Lehet, hogy akkor is rossz a fagyálló, ha a fagyot tűri?

Fizetett hirdetés

Most különösen aktuális a fagyállóval foglalkozni!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Télen különös figyelmet kell kapjon az autókban lévő fagyálló hűtőfolyadék. Ha nyáron esetleg vízzel töltöttük fel a rendszert, mindenképp cseréljük le!


Alap, hogy hűtővízről még beszélni sem szabad, hiszen autónk hűtőjébe legkevésbé sem ajánlott csapvizet tölteni. Vízkövesedést és rozsdásodást okozhat, meg persze télen megfagyhat. Már akkor is komoly érvágás lesz az, ha csak a hűtő reped, a motorblokkról jobb nem is beszélni, de azt jellemzően védi fagydugó. A fagyveszély miatt - biztos, ami biztos alapon - a fagyos napok beállta előtt feltétlenül érdemes ellenőriztetni a hűtőfolyadék fagyáspontját. Amennyiben nem megfelelő - nincs legalább -30 Celsius fokos, akkor ajánlott a hűtőközeg lecserélése. Fontos tudni, hogy a -30-35 Celsius fokos fagyállóság azért ajánlott, mert a méréshez használt refraktométer által mutatott érték némi szórással értendő.
Hirdetés

A gyártók persze időközönkénti cserét is előírnak, jellemzően 4-5 évente. A csere annak ellenére ajánlott, hogy a hűtőrendszer (elvéből adódóan) egy teljesen zárt közeg. Amennyiben a kiegyenlítőtartályban olajosodást látunk, akkor az nem a hűtő, hanem a motor (nem is szerény) hibájára utal, akkor ugyanis a hűtő- és a kenőrendszer között valahol rés nyílt. A különféle hűtők (például tisztán alumínium) miatt a hűtőfolyadékok között is vannak különbségek. A gyártók a választás megkönnyítésére nem csak az egyes szabványok szerint készítik folyadékaikat, hanem azokhoz szín is tartozik: kék, sárga, rózsaszín/piros, de ma már persze lila is van. Alapszabály, hogy a kék a klasszikus, régebbi fajta, jellemzően vashűtős, öntöttvas blokkos autókhoz ajánlott. A további színek már hosszabb élettartamúak, s a rózsaszín jellemzően foszfátmentes, azaz a könnyűfém alkatrészekben sem tesz kárt.
Egy biztos: a modernebb hűtőfolyadék a régebbi hűtőkhöz is nyugodtan használható. Ha új folyadékot veszünk, ajánlott a teljes hűtőközeg leengedése, hiszen az új kedvezőbb tulajdonságait csak akkor fogjuk megkapni, ha a régiből a lehető legkevesebb marad csak a rendszerben. Fontos tudni, hogy ha koncentrátumot vásárolunk, akkor annak keverési arányát mindenképp be kell tartani. A túlzottan sűrű hűtőfolyadék ugyanis nem rendelkezik kellően jó hővezető képességgel. (Valaha nyárra ezért töltöttek csupán desztillált vizet, s nem fagyállót a hűtőkbe, ám mára ez okafogyottá vált.) A hűtőfolyadék hígításához jellemzően szintén desztillált/ioncserélt víz szükséges, de vannak olyan speciális adalékot tartalmazó fagyállók, amelyek felforralt csapvízzel is hígíthatók.
Miért ajánlott időközönként a még megfelelő fagyáspontú hűtőfolyadék cseréje is? Mert a jellemzően fagyállónak használt etilén-glikol a víznél is jelentősebb mértékben korróziós hatású, amit persze adalékokkal fognak vissza, a gumicsövek ápolása, "kenése" érdekében szintúgy tartalmaz adalékokat a folyadék, ám ezek az adalékok idővel elfáradnak. Ha a hűtővíz barnás, akkor az bizony már egy ideje nem volt cserélve, s a hűtő belülről rozsdásodásnak indult. Ezt érdemes elkerülni a gyárilag ajánlott csereciklusok betartásával. Nem kell a folyadékokat feltétlenül márkaszervizben megvásárolni, a megfelelő szabványú folyadék tökéletesen megfelelő. A nem csak kenőanyagokat, hanem temérdek egyéb autóalkatrészt is kínáló motorolajat.hu webshopjában például a hosszú élettartamú, alumínium hűtőket és motorokat sem károsító piros/rózsaszín hűtőfolyadékból 5 liternyi (azaz 5,6 kilogrammnyi) 4375 forintba kerül csupán. 1:1 arányú (akár forralt csapvizes) hígítással 10 liternyi, -38 Celsius fokos dermedéspontú fagyállót kapunk belőle. Négy- ötévente ugye megérdemel ennyit autónk hűtője?
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:39
    Permalink

    A fagydugóban a motorblokk oldalán az a legjobb, hogy pont kettő közt tud legtöbbször könnyen megrepedni az öntvény ha fagy a motor, a fagydugó meg figyel továbbra is a helyén. Érdemes tényleg ahogy a cikkben is szerepel komolyan venni a dolgot, és folyamatosan ellenőrizni illetve cserélni mielőtt baj lenne belőle.

Vélemény, hozzászólás?