Tedd le a telefont! Megtennéd?

Vajon mi számít telefonhasználatnak az autóban?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár ma már temérdek autóban alapból ott van az utólag sem vészes áron elérhető kihangosító, sokan tiltottan, kézből telefonálnak. Miért?


Miként azt a KRESZ "a közlekedésben résztvevőkre vonatkozó általános rendelkezések" között írja, a "A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat". Nincsen ez túlrészletezve, mégis érthető. Bár ma már számos készülék rendelkezik beépített kihangosítóval, az jellemzően nem olyan erős, hogy elegendő legyen egy pohártartóban, netán dedikált tartóban pihentetett telefonhoz. Mi marad így? A kézben tartott telefonálás, amit sokan igyekeznek úgy leplezni - a telefon kihangosítójának segítségével, hogy azt nem emelik arcukhoz, hanem csak tartják maguk előtt, netán az ablakvonal alatt, hogy nehogy meglássa azt valaki. Még "jobb", ha a delikvens a kézben tartás helyett vállával szorítja füléhez a telefont. Ezzel még jobban korlátozza magát a szabad kitekintésben, még jobban veszélyezteti magát és a közlekedés többi résztvevőjét.
Legalább olyan szánalmas ez, mint az, hogy temérdek komolyabb autóban sem használják az azokban biztosan meglévő kihangosítót a sofőrök. Hívásaik intimitását féltik, talán úgy érzik, hogy akkor telefonálnak csak igazán, ha a telefont arcukhoz tartják? Vélhető, hiszen sok luxusautóban akkor is látni a kézből telefonáló sofőröket, ha épp egyedül vannak. Netán nem mutatta meg nekik az értékesítő, hogy van kihangosító az autóban, nem tudják azt telefonjukkal párosítani? Aligha erről van szó, de ha mégis, vannak szakműhelyek, amelyek autójuk árához mérten nevetséges összegért adnak teljesen korrekt utólagos kihangosítókat is, de bizonyára a gyári készülék feltérképezésében is segítenek.
Hirdetés

Mibe is kerül egy kihangosító? Uszkve 30-50 ezer forint (persze van olcsóbb és drágább is). Ennek ellenére 3-5 milliós és még sokkalta drágább autókban is simán látni kézből telefonáló embereket. Úgy, hogy a vezetés közbeni telefonálásért járó bírság alsó hangon 10 ezer forint, de ha például a delikvens nem ismeri el vétségét, a rendőr feljelenti, s a bizonyítási eljárásban, például (a szolgáltatótól) is lekérhető híváslista alapján nyer bizonyítást a telefon használata, akkor már 30 ezer forint fizetendő. Ha pedig a szabályszegésre, illetve a nyakoncsípésre 6 hónapon belül másodszor kerül sor, akkor még több fizetendő.
Bírság akár már akkor is fizetendő, ha valójában nem is telefonáltunk. Ugyanis az is szabálytalan, ha valaki csak épp annyira veszi fel a telefont, hogy elmondja "vezetek, később visszahívlak", de még az is, ha a készülékhez érve utasítja el a hívást. Ez nem csupán feltételezés, a Kúria döntése alapján ezen indoklással is került már bírság kiosztásra. Ha a telefon kézben van, s azon bármilyen gombot megnyomunk, bármilyen funkciót használunk, az már vétség. Legalább egy - hívás fogadására is alkalmas, lehetőleg vezeték nélküli - fülhallgatót (headsetet) érdemes tehát beszerezni az autóban telefonáláshoz. Olcsóbb, mint egyetlen bírság, még a telefonálás intimitása is megmarad vele, persze a legegyszerűbb, ám drágább megoldás a beépített, automatikusan csatlakozó, töltögetést sem igénylő Bluetooth kihangosító, amit - miként már említettem - sajnos sokan úgy sem hajlandóak használni, hogy ott figyel autójukban. Pedig érdemes, miként arról már beszámoltunk, ebben a hónapban országosan 160 db változtatható helyű, idővel, vélhetően a nyártól a tiltott telefonhasználat kiszűrésére is képes Komplex Közlekedési Ellenőrző Pont tesztelése kezdődött meg, hamarosan már azok is "oszthatják" a bírságokat. Érdemes addig megbarátkozni a kihangosítóval vagy azzal a gondolattal, hogy vezetés előtt kapcsoljuk ki készülékünket, koncentráljunk a veszélyes üzemnek számító autóvezetésre, ugyanis a kihangosító nélkül már a hívás elutasítása is szabálytalan.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Nekem van gyári kihangosítóm, kifogástalanul működik is. Ahhoz, hogy fogadjam a hívást úgyanúgy meg kell nyomjak egy gombot az középkonzolra helyezett érintőképernyőn. A beteszem a telefont egy tartóba és annak a képernyőjén fogadom a hívást az már büntetendő! Ekkora marhaságot még nem hallottam! Mi van a dohányzással, evéssel, ivással, audiorendszer/GPS nyomkodással? Némely típusba egészen rossz (értsd: mindenképpen le kell venned a szemed az útról) van a gyári(!) audioegység. Akkor még nem is ejtettünk szót az automata váltós autókról, amiket simán elvezetsz egy kézzel/lábbal. Már megint egy olyan törvény amit megírtak a legrosszabb esetre, ezért szenvedjen mindenki! Úgy vélem ez a törvény némi átgondolást kíván még, mert így nem életszerű!
    Kíváncsi lennék viszont olyan statisztikára, hogy a telefonálás/evés/ivás/dohányzás/stb. milyen arányban okoz balesetet?

