Kötelező a nappali menetfény? Büntethet a rendőr?

Nem kell megijedni, nem bírságolnak a kiegészítő lámpa hiánya miatt!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Trükkös, de gyomorforgató reklámfogással találkoztunk a menetfény értékesítése kapcsán. Tisztázzuk, hogy kinek, mikor kötelező!


"Tegnap még csak figyelmeztetett a rendőr, de elsejétől kötelező a nappali menetfény használata minden autón" - olvastuk a héten egy jó szándékúnak tűnő, ám nyilván a nappali menetfény népszerűsítését, pontosabban eladását célzó direkt marketing, azaz közvetlen értékesítését célzó e-mailben. Nos, mi tudjuk, hogy ez badarság, de remek apropó arra, hogy tisztába tegyük a legtöbb autós számára messze nem egyértelmű helyzetet.
Hirdetés

A menetfény valóban kötelező az új autók esetében, a személyautóknál már 2011. február 7-étől megkövetelt felszerelés az Európai Unióban, de csakis és kizárólag az újonnan forgalomba helyezett autóknál, nem pedig a már forgalomban lévőknél. Aki utólag felszerelné autójára, az megteheti, s ezáltal spórolhat - óránként mintegy 100 wattnyi energiát, hiszen a csak elöl és nem túlzottan erősen világító menetfény nagyjából ennyivel fogyaszt kevesebbet, mint a tompított fény és a hátsó lámpák összesen. Hiánya miatt viszont senki sem számíthat büntetésre autózás közben. Amit a rendőr ellenőrizhet, az az autó kivilágítása, az ugyanis valóban kötelező, számos európai országban nappal is - nálunk napközben csak lakott területen kívül.
Sokak számára meglepetés lehet, de a csak elöl világító menetfény eleget tesz a KRESZ előírásának, mely a következőképp szól: „Lakott területen kívüli úton a forgalomban résztvevő gépkocsit nappali menetjelző lámpával vagy tompított fényszóróval, … nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani.”. Ne feledjük azonban, hogy autónkat a mindenkori látási viszonyoknak megfelelően is ki kell világítani, azaz már szürkületben vagy heves esőben is szükség lehet a tompított főfényszóró használatára, mely a hátsó lámpákat is kapcsolja. Egyéb esetben persze spórolósabb a menetfény, mely önmagában is szerényebb fogyasztású és nem gyújt egyéb lámpákat.
Noha a menetfény a főfényszóróba is kerülhet, alapvetően másféle lámpa, mint az autó fényszórója. Míg utóbbi az út megvilágítását, a menetfény az autó nappali láthatóságát szolgálja. Ezért aztán nem lefele, hanem közvetlenül előre világít, alacsonyabb autóban ülve, pont szemmagasságban vakító is lehet. Kapcsolása ezért automatikus kell legyen, a motor indításával (vagy automata váltós autónál előremenetben automatikusan kell kigyulladnia), s a sötétben használatos tompított fény kapcsolásakor automatikusan le kell kapcsolódnia. Csak meghatározott magasságba helyezhető - beépítési előírásairól korábban írtunk már. Éjszaka jelzőfényként sem használható, külön kapcsolása nem engedélyezett, csakis automatikusan kapcsolódhat.
Végezetül megismételjük, hogy nem kötelező felszerelni, de terjedésének mi is örülünk, hiszen sokat tesz azért, hogy a mozgásban lévő autók könnyebben felismerhetők legyenek, s e funkciót takarékosabban is látja el, mint a tompított fény. Természetesen annak használata sem felejthető el, bizonyos esetben nappal sem, miként fontos tudni azt is, hogy szakadó esőben - természetesen csakis lakott területen kívül - a ködfényszóró, illetve a ködzárófény használata is kötelező - ha a látási viszonyok éppen azt követelik meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Te nagyon okos vagy!!Tudod mit,közlekedj,csak továbbra is ködlámpával,mert szerintem még az is megerőltet,hogy az útra koncentrálsz,nemhogy figyelj másra is!!!

