Téligumi-teszt – 14 garnitúrát vallattunk a Hungaroringen

Téligumi-teszt 2012 - az Autónavigátor.hu és a nonstopgumi.hu valóságtesztje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gumiválasztásban évről évre segítenek a külföldi tesztek, mostantól pedig hazai próba is támpontot ad: 14 garnitúrát vallattunk hazai pályákon.


Talán még a gumitesztek megrögzött olvasóinak is misztikusnak tűnnek a külföldi tesztek eredményei. A táblázatokban pontokat, százalékos eltéréseket látni, rendszerint nem tudjuk meg, hogy melyik abroncs konkrétan mit produkált a méréseken. Az eredményeket sokan előre lezsírozottnak tartják, de temérdek autós nem is filozofál ezen sokat, ha már nagyon kell, elmegy a gumishoz, leginkább ár alapján választ és jár valamivel, talán nem is tudja mivel. Hogy az abroncs mennyire fontos közlekedési szempontból, azt talán fölösleges részletezni, lehet bármilyen erős egy autó, lehet bármilyen jó a fékje, megfelelő abroncs híján nem fog tudni elindulni, kanyarodni és megállni sem. Mennyi múlhat konkrétan az abroncson? Nagyon sok, mindezt tesztünk konkrét számokkal támasztja alá. Választ kapunk arra, hogy vajon tényleg jobbak-e a prémium abroncsok, mint az olcsók, s arra is, hogy valós-e a gumisok által hangoztatott, 5 éves élettartam dogma, magyarán kell-e cserélni a még megfelelő futófelülettel rendelkező, de már koros abroncsokat.

A téligumi teszt 2012 - az Autónavigátor.hu és a nonstopgumi.hu valóságtesztje szigorúan a hazai autósok tájékoztatására, a hazai, valós körülmények közötti tesztelésre jött létre. Bennünk is megfogalmazódott már, hogy jó lenne egy ilyen; természetesen a honnan szerzünk abroncsokat kérdésnél el is vetélt ötletünk. A nyár végén azonban a nonstopgumi.hu vezetői kerestek meg bennünket a felvetéssel, hogy készítsünk egy közös tesztet. Örömmel, és kapva-kapva vállalkoztunk. Közös célunk volt, hogy a hazai átlagigényeknek megfelelő méretben és átlátható, korrekt vizsgálatokat végezzünk. Remek további partnereket sikerült magunk, illetve a teszt mellé állítanunk. Méréseinkhez a Hungaroring célegyenesét, valamint a Hungaroring területén lévő Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum[/url] tanpályáit használhattuk. Így nem csak száraz, hanem folyamatosan azonos mértékben vizes aszfalton, illetve nedves, tapadási tényezőjével a jéghez közel álló műgyantán is mérhettünk. Utóbbin nem csak fékutat, hanem kapaszkodóképességet is.
[kepallobal=384600]A nonstopgumi.hu helyszíni szerelői a három autóhoz hat felnigarnitúrával és ugyebár 14 gumigarnitúrával küzdöttek meg[/kepallobal]
A teszthez három darab, teljesen egyforma, valahai rendőrautó Ford Focus kombit használhattunk - melyeket a pályához hasonlóan szintén a Vezetéstechnikai Centrumtól kaptunk kölcsön. Az autók egyező tömeggel, azonos mérőcsapattal mentek az összes abronccsal, igyekeztük kizárni az eredményeket módosító tényezőket, illetve azok változásait. Az első nagyszabású hazai gumitesztet szinte az első olyan éjszaka végeztük, amikor már tartósan a gumiabroncsok számára kedvezőnek mondott 7 Celsius fok alatti hőmérséklet adódott. Fontos megjegyezni, hogy bár a nonstopgumi.hu adta a teljes, összességében 56 abroncsot jelentő tesztgarnitúrát, s cserélte azokat folyamatosan a helyszínen, a teszteléstől amúgy szándékosan teljes mértékben távol maradt. Közös célunk volt ugyanis az egységes és objektív, mindenféle befolyástól mentes teszt létrehozása. Bár utóbbi életre hívásával, részleteinek kidolgozásával és lebonyolításával mi is saját gyermekünknek érezzük a „téligumi tesztet”, a végeredmények alakulását tesztelés alatt magunk sem láthattuk. A méréseket ugyanis a Budapesti Műszaki Egyetem Gépjárművek Tanszékének doktoranduszai, Gere Tamás és Hesz Mátyás végezték. A GPS Expert Kft[/url]-től kapott műszerek, magas precizitású, 10 Hz-es GPS eszközök belső memóriájukba, illetve Bluetooth-szal csatlakoztatott telefonokba rögzítették a sebességet, időt, távolságokat, valamint a további GPS adatokat. Az eredményeket így csak utólag láthattuk, de azt kell, hogy mondjuk, azok egybecsengtek az érzett lassulásokkal.
Bár a gumiteszt még az autós újságírók számára is misztikus fogalom, s a gumibemutatókon is alig érződnek különbségek, saját tesztünk szépen, szemmel láthatóan, illetve gyomorral érezhetően jól kirajzolta azokat. Le kell szögezzük, hogy méréseinket csupán csak három alkalommal ismételtük, így statisztikai vizsgálatoknak értelme sem lenne, például arra vonatkozóan, hogy milyen szignifikancia-szinttel állíthatjuk a tapasztaltakat. Csupán azt írhatjuk le, hogy mi milyen értékeket mértünk a 14, közte két használt (5 éves, 5,5 mm-es prémium és 8 éves „budget kategóriás”), valamint egy kínai (Imperial Dragon) garnitúrát is tartalmazó tesztkontingenssel.
Hirdetés

