Ezekre az autókra kaphatunk 1,5 millió forintos támogatást

Nem minden villanyautóhoz jár a kormány ártámogatása, ezekhez igen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre egészen józan támogatási rendszert vezet be a villanyautók terjesztésére a kormány. A 15 millió forint felettiek kizárva. De mi kaphat?


Tegnap hosszú várakozás után végre kiderült, hogy milyen állami támogatást kapnak a villanyautók-vásárlói. Azok, akik már korábban vásároltak, vélhetően semmilyet sem. A villanyautók támogatásának pályázata ugyanis október 27-től lesz csak beadható. A hivatalosan „elektromos járművek beszerzésére” szóló pályázat részletei e héttől lesznek elérhetőek. Az azonban már most biztos, hogy

csakis új, csakis tisztán elektromos és 15 millió forintnál nem drágább személyautókhoz és kishaszonjárművekhez lesz igényelhető a vételár 21%-át kitevő, de legfeljebb 1,5 millió forintos támogatás.


Így tehát az alábbi modellek jogosultak a támogatásra. Nyilvánvaló, hogy árukat a hasonló, szintén kuplung nélküli kényelmet adó (tehát automataváltós) és hasonlóan felszerelt modellekhez érdemes mérni. Vitathatatlan, hogy a villanyautók felára így sem fog eltűnni, de a korábbiaknál szerényebb lesz. Egészen megdöbbentő, hogy az idei évre is 2 milliárd forint, azaz több mint 1300 villanyautó támogatásához elegendő forrást különített el a kormány. Ez aligha lesz kihasználva, hiszen a feltételeknek megfelelő villanyautókból egész évben nem fogyott még negyed ekkora mennyiség sem.
A környezetkímélő autók vásárlási támogatására jogosult autók
Modell Alapár [Ft] Támogatással mérsékelt
alapár [Ft]
Kedvezmény mértéke
Nissan e-NV200* 8 000 000 6 500 000 19%
Volkswagen e-up! 8 246 110 6 746 110 18%
Citroën C-Zero 8 469 630 6 969 630 18%
Peugeot iOn 8 600 000 7 100 000 17%
Mitsubishi i-MiEV 8 900 000 7 400 000 17%
Nissan Leaf 9 080 000 7 580 000 17%
Kia Soul EV 9 959 000 8 459 000 15%
Hyundai Ioniq 9 999 000 8 499 000 15%
Volkswagen e-Golf 11 395 710 9 895 710 13%
BMW i3 11 880 000 10 380 000 13%
Mercedes-Benz B 250 e 12 326 620 10 826 620 12%
Jelenleg nincs hazánkban olyan tisztán elektromos autó a piacon (ugyanis a Tesla csak lízing, illetve tartós bérleti konstrukcióban elérhető), amely alapára miatt ne férne bele a támogatás 15 millió forintos ármaximumába, az ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a prémiummodelleknél, így a BMW i3-nál, illetve a piacon most megjelenő Mercedes-Benz B 250 e-nél nem szabad túl sok extrát rendelni, ha részesülni kívánunk a támogatásból. Bár a Renault Zoe már hónapok óta látható hazánkban, és jelen volt az Emobility Forum előterében is, árát még most sem ismerjük. Bízunk benne, hogy a vásárlási támogatás bejelentése már a Renault Hungaria számára is elegendő ösztönző lesz a modell piacra dobásához.
Jelenleg olyan villanyautó sincs hazánkban, amely árának 21%-át tenné ki a 1,5 millió forintos támogatás, hiszen nincsen villanyautó ötször ennyiért sem. Jövőre talán majd lesz, akkor érkezik ugyanis a jelenlegi smart fortwo és forfour electric drive kivitele, a fortwo mindenképp a villanyautó-piac legolcsóbbja kíván majd lenni.
Hirdetés
Az újdonsült állami ösztönzővel jelenleg a piac legolcsóbb elektromos személyautójának számító Volkswagen e-up! már 6,75 millió forint alatt megkapható lesz, míg a nettó 8 millió forinttól kínált, csupán kétüléses Nissan e-NV200 furgon 6,5 millió forintos bázisával mind több vállalkozó számára lehet majd érdekes. Már csak azért is, mert számukra nem csak a zöld rendszám adta (számos városban) ingyenes parkolás, hanem a cégautó-adó alóli felmentés is óriási bónusz.
Kérdéses persze, hogy kellő ösztönző lesz-e a villanyautók számára a 1,5 millió forintos támogatás, miközben az Európa nyugati feléről mind nagyobb számban érkező 3-5 éves példányok sokkalta nagyobb árelőnyt kínálnak, s tudjuk, a hazai vásárlók amúgy is nagyobb számban vásárolnak külföldről koros autót, mint itthon újat. Nem hobbiból, hanem szükségből. A támogatás tehát inkább egy újabb apró, de fontos lépésnek tekinthető, ahogyan természetesen a zöld rendszám bevezetése és a mind több töltőpont telepítése is az. Mint azt az Emobility Forum kapcsán megtudtuk, hazánkban már 1500 felett jár a zöld rendszámot hordó autók száma, ám zömük (mintegy 800 példány) nem tisztán elektromos, hanem plug-in hybrid. Esetükben akkor is járnak a kedvezmények, ha nagyobb az emissziójuk, mint egy kisautónak, vagy egy hagyományos hibrid Toyota Priusnak. Bízunk benne, hogy a rendszer revíziójakor nem a kedvezmények, hanem a jogosultak körét fogják megnyirbálni, hiszen a vásárlási támogatáson már látható, hogy a szabályzás lehet józan is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:43
    Permalink

