Takarékos autó házilag, ingyen

Tippek a fogyasztás csökkentéséhez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A takarékosság nem a borsos felárért kínált, enyhén szólva marketing ízű "zöld autóknál" kezdődik. Néhány apróságra odafigyelve bármilyen autóval komoly összeg takarítható meg.

Szinte minden héten ugyanazt írjuk: emelkedik az üzemanyagok ára, drágábban tankolhatunk, rekordösszegekbe kerül a benzin, csúcsot dönt a gázolaj ára. Egyre inkább nem mindegy tehát, mennyit fogyaszt az autónk, amely bizonyos mértékben bekategorizálja önmagát, (egy benzines, 2,5 literes, V6-os, középkategóriás kombi nem kelhet fogyasztási versenyre egy ötajtós, 1,6-os dízel kompakttal), ám két egyforma kocsi között is lehetnek számottevő különbségek, olyan apróságok, amelyek következményei szó szerint zsebre mennek. Sok kicsi sokra megy, ezt mindenki tudja, de közhelyek durrogtatása helyett álljon itt alább egy összeállítás, amelyekre ha odafigyelünk, hosszú távon komoly megtakarítást érhetünk el. Jó hír, hogy a spórolás eszköze nem egy konkrét csodaeszköz, tehát nem arról van szó, hogy valamilyen üzleti partnerünk termékét - fizetett reklámként - Önökre sózzuk, sőt, ellenkezőleg, nem csak a tanácsunk ingyenes, de az elvégzendő feladatok sem kerülnek pénzbe. Az elmélet pofonegyszerű, az autó, konkrétan a motor üzemanyag-fogyasztása tucatnyi dologtól függ, van, amit nem tudunk befolyásolni, de vannak olyanok is, amelyeket a tulajdonosok egyszerűen, akár otthon, szerelő segítsége nélkül is elvégezhetnek, hatásuk pedig érezhető lesz.
Gumiabroncsok
Súlyos decilitereket számíthatnak a gumik. A gördülési ellenállás kulcsfontosságú, és manapság egyre inkább terjednek a csekély ellenállást kifejtő abroncsok. Azonban nem arról van szó, hogy drága beruházásra beszéljünk rá mindenkit – ha eljött a csere ideje, akkor persze fontos a mérlegelés, de a keréknyomás helyes beállításához nem szükséges a zsebünkbe nyúlni. A benzinkutakon ingyenes a szolgáltatás, maximum a kutasnak adott borravaló a jelképes kiadás, ha nem akarunk a kerekekkel fizikai kontaktusba kerülni. A túl puha gumi növeli a gördülési ellenállást, kvázi egy adott tempó tartásához nagyobb befektetett energiára van szükség laposabb kerékkel, mint optimálisra beállítottal – a gyári értékeket a kezelési könyv tartalmazza, de általában az autóra ragasztva is megtalálhatók, a vezetőajtó vagy a tanksapka-fedél környékén. Ugyancsak fontos, hogy a nyári időszakra fennhagyott modern téli abroncs szintén hasonló jelenséget produkál, nem mellesleg maga a gumi is gyorsabban kopik. Ha 100 kilométeren 1 dl a megtakarítás, akkor évi 30 ezres futásnál 30 liter a spórolás, amely mennyiség már forint ezrekben mérhető.
Széles kerekek
Sokaknak fontos az esztétikus megjelenés, a sportos külső, és valljuk be, egy szép felni nagyon fel tud dobni bármilyen autót. Ilyenkor azonban ritkán tartják meg a tulajdonosok a gyári kerékméretet, és az esetek döntő többségében szélesebb, nagyobb tapadási felülettel bíró abroncsok kerülnek a felnikre – ez pedig az üzemanyag-oldalon sincs ingyen. A növekedés nem olyan drasztikus, mint a lapos gumi esetében, de a jelenség kétségtelenül fennáll, és folyamatosan csapolja a pénztárcát.
Légellenállás
Manapság komoly formatervezői, ezen belül aerodinamikai munkával születnek az autók, és a fejlesztés során kiemelt szempont a minél kedvezőbb légellenállás, amely a jó városon kívüli fogyasztás fő záloga. A piac azonban diktál, a sportos, különféle légterelőkkel, szárnyakkal ékesített modelleknek megvan a stabil vásárlóköre, de ami a levegő számára útban van, az növeli az ellenállást, azaz a leküzdése plusz energiát igényel. Ha nem muszáj, ne aggassuk tele a kocsinkat utólagosan felszerelt karosszériaelemekkel. Szintén itt kell említést tenni a nyitott, elsősorban a teljesen leengedett ablakokról – amellett, hogy a huzat nem szerencsés a szemnek és a fülnek, a benzinkútnál is megfizetjük az ártalmat.
