Villogjon autójával, tegye rendbe önmaga!

Tavaszi autóápolás, karceltávolítás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itt a tavasz, irány az autómosó! Nem csak a takarításhoz, a tiszta autón előtűnő karcolások eltávolításához is tippeket adunk!


A meteorológusok előrejelzése alapján már stabilan 10 fok fölötti nappali hőmérsékletre számíthatunk, azaz lassan következhet a téli gumik nyárira cserélése, de az autók tavaszi rendbetételét már a szervizektől, gumiszerelőktől függetlenül is el lehet kezdeni. Az első lépés egy kiadós mosás. Akinek van módja otthon, annak elegendő egy jó nyomással rendelkező slaug, melynek a végére érdemes szűkítő adaptert tenni, hogy a víz azon keresztül nagy nyomással érkezzen. Már utóbbival is közel olyan jól le lehet mosni az autót, mint a kompresszoros, magasnyomású mosókkal. A munka menete azonos, a karosszéria felső, azaz látható részéről a mocsok zöme letolható a nagy nyomású vízzel, de elsősorban nem is ez a lényeg, hanem a kerékjáratok és az padlólemez alsó felének megtisztítása, ott ugyanis minden bizonnyal megült a téli úttakarításhoz használatos, erősen korrodáló hatású útszóró só.
Az autó aljának és kerékjáratainak, ajtóréseinek tisztításához kifejezetten irányítható vízsugárra van szükség, ezért a gépi mosók látogatása nem sokat ér a tavaszi „nagytakarításhoz”. Ha a szennyeződés zöme lejött a nagy nyomású sugárral, a további, a lemezeket még jó eséllyel borító, de már vékony koszréteg eltávolításához nem kell más, mint egy vödör víz és egy kefe. Az autósamponnak sok értelme nincs, előfordulhat, hogy a szer nem fényesebbé, hanem pont ellenkezőleg, hosszú távon mattá teszi a fényezést. A kefés mosás már épp elég simogatás az autónak, ám sajnos ilyenkor szembesülni a friss, apró karcokkal is. Nem kell ezektől sem megijedni, zömük (mint később kifejtjük) könnyen eltávolítható.
Mivel a kefés mosás után is óhatatlanul maradhatnak porszemek a karosszérián, érdemes egy utolsó öblítést is bevetni, majd jöhet a mosogatás utolsó fázisa, a törölgetés. Ehhez tiszta, erre a célra forgalmazott, jó nedvszívó képességű autótörlő-rongyot érdemes használni, ilyennel néhány facsarással szárazra törölhető az autó. Közben nyilvánvalóvá válik, ha esetleg friss karcok bújtak meg a koszréteg alatt. Nem nehéz ilyet beszerezni, a zömük annyira apró, hogy csak tiszta autón látszik, de bizony előfordulhat, hogy a parkoló autón komolyabb nyomokat is hagynak a manőverezésben nem kellően jártas autóstársak.
Nem kell azonnal fényezőhöz rohanni, ha nem mély a karcolás, akkor ugyanis az akár otthon is eltávolítható, nem másként, mint a fényezés egy részének lecsiszolásával. Na, ne smirglire gondoljunk, hanem erre a célra rendszeresített polírpasztára. Egy tubus néhány ezer forintos tétel és akár éveken keresztül, temérdek karcolás, horzsolás eltávolításához jó. A különféle paszták használatai utasítását minden esetben érdemes elolvasni, de általában azonosan használhatók: csakis teljesen tiszta, pormentes és száraz karosszériára szabad felvinni őket. A kencét a polírozáshoz használatos speciális szivacsra vagy az ad hoc módon bevetett (műszálmentes, pamut) ronggyal és körkörös mozdulatokkal, finom csiszolással kell felvinni. Rendszerint munka közben is látható, hogy mikor tűnt el a sérülés, de előfordulhat, hogy a megszáradt anyagot (egy másik, tiszta ronggyal) letörölve kell belátni: ismét neki kell futni a műveletnek. Természetesen létezik olyan karcolás, ami nem távolítható már el, ha ugyanis már fényezetlen felület tűnik elő, annak orvoslásához szakemberre van szükség. Érdemes továbbá látni, hogy a végletekig nem polírozható a fényezés, előbb utóbb a teljes réteg le fog jönni, akkor pedig már csak a fényező segíthet.
Komolyabb sérülés polírozása után ijedtségre adhat okot a felület mattá válása. Ettől sem kell kétségbe esni, így legalább mindenképp rá van kényszerítve az autós a fényezést óvó és csillogóbbá tevő wax, azaz autóviasz felvitelére. Ez hasonló a polírpasztához, csak kevésbé szemcsés, kevésbé karceltávolító anyag. Szintén teljesen tiszta karosszériára kell felhordani, majd száradása után, tiszta ronggyal letörölni. Nem csak ragyogóbbá, a szennyeződéseknek és a legapróbb sérüléseknek ellenállóbbá teszi a karosszériát. A fényezett műanyag elemeken is bevethető, ám a fényezetleneket érdemes elkerülni vele, azokról ugyanis csak nedves ruhával távolítható el.
A cikk illusztrálásához magunk is végigjártuk a lépcsőket, mosással, polírozással, a polírozott felület waxolásával együtt nem egész 1 óra alatt tüntettünk el néhány apróbb karcolást és egy komolyabb parkolási hibából eredő horzsolás-dömpinget egy tesztautóról, amit úgy döntöttünk, jobb állapotban adunk vissza, mint ahogy megkaptuk. Az eredmény csaknem tökéletes, a lemezfelületek hajszál-karcolásait nyom nélkül tudtuk eltávolítani, az első lökhárító korábban első pillantásra is üvöltő karcolásai pedig olyan szintűvé apadtak, hogy most már kifejezetten keresni kell azt az egy-egy pontot, ahol már a sérüléskor eltűnt a festék vagy, amelyeknél a túlzott mattulás miatt nem dörzsöltük tovább a felületet.
Kétség kívül jóleső érzés a sérülések eltávolítása, a viasszal felfrissített fényezésű autó ráadásul könnyedén keltheti a „csaknem új” érzetet. Ráadásul a fényezésen dolgozva van idő az ajtók, ablakok nyitva tartásával az utastér alapos átszellőztetésére, azaz a télen bent ragadt nedvesség kiszárítására is. Ha a karosszéria már ragyog, nyilván senki sem hagyja koszosan az utasteret sem, és ellenőrzi a legalapvetőbb üzemi folyadékokat is, azaz a hűtővíz, a motorolaj és az akkumulátor savjának szintjét – bár kötve hiszem, hogy cikkünk olvasóinak épp ezeket kellene magyarázni…
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 18:49
    Permalink

