Hogyan vezessünk özönvízben?

Mit tegyünk, ha út közben ér az özönvíz?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aktuális téma, sajnos állítólag még néhány napig az lesz: vajon vezethetünk, miként vezessünk, ha az utat vastag víz borítja?


Tegnap este az egész augusztusi átlagos csapadékot meghaladó eső esett, s az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint még ma is nagyon jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani. Miként azt írják, a csapadék súlypontja a Balassagyarmat-Nádudvar-Debrecen tengely mentén várható, ott több helyen 20-40, néhol felhőszakadásból akár 40-60 mm vagy még ezt is meghaladó csapadék hullhat, amely főként a hegyvidéki területeken villámárvizet is okozhat. Mit tegyen az autós?
Hirdetés

Leginkább vegye komolyan az előrejelzéseket, semmiképpen se parkoljon olyan helyen, amit elönthet a víz, amennyiben ugyanis úgy tesz, még a casco biztosítás sem biztos, hogy fizetni fog számára. Aki teheti, ne autózzon az özönvízszerű esőzés idején. Amennyiben már út közben ér minket az égi áldás, akkor lehetőleg igyekezzünk olyan helyre eljutni, olyan helyre leparkolni, ahol autónkat nem fogja ellepni a víz. Bár az ajtók mind gumiszigeteléssel védettek, azokat nem arra terveztek, hogy álló, hömpölygő vízben is biztonsággal zárjanak. Amennyiben odáig ér a víz, akkor az be fog szivárogni az utastérbe, ott pedig károkat okoz. Károkra nem csak az utastérben, hanem a futómű elemeinél is számítani kell vízben állás, illetve autózás esetén. Károsodnak a vízbe kerülő csapágyak, például a kerékcsapágyak, de a gömbfejek gumiharangja sem tartja távol a nedvességet, ha vízbe kerül az autó. Kenés nélkül, illetve nem megfelelő kenéssel pedig mindegyik alkatrész élettartama extrém mértékben csökken.
Ahogyan emelkedik a vízszint, úgy nő a károsodási kockázat is. Míg a futómű akár szétszedéssel, zsírzással is orvosolható (persze a mai gömbfejek már jellemzően nem), addig az elektronikákban végzetes kárt okozhat a nedvesség. Még komolyabb a baj, ha a motorhoz, akár csak a szívócsőhöz víz kerül. A motor levegő helyett összenyomhatatlan vizet szívva azonnali halálnak, hajtókar-, illetve dugattyútörésnek van kitéve. És ne csak azzal számoljunk, hogy magunk mellett milyen mély vizet látunk, azzal is, hogy a vizet maga előtt toló autó hamar képez olyan vízfalat, amiből aztán a szívócsőbe jut a víz. Ezért aztán magasabb, akár a padlólemezt még csak éppen elérő vízben is csak nagyon lassan, sétatempó alatt menjünk, ha nagyon kell. A pocsolyákba ne csak azért ne hajtsunk gyorsan, hogy ne zuhanyozzuk le a mocskos lével a gyalogosokat, hanem azért is, hogy autónkat ne tegyük tönkre. Nem csak a víz, hanem a víz alatt láthatatlan kátyú, de akár ott megbújó tégla is kellően veszélyes lehet, arról nem is beszélve, hogy a víz akár beszakadt úttestet is rejthet, mint az alábbi klasszikus felvételen, ami ugyan nem eső, hanem csőtörés miatti "pocsolyánál" készült. Hogyan vezessünk tehát özönvízben? Leginkább sehogy, ha nagyon muszáj, akkor nagyon óvatosan. Mit tegyünk, ha autónkat nem sikerült időben kimenteni a vízből? Amennyiben a víz nem érte el a tengelyeket, akkor nem kell aggódni, a kipufogó kiszárítja magát, miként a fékekről is lejön a szennyeződés. Nagyobb a baj, ha az autó tengelyig, netán ajtónyílásig állt a vízben. Ilyen esetben már ajánlott lehet az indítás előtti átvizsgálás, míg magasabb "vízállásnál" mindenképp ajánlott az, a vizet kapott motor ugyanis az első indításnál ugyanúgy tönkremehet, mintha menet közben kapta volna a vizet. Miként azt már írtuk, vízkár esetén kártérítést leginkább csak casco biztosítás megléte esetén remélhetünk, ám az óvatosság, az autó megóvása mindenképp ajánlott, a biztosító ugyanis elvárja azt, hogy megfelelő körültekintéssel üzemeltessük autónkat, különben szándékos károkozásra, hanyagságra hivatkozva megtagadhatja a kártérítést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:08
    Permalink

    Szeretnem hozza fuzni ehhez a hasznos irashoz hogy igen ha kuszobig ero vizben megyunk
    es nem tudjuk milyen magassagban van a szivo cso es hol van akkor csak is lepesben.
    Sok auto az elso lampa kornyekerol szivja a levegot es hat ugy tervezik hogy a levego ami eleri a
    lokharitot felso reszet onnan felfele fog menni a levego ha viz kerul oda akkor az…
    A masik a vizben haladasnal amit sokan elfelejtenek hogyha sokat mennek elotte akkor a forro motor
    nagyon nem szereti a hideg vizet es csak lassan lehet a vizbe engedni.
    Es ha az autot minden fele keppen olyan helyen kell hagyni ahol lehetseges az elaradas akkor aramtalanitsuk, akksit vegyuk ki vigyuk jo messzire.
    S ha elmult az arviz hivjunk szerelot aki atnezi az autot.
    A karpitok tuti hogy hetekig vizesek lesznek meg jo idoben is ami duccolja a kornyeken levo csatikat.

Vélemény, hozzászólás?