Vészfékezés 120-130 km/óráról? Ilyenre ritkán van szükség, de 100 vagy 60 km/óráról azért talán már többeknek adódott, s ilyenkor – mint az látható tesztünkből, nagyon nem mindegy, hogy milyen abroncs van az autón. 49,43 és 64,42 méter közötti értékeket kaptunk. Közel 15 méter, három autónyi tehát a különbség, ami 120 km/óráról csupán az abroncson múlik. Ha csupán 100 km/óráról kell fékezni, már 33,88-44,03 méter közötti, 60-ról pedig 11,85-16,11 méteres fékutakkal kell számolni. Az értékek sora, s az abroncsok sorrendje táblázatainkban látható, figyelemre méltó, hogy szárazon a Barum a legjobb, s az is, hogy még 60 km/óráról is múlik több mint 4 méter az abroncson, ami gyakorlatilag az autó totálkárosra törését jelenti.
Télen azonban nem a száraz jellemzők, hanem felénk sokkal inkább a nedves aszfalton tapasztalhatók a legfontosabbak. A folyamatosan, konstans mértékben locsolt aszfalton 60 km/óráról – ami egyébként messze nem szerény tempó – 15,46-22,04 méteres átlagos fékutakat tapasztaltunk. Utolsó a kínai Imperial lett, azon abroncs, ami nem csak jellemzőivel, már a centrírozó gépen látható koncentrikusságával is igencsak mosolyogtató volt. A sor másik végén jelentős előnnyel a Michelin Alpin A4-es abroncsa áll, mérés közben is érezhető volt, hogy harapja az utat, s eredménye sem maradt el. Vízen második a Continental ADAC-győztes TS 850-ese, harmadik a Kléber négyévszakos abroncsa, negyedik a Barum Polaris 3, s ötödik helyen ott van az 5 éves prémiumabroncs is.
Utóbbiakból még gondolhatná az olvasó, hogy nem is rossz az 5 éves abroncs, a jeget modellező nedves műgyantán azonban a még nem is elkoptatott prémiumgarnitúra 50 km/órával egészen egyszerűen lecsúszott a 80 méteres tesztpályáról, s alacsonyabb tempóval, 40 km/óráról is csupán 61,87 méter alatt állította meg az autót. Az összevethetőség érdekében a többi abroncsot is e tempóról vizsgáltuk. Itt is érezhető volt, hogy a Goodyear UG8 tapad a legjobban, 22,26 méteren meg lehetett vele állni. Három abroncs kivételével az összes 30 méter alatti fékutat hozott. A maradék közül azonban 30 fékezett méter után a Pirelli Snowcontroll 3 még átlagban 22, a használt budget kategóriás, azaz olcsó abroncs 26 km/h, a használt prémium 31 km/h tempóval haladt. Bődületes különbségek, a már megkeményedett használt abroncsok sokkal rosszabbul viselkedtek, mint az újak.
Jégen – illetve tesztünk esetén nedves műgyantán – azonban nem csak megállni, elindulni, akár emelkedőn feljutni is tudni kell. Ezt egy 30 méteres, 9 százalékos emelkedőn vizsgáltuk, döbbenetes tapasztalat, hogy néhány Celsius foknyi abroncshőmérséklet-eltérés is meg tudja hiúsítani a feljutást, illetve akár már az elindulást is egy használt abroncsnál. Az eredmények a jégen fékezési képességekkel többnyire összecsengőek, a legjobb egyértelműen a Goodyear UG8, s jelentős hátrányban vannak a használtak. Érdekes, hogy a legrosszabb időt a Barum abroncsával produkáltuk, ám érzésre egyértelműen a használtak voltak a legrosszabbak.
A tapadási tényezőkkel összefüggő lassulási, illetve elindulási értékek mellett zajt is mértünk, GPS szerinti 100 km/óránál, az utastérben. Bár az átlagosan 68,33-70 dB(A) szint közötti értékek csekély szórásúnak tűnnek, valójában a legjobbaknál, azaz a Barum és a – kapaszkodjanak meg – kínai Imperial abroncsoknál csaknem a mezőny fele másfélszer zajosabbnak bizonyult. Mivel a decibel logaritmikus mérőszám, a zajszinteket lineáris értékekre számítva pontoztuk.
Zajban tehát a Barum és az Imperial a nyerő, a kínai semmi másban, a cseh Barum azonban szárazon is jó. Nedves úton a Michelin, jégen a Goodyear nyer. Kanyarjellemzőket ezúttal nem vizsgáltunk, de érezni éreztük, hogy a kínai abban is pocsék, míg például a mért értékekben nem mind jeleskedő Pirelli és Bridgestone abroncs az áltagnál jobb. De vajon összességében melyik ajánlható? A kategóriák legjobbjaihoz viszonyítva, az elért százalékos eredmények alapján pontoztuk az abroncsokat. Szerintünk felénk a téli közlekedésnél leginkább nedves, időnként száraz, s időnként jeges, illetve havas úttal kell számolni. Tesztünk így még nincs kész, hiszen hóban nem mértünk, amint lesz magyar hó, magyar aszfalton próbára fogjuk tenni az abroncsokat, addig pedig véleményünk szerint a nedves úton tapasztalt fékezési értékeket 45 százalékkal, a száraz és a jeges utas fékutakat egyaránt 20-20 százalékkal, a jégen kapaszkodást 10, míg a zajt 5 százalékkal érdemes súlyozni. Utóbbi szerint látható az abroncsok sorrendje táblázatunkban, ám alkalmazásunk által az egyes jellemzők súlyozása állítható, így hegylakó, hóban sokat autózó, vagy járgányát akkor elő sem vevő egyaránt egyszerűen megkaphatja, hogy az ő felhasználási igényeinek melyik abroncs felel meg a leginkább. Mindannyian más abroncsot fognak kapni, ugyanis mint az életben csaknem minden, a gumik is specializáltak, nincs olyan, ami mindenben a legjobb lenne. Pontozásunk mellett a teszteredmények is böngészhetők, legfőbb konklúzióként pedig meg kell, hogy jegyezzük, a használt abroncs valóban élet- és közveszélyes lehet - erről hamarosan további információkkal is fogunk tudni szolgálni! [box=nonstopgumi]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Kedves lampunzer!

    Amíg nem megyünk hóban, addig valóban jó a négyévszakos. Bevallom, én a saját autómra is ilyet vettem, s amint esik egy minimális hó, csúszik, mint a korcsolya. Sajnos annyi hó még nem esett itthon, hogy tesztelni tudjunk, de akkor bizony el fog vérezni a négyévszakos, ez kétségtelen. Továbbá még az is nagy kérés, hogy a nyáriakhoz képest mit fog tudni!

