Melyik a legjobb téli gumi? Választ saját tesztünk ad

Téligumi-teszt 2014: ismét 15 garnitúra vallott a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Autónavigátor és a nonstopgumi közös tesztje szokás szerint hazai pályán, télies körülmények között hasonlította össze a gumikat.

Ha cikkünk megjelenésekor ez nem is egyértelmű a hőmérséklet alapján, abszolút itt van a gumicsere ideje, és ezt nem csupán gyári ajánlásokból, hanem saját méréseink alapján mondjuk. Közlekedésbiztonsági indíttatásból immár harmadik éve készítjük gumitesztjeinket a nonstopgumi.hu csapatával és a helyszínt adó mogyoródi, egészen pontosan a Hungaroring által körbezárt Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrummal - hazánkban senki más, egyik autóklub sem csinál ilyen nagyszabású gumitesztet. A mérésekhez használt autók továbbra is a rendőrségtől leszerelt, teljesen azonos Ford Focus kombik. A gumikat egyetlen éjszaka alatt hasonlítottuk össze, így viszonylag egységes hőmérsékleten dolgoztunk, a teszt kezdetekor - este 6 körül - a talajhőmérséklet 4, a végén (hajnali háromnegyed négykor) 1 Celsius fokos volt.
Tesztünk célja nem más, mint annak kiderítése, hogy melyik abronccsal autózhatunk a lehető leginkább biztonságosan télies körülmények között. Összesen 15 garnitúrát válogattunk össze, bocsánat válogatott össze számunkra a nonstopgumi csapata, akik nemcsak a gumikat hozták, hanem egész éjjel szereltek nekünk, amíg mi mértünk. Az idei legfőbb újdonságokat, a Michelin Alpin 5-öst és a Goodyear UG9-est is teszteltük, utóbbi még az ADAC legújabb tesztjén sem szerepelt, ők ugyanis már olyan korán megcsinálták saját összevetésüket, hogy akkor még nem volt meg az új modell. A márkás téli gumik mellé az itthon szintén kelendő kevésbé neveseket és négyévszakosakat is tettünk, megnéztük, hogy mit tud egy átlagos használt gumi és azt is, hogy mit várhatunk az autón hagyott nyáritól.
Méréseink
  1. Fékút 120 km/óráról száraz aszfalton a Hungaroring célegyenesében
  2. Fékút 60 km/óráról nedves aszfalton a Tanpálya locsolt pályáján
  3. Fékút 40 km/óráról nedves műgyantán (a jéghez hasonló tapadású felületen) a Tanpályán
  4. Kigurulás 15 km/órás tempóról a gördülési ellenállás vizsgálatára
  5. Menetzaj 90 km/óránál
  6. Kapaszkodóképesség nedves műgyantán: álló helyzetből mennyi idő alatt tesszük meg az első 30 métert?

Az abroncsokat elsősorban fékutak, valamint nedves műgyantán mutatott kapaszkodási képesség alapján vetettük össze. Vészfékeztünk a Hungaroring célegyenesében 130 km/órás tempóról. Indult a vészvillogó, dolgozott a vészfék-asszisztens. Abroncsonként ötször, azaz összesen 75 alkalommal játszottuk ezt el, hiszen az összes mérést ötször ismételtük, hogy a legjobb és a legrosszabb eredmények elhagyásával is értelmes halmazból tudjunk átlagot számítani. Mértünk gördülési zajt 90 km/óránál, az abroncsok gördülési ellenállását pedig 15 km/óráról nézett kigurulással vizsgáltuk. A tempókat természetesen nem a kilométeróráról olvastuk le, miként a fékutakat sem mérőszalaggal mértük. Gere Tamás, a BME Gépjárművek és Járműgyártás Tanszék doktorandusza és immár kollégánk a GPS Aréna magas precizitású GPS-es műszereivel mért. Nemcsak száraz úton a célegyenesben, hanem a tanpálya területén nedves szakaszon is, ahol 60 km/óráról néztük a fékutakat. Legalábbis aszfalton. A jeges utat modellező nedves műgyantán azonban csak 40 km/óráról, magasabb tempóval érkezve egészen egyszerűen lecsúsztunk volna a pályáról, s a fékezést már a betonon kellett volna befejezzük. Balesetveszély abból sem adódott volna, a mérés viszont értékelhetetlen lenne.
Hirdetés

