Berobbant a multi lötty, lett a tetőn néhány pötty

Mire figyeljünk oda, ha az utastérben robbant az üdítős palack?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bosszantó dolog lehet, ha az utastérben felejtett üdítős palack önálló életre kel. Megszüntethetők-e a keletkezett foltok? Utánajártunk!


A nemrégiben megjelent Toyota Yaris használtteszt kapcsán az autó kipróbálása után kellemes élményekkel magam mögött állítottam le a motort, majd egy kicsit nézelődtem még az utastérben. Ekkor lettem figyelmes egy dologra, amely szó szerint szemen szúrt. A napellenzőt nyitogatva olyat láttam, mint amit eddig soha. Irdatlan makacs foltok sorakoztak a világos tetőkárpiton, amit először nem tudtam mire vélni. Később a tulaj elmondta, hogy egyszer az autóban hagyott egy multivitaminos gyümölcslevet, amelynek palackja megadta magát a nagy hőségben.
Hirdetés

Nekem sem kellett több, egyből azt javasoltam, hogy vigyük el egy tisztíttatásra. Én is kíváncsi voltam, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen szennyeződéssel. Partnerünk, az EZWash Lurdy Ház, ami nemrégiben némileg nevet és arculatot váltott, s Easy Wash System[/url] névvel fut, bevállalta a feladatot. Utólag kiderült, nem először volt már dolguk ezzel a gyümölcslével, másoknál is rendszerint ez szokott felrobbanni. Gondos előkészületek után jött a bő 30 perces munka, a tetőkárpit színvilága látványosan javult. A foltok elveszítették a korábbi makacs színüket, viszont nem tűntek el, csupán színt váltottak.

Jót mosolygunk azon, amikor azt halljuk, hogy Amerikában még azt is ráírják a mikróra, hogy macskát tilos beletenni. Kérdés, hogy azt beleírják-e az autóba, hogy nyáron ne hagyjunk benne macskát, kutyát, gyereket, üdítőt, esetleg benzinnel töltött palackot? Nem kell ehhez Amerikában élni, itthon is előfordul hasonló, ahogy a fenti példa és a mosó által tapasztalt esetek mutatják. Jön a nyár, tegnapelőtt már megcsapott minket egy gyengébb kánikula, de mi lesz, ha a kinti hőmérséklet 40 Celsius fok lesz?

Ilyen időben mindenképpen figyelmesen járjunk el azzal kapcsolatban, hogy hol, mennyi időre hagyjuk ott az autót, és mit hagyunk az utas-, illetve csomagtérben. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan látványra érünk vissza, amire utólag csak káromkodni tudunk. Ilyenkor bosszankodás helyett sokkal jobb, ha azonnal a legközelebbi kézi mosóba megyünk, ahol megfelelő vegyszerekkel és eszközökkel van esély arra, hogy időben megakadályozzuk a további bajt. Abban az esetben ugyanis, ha víztől eltérő anyaggal érintkezik a kárpit, akkor könnyen megmarhatja, ami után már elkerülhetetlen és visszaállíthatatlan a színváltozás. Ha nem értünk hozzá, nem érdemes házilag próbálkozni, ezzel többet ronthatunk a helyzeten, mint javíthatunk. Mindenképpen forduljunk megfelelő szakemberhez, ha nem akarjuk évek múlva is fanyalogva nézni az ülés- vagy tetőkárpitot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?