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Azért az vicces, hogy a nagy téligumi teszt összesített 3. azaz harmadik! helyezettje egy négyévszakos gumi lett!!!
    Azt hiszem egy pártatlan teszten ezt az eredményt jobban ki kellet volna emelni.
    Nem vagyok kléber kereskedő.
    Vagy nem jól látom? igaz, akkor csak fele ennyi gumit lehetne eladni, meg a szerelési költségek is alacsonyabbak lennének…..
    A lényeg megint a sorok között. Asszem ezután fenntartásokkal olvasom az itteni teszteket

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Olvastam téligumikról irt cikküket.
    Nagyon jónak tartom az ötletet, és várom az „igazi” havas-jeges tesztet.
    Javasolnám kiegészíteni, nem csak a mások által már említett nyári gumival, hanem a hólánccal szerelt kerékkel is.
    Természetesen nem mintha a téligumi helyettesítő lenne vele, de mindenképpen tanulságos lehet.
    Amennyiben úgy döntenek, szívesen biztosítom a szükséges hóláncokat, ellenszolgáltatás nélkül.
    Üdvözlettel
    Gábor

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    nekem a barum polaris 2 volt az első új téligumigarnitúrám (2009-ben) nagyon meg voltam vele elégedve ég és föld a különbség a nyárihoz képest, előtte mindig szereztem valahonnan használt téligumikat télre, de minden szezon után kidobtam öket. mióta újat veszek 3 évente cserélem kb. a barum guminál biztosan van jobb is, viszont maximálisan elégedett voltam velük, pedig használom őket rendesen. 2009-ben svájcban sikerült eltöltenem 2 hetet síeléssel, és nem kellett izgulnom vajon hazaérek-e. megnyugtató érzés 1000km-re is biztonságban érezni magam, nyugodtan autóztam, mert az autó arra ment amerre én akartam.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Távol álljon tőlem a kötekedés, főképp, hogy használt gumikat is próbára fogtak, de egy dolog valóban kérdés maradt. Ahogy ezt “dando” is kérdezte a legelső hozzászólásában, az uj gumik “bekoptatása”. Tudjuk, hogy legfelső réteg, a formaleválasztó és az apró kis sorják, jelentősen megváltoztatják a gumik tapadási képességét.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Tetszik a cikk végén az értékelő táblázat változtatható igény-paraméterekkel, nagyszerű, hasznos ötlet! Viszont semmit nem tudtunk meg az abroncsok keresztirányú tapadásáról, ami igen jelentős szempont, ha nem csak toronyiránt közlekedik az ember. Kár érte!

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Eléggé meglepett ez az eredmény. A száraz és nedves felületen a Goodyear UG8 hogyan kerülhetett ennyire hátra? Minden tesztben az élmezőnyben végez,csak itt szorul a sereghajtók közé.
    Nedves úton a Barum, Kleber, meg még a használt is veri, miközben a műgyantán lealázza az egész mezőnyt. Ez egy kissé érdekes.
    A száraztesztről már ne is beszéljünk. A Debica is jobb nála, miközben a Debicat a Goodyear gyártja, és gondolom, nem véletlen alacsonyabb árfekvésben.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    [u]Játék a csúszkákkal[/u]
    Fékút száraz úton:100% nyertes: Barum Polaris
    Zajszint: 100% nyertes: Barum Polaris
    Fékút száraz úton:95% Zajszint: 5% nyertes: Michelin Alpin A4

    Most akkor, hogy is van ez?

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Nem biztos, hogy a műgyanta tapadási mechanizmusa annyira eltér, ugyanis a jég is a felszínén lévő vízfilm réteg miatt csúszik. Majdnem előálltam a nyomás alatt megolvad elmélettel, de utánaolvastam, és kiderült, hogy ez az elmélet már megdőlt. A jég vizsgálata során megállapították, hogy jóval fagypont alatt is vékony vízfilm található a felületén, ezért csúszik annyira. Hogy ez a vízfilm mennyire vethető össze azzal, ami a műgyanta és a gumi közt kialakul, azt nem tudom megmondani.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Kedves Katona Úr,

    Félre ne értsen, nem kötekedni vagy okoskodni akartam.

    Hosszú idő óta kísérem figyelemmel a nemzetközi megmérettetéseket, és pusztán azért volt érdekes számomra az eredmény, mert egészen más sorrend alakult ki az Önök mezőnyében, mint pl. az ADAC, vagy az ACE, vagy a Bild, vagy az autóMAGAZIN tesztjén. Azért kérdeztem rá a mérésekre, mert azok eredményei eltérnek az előbb említett “szervezetek” méréseitől.

    Mint írtam, tudom, hogy a francia gyártó szponzorálja a pályát, de úgy gondolom, hogy a “pártatlanság vélelme miatt” egy retusálást megért volna a kép.

    Továbbá maximálisan megértem az erőforrások hiányából adódó korlátozottságot. Ugyanakkor véleményem szerint azért csalóka egy picit a kapott eredmény, és így a sorrend is (ha más nem, akkor azt végképp nehezem hiszem el, hogy a Kleber négyévaszkos abroncsa megver több prémium márkát is). Kíváncsi lennék, hogy a már említett vízre felúszási képességek, kanyarstabilitás, irányíthatóság, kezelhetőség, kopásintenzitás, havas útfelületen nyújtott vonóerő-átadás mérése esetén miként módosulna a sorrend.

    Én Conti párti vagyok (mindkét szettem az), de nem kezdek el senkit győzködni, vagy másik gyártót becsmérelni… nekem ez jött be, én mindenkinek csak ajánlani tudom!

    [b]Kedves feriber[/b]

    Sok tekintetben igazad van, sokban viszont nem értek veled egyet.
    A műgyanta csak jellegében, azaz csúszásában viselkedik úgy, mint a jég. A műgyanta felett egy vízfilm réteg van, de a jégen ilyen nincs. Ergo, eltér a tapadási mechanizmus.

    A jeges és a havas tapadás nem testvérek. Igen, ha jobban kapaszkodik hóban, mint a bütykösebb abroncs, akkor az zajosabb is. Ám ez csak nagy hóra igaz. 1 centi hóban nem. Ugyanakkor a bütykös gumi jégen semmit sem ér.

