Hogyan közlekedjünk autópályán? Tanulságos videók

Vezetési kódex autópályához

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Főként nyaranta jár különös veszéllyel az autópályán közlekedés, ezért sosem árt átismételni, hogyan is kellene.

Tanácsok autópályázáshoz
KRESZ-részletek

Nem tanult ez vezetni? - teszi fel nem ritkán sok autós a kérdést, miután valami szabálytalanságot tapasztal. Ám gondoljuk végig, hányan vezettünk oktatóval autópályán? Ügye, hogy nem sokan? Csoda tehát, ha sok autósnak gőze sincs, miként kellene ott közlekedni? Persze az autóvezetési tudást nem csak a gyorsforgalmi utakon lehetne kritizálni, ám itt tapasztalhatók a leginkább eklatáns, ugyanakkor gyakorta ismétlődő autóvezetői hibák, s ne feledjük, annak ellenére, hogy szám szerint a gyorsforgalmi utakon történik a legkevesebb baleset, súlyosságuk alapján azonban ezek a legfajsúlyosabbak, ezért aztán ezeket kellene a legnagyobb mértékben csökkenteni. Lássuk, melyek lennének azok a fontos "autópályázási" tudnivalók, amelyek betartásával apadhatna a balesetek száma.
  1. Első fontos kérdés az autópályára felhajtás. Ez nem útkereszteződés, ahol meg kellene állni. A felhajtósáv arra van, hogy abban felvegyük az autópályán átlagos, vagy ahhoz közelítő tempót. Nem kell mást tenni, mint gyorsítani, s közben figyelni, hogy hol, mikor húzódhatunk be a külső sávba. Onnan pedig csakis akkor menjünk a belsőbe, ha már utolértünk valakit a pályán, s bent szabad a "pálya".
  2. Az összes sávváltásnál figyeljünk a holtterekre, használjuk az irányjelzőt, hogy a körülöttes forgalmat tájékoztassuk. Nem mellesleg, sokszor jól jöhet az irányjelző, ha netán mégsem vennénk észre valakit sávváltás előtt a holttérben. Ilyenkor egy dudaszóval könnyedén figyelmeztethet a takarásban lévő autó. Hogy utóbbira esélye legyen, hirtelen sávváltások helyett inkább kimérteket alkalmazzunk.
  3. Legyünk tisztában azzal, hogy az autópályán is érvényes a jobbra tartási kötelezettség, magyarán még háromsávos autópályán is a legszélső sávba kell kisorolni. Nem lehet kényelmesen beállni a középső sávba - mondván, hogy átlagos tempót megyünk, nem kívánjuk előzgetni a kamionokat, lassabb járműveket. Egy esetben nem kötelező a kisorolás, ha a külsőbb sávban összefüggő kocsioszlop alakult ki. Jobbról előzni tilos, amennyiben a sávok telítettek, a kocsioszlopok eltérő tempója miatt ugyan elhaladhatnak egymás mellett az autók, de ilyenkor a sávok közötti cikázás tiltott.
  4. Több autó egyszerre óvatosan előzendő, bármikor előfordulhat, hogy valamelyik hirtelen előzésbe kíván kezdeni - ilyenkor persze a már előzésben lévő autóé az elsőbbség, udvariasságból természetesen bármikor magunk elé engedhetünk egy-egy "beszorult" autóst.
  5. Ne essünk kétségbe, ha előzés közben nálunk sokkal gyorsabb autó ér utol minket, fejezzük be nyugodtan a manővert, még ha ez láthatóan bosszantja is a mögöttünk haladót. Fordított esetben, azaz, ha mi érünk utol előzésben lévő, nálunk lassabb járművet, legyünk megértőek, különböző teljesítményű autók, különböző mértékben siető emberekkel vesznek részt a közlekedésben.
  6. Parázs vitát jelent az autópályán optimális tempó. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy 60-tól 130 km/óráig minden szabályos, persze az a személyautó, ami stabil 100 km/órával sem tud haladni a pályán, már valóban kissé balesetveszélyes, s vezetője is jobban járna, ha a legtöbbször higgadtabb és díjfizetés nélkül elérhető főútvonalat választaná az autópálya helyett. Az azonban ne okozzon felháborodást, hogy sok új autóval sem mennek 130 km/órával. Egyrészt, mondjuk 110 km/óra környékén, egy kisautóval még literekkel szerényebb fogyasztás adódik, mint 130-nál, másrészt sok mai kisautó is erőteljesen zajos a maximálisan engedélyezett tempónál. Erős autóval sem érdemes felülbírálni az előírt tempót, egyrészt komoly büntetések járnak érte, másrészt, míg mondjuk 130 km/óráról (reakcióidővel együtt) mintegy 100 méteres fékút kalkulálható, 160-ról már utóbbi másfélszerese adódik. Plusz 50 méterről van tehát szó!
  7. Az utóbbi fékutak figyelembe vételével válasszuk meg követési távolságunkat is, továbbá a látási viszonyokat is vegyük alapul a sebesség megválasztásánál. Magyarán amennyiben nem látunk legalább 100 méterre magunk elé, ne menjünk 130 km/órával.
  8. Mindig kapcsoljunk tompított fényszórót!
  9. A leállósávot csak végszükség, azonnali megállásra kényszerítő műszaki hiba esetén vegyük igénybe. Ha tehetjük, ilyenkor (láthatósági mellényben kiszállva) távolodjunk el az autótól, és a segítséget a szalagkorláton túl várjuk meg.
  10. Fáradtság esetén, vagy akár azt nem is érezve, de 2-3 órás vezetés után pihenjünk, tornásszunk kicsit egy megállóhelyen.