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Le kell maradni, hisz a biztonságos követési távolságot tartani kell és ha a fénnyel együtt az nagyobb, akkor miért kell túl közel haladni.
    De van egy másik ötletem, a halvány zöld napszemüveg. A pirosat kiválóan kiszűri, de a láthatóság jól megmarad!

    Vagy marad az aláírás gyűjtés a betiltásért!

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Sötétben, nem használ senki napszemüveget, az első szélvédőt pedig, tilos fóliázni. A baj nem azzal van, hogy esetleg, valaki, az automata váltós autójában, folyamatosan nyomja a fékpedált és ezáltal, a féklámpája, folyamatosan világít. Azt az egy-két percet, kibírja az ember, még, ha zavaró is. A probléma ott kezdődik, ha utolérsz egy autót, amelynek világít a hátsó ködlámpája és a vezető, nem hajlandó lekapcsolni. Meg lehet persze előzni, de nem mindig lehetséges és akkor, kilométereken keresztül irritálja a szemed.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Meglehet, hogy mindenkinek eltérő érzékenysége van, ahhoz elég nehéz egyénre szabott szabállyal igazodni. (De ott van a napszemüveg, a napellenző, a fólia, … )

    Persze többszörösen is nagyon irritálóak a vadiúj, fényes lámpákkal teli autók; előre-hátra vakítanak, nem csökkent még a fényük tizedére, mint majd 10 éves korukban. És pusztító lehet a piros lámpáknál az automata váltósok folyamatosan égő féklámpája, nem egy, mint a ködlámp ált., hanem akár 5 féklámpa fényével!
    Azokat időben kell megelőzni… 😉

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Éppen azt mondom, hogy nem 5m-ről (vagy ‘azon túl’), hanem még messzebbről kell az erős fényt nézni! Logikus!
    Ha nincs köd, nyilván le kell kapcsolni. Ha köd van fel kell kapcsolni.
    Nem fizet a biztosító, ha nem volt felkapcsolva!

    Mi a helyzet a féklámpával, ugyanúgy 21W, az nem zavaró akár 5m-ren belülről is? Városban egész nap azt nyomkodják! (Nem fizet a biztosító, ha nem égett!)

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    No,
    1.:ködzárófény. A neve is jelzi, hogy mire való. Tehát ha mögéd ér vki, akkor le kell kapcsolni, és ő pedig felkapcsolja a sajátját. Hisz akkor ő zárja a sort… Ugye ez érthető…?
    2.:Aki így vélekedik: “Engem nem az érdekel hogy kit vakít el és kit nem (engem még soha nem zavart), nem is az hogy hova világít , az sem hogy mire gondoltak vagy nem a gyártók…”, az gondolkodjon el, mert az ilyen önző emberek miatt olyan a közlekedési morál Magyarországon, amilyen. Fel kellene fogni, hogy az utakon szimbiózisban kell lennünk, függünk a többiektől, és figyelnünk is kell egymásra. Szerintem ez evidens. Ugye…?
    És akkor nem térek ki a ködlámpa helyes használatára, mert úgy tűnik sokan ebben is csak saját magukra gondolnak…ráadásul némelyik még szóvá is teszi, szinte büszke magára, hogy ilyen f…a csávó.
    Tisztelet a kivételnek…!

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Ha a szembejövő fényét pl. 50-100m-ről észleled, akkor a hátsó ködlámpádat is 50-100m-ről észlelik. Ekkor már jelentősen mérsékelt kell legyen a sebesség!

    Ha lekapcsolod, akkor csak 10-20m-ről látszik a helyzetjelző, ami nem biztos, hogy elég. Ergo a hátul jövő maradjon abban a sávban, ahol őt még nem zavarja a ködlámpa fénye! És ne 5m-re kövessen, hogy megvakulhasson!