    Van jelentősége a méretnek is. A nagy tesztelők is ezért írják meg. Nem mindegy, hogy milyen méretű a te autód. Mondjuk aki 155/70R13-t venne a Suzukijára és megnézi, nem biztos, hogy egyrészt talál ilyen mintázatot ilyen méretben, másrészt pedig eltér majd az eredmény.

    Az ár az összehasonlíthatóság miatt kell. Egyrészt nem kell ablakokat váltani, másrészt pedig ha ugyanazt a teljesítményt megkapod olcsóbban, akkor az ár/érték arányod jobb lesz.

    Viszont az igaz, hogy a csúszkarendszert a nagyok is megirigyelhetnék. 🙂

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Jól összefoglaltad, amit én is próbáltam elmagyarázni. Az említett okokból én nem engednék minden gumit forgalmazni, előírnám az abroncs maximális életkorát, és bizonyos körülmények közt előírnám a téligumi használatát. Tudom, hogy van, aki így is nehezen tart fel autót, de ez ugyanúgy hozzátartozik egy autó fenntartásához, mint a tankolás és a megfelelő karbantartás.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Tényleg jó volt ez a kis teszt.De szeretném felhívni mindenki figyelmét arra,hogy új gumi vásárlásakor ne csak annak gyártási idejét,hanem azt is nézze meg,hogy hol gyártották az adott abroncsot.Csak hogy értsük miről van szó,pl. a 2 nyarat futott Pirelli P6 Cinturato gumijaim olyan avasak(repedezettek)mint egy 9-10-éves Michelin.Jövőre vehetek újat,pedig alig 80000ft-ba kerültek 2-éve.Egy dologban térnek pedig csak el ezek a Pirellik a többitől,abban ,hogy erre a Made in Romania felirat került!Vagy itt a Nokian H gumik,amik szintén 2 nyarasak,mármint a Made in Russia tipusúak.De téligumiból is van sanyarú tapasztalat,ott a Fulda Kristallmontero 3-al.Anyámék 1év különbséggel vettek 1-1 pár ilyen gumit,a pénz nagy úr ugye.A második pár sokkal zajosabb,ráz majd az egyik gumi szálszakadt lett.Itt annyi volt a különbség,hogy az első pár gumin Made in Germany a második pár gumin a Made in Poland felirat van.Lehet csak mi fogtuk ki,de szerintem érdemes egy pillantást vetni ilyesmire is.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Én nagyon örülök a cikknek, szerintem jó és hasznos!
    Nyilván mindenki találhat benne hibát, de azért azt se feledjük el, hogy nem olyan költségvetéssel dolgoznak, mint az ADAC…
    Igenis nagy szükség van az ilyen és hasonló tesztekre, de eddig kis hazánkban nem sűrűn volt ilyesmire példa. Inkább megköszönni kell, mint folyamatosan részrehajlással vádolni azokat, akik segíteni akarnak nekünk!
    Olyan, hogy teljesen objektív teszt szerintem nem létezik, mindenkinek más a megítélése, mások a követelményei, elvárásai. Én a vezetési módom miatt elég gyakran cserélek gumit(nemcsak őrjöngés van benne, hanem sok futózás is,mielőtt engem is kritika érne) és bizony a Continentalt az egyik legjobb guminak tartom, nekem kiválóan bevált! De ha másnak nem tetszik, akkor nem kötelező megvennie sőt, ha ésszerű érvekkel alá tudja támasztani, akkor én is hajlandó vagyok elfogadni az érveit és kipróbálni, amit javasol. Az utóbbi időkben mindig olvasom a teszteket és részrehajlás ide-oda az esetek nagy részében teljesen igaznak bizonyultak a tesztek eredményei. Nekem igenis sokat nyom a teszteredmény a döntésemben.
    Másik “remek” vélemény, amikor azt mondják egyesek, hogy nem kell a téli meg a prémium gumi, majd legfeljebb óvatosabban megy, ha a körülmények nehézzé válnak. Nos az ilyen embereknek üzenem, hogy ez mindaddig jó taktika, amíg CSAK EGYEDÜL VANNAK AZ UTAKON!!! De ilyen nem nagyon szokott előfordulni és egy váratlan helyzetet(ami BÁRMIKOR adódhat) már nem tud lekezelni. Nem kívánom senkinek, hogy elüssön egy iskolából hazafelé szaladó kisgyereket, elég ha csak belegondol!
    Az már a legkisebb problémám, hogy hóban hazafelé nem győzöm kerülgetni a balfácánokat és jól feltartanak. Dühítő, de túlélem.
    Még egy apró vélemény azoknak, akik szerint régen nem volt ilyen “gumimánia”: az én apám egy egyszerű bányászember volt egy Trabanttal, de mégis 20-25 évvel ezelőtt is 2 teljes garnitúra szerelt kereke volt! Külön 5db téli és külön 5db nyári! Nem is volt olyan eset, hogy ne ért volna haza…

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Kedves Dando!

    Örültünk, hogy pályát kaptunk, ahhoz, hogy ott milyen tábla van, nekünk semmi közünk sincsen, nem hiszem, hogy örültek volna, ha leszedjük.