    Ilyen legyen az ötösöm a lottón, hogy egyetértesz vele. Ha valami totálisan betonhülyeség merül fel, te mindig büszkén egyetértettél vele. Sok ilyennel találkoztam már, van a tehetségtelenségnek egy ilyen szintje, hogy bármit mond/tesz az ürge, az úgy szar ahogy van és pontosan a valóság ellentéte! LOL! 🙂

    [i]“hiszen 1-2 autó még parkolhat ingyen, de 100 vagy 1000 biztosan nem”[/i]

    Már most több zöld rendszámos jármű van Magyarországon ennél és mégis vidáman parkolhatnak ingyen. Ennyit ér a te “biztosan nem”-ed. Azért tényleg félelmetes, hogy valaki ennyire ostoba-tompa legyen! LOL! 🙂

    [i]“nos ebben az esetben Budapesten télen nem kell hómunkásoknak fizetni, mert az utak alatt futó vezetékek fölött elolvad a hó”[/i]

    Az elképzelt járműsűrűséged töltéséhez szükséges energia sok ezerszerese áramlik nap-mint nap Budapest utcái alatt, mégsem olvadt meg még emiatt a hó sohasem és nem is fog.
    Nem tudok mást mondani, egyszerűen mindenhez síkbuta vagy. 😛

  • 2017.10.28. at 01:43
    Permalink

    Te honnan érkeztél, a Jura vagy a Triász korból? A szél/nap/víz/geotermikus/atom erőmű hol füstöl szerinted?
    Egy villanyautó well-to-wheel hatásfoka mennyi egy belsőégésű motoros járműéhez képest?
    Fizikiából és gondolkodásból hányszor buktál meg amúgy?

    A legsötétebb, gondolkodásra teljesen képtelen hülyék szoktak az áram jövedéki adójával előjönni ezzel a témával összefüggésben, ugye te nem közülük való vagy? 😉

    A szeparált hálózatod az pontosan ugyanakkora baromság mint a többi amit felvetettél. Ezek szerint mégiscsak közéjük tartozol. 😛

  • 2017.10.28. at 01:43
    Permalink

    A kamionok emissziós szennyezésén túl az út rongálódásából / javításából adódó költségeket is figyelembe kell venni, valamint az általuk akadályozott forgalom plusz emisszióját is. Plusz a vonat szép 🙂

  • 2017.10.28. at 01:43
    Permalink

    Azért mellékesen kicsit gondolatébresztőként megjegyezném, hogy érdekes azért ez az elektromos autós dolog. Zöld rendszám, környezettudatosság stb. Ettől várják a jövőt illetve fő problémaként tekintenek rá aztán azt meg elnézik, hogy kamionok ezreik szennyezik az országot minden nap amikor vonatra is lehetne mind pakolni……. Szerintem ezt megint nem a környezetvédelem mozgatja, hanem valaki, valakik baromi jól fognak járni……

  • 2017.10.28. at 01:43
    Permalink

    Minden szavaddal egyetértek! Pontosan erről van szó, elég nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb minden kedvezmény megszűnik, hiszen 1-2 autó még parkolhat ingyen, de 100 vagy 1000 biztosan nem. A jövedéki adót is pótolni kell majd valamilyen formában. A másik téma a töltés. Képzeljük el, hogy ha egy munkahelyen, ahol 100-200 ember autóval megy dolgozni, kiépítik a töltőegységeket, hogy mindenki még haza is érjen délután, nos ebben az esetben Budapesten télen nem kell hómunkásoknak fizetni, mert az utak alatt futó vezetékek fölött elolvad a hó.

  • 2017.10.28. at 01:43
    Permalink

    Szerintem is igazad van elvégre ma Magyarország éves árbevételének jó 1/3át az üzemanyagok adója teszi ki . Ezt valahol majd vissza fogják szedni … gyaníthatóan majd egy háztartás kap XX Kw-nyi energiát a mostani áron hogy fedezze a háztartási fogyasztókat és az efelett lévőt pedig jövedéki és egyéb adóval terhelve mondván hogy azzal meg autót töltesz … A napelemes hülyeséget meg el lehet felejteni mert garantálhatóan hogy pár év múlva “napsütési adó” fogja terhelni …

  • 2017.10.28. at 01:43
    Permalink

    Ezek miért is környezetkímélők? Mert nem a kipufogójuk füstöl, hanem az erőmű?
    Amúgy erősen beetetés-szerű a dolog. Csak mint a gázfűtéssel annó… vegyél villanyautót, kapsz másfél millát, de kíváncsi lennék hogy ha jelentős mértékben elterjednek (és mondjuk tiszta erőművekből etetjük őket…), mit lép a kormány mondjuk a kieső jövedéki adó miatt. Ezt átgondolta már valaki? 🙂 Nyilván nem lehet tovább tankolni ingyen a belvárosban, előbb-utóbb fizetős lesz a móka. Ráadásul az adóztatás miatt szeparált hálózat kell majd hozzá, az meg hol van? Miből lesz?

Vélemény, hozzászólás?