Tetőcsomagtartó
Sokszor látni, hogy az autó tetején fenn van a csomagtartó, de csomagnak, tetődoboznak, kerékpárnak, egyéb szállítandó holminak nyoma sincs. Máris visszakanyarodhatunk az iménti légellenállás témakörhöz, és a megdöbbentő számokhoz. Kiviteltől és autóhasználattól függően 0,5-1,0 liter túlfogyasztás írható 100 kilométerenként a feleslegesen, üresen hurcolt eszköz rovására – megéri hát leszerelni, mert az ablakon szórjuk ki a pénzt a semmiért.
Felesleges súlyok
Sportautóknál mindig elmondjuk, nem csak a lóerők számítanak, hanem az is, mennyit nyom a mérlegen a kocsi. Ez dettó igaz a civil autónkra is, csak jelen esetben nem a menetteljesítmények kerülnek fókuszba, hanem azok a kilogrammok, amiket feleslegesen cipelünk, például a csomagtartóban. Az autó nem mobil raktár, minden feleslegesen mozgatott mázsa (szerszámok, alkatrészek, kacatok) 100 kilométerenként hat-hét deciliter üzemanyagot igényel, tehát 360 forintos benzinnel számolva kb. 220 forintot pazarolunk el. Maradva az évi 30 ezres futásnál, ez 66 000 Ft – elenyésző? Még akkor sem, ha tudjuk, nagyon nehéz így általánosítani.
Légkondicionáló
A legújabb típusokban már intelligens a vezérlés, és a klímának van olyan üzemmódja, amikor csak minimális az energiaszükséglete. De rengeteg olyan autó közlekedik, amelyikben ránk van bízva a működtetés. A kompresszor hajtása a motorról történik, a motor pedig üzemanyagot éget el – ezzel a kör be is zárult. Feleslegesen, pusztán rossz megszokásból ne használjuk a légkondicionálót. Kisautóknál, szerény teljesítményű motoroknál ez akkor is gondot jelenthet, ha hirtelen - például előzésnél - maximális teljesítményre van szükség - meglepő, de a klímakompresszor érezhetően visszafogja a ménest.
Elektromos fogyasztók
Ülésfűtés, ablakfűtés, világítás, hifi, elektromos ablak – csak néhány mindennapos eszköz az autóban, amelyek működtetéséhez benzin vagy gázolaj elégetésére van szükség. Nem azt mondjuk, hogy mostantól minden tabu, nem estünk át a ló másik oldalára, elvégre az autó van értünk, és nem fordítva, de amennyire lehet, legyünk racionálisak, és ne intézzük el a dolgot egy hanyag legyintéssel. Ugyan, mit számít? Tévedés, számít!
Légszűrő
Az autó műszaki állapota nagyon összetett dolog, de a légszűrő állapotának megállapítása, és az alkatrész szükségszerű cseréje az esetek 95 százalékában a legegyszerűbb feladatok közé tartozik. Nagyon fontos elem a szűrő, hiszen a levegő perdöntő tényező a fogyasztásban, és egy szennyezett, poros, eltömődött betéten keresztül „lélegezve” a motor nem dolgozik megfelelően. Csökken a teljesítmény, növekszik a fogyasztás.
Vezetés
Csak egyetlen hasznos tanács: szokjuk meg és bátran használjuk a motorféket, azaz piros lámpához, egyéb előre kalkulálható forgalmi akadályhoz ne üresben gurulva, majd a féket taposva érkezzünk meg. A motor alapjáraton, üresbe tett váltóval (vagy kinyomott kuplunggal) fogyaszt, ellenben a ma használatos autóknál motorfék üzemben nem szállít tüzelőanyagot a rendszer. Az előny ráadásul kettős, mert a fékkel is spórolhatunk.
Összefoglalásul, a légszűrő cseréjének pár ezer forintos tételén kívül költségmentesek a fenti módszerek. Nem arról van szó, hogy minden tipp betartásával komoly litereket lehet megtakarítani - a végén még megszületik az ideális autó, amely nem fogyasztja, hanem termeli az üzemanyagot -, de éves szinten némi odafigyeléssel, a felesleges pazarlások elkerülésével akár több tízezer forint is a zsebünkben maradhat, ráadásként azzal a pozitív tudattal, hogy a megspórolt benzin vagy gázolaj egyben kevesebb kibocsátott káros anyagot, azaz valódi környezetvédelmet jelentett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 22:15
    Permalink

