Van-e elég olaj a motorban?
Miért kell az olajszintet ellenőrizni?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Függetlenül attól, hogy benzines vagy dízel autónk van, két olajcsere között illik ellenőrizni az olajszintet.
Mindig határozott, de óvatos mozdulattal húzzuk ki a nívópálcát. A végét soha ne tartsuk felfelé, mert ezzel az olaj a maximum jelzés felé kezd folyni, és pontatlanná válik az ellenőrzés
Ha figyelemmel követjük az olajfogyasztás alakulását, időben tudomást szerezhetünk olyan problémáról, amely később akár súlyos károsodáshoz, ebből következően pedig nagy összegű javításhoz vezethet. A művelet nem túl bonyolult, de vannak szabályok, amiket be kell tartani. Az autóval parkoljunk vízszintes felületen, ha meredek, lejtős utcában lakunk, akkor keressünk a közelben ilyen helyet. Használat után mindig várjunk, mert amíg a cserénél előnyös a meleg olaj a gyors kifolyás miatt, addig a szintellenőrzésnél kell némi idő, amíg a kenőanyag mennyiség visszafolyik az olajteknőbe – ha túl hamar cselekszünk, téves lehet az eredmény. Nem hosszú időről van szó, például benzinkúton állva, amíg tankolunk és fizetünk, annyi elegendő (kb. 10 perc), és visszafelé jövet már pattintható is fel a gépháztető. Hasznos, ha a kutaknál rendszeresített nejlonkesztyűt húzunk, és nagyon vigyázzunk, mert ha ruhát piszkol az autó, csak időben érkezve tud segíteni egy tisztítószalon is, és erre nem mindig van lehetőség. A nívópálcát óvatosan húzzuk ki, és töröljük meg – erre a célra használható egy a csomagtartóban tárolt rongy, de téphetünk papírt a benzinkúton is. A tiszta pálcát dugjuk vissza, majd ismételten kihúzva figyeljük meg, hogy az olajfilm hol helyezkedik el a pálca alján, a jelzések között.
Kissé torz a szemléltető ábra, a nívópálca a valóságban sokkal hosszabb, de a lényeg az alsó részén található a minimum és maximum jelzésekkel
Ezek a jelzések többfélék lehetnek. Van, hogy csak két ponton belevágnak a fémbe, van, hogy rovátkával, akár szövegesen jelzik a minimum és a maximum szinteket, de a lényegen ez mit sem változtat. A két jelzés közötti mennyiség általában 1 liter kenőanyagnak felel meg, ez kisebb hengerűrtartalmú motoroknál azonban lehet 7-8 deci, míg nagyobbaknál akár 1,5 liter is – pontos adatokat az adott típusok műszaki leírásai tartalmaznak. Pótlásra akkor van szükség, ha a minimumon, vagy alatta jelez a pálca, és ekkor olyan viszkozitású olaj kerüljön a motorba, amilyet a legutolsó olajcserénél is kapott. Távol áll tőlünk a bántó szándék (és akinek nem inge, ne vegye magára), de lehetőség szerint óvakodjunk a kútkezelőktől, akik általában a legdrágább olaj megvásárlását fogják javasolni, a kelleténél nagyobb mennyiségben. A legtisztább helyzet, ha a csomagtartóban ott lapul egy literes flaska, és így pillanatok alatt, a szükséges minőséggel mi magunk kivitelezhetjük az utánpótlást.
Célszerű, ha mindig tartunk a kocsiban 1 liter tartalék motorolajat, amivel pótolható a használat közben tapasztalt hiány. Ez ugyanolyan minőségű, illetve viszkozitású legyen, mint az utolsó olajcserénél használt olaj
Jó tanács, hogy hosszabb, nagy sebességű autópályás utazás előtt célszerű ellenőrizni a szintet, mert különösen a dízel autóknál fordulhat elő, hogy a városi étvágyhoz képest megemelkedik az olajfogyasztásuk – akár 1 liter is eltűnhet 1500-2000 km alatt. Ha normál használattal rendszeresen, állandó mennyiséggel fogy az olaj, az nem feltétlenül baj, vannak ilyen konstrukciók, ám amennyiben ez a jelenség megszűnik, az bizony problémát jelenthet. Ebben az esetben szinte borítékolható, hogy valamilyen belső tömítetlenség következtében üzemanyag kerül a rendszerbe, ami miatt az olajszint ugyan állandó értéket mutat, csakhogy az üzemanyag elpárolog, így az olajmennyiség csökken és elégtelenné válik a kenés – ilyen kalandot olcsón, motormegbontás nélkül megúszni gyakorlatilag lehetetlen.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől
Egyre több autógyártó rukkol elő mobiltelefonos alkalmazással, az Opel most szerviznaplót telepít a zsebkészülékekbe.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
AUDI tesztek
Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt 
Ma gyakorlatilag bármi belekrülhet az Audi A6-osba. Így akár luxusautós jegyekkel is felruházható a négykarikás nagyautó. Egy dolgot lehet csak hiányolni: az egyedi formát.
Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt
Ez azért így erős, mondtam magamban, amikor megláttam a tesztautó árát - és nem a turbómotor teljesítményére gondoltam.
Audi A4 2,0 TDI
Egy évvel tovább tartott ezúttal a generációváltás az A4-es Audi háza táján, mint szokott, de nagyon megérte a várakozás. Az ingolstadtiak a kategória egyik etalonját dobták piacra.
Még több AUDI tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
5 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Melyik kihangosító szól legjobban az olcsóbbak közül?
- Maradnak az üzemanyagárak
- Mercedes-siker hazai pályán
- Szuperkönnyű elektromos triálbringa az Auditól
- Akár 20 százalékos spórolást jelenthet a tartós bérlet
- Mit tegyünk, ha jön a vihar?
- Igazi buliautó az Audi Q3 red track Woerthersee
- Újabb SUV a láthatáron: Audi Q2
- Még feljebb pöröghet a használt autók importja
- Audi kontra Ducati: melyik a gyorsabb?
Cikk ajánló
Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől
9 órája – Autósvilág hírei
Egyre több autógyártó rukkol elő mobiltelefonos alkalmazással, az Opel most szerviznaplót telepít a zsebkészülékekbe.
Tanácsok a benzinkutas átverések kivédéséhez
3 hónapja – Tippek, tanácsadók
Ahol nagy pénz forog, ott nagy a csalási lehetőség, így van ez a benzinkúton is. Érdemes védekezni ellene.
Megspórolna egy motorfelújítást? Cseréljen olajat!
2 éve – Tippek, tanácsadók
Lehet, hogy még messze a következő olajcsere időpontja, de már jelentősen csökkent az autóban lévő motorolaj kenőképessége.
-
Milyen olajat töltsünk autónkba?
9 hónapja – Tippek, tanácsadók
Használtautó.hu
|
Ár: 6.490.000 Ft Évjárat: 2008 / 2 Kivitel: coupe Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.499.999 Ft Évjárat: 2000 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.190.000 Ft Évjárat: 2007 / 3 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |

Hozzászólások (14 db)
Sajnos tényleg nagyon fontos az olajszint ellenőrzése, legoptimálisabb esetben érdemes havonta 1x megnézni a szintet, de én ennél azért tovább "haladnék".. Érdemes nagyon odafigyelni az olaj minőségére is, mint pl.milyen a viszkozitása, mennyire "fáradt" már el az olaj stb. Erre van egy speciálisan kifejlesztett termék aminek az a neve, hogy Motorcheckup olajteszt. Bővebb infó: www.motorcheckup.hu vagy www.olajteszt.hu
Ha otthon meg tudják javítani,akkor legalább nem kerül túl sokba.De állítólag a V6-os elég megbízható kis motor,legalábbis Alfákban dicsérik,ha jól tudom,Kappában is az a motor a 3,0 V6.
Előzmények megtekintése
Úgy tűnik, hogy már látszik az alagút vége :). Valóban Alfákban is volt az a V6-os motor ha jól tudom a 164-esben, de az enyémnél sem a megbízhatósággal van gond, egy V6-os motor is elkezdheti engedni a tömítéseknél az olajat, aztán azzal is lehet küszködni. Mire lejött a teknő... rejtett csavarok, jeladók stb, elég csúnyán le is vertem a kezem, de lent van a fedél is most már. :)
Ne is említse a V6-ot, bajnak ez a kicsi is elég :D. Most kivertem a fejemből a turbósat is meg a V6-osat is. Még sok munka lesz vele, ahogy elnéztem.
Előzmények megtekintése
Ha otthon meg tudják javítani,akkor legalább nem kerül túl sokba.De állítólag a V6-os elég megbízható kis motor,legalábbis Alfákban dicsérik,ha jól tudom,Kappában is az a motor a 3,0 V6.
Hát sok sikert hozzá,csak nincs nagy baj.Mindig pozitívan kell nézni a dolgot,a V6-ost még nehezebb lenne javítani,ott annyi hely sincs,mint a sor5-nél.Jó munkát!
Előzmények megtekintése
Ne is említse a V6-ot, bajnak ez a kicsi is elég :D. Most kivertem a fejemből a turbósat is meg a V6-osat is. Még sok munka lesz vele, ahogy elnéztem.
A sok km gondolom. Olyan 6000 km-t mentem vele amióta megvettem... most jött elő. Az olajszivattyú fedelénél folyik azt hiszem... nem sikerült még megállapítani pontosan honnan mert más dolgok takarják. Végül is az egész hétvége erre ment rá, hogy a klímakompresszort tartó konzolt leszedjük ill hogy a motortartóbak-ról ezt a konzolt leemeljük. Ez a bizonyos konzol a klímakompresszorral együtt takarja az olajfolyás helyét. Tipikusan az a kocsi amit úgy könnyű szerelni ha kint van a motor. Mire kiszabadult a helyéről a kompresszor addigra elmondtam pár "imát" a konzol tervezőjére :). Talán a hétvégén ismét járóképes lesz a Kappa, speckó szerszám is kell hozzá azt is csináltatom...
Előzmények megtekintése
Hát sok sikert hozzá,csak nincs nagy baj.Mindig pozitívan kell nézni a dolgot,a V6-ost még nehezebb lenne javítani,ott annyi hely sincs,mint a sor5-nél.Jó munkát!
Na ez már baj..Mi lehet a baj,hogy csak így hirtelen ez lett vele?
Előzmények megtekintése
A sok km gondolom. Olyan 6000 km-t mentem vele amióta megvettem... most jött elő. Az olajszivattyú fedelénél folyik azt hiszem... nem sikerült még megállapítani pontosan honnan mert más dolgok takarják. Végül is az egész hétvége erre ment rá, hogy a klímakompresszort tartó konzolt leszedjük ill hogy a motortartóbak-ról ezt a konzolt leemeljük. Ez a bizonyos konzol a klímakompresszorral együtt takarja az olajfolyás helyét. Tipikusan az a kocsi amit úgy könnyű szerelni ha kint van a motor. Mire kiszabadult a helyéről a kompresszor addigra elmondtam pár "imát" a konzol tervezőjére :). Talán a hétvégén ismét járóképes lesz a Kappa, speckó szerszám is kell hozzá azt is csináltatom...
Köszönjük az észrevételt, pontosítottuk a szöveget, hogy ne adjon okot félreértésre.
Sajnos különben nekem ez a cikk nagyon aktuális :(.
Egyébként az enyémnél is olyan a pálca, hogy ívesen megy le és csupa olaj lesz. Most éppen műbe van az autóm mert engedi az olajat magából :(. Furcsa az is ahogy ez kiderült, mert egyik pillanatról a másikra kezdte el engedni nagy mennyiségben. Azt vettem észre hogy tócsa van alatta... meg nem jár túl szépen a motor. Felnyitottam a motorházat néztem a pálcát, van benne olaj. Valahogy nem tetszett az olaj a pálcán és megtöröltem visszadugtam még kb 3 alkalommal. Látszódott azért egy vékony film a pálcán de 4. alkalommal a pálca tök szárazon jött vissza. Nem akartam hinni a szememnek. Kb ezelőtt olyan 3 héttel félig volt. Gyorsan elmentem boltba, szombat este, mondom veszek valami márkás olajat, persze csak a Tesco volt nyitva, mindegy van ott is, 1 liter jó olaj kell. A kalocsai Tesco volt... Találtam olajat 2 fajtát :), egy 5 litereset 3500-ért ami belevaló, meg 2 literes valami szintén "noname" olajat ami nem a kocsimba való... akkor megvettem az 5 litereset. Tettem bele 1 litert, meg sem látszódott. Még egyet. Semmi. Végül 3,5 litert töltöttem utána mire maxig ment az olaj... mivel így nem lehet használni, letettem amíg nem lesz kész :).