Így aztán a 40 km/órás tempó az, ahol minden jellemzőt látunk. Nincs olyan abroncs, ami minden kategóriában a legjobb lenne, így bár érdekes, hogy száraz és nedves aszfalton is a Pirelli gumija lett a legjobb, nedves műgyantán az gyakorlatilag elvérzik, pontosabban annyit mondhatunk, hogy a mi tesztünkön, még éppen fagypont felett (időrendben az utolsók között mérve) az új téli gumik közül a legnagyobb fékutat adta. Több mint 10 méterrel nagyobbat, mint a legjobbnak számító (később, tehát hajszálnyit alacsonyabb hőmérsékleten mért) idei újdonság Goodyear UG9.
Jól látható, hogy száraz és nedves úton nincsenek vészesen komoly különbségek a gumik között, de azért a legjobb és a legrosszabb között száraz aszfalton is csaknem 5 méter a fékút-különbség 120 km/óráról. Ahol a legjobb Pirellivel már állt az autó, ott az utolsóként vizsgázóval még 34 km/órával robogott. Meglepően jól szerepelt, a második legjobb száraz úton fékezhetőséget adta a használt téli gumi, ám ez inkább az adott modell erényének tudható be, hangsúlyosabb, hogy a kínai Imperial Snowdragon az utolsó, a nyári gumi pedig már fagypont felett is rosszabbul vizsgázott, mint a téliek vagy akár a négyévszakosak.
Hogy melyik abroncs hol jó, melyik útfelületen melyik abroncs a legjobb, azt táblázataink, illetve diagramjaink mutatják (az összes mért adat egyben le is tölthető), de az abroncsválasztáshoz leginkább az egyéni preferenciák alapján számolt tudásarány ad segítséget. Alkalmazásunk (a cikk végén) segítségével magad is megnézheted, hogy saját elvárásaidnak melyik gumimodell felel meg a leginkább. A mi összértékelésünkhöz 30-30%-ban vettük figyelembe a száraz úton mutatott fékutat, 15-15%-kal a nedves műgyantán mutatott fékezhetőséget és kapaszkodóképességet, valamint 5-5% jutott a mért zajnak és az üzemanyagfogyasztást befolyásoló gördülési ellenállásnak.
A mezőny zöme minimális lemaradást mutat a legjobbtól az összesített és súlyozott pontszámok alapján, de az egyes versenyszámokban komoly különbségek adódnak. A korosabb, illetve a négyévszakos abroncs kompromisszumos megoldás, a nyári gumi egyértelműen nem megfelelő télen A mezőny zöme minimális lemaradást mutat a legjobbtól az összesített és súlyozott pontszámok alapján, de az egyes versenyszámokban komoly különbségek adódnak. A korosabb, illetve a négyévszakos abroncs kompromisszumos megoldás, a nyári gumi egyértelműen nem megfelelő télen

