Vészfék csúszós úton? Szinte biztos a baleset

Szakértővel modelleztünk egy tipikus téli ütközést

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Konkrét baleset kapcsán szakértőhöz fordultunk, s megnéztük, hogyan változik a féktáv a sebesség, a fékezési technika, a reakcióidő és a tapadás függvényében.


Decemberben történt egy ismerőssel, hogy városban autózott a megengedett sebességet betartva, viszont az út havas-jeges és ennek megfelelően síkos volt, ami önmagában persze még nem kellett volna, hogy balesetet okozzon. A balesetet ő okozta, mivel – elmondása szerint – csak egy pillanatra, de lenézett (talán egy CD-ért), s mire ismét az utat látta, egy tőle nem messze álló, balra kanyarodásra váró járműre lett figyelmes. Szemből jöttek, jobbra árok, semmi menekülőút. Fékezett, de már késő volt, s belecsúszott a másik kocsiba. Szerencsére senkinek nem esett baja - az autók sérülése és a kárrendezés egy másik sztori. Téli gumija volt, gyorsan sem ment, „csak” relatíve gyorsan. Szakértőhöz fordultunk, hogy szimuláljuk az esetet és rámutassunk, mennyivel óvatosabban kell vezetni a messze nem optimális tapadási viszonyok közepette.
Hirdetés

Egy ilyen tipikus ráfutásos baleset természetesen száraz úton, kiváló tapadási és látási viszonyok közepette is előfordulhat, miként elő is szokott – általában figyelmetlenségből és/vagy gyorshajtásból kifolyólag. Télen, csúszós úton viszont fokozottan kell ügyelni az összes tényezőre (ami csak rajtunk múlik), ezek pedig a következők:
  1. Autó műszaki állapota (fékberendezés)
  2. Az abroncsok állapota
  3. A fékezés hatékonysága
  4. A sebesség helyes és biztonságos megválasztása
  5. A követési távolság helyes és biztonságos megválasztása
  6. Állandó, fokozott figyelem[/b]


Ha ezekből bármelyik is „sántít”, nő a vészhelyzet kockázata. Nemrég végzett átfogó téligumi-tesztünk rámutatott az abroncsok közti – olykor bizony jelentős – differenciára, de a fékezés hatékonyságának és a többi paraméter szimulálása érdekében is megkértük szakértőnket: játsszuk el a balesetet, nézzük meg, mi van, ha jó/rossz a gumi, jó/rossz a fékezési technika, jó/rossz a tapadás és van/nincs lankadó figyelem miatti késlekedés. Helyszínünk a Hungaroring, a hőmérséklet nulla fok alatti, az útfelület vizes, de kellő tapadást biztosító vagy havas-csúszós volt. Kőrös András, a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum instruktora egyszer egy új téli gumikkal szerelt Hyundai Veloster Turbo, másszor egy szintén alig használt, azonban nyári abroncsokon futó Skoda Fabia 1.2 TSI volánja mögött reprodukálta az esetet. Az akadályt az épp pihenő valamelyik autó képezte – a vészfékezéseket nyilván a kocsi mellett, s nem közvetlenül mögötte hajtotta végre...
[kepallobal=49274.jpg]Télen hó és jég hiányában is sokkal jobb a téli gumi, ha meg csúszik az út, a nyári abroncs életveszélyes[/kepallobal] A tempó 50 km/h volt, s egy két próba után kiderült, hogy 9-10 méterről kell indítani a fékezést, hiszen az adott sebességről a vizes aszfalton ez az a távolság, ahonnan a téligumis autó még biztonsággal megáll. Késlekedés nélkül reagálva, s teljes erőből fékezve, nem csak úgy ímmel-ámmal, ahogy – sajnálatos módon – sokan szoktak. A helyes, maximális hatékonyságú vészfékezési technika, legyen bármilyen is az útviszony: teljes erő, az ABS kattog, visszaüt a pedálon. Az átlagos reakcióidő amúgy 1 mp, ezalatt viszont 50-nél 14 métert tesz meg az autó!
A téligumis autóval a kelleténél puhább fékezés 1 méterrel növelte a féktávot. Még meg tudott állni, még nem törte – volna – össze a másik kocsit, ám jóval tovább tartott az állóra lassítás. Majd jött a nyári abroncsokon guruló autó, s ugyanarról a pontról fékezve úgy találtuk, hogy ha törés nem is, de egy kis koccanás már ebből is lett volna. Nem lebecsülendő 1,5-2,5 méter különbség adódott a gumik miatt – vizes, de jól tapadó betonon.
Havas-síkos felületre váltva, tartva az 50 km/h-t és a fékezési pontot már minden egyes futás csúnya balesetet feltételezett. A nyári és a téli gumikkal szerelt autó is bőven túlszaladt az akadályon. Az 5 km/h-val csökkentett sebesség és a 2 méterrel korábban megkezdett lassítás sem volt elég – Kőrös András elméletben a Hyundai-t és a Skodát is számtalanszor összetörte... Arról nem is beszélve, hogy a különböző aktív és passzív biztonságú járművekben, a biztonsági övet esetleg be sem kötve milyen személyi sérüléseket okozhat még egy ilyen, relatíve kis tempónál kialakult koccanás is.
Az első havas menetnél azt rögzítettük, hogy a téligumis autónak azonos tempóról és azonos fékpontról plusz 10,5 méter kellett a megálláshoz (azaz még elég komoly sebességgel csúszott, amikor eltrafálta – volna – a másik járművet). A hangyányit mérsékelt tempó és növelt féktáv eredménye 1,5 méter nyereség lett – vajmi kevés. Szakértőnk a videóban elmondja, hogy téli időben és síkos úton a száraz aszfalton tapasztalható féktáv kétszeresével, még inkább háromszorosával érdemes kalkulálni, továbbá a reakcióidő, a késlekedés, a helytelen fékezési technika is súlyos méterekbe kerül – s vezethet balesethez.
Száraz, optimális tapadást biztosító úton, szép, meleg időben is mindig kiemelten fontos a sebesség és a követési távolság helyes és biztonságos megválasztása, ahogy az abroncs és a fékberendezés állapota, vészhelyzetben a fékezési technika is életeket menthet. Nem lankadhat el a sofőr figyelme, mert tizedmásodpercek alatt is métereket megy az autó, pláne, amikor gyorsabban halad a példaként hozott 50 km/h-nál. Mindezt hatványozottan tetézi a csúszós út és a valljuk be, olykor mindnyájunkat utolérő figyelmetlenség. Fáradtak vagyunk, szórakozottak, gyengék a látási viszonyok, ezzel-azzal babrálunk, telefonálunk, nyomogatjuk azt az átkozott készüléket vagy valamit az autó kütyüjeiből, eszünk-iszunk-cigizünk-olvasunk, beszélgetünk, bambulunk, idegeskedünk, asszony pöröl, apa okoskodik, nagyi kötőtűje megszalad, gyerekek agyra mennek, kutya ugat, figyelem elvonva, s kész a baj.
Még az anyagi kár, a balesettel járó hercehurca a legkevesebb. Az egyre biztonságosabb technológia, az 5 csillagos törésteszt-eredmény vagy a modern sofőrsegédek hada sem old meg mindent, ráadásul amilyen ritka még például a koccanásgátló, olyan gyakori a ráfutásos baleset. Ami rajtunk múlik, tegyük meg, figyeljünk, figyeljünk és figyeljünk! Csúszós úton, hidegben, hóban, de esőben, ködös időben is pláne ésszel közlekedjünk, szinte biztosan nem éri meg az amellett, hogy szabálytalan, fölöslegesen és bután kockázatnövelő sietség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:03
    Permalink

