Párizs is megvolt, jöhet Budapest

A 2014-es Párizsi Autószalon legfontosabb újdonságai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az év második nagy európai autókiállításán bemutatkozott az új Opel Corsa és a Skoda Fabia. Többek között.


Bár a napokban még bőven tart a Párizsi Autószalon, sajtónapjai nyilván a legelején voltak, így hát premierek letudva (sőt, a mind nagyobb divat online leleplezések miatt már réges-rég), petárdák elpufogtatva, tanulságok levonva. Hogy a tavaszi genfi seregszemle után most is a költséghatékony, lásd a gyártónak relatíve olcsó, a vevőnek drágán új-érzést adó frissítések és a hiper-szuper tanulmányok, az imidzsépítő jövőképek vitték a prímet. És - mint ez idő tájt mindig - a zöld vonal a legvastagabb. Na nem igazán környezetbarát, pláne nem elérhetően kíméletes és takarékos és gazdaságos és spórolós és zéróemissziós, tisztán elektromos modellekkel, hanem a flottás CO2-kibocsátásnak - papíron - kedvező méregdrága hibridekkel. Általában konnektorosokkal. És evilágibb megoldásokként stop-start rendszerrel, rekuperációval, motort és tömeget is érintő downsizinggal, turbóval, hosszabb áttételezéssel, Euro 6-tal, alacsony gördülési ellenállású gumival, aerofejlesztésekkel. Mindegy, ez van, nézzük inkább, mik azok a típusok, amelyekbe hazánk fizetőképes töredéke hamarosan átülhet. A többiek pedig jól megtekinthetik őket, mármint az autókat, legalábbis egy részüket Budapesten, a novemberi Mobilitás 2014 rendezvényen.


Hirdetés

De még mielőtt a "normális" és a sorozatgyártásra kész kocsikkal foglalkoznánk, címszavakban emlékezzünk meg azért azokról az újdonságokról/tanulmányokról is, amikhez az nemzeti pógárnak eséllyel soha semmi köze nem lesz. Sajnos. És/vagy meg sem valósulnak. Tehát csilivili, alsó hangos tizen-, a túlvéget tekintve határ a csillagos ég járgányok. A teljességre törekvés igénye nélkül. Ilyen például az Audi TT Sportback ötajtós és picit magyar koncepció, a TT/TTS Roadster, a Bentley Mulsanne Speed luxus nehézbombázó, a Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse Ettore Bugatti special edition, mint a Veyron-família hattyúdala, az Infiniti Q80 Inspiration hibrid überlimuzin koncepció, a szinte hihetetlen, de Párizsig titkolt Lamborghini Asterion hibrid szupersportkocsi koncepció, a Mercedes-AMG GT szupersportkocsi, a dettó benztelenített Mercedes C 63 AMG már feltöltve, a kéthengeres Ducati-motoros Volkswagen XL Sport is. Az Asterionnal kapcsolatban egyébként a Lambo illetékese már el is árulta, hogy nem, ugyan már, nem lesz ebből „hús-vér” verda…

Aztán a Ferrari 458 Speciale A (A, mint aperta, nyitott) "csak" egy kis olyan, hogy sosem volt még ennyire erős (605 lovas) maranellói kabrió. Ugyanez Angliából: Aston Martin V12 Vantage S Roadster... Halandóknak még kevésbé életbevágó, hogy a Jeep kihozott egy Grand Cherokee SRT Red Vapor limitált szériát vörösben, a Maserati egy Ghibli Ermenegildo Zegna Editiont villantott, a Rolls-Royce meg egy Phantom Metropolitan Collectiont. A Jaguar ugyanakkor a több mint ígéretes XE gyengébb és olcsóbb változataival házalt, hogy egy Alfa Romeo MiTo Junior, egy Jeep Wrangler Stealth, egy Renault Clio Initiale Paris felszereltségi újságot már igazából fel se lapozzunk. Kb. ez a liga az is, hogy 1.6 CDTI motort kap az Opel Mokka, a Dacia a Lodgyt és a Dokkert, a Sanderót és a Dustert is egy-egy spécinek szánt kiadással hirdeti, a Mercedes-Benz V-osztály meg már 4Matic összkerékhajtással is rendelhető.