A fenti súlyozás alapján alakult az összeértékelés sorrendje. Szándékosan nincsenek sorszámok, helyezések a táblázatban. Mert annyira szerények az abroncsok közötti összesített tudáskülönbségek, hogy inkább azt érdemes csak kiemelni, hogy az összes mért érték legjobbját 95%-ban éri el a Goodyear UG9. Kioszthatjuk neki a babérkoszorút, s a 93%-os Yokohama W.Drive V905 második helye is kihirdethető. A többiek között viszont már tényleg alig vannak különbségek. Egységesen 92%-os (a táblázatban természetesen további tizedesjegyek alapján csökkenő sorrendben szereplő) a Barum Polaris3, a Bridgestone LM001, a Firestone Winterhawk 3 és a Continental TS 850 is. Csekély lemaradással, 91%-os tudással szerepel a Michelin Alpin 5, a Hankook W442 és a Michelinhez tartozó Taurus 601 XL, valamint a Pirelli SnowControl 3. Az imént említettek mind jó gumik. Érdekesség, hogy szárazon és vizes aszfalton például és már említetten az összesített és súlyozott eredményei szerint a jók között utolsó Pirelli a legjobb, ugyanakkor a hazai telekben éppen az nagyon jól teljesíthet. Idén a Continental TS 850 és az új modellnek számító Michelin Alpin 5 műgyantán meglepően rosszul szerepelt. Magunk sem nagyon akartuk elhinni eredményeiket, ezért a nonstopgumival és a Tanpályával közös kupaktanácsban arra jutottunk, hogy belőlük még egy garnitúrányit megmérünk, s referenciaként összevetjük őket az idei legjobb Goodyear UG9-cel. Eredmény hamarosan.
Az viszont már most egyértelmű, hogy a tesztelt (10 éves, 2 mm profilmélységű) használt téli gumi, a négyévszakos Kleber Quadraxer és Debica Navigator, valamint a kínai Imperial kompromisszumos megoldás. A nyári gumi téli használata pedig rossz. A szezonnak nem megfelelő abroncs már fagypont felett és száraz aszfalton is az egyik legnagyobb fékutat adta, azzal 120 km/óráról 4,1 méterrel nagyobb fékúton állt meg az „exrendőrautó”. Azon a 4,1 méteren pedig akár két család vagy egy teljes óvodáscsoport élete is múlhat, a kínai Imperial lemaradása pedig ott még nagyobb, közel 5 méter. Megéri? Nedves aszfalton már 60 km/óráról is 2,3 méter a nyári gumi többlete, amúgy pont annyi, mint a Taurus 601 XL-é. Hiába Michelin-termék az is, azért érződik, hogy másodvonalas.
A legjelentősebb különbségek szokás és a fizika törvényei szerint nedves műgyantán adódtak, azaz az autósokat – nem meglepő módon – jeges úton érheti a legnagyobb meglepetés. Még egy jó nyári gumival is mintegy kétszer akkora (és a sebességgel hatványosan növekvő különbségű) a fékút, mint a legjobb télivel. Ismét csak azt tudjuk felhozni, hogy a tesztelt 195/65 R15 méretben egy garnitúra téli gumi ára (50-80 ezer Ft) nem más, mint egy casco biztosítás önrésze. És nem csupán egyszerű anyagi kár, emberi életek is múlhatnak rajta. Nem csak az a lényeg, hogy téli gumink legyen, hanem bizony az is, hogy lehetőség szerint a felhasználási körülményekhez leginkább illőt, az ott legjobban teljesítőt válasszuk. Míg egy jó gumival még éppen megállhatunk egy kilépő vagy későn észrevett gyalogos előtt, egy másikkal már elüthetjük (40 km/óráról fékezve jégen 1,5 méter a Goodyear UG9 előnye a második legjobb modellhez mérten is), míg egy nyári gumival bizony igen nagy tempóval, vélhetően halálos sérülést okozva gázolhatjuk el. A gumik ára nem mindig tudásukkal arányos, az alábbi táblázatban összértékelésünk szerinti sorrendben szerepelnek a tesztelt abroncsok a nonstopgumi.hu áraival.
A tesztelt 195/65 R15 méretű abroncsok árai
Goodyear UG9 18 952 Ft
Yokohama W.Drive V905 16 900 Ft
Barum Polaris3 14 195 Ft
Bridgestone LM001 17 424 Ft
Firestone Winterhawk 3 15 596 Ft
Continental TS 850 19 299 Ft
Michelin Alpin 5 20 205 Ft
Hankook W442 15 509 Ft
Taurus 601 XL 12 795 Ft
Pirelli SnowControl 3 18 946 Ft
Használt téli gumi nincs adat
Kleber Quadraxer 19 003 Ft
Debica Navigator 2 14 549 Ft
Imperial Snowdragon 12 259 Ft
Használt nyári gumi nincs adat