Előzmények megtekintése
Na ez már baj..Mi lehet a baj,hogy csak így hirtelen ez lett vele?
Hát azért vannak olyan autók amelyek nem eszik v. nem annyira eszik az olajat. Főleg a kis lökettérfogatú, benzinesek. "Ha normál használattal rendszeresen fogy az olaj, az ugyanúgy problémát jelenthet, mintha nem fogyna." Ha nem fogy, az a legtöbb esetben nem jelent problémát.
Ez volt az amit én sem értettem, de elvileg a modern dieselekről van szó, legalábbis ha egy TDI-nél nem fogy akkor tényleg elgondolkodtató.
Hát azért vannak olyan autók amelyek nem eszik v. nem annyira eszik az olajat. Főleg a kis lökettérfogatú, benzinesek. "Ha normál használattal rendszeresen fogy az olaj, az ugyanúgy problémát jelenthet, mintha nem fogyna." Ha nem fogy, az a legtöbb esetben nem jelent problémát.
Igen,ezeknél a dieseleknél rendszeresen kell ellenőrizni,nekem is több helyen fel van ragasztva a matrica gyárilag,hogy minden 1000 km után ellenőrizzem a szintet.A probléma ott van nálam,hogy 3 helyen meg van törve a nívópálca útja(nem egyenes),ezért mire kihúzom,teljesen olajos az egész,már az agyamra megy esküszöm.
Előzmények megtekintése
Sajnos különben nekem ez a cikk nagyon aktuális :(.
Egyébként az enyémnél is olyan a pálca, hogy ívesen megy le és csupa olaj lesz. Most éppen műbe van az autóm mert engedi az olajat magából :(. Furcsa az is ahogy ez kiderült, mert egyik pillanatról a másikra kezdte el engedni nagy mennyiségben. Azt vettem észre hogy tócsa van alatta... meg nem jár túl szépen a motor. Felnyitottam a motorházat néztem a pálcát, van benne olaj. Valahogy nem tetszett az olaj a pálcán és megtöröltem visszadugtam még kb 3 alkalommal. Látszódott azért egy vékony film a pálcán de 4. alkalommal a pálca tök szárazon jött vissza. Nem akartam hinni a szememnek. Kb ezelőtt olyan 3 héttel félig volt. Gyorsan elmentem boltba, szombat este, mondom veszek valami márkás olajat, persze csak a Tesco volt nyitva, mindegy van ott is, 1 liter jó olaj kell. A kalocsai Tesco volt... Találtam olajat 2 fajtát :), egy 5 litereset 3500-ért ami belevaló, meg 2 literes valami szintén "noname" olajat ami nem a kocsimba való... akkor megvettem az 5 litereset. Tettem bele 1 litert, meg sem látszódott. Még egyet. Semmi. Végül 3,5 litert töltöttem utána mire maxig ment az olaj... mivel így nem lehet használni, letettem amíg nem lesz kész :).
Ez a szemléltető ábra kicsit fura, ahány autónál néztem eddig, mindegyiknél lent volt a min felül pedig a max. Nem igazán értem ezt az olajfogyás dolgot, pontosabban azt, hogy nem fogy :), ez TDI-nél vagy egyáltalán a modern dieseleknél gond?
Előzmények megtekintése
Igen,ezeknél a dieseleknél rendszeresen kell ellenőrizni,nekem is több helyen fel van ragasztva a matrica gyárilag,hogy minden 1000 km után ellenőrizzem a szintet.A probléma ott van nálam,hogy 3 helyen meg van törve a nívópálca útja(nem egyenes),ezért mire kihúzom,teljesen olajos az egész,már az agyamra megy esküszöm.
Ez a szemléltető ábra kicsit fura, ahány autónál néztem eddig, mindegyiknél lent volt a min felül pedig a max. Nem igazán értem ezt az olajfogyás dolgot, pontosabban azt, hogy nem fogy :), ez TDI-nél vagy egyáltalán a modern dieseleknél gond?
Előzmények megtekintése
Mi is csak akkor értettük meg, amikor rájöttünk, hogy rossz kép került a cikkbe :-) Nyugodjon meg, a világ, és benne a nívópálca nem állt a feje tetejére, ellenben köszönet az észrevételért. KZ