Navigációs ABC
A GPS-től a PNA-ig
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Aki navigációs készüléket akar vásárolni, az ma egész biztosan a bőség zavarával fog küzdeni. Rengeteg, kisebb-nagyobb szerkezet van a piacon. Választani közülük nehéz, hiszen a nem szakértő vásárló csak annyit lát, hogy az egyik olcsóbb, a másik drágább.
GPS A Global Positioning System rövidítése. Az USA hadseregének régi igénye volt, hogy a földgolyó minden pontján pontos helymeghatározásra legyenek képesek az egységek. A feladatot úgy sikerült megoldani, hogy jelentős számú műholdat lőttek fel, melyek a Föld körül keringenek és egy pontos órajelet sugároznak. A földi egységek ezt tudják venni. A több műholdról érkező jelek eltéréséből akár egy méternél pontosabban is meg tudják adni helyzetünket. A jelek sugárzása folyamatos, vételéért nem kell fizetni a felhasználónak - a GPS rendszer nem úgy működik, mint egy mobiltelefon-előfizetés.
PDA Magyarul kézi számítógépnek hívják. A PDA a Personal Digital Assistant rövidítése. Tulajdonképpen egy tenyérnyi, érintőképernyővel felszerelt eszköz, amin Windows Mobile operációs rendszer fut. A használója szabadon telepíthet, törölhet rajta programokat, bár a legtöbben csak egy célra, navigálásra használják. Ma másodvirágzásukat élik ezek az eszközök, ugyanis a telefongyártók - mint a Samsung és a Nokia - a nagy képernyős, komoly tudású PDA-kkal veszik fel a harcot az iPhone ellen.
PNA Personal Navigation Assistant. A készülékgyártók ráébredtek, hogy az emberek döntő többsége csak egy programot használ igazán a PDA-ján: a navigációs rendszert. A felugró programok, az operációs rendszer használata csak nyűg, így elkezdtek erre az egy feladatra kihegyezett eszközöket gyártani. Általában ezeken is Windows operációs rendszer fut, de egy olyan változata, amivel a felhasználó sosem találkozik, az érintőképernyőről közvetlenül tudja elindítani a navigációt, a ma már általánosan elterjedt képnézőt, zenelejátszót.
iGo Magyar fejlesztésű navigációs program, a készítője a Nav N Go. 2005-ben jelent meg a cég első programja, amely kiemelkedően jó lefedettséget, részletes beállíást és igen jó megjelenítést hozott a hazai piacra. Rövidesen megjelent a Kelet-Európában, majd az egész kontinensen is használható változat. A siker nem maradt el, és ma már a program második változata, a Nav N Go iGo8 kapható a boltokban. Fontos tudni, hogy ez a program csak PDA-kon fut. A PNA-gyártók is vásárolhatnak olyan licenszet, ami lehetővé teszi a kezelőfelület, esetleg a térképadatbázisok használatát, de az egyformán iGo-t futtató gépek tudása között rendkívül nagy eltérések lehetnek.
iPhone Az Apple által gyártott, nagy érintőképernyős, telefonálásra, zenehallgatásra fejlesztett eszköz. Kezelőfelületének könnyedsége forradalmasította a tenyérgépek piacát. Bár van beépített GPS-vevője, de autós navigációra ma még alkalmatlan, sőt, a gyártója kifejezetten tiltja ilyen program megjelentetését a készülékre.
Busánszky Lajos
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Címlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Használtautó.hu
|
Ár: 997.000 Ft Évjárat: 2005 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 797.000 Ft Évjárat: 2003 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 447.000 Ft Évjárat: 1998 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |















