Új szereplő a legolcsóbb autók piacán: Space Star

2,99 millió forinttól itthon a Mitsubishi Space Star

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismerős modellnév, új modell: a Space Star már nem egyterű, hanem miniautó. Ötajtósan, thaiföldi gyártásból és alapáron is gazdag felszereltséggel. Hiába jön így a legolcsóbb szegmensbe, ára tetemes.

Pontosan másfél évtizeddel ezelőtti, s idestova 8 éve megszakadt történet a Mitsubishi Space Star sztorija, 1998-tól 2005-ig készült ugyanis a holland NedCar üzemben a Carismával és a Volvo S40/V40-nel közös alapokon és gyártósoron az akkor még kompakt egyterű. Az idei évtől pedig ismét van Space Star immár a hazai piacon is. Igaz, ez nem egyterű, hanem a legolcsóbb szegmensűnek számító miniautó, és Thaiföldön gyártják.
A 3,71 méter hosszú, csakis ötajtós karosszériával készülő Space Star fő ellenfeleként a Chevrolet Spark, a Fiat Panda és a Kia Picanto említhető. Méreteivel a Colt jól áll, hosszával az említettek közül a legnagyobb, ám ahhoz még nem eléggé, hogy túlnyúljon a kategórián. Az persze igaz, hogy a legkisebb ötajtósoknál, a Citroën C1/Peugeot 107/Toyota Aygo triónál komolyabb, nagyobb autó.
Hirdetés
Mitsubishi Space Star - méretek
Méretek
Hosszúság x szélesség x magasság [mm] 3710 x 1665 x 1490
Tengelytáv [mm] 2450
Csomagtér [l] 235

Csakis háromhengeres, de 1,0 és 1,2 literes motorokkal kapható. Saját tömege rendkívül szerény, (kézi váltóval motormérettől függetlenül) 845 kilogramm, így már a 71 lóerős alapgép is kellő dinamikát ad, 100 km/órára 13,6 másodperc alatt visz, végsebessége 172 km/óra. A 80 lovas 1,2 literes már-már sportos, esetében 11,7 mp a 100-as sprint, 180 km/óra a végsebesség. A nagyobbik motor fokozatmentes automata váltóval is kapható, még az is 5 liter alatti vegyes fogyasztást ígér, a stop-start elektronikás 1,0 literessel pedig gyári norma szerint 4 literrel is el lehet járni. Ez kedvező, hiszen a Space Star egyértelműen városi autó, dízelnek értelme sem lenne esetében. Persze megjegyezzük, hogy a magyarországi távolságokhoz, sőt, a közeli szomszédokba kirándulásokhoz bőven elegendő méretű és tudású - leginkább azoknak, akik zömében két, s csak alkalomszerűen 4-5 személlyel utaznak. Hogy milyen a Space Starral autózni, azt majd tesztünk mondja meg, mindenesetre a kategóriasablon, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű és az alapáron adott elektromos kormányszervo, valamint a csöppnyi, 4,6 méter sugarú fordulókör barátságos jellemzőket ígér.
Mitsubishi Space Star - műszaki adatok
1.0 1.2
Hengerűrtartalom [cm3] 999 1193
Hengerszám/szelepszám 3/12 3/12
Teljesítmény [LE (1/min)] 71 (6000) 80 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 88 (5000) 106 (4000)
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 4,6/3,6/4,0 5,2/3,8/4,3
(5,5/4,1/4,6)
CO2 [g/km] 92 100 (107)
Saját tömeg [kg] 845 845 (865)
Gyorsulás (0-100 km/h) 13,6 11,7 (12,8)
Végsebesség [km/h] 172 180 (173)