    Nem túl bonyolult! 🙂

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Csak annyit fűznék hozzá,hogy a hátsó ködzáró fényt le kell kapcsolni,ha követési távolságon belül tartózkodik jármű!!!Mert lehet bármilyen időjárási viszony az igenis zavaró!!Gondolj bele:20km/h tötymörög előtted valaki,hátsó ködlámpával,közepesen sűrű ködben,nem hogy zavar,de megelőzni sem tudod,mivel a környék 100méteres körzetben vörösen izzik!!És ha utolérsz v.ki a ködben akkor is ajánlott lekapcsolni az első ködlámpát is,mivel zavaró tud lenni!!Összefoglalva:ködlámpát csak akkor,ha nincs a közelben más jármű,szemből érkezők kivétel!Törvényre most nem térek ki,ez tapasztalat,és előzékenység!!Mint például:mikor előznek nem gyorsítok(sajnos ezt sokan nem ismerik!!!

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Tökéletesen egyetértek, veled. Azzal egészíteném ki a dolgot, hogy egy kisebb teljesítményű motor, jobban észrevesz minden plusz terhelést, így azt a plusz (veszteségek nélkül számított) 150 Wattot is.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Engem nem az érdekel hogy kit vakít el és kit nem (engem még soha nem zavart), nem is az hogy hova világít , az sem hogy mire gondoltak vagy nem a gyártók. Egyetlen egy kérdésem van : a nappali fény csak önmagában világíthat , vagy csak a helyzetjelzőkkel együtt. Azt mondják hogy csak önmagában , de én csak a helyzetjelzős variációra találok rendeletet. Rakni akarok az autómra de szabályosan akarom bekötni.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Kedves Mindenki!
    No, akkor ami szerintem sokaknak nem tűnt fel…és a cikk se hangsúlyozza eléggé:”…a menetfény az autó nappali láthatóságát szolgálja. Ezért aztán nem lefele, hanem közvetlenül előre világít, alacsonyabb autóban ülve, pont szemmagasságban vakító is lehet.” Ez az egyik lényeges dolog, amivel még az új autó gyártók se foglalkoznak, hogy sajnos sok esetben zavaró a szembejövő ilyen fény!…és ez nem a beállítása miatt van, hanem mert olyan, amilyen, és ott van, ahol…
    A másik lényeges dolog, hogy az autó láthatóságát nem csak előrefelé kell(ene) biztosítani, hanem hátrafelé is!
    De gondolom ezzel se igen foglalkozik senki…:(
    Üdv!

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Amiről beszélsz, még inkább érvényesül diesel motornál, amikor az utóizzítás lekapcsol, valóban hallatszik a motor hangján (nem 100-150 Watt-ról van szó, hanem sokkal többről). Kevés autónál van a generátor hajtása leoldható módon megoldva, ettől függetlenül nem közömbös mekkora terheléssel fut egy generátor, még ha állandóan forog is.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Szerintem nem jó oldalról közelíted meg a számításokat. Ez a számítás akkor helyes ha a lakásban leoltunk egy lámpát. Ott a lánc végén vagy és a lánc végén spórolsz. Az autó esetében a lánc a motorral kezdődik és mondjuk a fényszórókkal végződik de a kettő között sok minden van ami a forgómozgásból áramot állít elő nem kis veszteséggel.
    Sokan azt hiszik 100-150 wattnyi energia a megtakarítás. de ennél jóval több, mert a teljes terheléssel működő generátor képes 3-4 lóerőt (vagy még többet)is felhasználni. Ha pedig nincs vagy kevés az áramfelhasználás a generátor szabadonfutója kikapcsolja a generátor hajtását. És itt a lényeg hogy a generátor 100-150 watt előállításához hány wattnyi energiát vesz el a motortól . Sokkal többet mint 100-150 watt. Én így gondolom mert füllel halható egy motoron amikor ki vagy bekapcsold a világítást.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Látod te is csak annyit tudsz “Miként azt egy olvasónk is írta ” , de a köhém rendelet nincs meg senkinek.
    Kőrbefutottam egy pár fórumot és az index-ről azt a tájékoztatást kaptam hogy “Módosították, az EU jogharmonizáció keretében: 2011 január 1-től “. Összességében a lényege hogy gyujtás ráadásakor automatikusan bekel kapcsolnia, és bármilyen világítás bekapcsolásakor (kivéve a fénykürt)automatikusan kikel kapcsolnia vagy a fényerejének jelentősen csökkennie kell. Már csak azt nem értem hogy a tisztelt uriemberek miért nem módosítják a jogszabályokat, mert bárhol rákeresek még a régi szabályozás olvasható, Így van ez a NKH jogtárában is aminek az érvényben lévő köhém rendeletet kellene tartalmazni. Elgondolkodtató ha a rendőr feljelent, mi alapján fogják elbírálni az ügyet a szájhagyomány alapján terjedő vagy a törvénybe foglalt szabályozás alapján. Irhatna hozzászólást olyan is akinek az autója gyárilag már nappali menetfénnyel jött ki. Én utólag szeretném beépíteni de szabályosan.Visszatérve a webshop-ra ,ez a társaság folyamatosan próbál becsapni és rádtukmálni valami francot 5-10 szeres áron. Én is folyamatosam kapom tőlük az emailt, de sok estben válaszoltam már nekik hol kapható az általuk kínált termék 10-de áron.