Közlekedés autópályán és autóúton
37. § (1) Autópályán és autóúton, valamint az azokra való ráhajtásra szolgáló úton (az előjelző táblától kezdődően) csak olyan gépjárművel, illetőleg gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni; ezeken az utakon más jármű közlekedése tilos.
(2) Az autópályán és az azonos irányú forgalom számára legalább két forgalmi sávval rendelkező autóúton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni.
(3) Tilos
a) autópályára és autóútra útmenti ingatlanról, valamint útnak nem minősülő más területről ráhajtani, illetőleg oda behajtani;
b) autópályán és autóúton hátramenetet végezni, megfordulni és az úttesteket elválasztó sávra ráhajtani.
(4) Autópálya és autóút úttestjén - a forgalmi okból szükséges megállást kivéve - megállni tilos. Tilos a leállósávon megállni vagy várakozni, kivéve ha:
a) műszaki meghibásodás miatt a jármű továbbhaladásra képtelen;
b) a jármű a forgalmat ellenőrzi;
c) a jármű útfenntartást, úttisztítást végez;
d) a jármű, a továbbhaladásra képtelen jármű elszállítását vagy a műszaki meghibásodásának elhárítását végzi;
e) a jármű a megkülönböztető jelzést adó berendezését működtetik.
(5) A leállósávon - ha a közúti jelzésekből más nem következik - csak a (4) bekezdés b)-e) pontjában meghatározott járművek és a forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek közé besorolni kívánó járművek haladhatnak. A leállósávon álló, a forgalmat ellenőrző járművet úgy kell elhelyezni, hogy az kellő távolságból észlelhető legyen. A leállósáv igénybevételére jogosultaknak a feladatuk ellátását követően a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyniuk a leállósávot.
(6) Tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton - 6 és 22 óra között - a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott előzési tilalom esetén a tilalom hatálya alá tartozó járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy - az abban meghatározott előzési tilalom hatálya alá tartozó - járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.
Párhuzamos közlekedés
36. § (1) Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van (párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest) - a (2)-(4) bekezdésben említett eseteket kivéve - a külső (jobb szélső) forgalmi sávban kell közlekedni. Más forgalmi sávra ráhajtani csak előzés, balra bekanyarodás, illetőleg megfordulás céljából szabad. Az autóbusz öbölt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodósávot, a gyorsító- és a lassítósávot, valamint a kerékpársávot a párhuzamos közlekedés szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.
(2) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sáv van, az előzés befejezése után a külső forgalmi sávba vissza kell térni. Ha 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival, motorkerékpárral vagy - lakott területen - távolsági, illetőleg gyorsjáratú autóbusszal a vezető több járművet kíván előzni, megmaradhat a belső forgalmi sávban feltéve, hogy ezzel a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza; ha pedig a forgalom olyan sűrű, hogy a külső forgalmi sávba visszatérni nem lehet, a belső forgalmi sávban folyamatosan is haladhat.
(3) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára kettőnél több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. Az ilyen úttesten azonban a második forgalmi sávban - a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések megtartásával - bármely gépjárművel szabad közlekedni; a harmadik és további (belső) forgalmi sávokra - a balra bekanyarodás esetét kivéve - ráhajtani csak személygépkocsival és motorkerékpárral szabad.
(4) Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett - a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával - fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni, a forgalmi sávokat azonban - a gyorsabb előrehaladás érdekében - kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos.
(5) Ha a forgalom sűrűsége folytán a forgalmi sávokban összefüggő járműoszlopok alakultak ki, forgalmi sávot változtatni csak abban az esetben szabad, ha a vezető bekanyarodásra vagy megállásra kíván felkészülni.
(6) A párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten tilos
a) járművel az úttest felezővonalát - a balra bekanyarodás, illetőleg a megfordulás esetét kivéve - átlépni;
b) két járműnek - az egy nyomon haladó jármű melletti elhaladást kivéve - ugyanabban a forgalmi sávban egymás mellett haladni;
c) kijelölt gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt másik jármű mellett elhaladni.
(7) Ahol valamelyik forgalmi sáv megszűnik, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik terelővonal átlépése nélkül haladhat tovább. Ha a forgalmi sávok útburkolati jellel jelölve nincsenek, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik irányváltoztatás nélkül tud továbbhaladni; ha pedig mindkét jármű csak irányváltoztatással tud továbbhaladni, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik addig a jobbra eső forgalmi sávban haladt.
(8) Az autóbusz forgalmi sávban
a) a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű;
b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül
ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros,
bb) külön jogszabály alapján rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzést adó készülékkel felszerelt
bba) sürgősségi betegellátásra rendszeresített gépjármű,
bbb) hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóság és a tűzoltó egyesületek közvetlen helyszíni beavatkozására rendszeresített gépjárműve,
bbc) a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálati ágának közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített gépjárműve,
bc) a betegszállító gépjármű,
bd) a személytaxi,
be) a kétkerekű motorkerékpár és a kétkerekű segédmotoros kerékpár
közlekedhet. Más jármű erre a forgalmi sávra - a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve - nem hajthat rá. Ahol autóbusz forgalmi sáv van, a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz - a bekanyarodás és kikerülés esetét kivéve - csak ebben a forgalmi sávban haladhat.
(9) Ahol kapaszkodósáv van, a kapaszkodósávon kell haladniuk azoknak a járműveknek, amelyek a jelzőtáblán [17. § (1) bek. h) pont] megjelölt - ennek hiányában lakott területen kívül 70 km/óra, lakott területen 40 km/óra - sebességnél lassabban haladnak.
(10) Azon az úton, amelynek menetirány szerinti jobb oldalán két vagy több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a körforgalmú útra történő bekanyarodást
a) a besorolás rendjét jelző tábla és az útburkolati jelek jelzéseinek megfelelően kell végrehajtani, vagy
b) a jobb oldali szélső forgalmi sávból kell végrehajtani, amennyiben a járművezető a bekanyarodás helyét követő első kihajtási lehetőségnél kívánja a körforgalmú utat elhagyni.
(11) A párhuzamos közlekedésre alkalmas körforgalmú úton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni.
(12) Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha
a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 14:01
    Permalink

    Jó cikk!
    Azért a jobbra tartási kötelezettség alól a kapaszkodósáv is kivétel feltéve, hogy az a külső sávtól jobbra esik pl.: M3-as Gödöllő környékén. Az M0-ás keleti szektorán pont nem ilyenek, ott él a jobbra tartási kötelezettség ahol 3 sávos az emelkedő, de a belső sávból indul a 3. sáv.

  • 2017.10.31. at 14:01
    Permalink

    Nekem azért van egy pici “gondom” a háromsávos pályával: Fehérvár környékén kint van a vadveszély tábla. Az ótópályán!!! Éjszaka azért nem szívesen kapnék oldalba egy szarvast a külsőben – ha pedig már fizetek is érte, akkor tépnék ám 110-is akár… Szóval ilyenkor kényelmetlen kimenni a legkülsőbe – és mellettem még van egy szabad sáv a 180-as előzésekhez. Hangsúlyozom, hogy 110-130, nem 90 meg 65.

  • 2017.10.31. at 14:01
    Permalink

    A cikkben lévő 2 filmrészlet egy kis nosztalgia az “átkos”-ból.
    Eddigi tapasztalataim, hogy autópályán való közlekedés során nagyobb figyelmet kell szentelni a mögöttes forgalomra, mint országúton, ha defenzíven, rugalmasan és biztonságosan akarunk közlekedni. Ez persze nem azt jelenti, hogy országúton nem kell hátra figyelni, csak az arányokban van a különbség.
    Gyakori hiba nagyobb forgalom esetén, hogy ha nem kellően élünk együtt a forgalom ritmusával, nem kellően követjük a mögöttes forgalmat, akkor bizony hosszú időre beszorulhatunk a külső sávban egy egy kamion mögé, ahol lelassulva már nehézkes a visszavánszorgás a belső sávba.
    A filmben közölt sebességi, stabilitási és biztonsági intelmeket az idő és ebből következően a technika nagyrészt felülírta. A mai autók mára olyan stabilitással rendelkeznek, hogy a betartott 130 km-es tempó jó látási viszonyok között, száraz útburkolaton autópályán semmilyen stabilitásból eredő biztonsági kockázatot nem rejtenek. (oldalszél stb.). A képen látható kockaladákról, Wartburgokról stb. ez még nem mondható el.

  • 2017.10.31. at 14:01
    Permalink

    Oktatóval,tanulóként tényleg nem vezettünk autópályán.De a szabályokat tudni kellett a kresz vizsgán.És egyébként sem találkozott az ember tanuló vezetőként minden szituációval.Nyilván szerencsésebb lenne,ha autópályás oktatás is lenne néhány óra,mint pl Németországban.

  • 2017.10.31. at 14:01
    Permalink

    Pedig nem másolt munka, az persze tény, hogy az alapelvek nyilván változatlanok. A ’80-as évekből beszúrt videóknak is temérdek, ma is érvényes tanácsa van.

  • 2017.10.31. at 14:01
    Permalink

    Ismét felhajtott valaki az autópályára forgalommal szemben irányban. Miért nem lehet nyilakkal jelölni a sávokra az út irányt? Ha a közlekedési táblát nem is vennék észre , a felfestett nyilat ami ez esetben ellenkező irányba mutatna ,azt csak észre veszik.

Vélemény, hozzászólás?