Azon talán lehet vitatkozni, hogy a mi tesztünkön felállt sorrend mennyire mérvadó, de a végleteken nem érdemes. Azt százalékos eredményeink is jól mutatják, hogy a mezőny zöme jól teljesített, az pedig már hó nélkül tesztelve is kijött, hogy a négyévszakos abroncsok nem az igaziak, a Debica Navigatoron ráadásul ugyanúgy nyomot hagyott a teszt, mint a kínai Imperial abroncson. Ezek már csak utóbbi kapcsán, de tudásuk miatt sem ajánlhatók. A legfontosabb üzenet pedig egyértelműen az, hogy a nyári gumi tesztünk szerint sem jó, már fagypont környékén, száraz aszfalton sem, de nedves úton, esetleg jégen pláne nem az. Amúgy lehet kalkulálni a tudásokkal és az árakkal. Az alábbi alkalmazásban egy kattintás megjelölni, hogy az egyéni preferenciák szerint melyik tudás a legfontosabb, s rögtön kiderül, hogy annak melyik abroncs felel meg a leginkább.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Látom te nem eléggé emlékszel. Akkoriban sokkal kevesebb kocsi volt az utakon a műszaki tartalmuk a sofőröket óvatos vezetésre sarkallta, nem voltak tele 3betűs extrákkal, a 130-at elérni percekbe telt. Azt a menetdinamikát amit a mai autók produkálnak, télen egy átlagos vezető is nehezen tudná az úton tartani nyárigumikkal, nemhogy az a rengeteg hülye akiknek fogalma sincs mi történik körülötte, csak nyomja a gázt meg a féket és tekeri a perecet, de fejben valami teljesen más dimenzióban van, és annyi van ezekből, mint égen a csillag. Véleményem szerint szükség van a téligumira, csak itt is a fillérbaszás a fő probléma, mer’ A6 ra meg 5-ös béjemwére volt lóvé, de 1 kiló téligumira már Providentes téma lenne. Nencs ez mögött akkora összeesküvés mint a palackos víz, meg a villanykörte tervezett avulása…

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Emlékszik még valaki a 80-as évekre, amikor télen-nyáron ugyanazzal a gumival jártunk? 85 januárjának elején -24 fokban mentem Karlsruhe-be a Dácia-hoz adott gyári gumikkal gond nélkül. Ez ugyanaz a módszer, amivel rászoktattak bennünket az ásványvízre. Így kétszer annyi gumit el lehet adni. ÜGYES!

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Emlékszik még valaki a 80-as évekre, amikor télen-nyáron ugyanazzal a gumival jártunk? 85 januárjának elején -24 fokban mentem Karlsruhe-be a Dácia-hoz adott gyári gumikkal gond nélkül. Ez ugyanaz a módszer, amivel rászoktattak bennünket az ásványvízre. Így kétszer annyi gumit el lehet adni. ÜGYES!

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Az a legjobb gumi, ami a legtöbb karácsonyi ajándéknak is kiváló marketingbizbaszokkal vagy (urambocsá.) egyéb juttatásokkal legjobban megszórta a reprezentatív tesztegyletet. 4 új 185/65 a családi verdára aztán lesz az a fékút fél méterrel rövidebb is, elbírja a papír 🙂

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Ez így mind szép és jó, de hol van a tesztből a legnagyobb hóval és jéggel rendelkező Norvégiából, Svédországból, Finnországból az első számú favorit gumiabroncs a NOKIAN? Skandnáviában ahol Európában a legbrutálisabb a tél, jókat szoktak röhögni az emberek az ADAC, meg miegymás teszteken és a 80%-a szépen szeptember végén felrakatják a jól bevált NOKIAN gumiabroncsokat az autójukra! Ennyi 😀 😀 😀

