Számoltunk: tényleg olcsóbb a 2012-es KGFB!

Vajon tényleg kedvezőbbek lettek a KGFB-díjak?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három különböző tulajdonosra és autótípusra számoltuk ki a 2011-es és a 2012-es kötelező biztosítási díjakat. Valóban jelentősen olcsóbban lettek, de nem mindenki számára.

Miután az elmúlt években folyamatosan csökkentek a biztosítási díjak, sokan azt rebesgették, hogy már idén is nehéz lesz a tavalyiaknál vonzóbb ajánlatokat adniuk a biztosítóknak. Azonban az év során, leginkább a drasztikusan emelkedő üzemanyagárak miatt, jelentősen apadt mind a hazai autózási kedv, mind a balesetek száma, tehát a biztosítóknak kevesebb kárt kellett megtéríteniük. Ezáltal újabb kedvezményeket tehettek, s mivel idén hirdethetik utoljára a még csak tervezetben létező, de várhatóan a biztosítási díj harmadát kitevő baleseti adó nélkül a tarifáikat, várhatóan idén ajánlhatnak utolsó alkalommal az előző évinél alacsonyabb díjakat a biztosítók. E lehetőséggel pedig élnek is jelentős mértékben, most gyakorlatilag utolsó hajráként szeretne mindegyik társaság, minél több kuncsaftot magához vonzani. Ennek érdekében pedig állítólag olyan árkedvezményeket tettek, melyeket kihasználva akár a 30 százalékos baleseti adó is megspórolható.

Hogy ez valóban így van-e, azt három különböző autós, illetve autó kapcsán, a 2011-es és a 2012-es díjak összevetésével néztük meg. Egy mini (Chevrolet Spark), egy alsó-középkategóriás (Hyundai i30) és egy valódi középkategóriás (Volkswagen Passat) modellre kalkuláltunk árakat. Jól látható, hogy a legolcsóbb díjak változása nem mindenhol jelentős, a Spark esetében mintegy 10 százaléknyi, az i30-asnál a baleseti adó mértéket, azaz 30 százalékot közelítő árcsökkenésről, a Passat esetében pedig érdekes módon drágulásról beszélhetünk. Ez persze nem csak az autókon, hanem a tulajdonosokon is múlik, ugyanis könnyen lehet, hogy létezik olyan réteg, akikre tavaly különös kedvezmények éltek. Minden esetben az autó, illetve a tulajdonos paramétereinek megadásával, egyedileg érdemes elvégezni a kalkulációt. Amennyiben valaki a jelenlegi biztosítójánál kedvezőbb ajánlatot kap, az interneten keresztül néhány kattintással és egy meghatalmazással átszerződhet, amit idén fokozottan érdemes is megtenni, ugyanis a baleseti adó, a biztosítási díj mértéke alapján kerül majd kiszabásra, egészen pontosan annak 30 százaléka lesz a jelenlegi információk alapján.
Hirdetés
KGFB-kalkulációk (Ft/év)
(éves fizetés, átutalással, A0 bónusz-besorolás)
Chevrolet Spark 0.8 Aut Style; 2005; 29 éves budapesti, férfi tulajdonos

2012 2011
Wabard 18 420 Allianz 20 880
K&H 21 912 K&H 31 068
UNIQA 22 893 Wabard 35 652
Allianz 27 960 UNION 46 693
UNION 29 090 Groupama Garancia 48 840
Groupama Garancia 31 392 Generali-Providencia 49 630
Magyar Posta 34 150 MKB 51 194
Signal 37 311 Magyar Posta 54 660
Astra S.A. 41 092 Astra S.A. 55 652
MKB 51 245 AEGON 70 032
Genertel 51 775 Signal 78 915
CIG 285 096 UNIQUA 79 563
Genertel 141 819

Hyundai i30 CW 1.6 CRDi Comfort; 2008; 41 éves, szentendrei, hölgy tulajdonos


2012 2011
K&H 23 844 K&H 32 664
Astra S.A. 24 148 Astra S.A. 35 091
Genertel 26 616 UNIQA 38 968
Magyar Posta 29 596 MKB 41 211
Wabard 30 300 Generali-Providencia 44 664
Generali-Providencia 36 442 Magyar Posta 44 858
UNIQUA 37 361 Wabard 45 504
MKB 45 251 Genertel 46 242
AEGON 46 896 Signal 53 636
Allianz 48 600 Allianz 54 600
Signal 49 426 UNION 82 161
UNION 50 583 Groupama Garancia 83 172
Groupama Garancia 55 464
CIG 438 612