    Grat a szerkesztőnek ez egy jó téma.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    [i]“a 2012.nov.1. után indult modelleken kötelező az EU-ban (USA 2008. óta érv. szabályzás mintájára). Ez viszont 2014.nov.1. után minden EU-ban eladott autón kötelező.”[/i]
    Elméletileg jó gondolat, a valóságban nem voltam vele elragadtatva. Fokozottan járhat miatta az illető a szervizbe. Igen gyakran meghibásodó elemekről van szó, aminek következtében aztán állandóan a lapos gumijelzés világít a műszerfalon, miközben végigmérve külön minden keréken a guminyomást, egyforma és előírt értéket kapok.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Tudomásom szerint a június 1. után gyártott ÚJ modelleknél lesz kötelező felszereltség. Ami gyártósoron már futó modell, azon még nem. Ahogy a TPMS rendszer (guminyomás érzékelő) is csak a 2012.nov.1. után indult modelleken kötelező az EU-ban (USA 2008. óta érv. szabályzás mintájára). Ez viszont 2014.nov.1. után minden EU-ban eladott autón kötelező.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Az új autók ködlámpavillantó kanyarfényéről ( azokat is mind meg kell büntetni, aki új autóval közlekedik lakott területen belül ? 🙂 ) illetve a követési távolságról ( ha vakít, nem mászok a seggébe, mert annál inkább kifolyik a szemem – logika ) pedig még nem is szóltam…

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Örülök, hogy végre valaki a lényegi részét fogta meg a dolognak, és konkrét számokkal érvel !
    A DRL parasztvakítás a szó minden értelmében : egy semmiséget hirdetnek új dologként, hogy busás pénzekért adhassák el. Nem világít a hátsó helyzetjelző, meg ez is csekély energiát használ… Ja, de az autók elektromos rendszerét nem dönti romba az sem, ha felkapcsoljuk a lámpát ! Vagy van itt valaki, aki a klímához hasonlóan a lámpákat is lekapcsolja egy húzósabb előzéskor ? :))
    A ködlámpa használatról meg megint badarságot olvastam valakitől, hadd világosítsam fel : sehol semmilyen jogszabály nem tiltja a ködlámpa használatát lakott területen belül, épp ellenkezőleg ! KRESZ 44§ (4) Tompított vagy távolsági fényszóró [b][i][u]helyett vagy mellett[/u][/i][/b] ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, [b][i][u]ha a látási viszonyok ezt indokolják[/u][/i][/b]. Tehát ha lakott területen belül van tejköd, szakad a hó, esti órákban vihar van még nem kell egymásnak ütközni az autóknak, nyugodtan fel szabad kapcsolni a ködfényszórót ( indokolt esetben a hátsó ködzárfényt is ), akit az vakít, az csak kötekedni akar. Tudom elmúltak a ’80-as, 90-es évek, amikor még menőnek és komoly felszereltségnek számított egy ködlámpa is, épp ezért mondom, hogy ilyen esetekben sem menőzésből használja az illető ezeket. A ködfényszóró lefelé világít ergo nem tud vakítani, aki pedig a ködzárfényt képes összekeverni egy felvillanó féklámpával, ( ami ne adj Isten még pót féklámpával is ki van egészítve ) annak a vezetési képességeit sajnos erősen megkérdőjelezem…