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Természetesen nem feszegetem a határokat havas, jeges latyakos úton. Igazából azért fontos számomra maximálisan a tökéletes téligumi mert nem én választom meg, az útvonalat és időpontot így ha menni kell akkor mennem kell időjárástól függetlenül.. 🙁

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Nem kell túlzásba esni, a te 2 éves téli gumidnak semmi baja!
    Különösen “a tesztelt (10 éves, 2 mm profilmélységű) használt téli gumi”-hoz képest. Ez a kukába való gumi, a mérések alapján jobb eredményeket ért el sok újnál, pl- száraz úton 2. Egyébként nem is értem miért tesztelnek ilyen hulladékkal. Nem azt írják mindenhol, hogy 4mm alatt ne használjunk téli gumit????
    Túl van ez misztifikálva, -el kell adni az új gumikat a kereskedőknek- csak ne feszegesd a fizika határait! Hiába minden gumi, ESP, ABS, …stb.
    Ha pedig eladnád ezeket a 2 éveseket, akkor megtalálsz.. 🙂

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Ma napon felrakattam a 2 éves Conti T 850-est amit újan vettem anno . Sajnos ahogy éreztem a gumis is megerősített, hogy korához képest elég kemény a gumi hiába van rajta megfelelő minta. A gumis barátom is azt mondta, hogy a Continentalok valóban hamar megkeményednek. Hiába a tökéletes minőség új korában -mert tényleg jó- aki nem járja le egy-két télen annak nem jó választás.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    És még pár kérdés:
    1. Ezen az oldalon olvashatunk az ADAC szeptemberi tesztjéről is, amiben teljesen eltérőek az adatok. Honnan a különbség?
    Nekem 195/65 R15 Pirelli Snowcontrol Serie 3 van a kocsin, ezért ennek a számait hasonlítottam komolyabban.
    Mo-on, megálláskor az első száraz és nedves úton, Németo-ban a mezőny vége felé kullog.
    Nem tudom, hogy zajlik egy kisérlet. Nem tudom, hányszor ismétlik meg, s milyen módszerrel mérnek, amikor 0,01m-es és 0,01 s-os pontossággal írnak az eredményekről.
    Mivel feltételezem, hogy ember vezeti az autót, s ember nyomja a féket, aki nem tudja 2x ugyanakkor, ugyanolyan erővel lenyomni a pedált, nem beszélve, hogy 2 autó sem egyforma.
    Gyakorlatilag az első 10 helyezett gumi tökéletes választás, s ára között max 10% a különbség, azaz max 2.000 Ft/db. Ha már vesz az ember téli gumit, akkor vegyen prémium kategóriát, a fékút leginkább majd rajtunk múlik, nem a gumin. Az autónk lökhárítója, a lámpák ára ennek a 10-50x-ese minimum, nem beszélve a testi épségünkről, a javítás miatt adódó nélkülözésről, s az egyéb, téli gumi hiánya okozta kellemetlenségekről.
    A tendencia javuló, s örvendetes, hogy egyre több autón látok téli gumit. IGAZÁN KOMOLY MONDANDÓJA a cikknek, hogy EGY HASZNÁLT, KOPOTT TÉLI GUMI IS JOBB MINT A NYÁRI!

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    A guminyomást nem hanyagolnám el ebben a kérdésben!
    Lehet azt tudni, hogy mennyire fújják ilyenkor a gumikat?
    Ehhez képest hogyan viselkedik az autó puhábbra, vagy keményebbre fújva?