    Valóban lehetett volna alaposabb a teszt, elsőre ennyire futotta az időnkből. Az eredményeket csakis a mért értékek adták. A műszerek GPS-es eszközök voltak, pontosságuk a felhőktől, az aktuális pozíciótól is függ, a teszt idején és helyén egyébként minden ideális volt.
    A zajszintről nem tudom, hogy miként tudnám meggyőzni. A méret 195/65 R15 volt, ahogyan az a videóban elhangzik. Árakat szándékosan nem tüntettünk fel, mert azok túlzottan gyakran változnak.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Az én véleményem az hogy nem kellene egymásnak ugranotok még itt sem mert csak addig kulturált ez az oldal.
    Szerintem egy mocskos okoskodó magatartás ha valaki fikáz valakit mert leírja vagy körülírja a véleményét, még ha nem is pontosan jól, de az is lehet hogy igen.
    Én az egyik autósoldalon a legnépszerűbbnek mondotton, mondtam el a véleményem fékkel kapcsolatban, a faszkalapok a Dr nem tudom minek a doktora, lehet hogy az okoskodásnak, meg a habzó szájnak, lefotelfizikusozott, és el akarta magyarázni hogy amit ő összerak az ugyanolyan mint az eredeti.
    Még ha tudja is az eredeti célját, mégsem ugyanaz. Magyarul sufnituning amit csinál, de ő a doktor. Én azt a munkát amit csinál, az autósmagazinjával és kis szaros csapatával akik egyként tartanak össze, aki fényezi a nevét a rajzaival amivel én is tisztába vagyok, feldughatja magának.
    Rá szoktam pillantani, hogy mit írnak, aminek 90% igaz is, de az a kb 10% olyan reklám meg köpködés ami jellemzi a szakma milliőjét.
    1 év után újból felemlegetik, hogy mekkora ökrök, leállnak a véleményezőkkel, ha igazuk van, ha nem, LEFOTELFIZIKUSOZNI, a parasztjai, akik korábban arra is képesek voltak hogy kiderítsék valaki nickneve mögötti énjét hogy leégessék.
    Olyan okosak hogy alacsony értékű autókba óriási összegeket ölnek, néha ajnározzák, majd töredékáron eladják.
    Én nem csodálkoznék a ha ezt is elolvasnák.
    Szerintem újságíró és firkász közt az a különbség hogy ha igaza van, ha nincs, ismeri mi a tolerancia és tud is viselkedni, és főleg ő mint szakmája megkövetelné írásban.
    Jópáran nem írnak már oda és ez az okoskodásuknak köszönhető.
    Ez az autósoldal az egyik kedvencem, nehogy már itt is a köpködés menjen.
    Üdv: Cs Encore

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Valóban, AMV nevezte románnak, én pedig nem jártam utána. A lényeg, hogy ma már a Barum is a Continental része.

    @AMV: Ha megosztanád velem, miért nem kéne német gumit vennem, akkor nem kéne évtizedeket várnom. Én mindenből igyekszem a legjobb ár/érték arányút venni, jelen esetben a Conti győzött.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Tisztelt Dando!
    Tudom, hogy a kérdés nem hozzám szól, de ha már itt vagyok, próbálok válaszolni pár kérdésedre, hogy megkönnyítsem az „illetékesek” munkáját.
    A Michelin feliratot csak most vettem észre, mert az írásod után újra megnéztem a képeket. „Ez a teszt nem jött volna létre, ha nincsenek a … (szponzorok).” Az én véleményem szerint a Michelin a tesztben nem lett a legjobb, csak még nem tologattad eleget a csúszkát. Van olyan is, amikor csak a 12. helyen van, de ekkor „nyáriak” az útviszonyok (50% száraz út, 50% zajszint). Szerintem a téligumi tesztben annak kell győznie, amelyik a télies útviszonyok között a legjobban, egyenletesen teljesít. Én is várom a havas, jeges próbát. Még annyit a tesztelők védelmében, hogy időben kell elvégezni a teszteket, nincs sok idő várni, mert nem decemberben kell téligumit venni! A „jeget modellező műgyantát” meg külön jó, hogy kitalálta valaki, ha tényleg hasonlóan viselkedik, mint a jég.
    Az én tapasztalatom az, ha egy gumi jobban kapaszkodik jégen és hóban, annak nagyobb a zajszintje – talán „jobban terülnek a lamellák”. Valamit-valamiért. Szerintem a méretnek nincs jelentősége egy összehasonlító tesztben, ha mind egyforma méretűek (és egyforma sebességindexűek) – ezt feltételezem az egyforma autók miatt. Az árakat pedig megtalálod a linkek segítségével a szponzor honlapján. Véleményem szerint a tesztben ennek sincs jelentősége, itt nem az ár-érték arány a téma. Mint már írtam, én is mindig keresem az egészséges kompromisszumot. Ez a csúszka tök jó erre a célra!
    Üdv

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Tisztel AMV!
    Bocsánatot kérek. Most olvastam vissza az előző hozzászólásokat is, és most látom, hogy nem csak ezt jegyezted meg az írásomból! És köszönöm, hogy egyetértettél velem.
    Üdv

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Tisztelt AMV!
    Nagyon sajnálom, hogy csak ezt az egy mondatot jegyezted meg az írásomból. A célom az volt, hogy behatároljam a korszakot, és rávilágítsak, hogy igazán nagyot akkor lehet alkotni, ha az ember rá van kényszerítve.
    Üdv

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Ha Te is 6,2 alatt vagy százon, akkor nem foglak feltartani, ígérem leindexelek jobbra 🙂 Még néhény évtized és megérted, miért nem lett volna szabad német gumit venned…

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Akkor elárulom, hogy az a román barum a continentalhoz tartozik. Nem értem ezt a conti fikázást. Szerintem a legjobb gyártók közt van, ahogy a tesztek szerint is. A nyári gumijaim michelinek, azok is nagyon jók, és azok is jól szerepeltek a teszteken. A contik pl alig voltak drágábbak a középmezőnynél.
    Aki pedig nem hiszi, járjon kínai, hasznàlt, vagy nyári gumival, ha ő ettől okosabbmak érzi magát. Csak aztán ne tartsanak fel, és ne jöjjenek nekem.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    A fenti anyag kapcsán lenne néhány kérdésem, és néhány észrevételem, amely a korrektség kedvéért fontos lenne.

    1. Milyen független teszt az, ahol meghagyják a Michelin reklámot a háttérben? Tudom, hogy a pályát Ők szponzorálják, de mégis… az autentikusságot erősen megkérdőjelezi!

    2. A teszt nem jeges útfelületen történt, hanem műgyantán. Ez azért erősen nem egyenértékű!
    3. Nem vizsgáltak vízelvezető képességet.
    4. Nem vizsgáltak kanyarodási jellemzőket.
    5. Hitelesítettek a műszerek?
    6. 2 kivétellel mindig a Conti van elől a Michelinnel szemben. Hogyan nyert mégis a Michelin?
    8. “A tapadási tényezőkkel összefüggő lassulási, illetve elindulási értékek mellett zajt is mértünk, GPS szerinti 100 km/óránál, az utastérben. Bár az átlagosan 68,33-70 dB(A) szint közötti értékek csekély szórásúnak tűnnek, valójában a legjobbaknál, azaz a Barum és a – kapaszkodjanak meg – kínai Imperial abroncsoknál csaknem a mezőny fele másfélszer zajosabbnak bizonyult. Mivel a decibel logaritmikus mérőszám, a zajszinteket lineáris értékekre számítva pontoztuk.” [b]Na ezt nagyon nehezem hiszem el.[/b]
    9. Nincs megadva méret vagy én nem találom?!
    10. Lekoptatták-e legfelső réteget, vagy egyből felszerelés után mértek?
    11. Árat miért nem tüntettek fel, ha már volt mérvadó szponzoruk?