*: CVT váltóval

Ugyanakkor ez a modell nem a spórolásról szól, 2,99 millió forintos alapára a miniautók körében meghökkentő, hiszen légkondis, függönylégzsákos, korrekt ellátmányú Chevrolet Spark 2,61, Fiat Panda 2,96, Kia Picanto 2,45 millió forinttól kapható. A Mitsubishi viszont olyan alapellátmányt ad, melynek egyes tételei máshol még opcióként sem érhetők el. A Space Star alapáron kap távirányítású központi zárat, egyes verziók már kulcs nélküli nyitást és gombos motorindítást adó okoskulccsal kecsegtetnek. Az 1,0 literes bázisverzióhoz alap a stop-start elektronika, kezdő sofőröknek jól lehet, hogy a kapcsolt sebességfokozat látható a műszerfalon, légzsákból első, oldalsó és függöny- is szerepel. Az első ablakok és a külső tükrök elektromosak, a légkondi manuális, a kormányoszlop és a sofőrülés egyaránt szabályozható magasságú, a hátsó ülés osztottan dönthető.
Bár az alapverzió is korrekt, érdemes a második szintet, a már 1,2 literes motort adó Invite verziót választani. Ez 400 ezer forintért a többletlóerőkön és a jobb menetdinamikán túl MP3-olvasós, USB-csatlakozós CD-rádiót, finomabb, fekete/drapp kárpitozást, automata fényszórót, fekete középső tetőoszlopot, fényezett kilincseket és visszapillantó tükröket, sötétített hátsó ablakokat ad. Innen persze már csak 100 ezer forint az Intense, mely bőrkormányt és bőrborítású váltógombot, kulcs nélküli ajtónyitást és gombos motorindítást adó okoskulcsot, automata légkondicionálót, 15 colos alufelnit és ködfényszórót is kínál. Ha pedig tényleg ideális városi autóra vágyunk, a csakis a csúcsverzióhoz kérthető CVT-váltó is meg kell, hogy érjen 400 000 forintot.
A legdrágább Space Star tehát 3,89 millió forint takarékos motorral, fokozatmentes automata váltóval, alufelnin gördülve, automata légkondival és persze 6 légzsákkal, továbbá temérdek egyéb hasznos felszerléssel. Nem olcsó, de ilyen csomagot máshol sem kapni olcsóbban, sőt, ennyiért sem. Aki okos városi autót szeretne vásárolni, az bizony jó helyen kopogtat a Mitsubishinél. Legfőbb konkurense a 3,78 méteres hosszával már egy szegmenssel feljebb, de nagyon hasonló méretekkel játszó Nissan Micra, melyből hasonló csúcsverzió 4 069 000 forintért kapható.
Mitsubishi Space Star - árak
1.0 MIVEC Inform AS&G 71 LE 2 990 000 Ft
1.2 MIVEC Invite 80 LE 3 390 000 Ft
1.2 MIVEC Intense 80 LE 3 490 000 Ft
1.2 MIVEC Intense CVT 80 LE 3 890 000 Ft
Abban persze mi sem hiszünk, hogy tömegmodell lesz a Space Starból. Nem azért, mert rossz ajánlat, hanem azért, mert az A-, azaz miniautó-szegmens itthon nem éppen volumenágazat. Tavaly az egész mezőny 1992 autó eladását hozta. Hogy mégis érdemes itt indulni, azt a 2011-es 1025 autós adat jelzi. Potenciál tehát van benne, talán egyre több olyan vásárló van és lesz, aki nem kíván tovább nyújtózni, mint ameddig a takarója ér, s szívesen autózik csöppnyi modellel is, ellenben ad az ellátmányra. Ha a konkurensek alapáraira pillantunk, sikert a felfutó mezőnyben is aligha jósolhatunk a legkisebb Mitsubishinek, ha viszont számításba vesszük, hogy a piacon jól mennek a prémiummodellek, márpedig a Space Star csúcsverziójával a miniautók elitjének tekinthető, azt kell, hogy mondjuk, kedvező kilátásai vannak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Nekem tetszenek a gömbölyű vonalai. Szimpatikus a nagy csomagtérnyílás, alacsony rakodóperem is. Egyéni ízlés kérdése, kinek milyen forma jön be igazán. Ennek ellenére én sem kívánom a Jazz-t lecserélni rá.
    11 évvel ezelőtt a Jazz-t kifejezetten ronda autónak találtam kívülről, aztán 1 évvel később mégis azt vettem.
    Elképzeléseimhez akkor nem találtam közelebb állót, de ez csak azután derült ki, miután bementem a szalonba, tüzetesen szemügyre vettem, kipróbáltam.

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Akkor már kezdem érteni. A 2009-ben bevezetett új Jazz-nek isebb lett a csomagtartója. Ez elég ritkán furdul elő, azért meglepő, mert manapság a kocsik inkább nőnek egy-egy frissítés, modellváltás után. A hasznaltauto.hu-n azonban nem történt adatbázis módosítás (pontosabban nem vettek fel egy olyan új kocsit, hogy Jazz 2.), így ha valaki Jazz-t akar eladni, akkor a portál adatbázisából automatikusan a régi típus adatai kerülnek a hírdetésbe, vagyis 380 literesnek tüntetik fel a csomagtartót,ami a valóságban csak 335 literes.

    Mindenesetre nekem egy Jazz helyett eszembe sem jutna ezt a Mitsubishit választani, de egy Swift helyett sem kellene. Nekem egyszerűen nem tetszik elsőránézésre.

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Ez irányú válaszodra számítottam. Úgy gondolom mindkettő adat igaz, mert amiket beírtam, azt a saját autóm katalógusából származik, azt meg 2003 márciusában hoztam ki a szalonból. A régi széria adatai nem azonosak az újjal.
    Kérdéses, hogy az új Space Star szélességét hogyan számították? A tükör benne van a megadott szélességben, vagy nem? Ha benne van, akkor valóban egy keskeny kisautó.
    Más típusoknál láttam olyat, hogy az egyiknél beszámították a szélességbe, a másiknál meg nem a tükröt.
    A Jazz szélessége tükör nélkül értendő!