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Kiegészítve (sokkal) előbbi hozzászólásomat: csalódtam a Conti TS 850-ben, mert nem tapad jól szárazon és vízen (ahol 99%-ban vagyok), ebben a Pirelli SC3 sokkal jobb volt, és szügyig érő hóban is nagyon jó volt. Lehet a Conti halkabb, kevesebbet fogyaszt vele az autó, meg később kopik el, de ez sovány vigasz a füstölgő roncs mellett ülve… 🙂 A gumi tapadjon, az a dolga, minden egyéb mesterkélt tulajdonság pusztán parasztvakítás.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Ez elgondolkodtató mert én is viszonylag sokat megyek de azért szeretnék egy téli garnitúrát két szezont használni. Eredetileg a Michelin 5-ön gondolkodtam de nem lettek valami jók a tesztjei.
    A Michelin mennyire marad puha 2-3 évesen?

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Az rendben van, hogy a GY UG9 elvileg vert mindenkit ezen a teszten (csakúgy, mint az UG7+ korábban, de ami ebből a tesztből kimaradt, az éppen a kopásteszt, amiről a korábbi hsz-okban a Taurus kapcsán megy az eszmecsere. Márpedig nagyon nem elhanyagolható tényező annak, aki sokat jár az autójával. Nekem tavalyelőtt egy UG7+-os garnitúra lenullázódott, annyira, hogy fent hagytam nyárinak, mondván, hogy arra még jó. A tavaly feltett Michelin Alpine 4 viszont nekirugaszkodhat ennek a télnek is, plusz még rendellenes kopást sem mutat, mint a korábbi szezon Good Year-garnitúrája, holott ugyanazon a kocsin van, mindenféle futómű-javítás, módosítás nélkül. Ami azt illeti, másoktól is hallottam, fórumon is olvastam a GY rendellenes, kagylós kopásáról. Szóval lehet, hogy a menettulajdonságai szenzációsak (bár én a Michelinnel régi GoodYear-fan létemre jobban meg voltam elégedve), de a fentiek alapján kétszer annyiba kerül, mint pl a Michelin, ami egyedül talán a kopásban múlta felül a tesztek során, a többi teszteredményben nagyjából fej-fej mellett voltak.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Ebben igazad van és téligumiból mindig prémium márkát veszek( Conti T830,850…) de gondoltam nyárra megpróbálok egy budget gumit pl a Taurust hátha jó (ha már Michelin tulajdonában van) de hát nem jött be. Saját kárán tanuk az ember. 🙁

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Ha a téli Taurus olyan “jó” mint a nyári akkor egy forintot sem ér. Sajnos vettem egy pár nyári Taurust és 22e km-nél már majdnem a kopásjelzőn van. Tapadásra nincs panasz de tartóssága nulla.

    Egyébként jó lenne például 2-3 éves téligumikat tesztelni is márka megjelöléssel és akkor megtudható lenne melyik milyen tartós és mennyire őrzi meg a tapadását is

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Egyébként nem mindegyik autón ugyan az a márka teljesít legjobban !!! Sokat számít a gyári futómű beállítás a kerekekre jutó súly stb … nem véletlenül válogatnak a gyártók gumimárkák között mikor egy új szériát tesztelnek … Conti jellemzően Vw konszern márkáinál teljesít jól . Hátsókerekes BMW nél meg a Dunlop téli teljesít jól .

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Conti T 830 és T 850 -et is használtam évekig. Az én tapasztalatom is az, hogy 2-3 éves kor után már nem olyan puha pedig igyekeztem szakszerűen tárolni. Jelenleg Goodyear UG9-en gondolkodom de csak azért mert kíváncsi vagyok az mennyire marad puha 3 évesen. Ettől eltekintve hibátlan a Conti T 850.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Én tavaly-tavalyelőtt Pirelli Snowcontrol 3-asokat használtam, idén Conti TS 850-re váltottam. A Pirellik száraz és nedves úton is sokkal jobban tapadtak, lényegesen kiszámíthatóbb kanyarstabilitással, eddig még kicsit elégedetlen vagyok a többszörös tesztgyőztes (jellemzően német médiában a német gumi) Conti TS 850-ekkel. És a Pirelli idén télen Norvégiában(!) is bizonyított: olyan helyekre felvitt és lehozott, hogy el nem képzeltem volna. A tesztben nem kicsit hátrányos lehetett ám a 6 meg 1 fok közötti különbség. Hiszen tudvalevő, hogy 3 fok alatt már valóban jég képződhet enyhe légmozgás esetén is!