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Az én véleményem ahogy írtam korábban is, nem a márkamánia hanem a valós tapadás.
    Nekem voltak korábban Barum Polaris azt hiszem 2-esek, 6-7 mm-esek 2-3 évesek, hóban vízen meg voltam elégedve velük, de jeges felületen párszor megijjesztettek.
    Én ár érték arányban választottam az UG7+-ot, de még mindig melepődök hogy jégen tényleg milyen jók.
    Tatabánya után a pályán az egyik völgyes részen hóátfúvás volt és egy Cayenne (haldex összkerék ha jól tudom) akart elhaladni mellettem a belső sávban, hát úgy meg dobta az átfúvás hogy majdnem keresztbe fordult és épphogynem belém jött, vissza is vette a tempót miután szerencsésen korrigálta a kocsit.
    Én elsőkerekes kocsimmal és az UG7+ os gumikkal gond és csúszás nélkül továbbhaladtam és megelőztem a Cayenne-t.
    Ennyit számít a jó téli gumi, hogy még a majdnem butabiztos haldexes Porsche-t is “lenyomtam” ,bár azon nem tudom milyen gumi volt.
    Felőlem lehet linglong márka is csak tapadjon ahol kell.
    Régen 4 évszakossal is haladtam, bár a megengedett töredékével volt csak biztonságos, az első nyári gumiim meg jégen szinte semmit sem értek pedig contik voltak, Amire nekem kellenek gumik, ha újat vennék és csak 4-re lenne pénz, Magyarországon elég lenne a 4 évszakos Good Year is.
    Amit utoljára télen használtam új A6-os Audi-n Hankook-ok télik, voltak de a német pályán már főleg nagyobb sebességnél (150-160) már másztak oldalra.
    Szerintem az ár érték arány mindig a mérvadó.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Tisztelt Márkamániások!
    Látom, nagy vita van a Michelin és Continental között. Nincs értelme ezért hajba kapni, de erről is tudnék tapasztalatokat írni. Mindegyik nagyon jó a maga nemében, nincs két egyforma gumi. Ezért nagyon jó ötlet ez a csúszkás súlyozás állító, itt mindenki kiválaszthatja, számára melyik a megfelelő. Itt a probléma a „márkamánia” és a „németmánia”. Ettől függetlenül nagyon jó mindkét márka. A Continental fejlesztette ki a „gumipótló műanyagot” Hitler megrendelésére, ők ezért is lehetnek előnyben, ha még ott vannak. 15 éve téligumiban még tényleg ők voltak a legjobbak. A Continak inkább általános, a Michelinnek meg speciális téligumijai voltak, vannak? – külön hóra, meg külön jégre, stb. Kompromisszumot mindig kell kötni, mindig valaminek a kárára. Ha 6 hónapig lenne hó, és lenne pénzem rá, akkor biztos havas – Alpin – gumit vennék.
    A németek ellen egy elfelejtett írás, az Autó Magazin írta 2000/2 számában (ekkor már német tulajdonban volt az újság): „A német gyártók sokat beszélnek a minőségről, a japánok viszont szállítják azt,” – mondta Norio Matsumura, a Nissan-csoport igazgatója. A cikk címe: „Hírhedt német minőség” – autókról szól.

    „A Barum nagy múltú cseh gumiabroncs gyártó, mely 1945-ben jött létre.”

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Így van, feriber, minden pontban egyetértek. Még annyit, hogy én is vettem már nagyon jó és nagyon rossz kínai téligumit. Engem sem fizet senki a reklámért, de a Nankang jó, Sunny-t viszont nem vesztek, he kedves az életetek. Az még olyan felületen is csúszik, ami semmilyen egyéb gumi alatt nem csúszik. De aki csak német Conti-t akar vanni, mert a német “FÜGGETLEN” tesztek azt hozzák ki gyöztesnek, az meg is érdemli, vegye meg!

