Vajon melyik utcából lopják el a legtöbb autót?

Utcák, ahová nem érdemes parkolni, hacsak nem szeretnénk, hogy autónkat ellopják

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Budapest extrán veszélyes hely autólopás szempontjából. De vajon a fővároson belül hova a legkevésbé ajánlott parkolni?

A Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesült által üzemeltetett autovadasz.eu weboldalon 2010 májusa óta lehet bejelenteni az ellopott autókat - annak reményében, hogy a civil autóvadász a rendőrségnél hatékonyabban találja meg az eltulajdonított négykerekűt. A 32 hónap alatt beérkezett 2242 bejelentésből 1782 budapesti lopási helyszínt jelölt meg, azaz a mostani adat ismételten jól mutatja, hogy messze a legtöbb autót a fővárosból viszik el. A bejelentések száma - sajnos - jóval szerényebb, mint az ellopott autóké, mely adat épp 2010 óta újfent emelkedésben van. Ez a szám ugyanakkor már elegendő volt ahhoz, hogy az egyesület elkészítse a legfertőzöttebb, autólopás szempontjából legveszélyesebb utcák listáját. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy mivel a bejelentési kérdőívet mindig a károsultak töltik ki, előfordultak olyan bejelentések, ahol az utca neve nem, csak a kerület volt kitöltve. (Ezért decembertől kötelezővé tették az utcák megjelölését a kérdőívükben.) Ettől függetlenül a hiányos bejelentések aránya olyan kicsi, hogy az autóvadászok - állításuk szerint - jól értékelhető statisztikát tudtak készíteni.
Vezda László, az egyesület egyik vezetője, illetve autóvadásza kiemeli, hogy ha egy utcából 32 hónap alatt már a hatodik autót lopják el, az már figyelemfelkeltő lehet, ezért a statisztika szempontjából is a listára kerülés minimumaként határozta meg az egy utcából ellopott 6 autót.
Autólopás szempontjából a legveszélyesebb (budapesti) utcák listája
Utca (kerület) Ellopott/bejelentett
autók száma
Üllői út (IX.) 15
Róna utca (XIV.) 12
Szőlő utca (III.) 12
Lajos utca (III.) 11
Nyírpalota utca (XV.) 10
Pusztaszeri út (II.) 9
Nagy Lajos király útja (XIV.) 9
Attila út (I.) 8
Ménesi út (XI.) 8
Neumann János utca (XI.) 8
Váci út (XIII.) 8
Pillangó utca ( XIV.) 8
Pesti út (XVII.) 8
Ifjúmunkás utca (IX.) 7
Napfény utca (IX.) 7
Petneházy utca (XIII.) 7
Egressy út (XIV.) 7
Kőrakás park (XV.) 7
Felsőzöldmáli út (II.) 6
Törökvész út (II.) 6
Vérhalom utca (II.) 6
Kerék utca (III.) 6
Nyár utca (IV.) 6
Soroksári út (IX.) 6
Bártfai utca (XI.) 6
Diószegi út (XI.) 6
Villányi út (XI.) 6
Kútvölgyi út (XII.) 6
Gidófalvy Lajos utca (XII.) 6
Róbert Károly körút (XIII.) 6
Adria sétány (XIV.) 6
Kövér Lajos utca (XIV.) 6
Vezér utca (XIV.) 6
Páskomliget utca (XV.) 6

Forrás: autovadasz.eu
A lista élén az Üllői út IX. kerületi szakasza áll, ahonnan 15 autólopást jelentettek be az említett 32 hónapos időszakban. Érdekes, hogy az Üllői út XIX. kerületi szakaszáról csak egyetlen bejelentést kaptak, míg a többi részéről egyáltalán nem is érkezett bejelentés a károsultaktól, így sem a VIII., sem a X., sem a XVIII. kerületi szakaszról sem. Második helyen a zuglói Róna utca és a III. kerületi Szőlő utca állnak. Harmadik helyen szintén egy III. kerületi helyszín, a Lajos utca található a maga 11-es darabszámával.
Hirdetés

Bár a bejelentéseket az autóvadászok évente értékelik és adnak ki statisztikát, hogy melyek szerintük a legfertőzöttebb kerületek, ezt most az összes bejelentés figyelembevételével tették meg. Érdekes, hogy míg az utcák szerinti bontásban az Üllői út IX. kerületi szakasza áll az első helyen, a lopásszámok kerületi bontásában a hatodik helyen van a IX. kerület. Tehát korántsem ez a legfertőzöttebb kerület az autólopások szempontjából.
Szembetűnő, hogy amíg a 2012-es éves statisztikában a III., II., XIV. és XI. kerület a sorrend, addig az összes bejelentést figyelembe véve ez XI., III., XIV. és II. kerületre változik. Tehát az első négy kerület ugyanaz marad, csak más helyen állnak. Ezekben a kerületekben különösen óvatosnak kell lenni, mert itt az autótolvajok folyamatosan fejtik ki áldatlan tevékenységüket. Nyilvánvaló, hogy az utcán parkoló autókat viszik el a legnagyobb valószínűséggel, esetükben különösen ajánlott a gyári mellett egyéb védelmi rendszerre is költeni, ám az sajnos biztos, hogy nincs ellophatatlan autó, ahogyan olyan hely sem, ahonnan ne tudnák, vagy ne vinnék el az autót a tolvajok, ha éppen arra van szükségük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:53
    Permalink

    “Szembetűnő, hogy amíg a 2012-es éves statisztikában a III., II., XIV. és XI. kerület a sorrend, addig az összes bejelentést figyelembe véve ez XI., III., XIV. és II. kerületre változik. Tehát az első négy kerület ugyanaz marad, csak más helyen állnak.”
    A fenti két sorból is mindenki számára világosan kiderül, hogy mintegy két hét alatt rend lett!!! Ugye?

  • 2017.10.29. at 15:53
    Permalink

    Arra is kíváncsi lennék, hogy a bejelentett ellopott autók hány százalékát találják meg és kerül vissza a jogos tulajdonoshoz.
    Félek, hogy elég elenyésző részét…

Vélemény, hozzászólás?