És voltak még úgynevezett cameók: a bosnyák/svéd futballikon Zlatan Ibrahimovic példának okáért a sajtó előtt vette át Volvo XC90-esét, hibridet, naná. Illetve a Land Rover Discovery Sport leleplezésén tiszteletét tette Rosie Huntington-Whiteley brit modell és színésznő, ugorjunk. Az Opel Adamból jött egy S 150 lóval, az Adam Rocksszal konkurálva meg a Citroën bemutatott egy C1 Urban Ride-ot. Egyelőre tanulmányként. Koncepció még (mindig) a Honda Civic Type R, nagyon az a SsangYong XIV-Air, a Genfben látott érdekesség kabriós kontrája, kicsit az, majdnem kész a Hondától a következő Jazz, a visszatérő HR-V és a friss CR-V is.

További tanulmányok: Mitsubishi Outlander PHEV Concept-S sportosnak gondolva, Citroën C4 Cactus AIRFLOW 2L na ja, 2 literes fogyasztással, Citroën Divine DS, hogy a DS a márkáról kvázi leválva szörnyen prémiumos legyen, valamint Peugeot Quartz 500 lóval, még jó, hogy hibriden. A Peugeot az Exalt koncepciót is leporolta, a Renault meg az Eolab kisautóval ígéri, hogy nem adja fel az 1 literes fogyasztási álmot. A Nissan Pulasar Nismo bezzeg a bicepszeivel kérkedik, van is mire. Hát a Toyota, mint a legnagyobb? Tessék: íme egy CH-R crossover, és a derék japánok az FCV-t vagy FCS (mint Fuel Cell Sedan), a hidrogénes lufit is fújták, ahogy szokták.

És akkor az elérhető(bb), a fontos(abb) autókról: a Skoda végre előrukkolt az elődöknél szélesebb és laposabb, ergo harmonikusabb Fabiával (igen, kombiként is), szedán nem lesz, annak ott a lépcsőshátú Rapid. Aztán van új Opel Corsa, amit Párizs előtt Budapesten üdvözölhettünk, kisautóként újdonság, legalábbis frissített még a Hyundai i20, a Kia Rio, a Venga, még mindig a Kiától a nagyobbacska Sorento SUV is. A Fiat 500-as família X-szel gazdagodott, megérkezett a Renault Twingo-rokon Smart ForTwo és ForFour, sőt, a ForFourból elektromos is lesz, és hát a legújabb MINI is olyan MINI, hogy már csak a nevében mini. Öt ajtóval. A SEAT Leon és a Volkswagen Golf álterepes X-Perience, illetve Alltrack verziót is kínál már, a még jó helyen, azaz hátul hajtó 2-es BMW meg kabrióként is debütált.

Magyarországon, Esztergomban készül az új Suzuki Vitara, s egyszer végre hozzánk is befut az "új" Mondeo, a Ford frissített C-MAX és Grand C-MAX családi egyterűket is időzített Párizsra. Meg szomjas Mustangot. A Mazda vadiúj MX-5-ösét már minden autóbolond tuti repesve várja, ahogy a maga nemében a Renault Espace is etalon. Ha el is crossoveresedett. Plusz, hogy a felvezetésnek megfelelően egy hibriddel zárjunk: a B8-as Volkswagen Passatnak konnektorról tölthető GTE kivitele is lesz. Ugye, milyen szép új és zöld a világ? És nő, csak nő az autópiacunk, dübörög a gazdaság, szóval még egyszer, novemberben irány az újratöltött Budapesti Autószalon, tessék beülni az újdonságokba, válogatni, választani, pénz nem számít. Aha, majd használtan, x év múlva, x>5, inkább >10.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?