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Ha kézben tartod a navit, és nem teszed autós tartóba, akkor meg is érdemled, hogy megbüntessenek érte 🙂 [i]Kézben tartott[/i] telefonról van szó. Autós tartóban elutasíthatod a hívást, sőt fel is veheted, és kihangosíthatod.

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Nem igazán értem a problémát. Már a legbutább, bluetooth-headset nélküli telefonoknak is van saját (na jó vezetékes) fejhallgatója. Én lakáson kívül mozogva (a telefon a tokjában övön vagy zsebben) saját vezetékes fejhallgatóval, szinte egész nap zenét hallgatok vagy rádiózok, közben a telefon érintése nélkül hívást fogadok. Csak a hívás kezdeményezéshez kell a telefonnal babrálnom, de ha a hívott felvette, a beszélgetéshez már megint nem kell a telefont kézben tartanom. (?)

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Ez egy jogos kérdés! Én pont a napokban láttam hasonlót. Helyi járatos buszon a sofőr percekig facebook-on chat-elt és az sem tántorította el ettől, hogy a zsúfolt buszon legalább négyen állunk szinte a szájában és azt is tisztán látjuk hogy mit ír! Mindeközben a kormányon könyökölve terelgette a buszt.

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Egy barátomat azért büntette meg a rendőr 10 ezer-re, mert (riporter lévén) a riportalanytól a stúdióba tartva, a 100 kilométeres út elején a mellette lévő ülésről felemelte a DIKTAFONJÁT, lenyomta a play gombot és visszatette a jobb oldali ülésre, hogy hazáig hallgassa az elkészült riportot. A rendőrt nem hatotta meg, hogy az nem telefon!!!

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!
    Én csak azt nem értem,hogy “halandó gépkocsivezetőknek “tilos kézből telefonálni, de a BUSZSOFŐRÖKNEK ((40-50 emberrel a hátuk mögött) meg kötelezővé van téve!!!

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Erről azonnal egy comedy centralos reklámblokk töltelék jutott eszembe Litkai Gergelytől, amikor azt ecseteli, hogy bicikli van az autón, így behajthat bárhova, mert ő végülis bringával van:D

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    A Bluetooth füles miért kényelmetlen? Pár deka a súlya, nincs kábel, ami beakadna, és nem hallja senki a beszélgetést, ellentétben a messze zengő gyári kihangosítóval. A jobb darabok akár egy hétig kihúzzák töltés nélkül, napi használattal.

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Sajnos a Nokia-t próbáltam de a céges Masterba semmit nem ér. Nagyon kell fülelni mit mondanak, engem mondjuk értettek, de az kevés ha én meg nem értem mit mondanak, pedig nincs is olyan messze a napellenző.

  • 2017.10.28. at 21:28
    Permalink

    Leginkább azokat nem értem meg, akik vasárnap délután a pennyből kijönnek, beszálnak az 5-10 milliós kocsiba, beindítják a motort és már telefonálnak is (bal kézben a telefon, jobb kézzel fordítják a kormányt). Azokat se értem akik beteszik a gyereket a kocsiba, indítják a motort és már rá is gyújtanak. Számukra a vezetés fokozó, mint a kávé a cigihez.

Vélemény, hozzászólás?