    Ez a téma már sokszor napirendre került, és fog is még. Volt olyan cikk, ahol sokkal több hozzászólással került ez a téma megvitatásra. Az nem kétséges, hogy motorfék üzemmódban 0,0 fogyasztást mutat a műszer, ez így is van, ennek ellenére üresjárati gurításokkal üzemanyag takarékosabb vezetés valósítható meg!!!

  • 2017.10.31. at 22:15
    Permalink

    Az 5. sebesség és a 30 km/h nem jó barátok! Még ha nyomatékos is a motor és rángatás nélkül meg lehet vele ezt csinálni, akkor is ártasz a kocsinak. Ha jól emlékszem, a benzines Kappákat is kettőstömegű lendkerékkel szerelik, azoknak meg (a gyakori indulás-megállás-indulás mellett) a motor alacsony fordulatszámon való terhelése a halál. Cseréje egy átlagos kocsinál 300-700 ezer körül van. Inkább fogyasszon többet, csak legyen több nyomaték gázadáskor!

  • 2017.10.31. at 22:15
    Permalink

    Kedves Opelfan!
    Én egy 1.9-es TDI hatos Passat combit hajtok…. ennek a fedélzeti kompjútere kiírja a pillanatnyi fogyasztást is, és biztosíthatom, hogy motorfékkel bizony 0,0 litert fogyaszt a motor. Mint az a cikkből is kiderül, ilyenkor nincs üzemanyag szállítás a rendszerben. A magas fordulatszám az nyilvánvaló, viszont ilyenkor a kenőanyagon és levegőn kívül semmi sincs az égéstérben, a levegő összenyomhatósága miatt fékeződik a kocsi…. én ha csak úgy átlagosan vezetek városban, akkor olyan 7,1-7,5 litert eszik az autó, viszont ha sok motorféket használok és esetleg ahogyan Ön is mondta figyelek a viszonylag alacsony fordulatszámra, akkor olyan 6,1-6,3 körül jövök ki! Egy literrel kevesebb….

  • 2017.10.31. at 22:15
    Permalink

    Mi lenne automatánál? Ugyanúgy van, legalábbis az én autómnál, simán váltogatok vissza és lassul, a fék 70-80%-al tovább bírja ha mindig használom.

  • 2017.10.31. at 22:15
    Permalink

    Sziasztok.Antinak hívnak.
    Csak annyit szeretnék hozzá szólni a dologhoz hogy nekem egy 1.600ccm Seatom van amiben van Tempomat.
    Igaz én utazom külföldre is az autóval és észrevettem hogy a Tempomat használatával úgy kb 1l kevesebbet fogyaszt az autó.

  • 2017.10.31. at 22:15
    Permalink

    Kedves Zoli!

    A vezetés részbe csak a motorfék került bele. De mi a helyzet a gyorsítással? Ezt a legtöbb autós, de még az oktatók többsége is rosszul tudja, hogy milyen is a takarékos gyorsítás és autózás. Lehet megérne egy külön cikket és akkor hátha kevesebben tötymörögnének indulás után és határozottan gyorsítanának. Mert ugye az nem kérdés, hogy a tojás a jobb láb alatt gazdaságtalan gyorsítást eredményez.

  • 2017.10.31. at 22:15
    Permalink

    Marhaságnak tűnik amit írok,de ebbe is érdemes belegondolni szerintem.Arra gondolok,hogy aki döntően csak helyben vagy rövid távokon használja az autót,nem érdemes tele tankolni,hiszen átlag 60-70 liter üzemanyagról van szó,ami kb. egy ember súlya.Ez is növelheti a fogyasztást.

Vélemény, hozzászólás?