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Miként azt egy olvasónk is írta, ezt már minden bizonnyal módosították, ugyanis az összes új autónál is a többi lámpától független a menetfény.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    A menetfény, helyzetjelzővel eggyütt való használata, 2011. januárig volt Magyarországon hatályban. Szerencsére még időben észrevették, hogy a magyar szabályozás eltér az ENSZ-EGB-ben szereplőtöl. A hazai sajtó, elfelejtette a törvényhozókat figyelmeztetni erre. Például, Az Autó címü lap 2009. 03. számában, Karner Miklós úr, a magyarországi rossz szabályozás javasolta, hogy így szereljék fel… Új gépkocsiknál, nem vették figyelembe, az akkori hibás magyar törvényeket, különben Audikat, Bmwket, Volkswageneket, nem lehetett volna forgalomba állítani…

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Köszönöm a részletes választ! Gondolom nem elég önhatalmúlag kikötni a helyzetjelzőt, hanem minősíttetni kell az egész rendszert. Ennél valószínűleg egyszerűbb lesz berakatnom egy relét, ami kikapcsolja a menetjelzőt a tompított bekapcsolásakor…

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    A fenti cikkben azt olvashatjuk hogy a nappali menetfény használatakor nem kell világítani a hátsólámpáknak azaz a helyzetjelző lámpáknak. Én mást olvasok ki a köhém rendeletből. A nappali menetfény csak a helyzetjelző lámpákkal együtt lehet bekapcsolható ( világíthat fénykürt használatakor is ) de automatikusan kikell kapcsolódnia a tompított távolsági vagy ködlámpa használatakor. Azt sem találom a köhém rendeletben hogy a nappali fénynek automatikusan bekell kapcsolódnia.

    DRL, MENETJELZŐ LED LÁMPA 12V

    NAPPALI FÉNY

    JOGSZABÁLY:

    6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti jármûvek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának mûszaki feltételeirõl

    A nappali menetjelzõ lámpára vonatkozó üzemeltetési mûszaki feltételek

    55/A. § (1) A gépkocsit fel szabad szerelni két, menetirányban fényt kibocsátó nappali menetjelzõ lámpával.
    (2) A nappali menetjelzõ lámpa csak színtelen (fehér) fényt bocsáthat ki.

    A nappali menetjelzõ lámpára vonatkozó további mûszaki feltételek
    55/B. § (1) A gépkocsira csak jóváhagyási jellel ellátott nappali menetjelzõ lámpát szabad felszerelni.
    (2) A nappali menetjelzõ lámpákat a gépkocsin a következõképpen kell elhelyezni:
    a) az átvilágított felület alsó széle az úttest szintjéhez 0,25 méternél közelebb és attól 1,50 méternél távolabb nem lehet;
    b) az átvilágított felület külsõ széle a gépkocsi legszélsõ pontjától 0,40 méternél távolabb, a különbözõ oldalon lévõ lámpák átvilágított felületének belsõ szélei egymáshoz 0,60 méternél közelebb nem lehetnek, azonban az olyan gépkocsin, amelynek a teljes szélessége nem éri el az 1,3 métert, a belsõ szélek közötti legkisebb távolság 0,40 méterre csökkenthetõ.
    (3) A nappali menetjelzõ lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lennie, hogy csak a helyzetjelzõ lámpákkal együtt legyenek bekapcsolhatók, de – kivéve a 42. § (5) bekezdése szerinti esetet – automatikusan kapcsolódjanak ki, amikor a fényszórókat bekapcsolják.

    Kérdezem a cikk írójától hogy akkor mi is a valóság, mert mindenhol ez a jelenleg érvényben lévő köhém rendelet olvasható ?