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Leírtad a lényeget: “…hozták ki gyöztesnek…” – Épp erröl beszélek. Mutass egy ADAC-tesztet, ahol a román Barum ilyen jól szerepel és legyözi a deutsches produkt-ot! Sose ismernék el ezt a németek. Fogadjunk ha megnéznénk az olasz autóklub “független” tesztjét, ott meg a Pirelli tarolna… Lásunk is, ne csak nézzünk.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Ha megnézed az idei ADAC teszten is csak egy méretben nyert a Continental. A másikban az itt is nyertes Michelint hozták ki győztesnek, a harmadikban pedig emlékeim szerint Bridgestone nyert. Láthatod, hogy a Conti ebben a tesztben is az élvonalban végzett.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Tisztelt Hozzászólók!
    Elolvastam az előző hozzászólásokat. Nagyon érdekes, nagyon változatos. Sajnálom, hogy olyanok is hozzászólnak, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy miről írnak. Először is az ne mondjon véleményt, aki nem használt még „új”, jó téligumit. Én már 20 éve használok, csak télen. Akkora a különbség, hogy nem is lehet igazán összehasonlítani a nyárival. Aki még nem próbált új téligumival közlekedni, az nem ismeri az érzést, hogy szinte „kapar” a jeges úton. Persze, az is csúszik. Eleinte mindig a tesztek alapján választottam téligumit, sosem csalódtam. Majd ahogy romlott az anyagi helyzetem, próbáltam keresni az egészséges kompromisszumot. Arra a következtetésre jutottam, hogy még mindig jobb egy új, átlagos téligumi hóban és jégen, aminek még nyílik a lamellája, és hajlik a mintázata, mint egy 4-5 mm-es prémium kategóriás pár éves, a rövidebb mintázat miatt nem nyíló lamellájú és „kevésbé hajló” mintázatú téligumi. De ezt már biztos sokan megírták. Most is azért görcsölök, mert van 2 db tavalyi téligumim előre, és 2 db 4,5 mm-es 4 éves téligumim hátulra (az autóval örököltem, és csak kettőt tudtam venni). Abban reménykedem, hogy télre valamilyen csoda folytán lesz pénzem 2 újat venni, mivel én már megszoktam, hogy az autó télen is arra megy, amerre én akarom. És nem elég, ha az ember az útviszonyokhoz megfelelően vezet, kellenek a technikai feltételek is, mert az útviszonyok pillanatokon belül megváltozhatnak, főleg télen.
    A téligumit nem a budapesti sózott, latyakos úton kell megítélni. Volt olyan esetem, amikor menet közben, hóesésben, emelkedőn, tavak között autók csúsztak vissza felém, szinte állóhelyből simán elhúztam mellettük, más esélyem nem is volt, mert mögöttem is jöttek. Persze új téligumival mentem.
    Egy dolgot sajnálok, hogy a Kormoran és a Matador nem szerepel a tesztben. Ugyanis ezek az anyavállalat nemrég levetett modelljei sokkal olcsóbban. Pár éve még ezeket szerelték a 15-20 milliós autókra.
    A „kínai” gumiról csak annyit szeretnék, hogy nem az a baj, hogy kínai (mivel Kínának van korszerű technológiája is), hanem az, hogy azokat az olcsó gumikat hozzák be, amiket jó haszonnal lehet eladni (csak ez számít), és tényleg nagyon ócskák. Egy barátom vett „nemnevezemmeg” olcsó kínai nyárigumit, olyan, mint a fakerék.
    Én is dolgoztam kereskedelemben (a kínaiak miatt csődöltem be), a múlt rendszerben a kínai volt a „prémium” áru. Most, miután Magyarország már a „külföldi” kereskedők és multik kezében van, csak a profit számít.
    Akit érdekelnek a téligumik nyári tesztjei, nézzen utána, jelentősen nagyobb a fékútjuk a meleg aszfalton, mint a nyári gumiké, sőt száraz úton egy átlagos nyárigumival sokkal előbb meg lehet állni, mint a legjobb „új” téligumival.
    Ja, és nincs gumisműhelyem, és sajnos nem kapok jutalékot sem.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Nagyon érdekes teszt volt, én személy szerint sokkal jobban elhiszem nektek hogy nem csaltatok mint a németeknek de ettől függetlenül tényleg pár mérésfajta kimaradt a repertoárotokból.
    Én Good Year UG7+-os gumikkal járok, ahogy korábban is írtam már itt és tényleg jók egy két szélsőséges terepen való használatot eltekintve. (mély sár)
    Az én értékelésem szerint a jég miatt, amire szerintem az emberek zöme óvatosan jár rajta ha nem szánkóról van szó, az UG8 vitte a pálmát itt is, és őszintén megvallva nem számítottam ennyire jó eredményre ettől a márkától.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Hoppá-hoppá! A Continental valahogy sehol sem lett az elsö!?!? Akkor talán végre egy-két csölátó is belátja, hogy nem véletlenül nyernek az ADAC tesztjein német termékek…

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Üdv!
    Érdekes lehetne egy új és egy használt nyári gumi bevonása is a tesztbe. Sok olyan emberrel találkoztam már, aki nem hisz abban, hogy jó a téli gumi, így a teszt meggyőzhetné a szkeptikusokat is. Van ismerősöm, akinek 300 ezret ér a hangtechnika a kocsiban, de nem vesz téli gumit. Mondtam neki, hogy semmi gond, amíg az árokban várja az autómentőt, legalább zenét tud hallgatni, csak ne velem jöjjön előtte szembe. Amikor először tettem az autómra téli gumit, megdöbbentem rajta, hogy mekkora a különbség, azóta soha nem járok télen nyári gumival. Egyébként aki nagyon keveset megy, annak inkább ajánlott egész évben téli gumival közlekedni, mint nyárival, így elég egy garnitúrát tartani. Nyáron némi többletkopást, illetve többletfogyasztást okoz, de még mindig jobb, mint télen nyárival menni. A kicsivel többet közlekedőknek a következő a javaslatom, én is így csinálom: új nyári gumit nem kell venni! A téli gumit 3-4 szezon használat után nyáriként kell használni és téli szettet kell újat venni. Így van 2 téli garnitúra, az újabb megy télen, az öreg nyáron. 3-4 év után már felkeményedik a gumi annyira, hogy télen már gyengén teljesít ( ezt bizonyítja a teszt is ), innentől a nyári szezonban használandó. A téli garnitúrát 4 mm alatt egyébként sem ajánlott télen használni, de nyáron még megfelelő. Egy öreg, megkeményedett téli gumi nyáron még jól teljesít, télre meg ott az új, max. 3-4 éves szett. A sokat közlekedőknek pedig ajánlott télen télivel, nyáron nyárival járni, ők elkoptatják, mire megöregszik.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Csak annyit, hogy az összértékelés nagyon nem jó. Matematikailag igen, de az a gumi Pl,:hankook aminek a fékhatása rossz és nem ajánlott az én nálam nem kerülhet be a közép mezőnybe. A legfontosabb a megállás ami ott elbukik akár egyszer is, annak onnantól utolsónak kell lennie és nem a matematika szerint összesitések szerinti közép mezőnyben. Ellenben a kinai gumival ami hozza a megfelelő teljesitményt minden tesztben, annak kellett volna a középmezőnyben végeznie.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Kellett volna, természetesen csak az összehasonlítás miatt, egy nyári gumi is a tesztben, lehetett volna prémium kategóriás új is, hogy a sok hitetlen balga lássa miért is fontos télen a teli gumi. Elvégre télen talán ő sem megy ki a 0 fokba rövid nadrágban, pólóban…