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Először megnéztem a Jazz méreteit a hasznaltauto.hu-n, ott a csomagtartót 375 literre írták, de gondoltam megnézem a leghitelesebb forrást is, ezért megnéztem a honda.hu-t is. Ott megnyitottam a Jazz modellkatalógust. Abban az van, hogy a Jazz (a legújabb, ami ha jól tudom 1-2 éves modell) hossza 3900 mm, a csomagtartó mérete (VDA) pedig 335 literes. Én is csodálkoztam, mert én is 380 körülinek tudom a csomagtartót. Nem tudom melyik lehet a jó adat. Rossz lenne a honda.hu-n a modellkatalógus? Az adatok a 20. oldalon vannak:

    http://auto.honda.hu/2013/modellek/jazz/modellkatalogus/jazz_modellkatalogus.pdf

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Kíváncsi vagyok rá a valóságban. Jazz-t használok több mint 10 éve.
    Valóban, a Jazz egy kis egyterű.
    Az enyém 12 cm-rel hosszabb mint ez a Space Star, Tengelytávjuk teljesen azonos 2450 mm egyaránt.
    A Jazz hosszához képest egy magas, és széles autó.
    A Jazz csak 1 cm-rel szélesebb mint ez, vagyis 1675 mm.
    Magassága pedig 3,6 cm-rel több, azaz 1525 mm.
    A külméretek alapján úgy tűnik jellegében elég közel áll egymáshoz a Jazz és ez a Space Star.
    A csomagtartó méretében viszont tetemes különbséget mutatnak az adatok. A Jazz esetében 380 liter, szemben a Star 235 literével, tehát 145 liter a különbség.
    Úgy tűnik amennyivel rövidebb a Jazz-nél, azt a hosszt a csomagtartóból vették el.

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Ahogy mondani szokták a Honda Jazz egy másik ligában játszik. A Jazz 20 centivel hosszabb, a csomagtere pedig 100 literrel nagyobb, mint ennek a Space Starnak. A Jazz egy kis egyterű, tele okos ötletekkel ide-oda tologatható, hajtogatható hátsó ülésekkel.
    Ez a Mitsubishi a Swiftnél is rövidebb 14 centivel, és alacsonyabb is pár centivel. Szóval lehet, hogy a képeken nagyobbnak látszik, de a valóságban kisautó.

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    A Suzukinál nem a hivatalos árlistát kell nézni, hanem a szalonok tényleges árait. A 2,5 millióért simán kapni 5 ajtós klímás Swiftet. Az ár 2,38 milliótól indul. Ez pl. 2,395 millió:
    http://www.hasznaltauto.hu/auto/suzuki/swift/suzuki_swift_1.2_gc_ac_esp_akcios_ar_-6821015

    Minden benn van, ami kell, a metálfény feláras, illetve a CD-s rádió nem gyári. De 2,6 körül metálfénnyel, gyári CD-vel megvehető.

    Nekem a Mitsubishinek a formája nem tetszik első ránézésre.

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Szerintem meg méreteiben, jellegében, használhatóságában, praktikumában ez a modell inkább a Honda Jazz irányába ment el.
    Persze ezek csak képek. A valóság élőben fog kiderülni.
    Ha valóban a Jazz nyomdokaiba tart, akkor az új Suzuki Swift ettől messze le van maradva használhatóságban, belső térben, és csomagtér kialakításban.
    Az új Swift-nél ugyanis az előző kiadáshoz viszonyítva is a csomagtér kisebb lett, megnövelt magasságú rakodóperemmel. A praktikumot kedvelőknek ez igen rossz összeállítás így.

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Talán én is a Suzukit választanám de csak a motorerő miatt,a többi úgy nézem a Mitsubishiben is benne van…
    Viszont 2,5 millióért új Swiftet az általad irt felszereltséggel(ami Gc/Ac vagy Glx lehet)Magyarországon nem kapod meg!
    Max valamilyen hitelkonstrukcióban vagy ha az Esztergomi gyárban dolgozol,esetleg a 3 ajtósra vonatkozhat.
    A legolcsóbb(5 ajtós-klímás)Swift akciósan 2,99 miliió forint.

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Nekem nem tetszik ez a Mitsubishi. Tudom, hogy ez ízlések és pofonok. Ráadásul drága is.Ha ilyen kategóriát vennék, akkor kapásból ott a Swift. Állandóan akciózzák, most éppen 2,5 millió klímával, 7 légzsákkal, 4 el. ablakkal, +ESP +ASR, stb. És akkor van egy rendes 4 hengeres 94 LE-s kocsim, amihez minden sarkon van egy szervíz. De egy hasonló árban lévő KIA Rio-t is előbb vennék, mint a Mitsu-t.

  • 2017.10.30. at 03:58
    Permalink

    Elég mokány és sportos unisex kiskocsi,persze ennél a béka zöldnél csak szebb színek lehetnek!
    A cikkben említett konkurenseknél szerintem egy fél kategóriával magasabban”játszik”,ez jól látható a belső kialakításon is.Igényesebb mint a miniautók.
    Ettől a Nissantól leginkább a Suzuki Splash-nek és a Swiftnek van félnivalója!
    Mintha direkt ezek ellen készült volna…….,külső-belső méretek,csomagtartó mérete,felszereltség,árazás(szinte forintra megegyezik a Swiftével),minden erre utal.

Vélemény, hozzászólás?