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    A nappali menetfényt Törvényben elfogadták, ezért alkalmazni kell. Más kérdés azonban, hogy -tapasztalatom szerint- a nappali menetfény elsősorban a “nagy márkák” felismerhetőségét szolgálja, tehát főként hivalkodás és reklám célú… A láthatóságban nem sokat segít. Nagy össze-visszaság van a felszerelt (gyári vagy barkács) menetfények helyzetében, méretében, elrendezésében, teljesítményében. Emiatt erősen megtévesztő lehet a szemben közlekedő jármű távolságának és sebességének megítélésében. Különösen akkor, ha az egyik járművön van ilyen, a másikon meg nincs. Sokan összetévesztik a nappali menetfényt a ködfényszóróval, s ez még tovább rontja a helyzetet. Gyakran látom, hogy a tompított fényszóróval együtt világit. A lehetséges variációk száma elég nagy. A fenti cikkben olvasom továbbá, hogy: “..s ezáltal spórolhat − óránként mintegy 100 wattnyi energiát…”. Csak a pontosság kedvéért: a watt nem energia, hanem teljesítmény. Emiatt nem lehet “óránkánt megspórolni”. Kétségtelen, hogy a kisebb teljesítményű világítás (így helyes a kb. 100 W) üzemanyag megtakarítást jelent. Az arányok érzékeltetéséhez érdemes kicsit számolni: Egy közepes nagyságú személygépkocsi motorjának teljesítménye kb. 100 kW. A “spórolt” világításteljesítmény 100 W = 0,1 kW, azaz a motorteljesítmény egy ezred részéről van szó… Még egy példa: A szgk. átlagos menetteljesítményét vehetjük 50 kW-nak. Ha ehhez 6 liter üzemanyagfogyasztás tartozik, akkor annak arányos, 1/400-ad részét számolva, nagyjából 0,015 liter/100 km (6,50 Ft) a megspórolt üzemanyag… Érdemes ennyit foglalkozni ezzel?

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    A menetfény lámpa többféleképpen is minősíthető. Ha csak menetfénynek gyártják akkor a helyzetjelző bekapcsolásakor már le kell oldania, de ha ugyanaz a lámpa helyzetjelzőként is minősített egyben akkor csökkentett fényerővel világít. Pótlólagos szerelés esetén ilyen kivitelnél meg kell szüntetni az eredeti első helyzetjelzőt. A gyári minden esetben helyzetjelző is, ezért világít, csak sokkal gyengébben.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Ezt a spamet szerintem ugyanaz a brigád követte el, akik elalvásgátlót, meg kerékpáros nyomkövetőt is hirdettek már. Felvásárolnak valami 500 forintos kínai vackot, amit már a kínaiak is szégyellnének, és eladják tízszeres áron spamben. Követendő gyakorlat: mindenképpen minősítsétek a levelet levélszemétnek a gmailben, vagy bármilyen más szolgáltatónál, ahol vagytok, és akkor a küldőt feketelistára teszik a szerverek, és a legközelebbi levele eleve spamnek lesz minősítve. (Lehet, hogy nem pontosan így történik, de a lényeg ez.)
    Amúgy egy kérdés: annak mi az értelme, hogy nem éghet együtt a tompítottal? Régebben csak annyi volt, hogy le kellett halványítani a fényét amikor a tompított bekapcsol. Nem esküszöm meg rá, de szerintem egyetlen gyári nappali menetfény sem kapcsol ki automatikusan, ha rákapcsolják a tompítottat.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Jó ez a DRL, csak az a baj, hogy emberek már sötétedésben is ezzel mászkálnak. Helyzetjelző nélkül pedig 99 %-ban csak elöl világít.

    Aki meg azzal spórol, hogy tompított helyett helyzetjelzővel mászkál, azt megbüntetném. Egyre jobban terjed, hogy csak helyzetjelzővel közlekednek emberek lakott területen kívül.

    Kibaszott idegesítő, mert az ember vagy tompítottra, vagy DRL-re számít, amit ugye a helyzetjelzővel ellentétben LÁTNI IS LEHET, nem csak egy szaros szentjánosbogárnyi fény hagyja el őket.