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Minden termék a profitszerzésről szól. Ha elolvastad, láthatod a teszt is azt hozta ki, hogy az 5 éves használt gumi jelentősen rosszabb tulajdonságokkal bír. El lehet járni kínai meg öreg gumival is, és talán baj sem lesz belőle, de lehet hogy pont azon fog múlni, hogy megtörténjen a baj. Nem lehet minden körülményre felkészülni az utakon. Tükörjégen is óriási különbség van gumi és gumi közt. Ez nem hülyeség, ezek tények, csak rendszerint azok nem hiszik el, akiknek még soha nem volt normális téli gumi az autójukon. Innentől mindenkinek az anyagi lehetőségein, vagy a fillérb*szó hozzáállásán múlik a dolog. Három tank benzin áráért vettem egy garnitúra prémium téli gumit az autómra, ami négy évig kiszolgál. Ez idő alatt ennek a sokszorosát fogom benzinre, biztosításra, adóra költeni. Ki lehet számolni, hány %-a az üzemeltetési költségnek, nem ez fogja meghatározni, hogy fenn tudom-e tartani a kocsit.
    Külföldön több országban kötelező a téli gumi használata. Itt is ezt kéne tenni, mert alapvető közlekedésbiztonsági szempontból. Ha mész annyit, hogy ne öregedjen el a gumid, akkor pedig nem is drágább, hiszen így két garnitúra gumid van, ami azt jelenti, hogy kétszer olyan ritkán kell cserélned őket. Ebben az esetben a profit elmélet is bukott.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Szánalmas már ez a téli gumi őrület, ami itt folyik. Az egész nem másról, mint a profitszerzésről szól. Egy másik portálon az olvastam, hogy 3-4 évente akkor is le kéne cserélni a gumikat, ha annak még jó a futófelülete.
    Na elmentek a fr@ncba a hülyeségeitekkel, és a kimutatásokkal.
    “Lassan járj tovább élsz” azaz az út és látási viszonyoknak megfelelően kell vezetni. Ha tükörjégre futsz akkor meg már úgy is mindegy, lehet rajta lánctalp, akkor is kicsúszol.

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    Gondolom egy garnitúra gumi egy autón szerepelt. Mennyire volt egyező az autók műszaki állapota, különös tekintettel a fékekre és a lengéscsillapítókra? Nem látszik olyan tendencia esetleg, hogy az adott autón tesztelt gumik rosszabbul szerepeltek, míg a másikon teszteltek jobban? Nyilván így csökkenteni lehetett a tesztelésre fordított időt, de mivel az autók használtak, ez egy újabb hibalehetőség. A futómű állításakor megmérték a futómű és a fékek állapotát is?

  • 2017.10.30. at 12:53
    Permalink

    A Hankook télijének az eredménye engem is nagyon meglepett! Háát nem tudom……. Én nem ilyen teszteket olvastam róla!
    Ráadásul most vettem ugyanabból a méretből egy garnítúrát, sőt a autóm is ugyanaz, mint a tesztben!
    Gondolkodóba estem, hogy jól választottam-e.!?

  • 2017.10.30. at 12:54
    Permalink

    Miként írtuk, 5 éves, 5,5 mm-es prémium és 8 éves „budget kategóriás” abroncsokat vizsgáltunk használtként. Mindkettő a magyar átlagot közelítő, sajnos talán azt még túl is teljesítő garnitúra volt.

  • 2017.10.30. at 12:54
    Permalink

    Biztos, hogy a hőmérséklet eltérése nagyon sokat számít! A használt abroncsoknál egyértelműen érezhető volt, hogy a nedves, hideg műgyantán egyre rosszabbak lettek, az újaknál ez nem volt ilyen erős.
    Érdekes tapasztalatok valóban bőven vannak, számunkra a leginkább megdöbbentő a még nem egész 5 éves prémiumabroncs jégen mutatott viselkedése volt.

  • 2017.10.30. at 12:54
    Permalink

    Tisztelt szerkesztők!
    Jó a cikk. Köszönöm. Kérem, hogy ha bele tudnák írni a használt gumi korát és mintamélységét, az nagyon korrekt lenne. Nyilván az vadonat új guminál is jó lenne feltüntetni, mert ott is van eltérés.
    Persze a mintázat mélysége főleg hóban és vizenfutásnál érdekes – szerintem.

    Üdv.
    BG

  • 2017.10.30. at 12:54
    Permalink

    Köszönöm a válaszát. Tudom, hogy műgyantával szokták a jeget szimulálni, de vajon a gumik is ugyanúgy viselkednek rajta? Értem ezalatt, hogy mondjuk +5 fokban ugyanaz lesz a gumik közt a sorrend, mint -5 fokos jégen? Gondolom ehhez sajnos nem voltak adottak a lehetőségek, hogy vizsgálják, de kíváncsi lennék rá.
    Egyébként hiánypótló a cikk, és kezdésnek nagyon jó. A Conti és Michelin az ADAC-hoz hasonlóan itt is elég jól szerepeltek, de azért volt pár számomra meglepő eredmény, mint pl. a Hankook igen gyenge teljesítménye, vagy a Kleber és Barum abroncsok egész jó teljesítménye, szemben több nagy márkanévvel. Megdöbbentő, hogy mekkora különbség van gumi és gumi közt, a fékút akár 25-30 %-kal nőhet, sőt műgyantán háromszorosa is lehet. Ebből látszik, hogy a gumin könnyedén múlhat, hogy történik-e baleset, vagy sem. Ezekután át lehet gondolni, hogy valóban olcsó-e a kínai gumi. Elég egy kicsit koccanni, és jó minőségű garnitúra ára megy a javításra.

  • 2017.10.30. at 12:54
    Permalink

    A nedves műgyanta tapadási tényezője nagyon közel áll a jégéhez, de természetesen jég és jég között is van különbség. A kanyarstabilitás vizsgálata valóban elmaradt, szándékosan, azzal együtt nem fértünk volna bele a kitűzött időbe. Talán a második alkalommal már menni fog az is.

  • 2017.10.30. at 12:54
    Permalink

    Ez tényleg egy hasznos, jó cikk. Két észrevételem lenne. Az egyik, hogy nem vagyok biztos benne, hogy a fagypont felett vizsgált műgyantás teszt tűkrözi a jégen nyújtott teljesítmény. A semminél persze jobb. A másik, hogy a gumi oldalirányú tapadását nem vizsgáltátok, pl. oldalgyorsulás mérésével.

Vélemény, hozzászólás?