    Kiprobáltam tegnap este.

    Hiába taposom tövig a féket , rángatom a kormányt csak nem akar megcsúszni az autó.

    Persze a komputer villog és sipol veszettül.

    Engem csak 4 hárombetűs védett, de hiba nélkül.

    Ahogy emlékszem korábbi autóimnál viszont egyből csuszás következett ilyen müveletek után.

  • 2017.10.30. at 08:03
    Permalink

    Szép és jó ha mi óvatosak vagyunk, csak sajnos nem mindenki lesz az, tükörjégen is nekiáll előzni, és az hal meg aki szembejön… Egyébként elektronikák nélkül nem sok esély van a védekezésre ha nagyon jeges az út, legrosszabb az ha elúszik a kocsi fara, onnan vége a történetnek mert koppig tekert ellenkormányozással is tehetetlen vagy. Egy ilyen példa 3 perctől: http://www.youtube.com/watch?v=K3m24bjkfg0
    Ha van ESP és ABS az autódban, taposs a fékbe, ha látod, hogy nem fogsz megállni, engedd el a féket és rántsd el a kormányt, és ha kitörne az autó fara, ellenkormányzásra az ESP érzékeli, hogy a kerekek forgási sebessége eltér a normálistól, és ha jobbra kitört az autó hátulja, te pedig ellenkormányoztál, lefékezi a jobb első kereket, így ellenirányú forgatónyomatékot fejt ki az autóra, és megállítja a továbbfordulást ezért irányítható marad az autó.
    Ha csak ABS van, taposs a fékbe és próbáld kikerülni a veszélyt ha nem sikerül megállni előtte.
    Ha egyik sincs, akkor finoman lépj a fékre, ha látod hogy semmiképp sem fogsz megállni , nyomd még kevésbé a féket, és próbáld fokozatosan elhúzni a kormányt, ne rántsd hirtelen, mert akkor tuti megpördülsz. Ha hirtelen kell elrántanod a kormányt, és semmi elektronika nem véd, akkor próbálj meg puhában landolni, árok, vagy szántóföld, vagy ami éppen van, jobbat nem nagyon tehetsz. Tavaj télen én is ezt tettem, szerencsére a 30 centis hó a szántóföldön egész jól megfogott, de azóta csak ESP-s autókat nézegetek. (amiben ESP van, abban szinte mindig van ABS is)

  • 2017.10.30. at 08:03
    Permalink

    A három betűs biztonsági rendszerekről miért nincs szó ???

    VSC, TRAC (TC), ABS, EBD ,SST, BA ..stb direkt 1 szót se irtok ezekről?

    Nem pont arra vannak hogy megtudj állni/ne veszítsd el a kontrollt ???

    Legalább egy pár szó, hogy érnek e vmit vagy nem, ha már nem teszteltétek úgy…

    Nem értem….

Vélemény, hozzászólás?