Volkswagen Passat 2.0 TFSI Comfortline; 2010; 56 éves, szentesi, férfi tulajdonos
2012 2011
UNIQA 17 956 Allianz 15 960
Wabard 19 608 K&H 22 716
UNION 19 490 UNION 28 294
Allianz 21 600 Wabard 28 848
Astra S.A. 21 800 Astra S.A. 29 834
Genertel 22 669 UNIQA 30 252
K&H 23 472 Genertel 31 853
Generali-Providencia 25 131 Generali-Providencia 32 068
Magyar Posta 29 505 MKB 33 061
Signal 31 020 Signal 35 862
AEGON 33 672 Groupama 43 812
MKB 34 150 Magyar Posta 50 802
Groupama Garancia 37 596
CIG 487 356

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    Azt nem tudom miért nem szerepel itt a [b]KÖBE[/b], csak azt tudom, hogy én az idén is náluk voltam és jövőre is náluk maradok!

    [b]Netrisk[/b]-en számolva, B3 1.4 Peugeot agglomeráció, az idén 20.000ft/év, jövőre újrakötve 13.000ft/év, nagyságrendekkel kedvezőbb a többi biztosító ajánlatánál!

    Casco ugyanitt és ugyanannyi mint a kötelező: 20.000ft/év

    U.i: A táblázatot elnézve lehet, hogy váltok a [b]CIG[/b]-re, ha a biztosítási díj mellé jár egy szolid[b] M5 [url]http://www.autonavigator.hu/galeria/bmw_m5_hans_nowack_edition-1968/18550[/url][/b] vagy [b]S8 [url]http://www.autonavigator.hu/popup/galeria/36306/4605[/url][/b] 😀

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    Mondjuk aki flottát üzemeltet…? Mert a legtöbb alkusz ki is írja, hogy kimondottan flottákra hegyezték ki a tarifákat, ott nem ilyenek az árak. Mivel kötelesek teljes spektrumra megadni ajánlatot, így olyan árat adnak az egyedi szerződőknek, hogy senki ne válassza őket. Nem egyedi eset.

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    B5-ben 2002-es 1.6-os benzines Citroen Xsara, vidéki kisváros, 37 éves férfi tulajdonos, Allianznál. Ha maradok 16 320 Ft/év (2011-ben 15 960 Ft/év volt), ha ugyanott újrakötöm, akkor 11 640 Ft/év. A Groupamánál 11 220, de ez már elenyésző különbség, szóval marad Allianz, mert amúgy meg vagyok velük elégedve, csak újrakötöm. Őrület, hogy évente el kell ezt játszani. Mikor jutunk már el oda, hogy a biztosítóm meg akarjon tartani ügyfélként, és ne csak az ügyfélvadászatról szóljon a dolog?

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))
    Gondolom,hosszú sorok kígyóznak az ügyfélszolgálati pult előtt !!!!!!
    A legdrágábbtól is 10szeres árért!!!!!

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    csak megjegyzem 3 különböző kalkulátorral, ugyanazon megadott adatokkal 3 különböző díjat dobott ki egyazon biztosítónál.
    Ezen felbuzdulva felhívtam a biztosítót ahol egy negyedik –legolcsóbb– árat mondtak 🙂

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    B3 Peugeot Partner 1.9 D 2005 28.000 Ft/év 2010-ben Generali Providencia, 13.000 Ft/év 2012-ben Uniqua!
    Szerintem ha sokan leteszik az autójukat a csillagászati üzemanyagárak miatt, idővel még olcsóbb lesz. Csak győzzük kivárni. Amikor mindenki lóháton jár majd b.szh.tj.k a biztosítók.

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!
    Hogy változtak-e a KGFB. árak?
    2010-s biztosítóm(Generali)ajánlata 25600.-/év volt!
    Akkor váltottam a K&H biztosító 10230.-/éves ajánlatára!
    Most a Netrsikes kalkulátor szerint (Unica) 6500.-/év ajánlata lett a befutó :-))
    B9-s bónusszal,55éves férfi,vidéki nagyváros,3 éves Skoda Octavia paraméterekkel!
    Ennél már csak az lesz szebb,ha jövőre a biztosító fizet,hogy az ügyfele lehessek!!! :-))))

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    B2, budapesti, 31 éves hölgy nevén van a 2003-as Renault Scénic 1.6 benzines.
    17e Ft/év (Uniqa) lesz a 2012-es, szemben a 31e Ft/év (MKB, ez még B1) 2011-es kötelezővel szemben.

  • 2017.10.31. at 08:52
    Permalink

    B10-ben vagyok már jópár éve, vidéki, 44 éves férfi, 2005-ös Skoda Octavia 1,9 PD TDI és a legolcsóbb ajánlatom 800 forinttal kevesebb a tavalyinál. Valószinű ha kötnék valami kapcsolt biztositást olcsóbb lehetne, de alapból nem…

Vélemény, hozzászólás?