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Mindenki saját maga döntse el megér e pár ezer forint különbséget a saját biztonsága vagy az autója épsége… felőlem bármilyen márka kijöhet győztesnek a Conti meg a legrosszabbnak én akkor is azt veszem mert nekem az bevált . De azért tényleg minősíti pl : a Pirekli nyári gumit , hogy a Conti téli halkabb és kevesebbet eszik vele a kocsi … 😀

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Nekem TS810 van, eddig nagyon dicsértem, de úgy érzem, hogy 3 év alatt sokat veszített a tapadásából. Nem tudom, hogy a konkurencia jobb-e ilyen téren. Kirepedezve nincs, de a hétvégi lucskos időben már párszor sikerült elérnem a tapadás határát. Másodikban simán keresztbe vettem a körforgalmat, pedig nem úgy terveztem. 🙂
    Nemrég voltam vezetéstechnikai tréningen, és nekem az volt az érzésem, hogy a vizes műgyanta nem igazán hasonlít az igazi letaposott hóhoz. Lehet, hogy a tapadási együtthatója hasonló, de számomra sokkal élesebbnek tűnt a tapadás és csúszás közti határ, és a gumi is gyakran “radírozott” rajta, amit jégen azért nem szokott. Nem tudom, hogy az ezen végzett tesztek összevethetőek-e a valós körülmények közt mértekkel. Nem kizárt, de azért vannak kétségeim.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    És hol marad a vonóerő havon+ irányíthatóság és fékezési teszt a gördülési zaj teszt és fogyasztás teszt ? Mert bármennyire is meglepő néha ott is kell menni vele . Én pl becumiztam Márc.15. mikor ítélet idő volt egy Continental ts 830 -al ami a kötelező csere jelzésig volt kopva és olyan helyeken nem a akadtam el vele ahol a többi autós meg igen … Most egy ts850 használok ez a 3. tele és halkabb jobb kevesebbet fogyaszt vele a kocsi mint a nyári Pirelli gumikkal ami azért meglepő egy téli guminál . Volt régebben UG 7 az egy igazi szemét gumi volt az árához képest maximum középkategóriát nyújtott örültem mikor lecserélhettem. A Pirelli Winter 210 meg gyárilag hibás volt “közép teljesítményű gumi “és szerencse hogy nem robbant le a kerékről menet közben . A gumis leszedte mert lyukra gyanakodott és akkor láttuk hogy kereszt irányban a gumi el van repedve belülről …KÖSZI PIRELLI jók a minőség ellenőreik .

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Jó hogy van egy magyar teszt is, le a kalappal. DE: én nem csak megállni szeretnék télen, hanem elindulni (vonóerő) és haladni (iránytartás) is. E jellemzőket nem mérték. A TS850 tényleg “régebbi” minta, viszont mióta megjelent, az összes tesztben 1-2 helyen végzett. Itt a középmezőny elején a Taurus előtt 3-al, a használt téli gumi előtt 5-el. Biztosan megalapozott ez a teszt? Valaki szembe megy az autópályán…

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    “15 C fokon hasonlítottak össze téli abroncsokat nyári abroncsokkal és azon a hőmérsékleten is jobbak voltak a téli gumik száraz és nedves aszfalton egyaránt.”