    Tisztelt Katona úr !

    Érdeklödni szeretnék mely azon szerek amivel eltüntette a karcokat.
    Illetve mennyire tartós ezzen termékek alkalmazás?

    Ha tudna küldeni egy linket ahol lehet rendelni ezzen termékeket azt megköszöném ha erre az email cimre elküldené: juhi07@windowslive.com

    A segitökész válaszát elöre is köszönöm.

  • 2017.10.31. at 18:49
    Permalink

    Tisztelt sza926!

    Ami fontos, az a polírpaszta, jelen esetben a Farécla G3, mely kézi, gépi polírozással is alkalmazható. Komolyabb autósboltban vagy erre a termékre keresve az interneten keresztül is meg tudja venni. A másik kettő csak a karosszéria fényezésének ragyogóbbá tételére szolgál, erre tapasztalatom szerint kisebb-nagyobb sikerrel mindegyik erre a célra szánt termék megfelel.

    Üdvözlettel,
    Katona Mátyás

  • 2017.10.31. at 18:49
    Permalink

    Hello Doki!

    Köszönöm a kiegészítést! Teljesen egyetértek, télen is fontos az alsó mosás, nem csak a látható, hanem különös figyelemmel a nem is annyira szembetűnő helyeken, mint például alul, illetve a kerékjáratokban!
    Télen is felhívtuk erre a figyelmet, bár azt hiszem nem lehet elégszer! Most a napsütésben tényleg nem nagy teher, inkább kellemes időtöltés.

    Üdv,
    Katona Mátyás

  • 2017.10.31. at 18:49
    Permalink

    Hello,mindenki.Jo a cikk,de szeretném kihangsulyozni az auto aljának alapos lemosását a só és sártol.A sár magában tartja a vizet sokáig és alatta hamarabb kezd rohadni.Én télen is többször lemosom a kocsi alját a sótol higyjétek el megéri,mert a lakatosmunka sokba kerül. Egy tipp:én a kocsi egyik oldalával felállok két potkerékre igy könnyebb hozzáférni az aljához.Jo karbantartást! Doki,Gyálrol.

Vélemény, hozzászólás?