszervizből, amelyben figyelmeztetnek a jövő hónap végén lejáró műszaki érvényességre (jó dolog, de tudtam magamtól is :-)). Ha július 1-től tervezik a jogszabály bevezetését, akkor csak azoknak kell előbb bejelentkezni, akiknek július 1 után jár le a műszaki érvényességük, ugye?

  • 2017.10.30. at 22:55
    Permalink

    Ha jól tudom, két millió munkavállaló van, abból 1 millió termel, a többi végzi, a papír munkát, Nav, stb. valahogy el kell tartani a többit, így maradnak az autósok, a legvédtelenebbek.

Vélemény, hozzászólás?