    Szürke autó + pislákoló helyzetjelző = kurvanagy verés a helyszínen

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Gondolom kamionos vagy és 3m magasságban vezetsz. Ott nem is zavaró.
    Továbbá elég 100m-t vezetni, ha szemből vakító az már ott kiderül, hogy zavaró. Ehhez én nem mennék egy földkörülit…

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    A szakadó esőben felkapcsolt ködlámpa és ködzárófény nem zavar senkit? Pedig az tényleg baromság, mert jobban nem látsz, de legalább vakítasz.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Olvassátok el a KÖHÉM rendelet jelenleg hatályos változatát, megengedi, hogy csak elöl égjen, mint menetfény. Nem tudom kit vakít, mert engem nem, pedig évente 50.000 km-t vezetek. Jobban látható mint a tompított, kevesebbet fogyaszt, mi a baj vele?
    A nappali menetjelző lámpára vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek125

    55/A. §126 (1) A gépkocsit fel szabad szerelni két, menetirányban fényt kibocsátó nappali menetjelző lámpával.
    (2) A nappali menetjelző lámpa csak színtelen (fehér) fényt bocsáthat ki.
    A nappali menetjelző lámpára vonatkozó további műszaki feltételek127

    55/B. §128 (1) A gépkocsira csak jóváhagyási jellel ellátott nappali menetjelző lámpát szabad felszerelni.
    (2) A nappali menetjelző lámpákat a gépkocsin a következőképpen kell elhelyezni:
    a) az átvilágított felület alsó széle az úttest szintjéhez 0,25 méternél közelebb és attól 1,50 méternél távolabb nem lehet;
    b) az átvilágított felület külső széle a gépkocsi legszélső pontjától 0,40 méternél távolabb, a különböző oldalon lévő lámpák átvilágított felületének belső szélei egymáshoz 0,60 méternél közelebb nem lehetnek, azonban az olyan gépkocsin, amelynek a teljes szélessége nem éri el az 1,3 métert, a belső szélek közötti legkisebb távolság 0,40 méterre csökkenthető.
    (3)129 A nappali menetjelző lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lennie, hogy a lámpa automatikusan bekapcsolódjon, ha a motorindító kapcsoló a motor indítására kész állapotában van, de – kivéve a 42. § (5) bekezdése szerinti esetet – automatikusan kapcsolódjanak ki, amikor a fényszórókat bekapcsolják.

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Felhívnám a figyelmet egy alapvető tévedésre ! “…a csak elöl világító menetfény eleget tesz a KRESZ előírásának …” Ez nem igaz ! Idézem a 6./1990. KÖHÉM rendelet ide vonatkozó részét : ” 55/B. § A nappali menetjelző lámpára vonatkozó további műszaki feltételek …..(3) A nappali menetjelző lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lennie, hogy CSAK A HELYZETJELZŐ LÁMPÁKKAL EGYÜTT LEGYENEK BEKAPCSOLHATÓK, de – kivéve a 42. § (5) bekezdése szerinti esetet – automatikusan kapcsolódjanak ki, amikor a fényszórókat bekapcsolják. ” Tudomásom szerint ez még mindig érvényben van ! Másrészt pedig alapvetően hülyeség az ,hogy csak elöl világítson lámpa egy gépjárművön. Bár tudom , hogy az autók kb. 98 % -án így van bekötve ismétlem SZABÁLYTALANUL . De ez még nem jelenti azt, hogy szabályos lenne az ilyen megoldás !

  • 2017.10.30. at 02:45
    Permalink

    Javaslom, mindenki maradjon a gyári DRL megoldásnál, mert az utólagosak rendkívül gagyin hatnak és nem jók semmire.
    A fixen működtetést elhamarkodott döntésnek tartom, mert a gyári, – tehát az egyetlen üdvözítő -, megoldások sokszor rendkívül vakítóak közelről /de akár távoltról is/ pl. városban, így ott én kifejezetten megtiltanám, esetleg a tervezőjét vagy a kresz íróját kiültetném a forgalomba szemben a közlekedőkkel, hogy érezzék meg mit kell elviselni a közlekedőknek a “biztonság” oltárán!

    Egyébként 1000x több erőforrás vész el az örült száguldásokkal, a nagy fékezésekkel, – és ezek ellen nincs igazi orvosság -, mint ami a DRL okozta spórolással nyerhető. Ez így csak egy látszat “találmány” maradt, köszönjük EU!

Vélemény, hozzászólás?