    Arra a tesztre azért kíváncsi lennék, mert teljesen kizártnak tartom, hogy így lenne.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    A tesztet október 30-án éjszaka készítettük. 1-4 Celsius fok hőmérsékleten. A nedves műgyanta a jéghez hasonló tapadási tényezővel bír. Míg az ADAC csak pontszámokat közöl, mi mért értékeket. De természetesen mindenkinek egyéni döntésére bízzuk, hogy melyik tesztet tartja jobbnak.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Indiánjones, hol volt mostanában 1 fok????? És a hó meg a jég az meg bekaphassa. Kamu az egész, ha jó tesztet akartok akkor ADAC, az lehet,hogy ér is valamit.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Olvastam valahol egy másik gumitesztet,ahol kb. 15 C fokon hasonlítottak össze téli abroncsokat nyári abroncsokkal és azon a hőmérsékleten is jobbak voltak a téli gumik száraz és nedves aszfalton egyaránt. Fékútban,harántgyorsulásban,nagyjából minden vizsgált paraméterben. Adódik a kérdés,hogy létezik-e olyan hőmérséklet,ahol megfordul a helyzet és a téliek rosszabbak lesznek vagy ott tartunk jelenleg,hogy csak azért rakjunk fel nyárit,hogy kíméljük a télit? Szóval én nagyon kíváncsi lennék,hogy mondjuk 30 fokon hogyan szerepelnek a téli gumik.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Számomra megdöbbentő, hogy soha sehol szó nem esik arról, ami most már tradicionálisan hó hiányában szerintem a legfontosabb lenne. Alsórendű, erdei, kanyargós, hepehupás utakon éjjelente, reggelente a deres, jeges, nyálkás réteg, ami sokszor fél nap nem tűnik el és akár nem is látszik. Aztán mikor itt a kanyarban kell tempóról satuzni, mert ott bóklászik a lovaskocsi. Mikor az évi egy havazás után hetekig tükörjég van ilyen helyen. Helyette megy a fesztiválkeltés, hogy jaj istenem a nyílegyenesbe meg tudok-e állni 40-ről? Bohóckodás és gumicsont butapest táblán kívül sosem járó fotel menőknek…

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    +1

    Tesztet kaptunk dátummal, körülményekkel, eredményekkel, árakkal.
    Most nem érint a téma. De amikor fog, még inkább értékelni fogom a cikket.
    Köszönjük!

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Szerintem sem igazán korrekt ez a teszt a körülmények miatt, de azért iránymutatásnak nem rossz.
    Ebben a szezonban még nem volt szükség téli gumira.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Kedves Mátyás! Köszönöm a tesztet.
    Eddig vacilláltam, hogy megvegyen-e a WinterHawk3 -at, de ezek után nem kétséges, UG9 folja leváltani a kopott UG7 -eseket.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    [i]“A gumikat egyetlen éjszaka alatt hasonlítottuk össze, így viszonylag egységes hőmérsékleten dolgoztunk, a teszt kezdetekor − este 6 körül − a talajhőmérséklet 4, a végén (hajnali háromnegyed négykor) 1 Celsius fokos volt. “[/i]

    Talán így már veszed a fáradságot az olvasásra…

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Khm, hó nélkül ennek a tesztnek az értelme kereken 0 azaz nulla. Persze lehet jönni azzal, hogy nálunk max 1-2 hétig van összesen hó már ha van egyáltalán, de azért van aki külföldön használja. Meglátásom szerint a legfontosabb összetevő maradt ki.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    kell a jó téli gumi,,a 4 évszakos,,max inkább egész évre SUV-okra jó…ha nincs más,és nem pályázik az ember,járjon inkább egész évben télivel,de márkással,és jóval,,és lassan! P.

  • 2017.10.29. at 00:41
    Permalink

    Idén télre családunkban két, 95%-ban városban használt autó is Winterhawk3-at kapott (185/65R15: 15.000/db, 195/65R15: 14.500/db), úgy látom, nem volt rossz választás. A kisebbiket én használom, bár nagy hideg (meg hó) még nem volt, de száraz és nedves úton nagyon jól viselkedik.

Vélemény, hozzászólás?