Hazai próbán az Opel Astra Sports Tourer

A cégautósok új kedvence? Íme, az Opel Astra Sports Tourer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alap, hogy a legjobb autó a cégautó, most pedig minden eddiginél boldogabb lehet, aki Opel Astra Sports Tourert választhat magának. Kipróbáltuk, bejött!


A másfél hónappal korábbi külföldi menetpróba után eljött a hazai bemutató ideje is. Ha a hosszabb teszt még odébb is van, bő 200 kilométert azért sikerült már itthon is autózni az új Opel Astra Sports Tourerrel, az Év Autója díjjal kitüntetett Astra K puttonyos változatával. Egészen pontosan kínálatának csúcsával, az ikerturbós 1.6-os dízellel.
Hirdetés

Sokan feltehetik a kérdést, hogy mégis hányan fogják megvenni a csúcsdízelt, egyáltalán mi értelme van annak, de az Astrát azért nem feltétlenül csak alapmotorjaival keresik. A teljes motorpaletta természetesen a korábbi cikkünkben böngészhető; 100-200 lovas benzinesek és 95-160 lóerős dízelek választhatók. Kompakt modellnél a 160 lóerős dízel szokatlan, ám van ismerősöm, aki az előző Astrából is csúcsdízelt választott magának cégautónak. Insigniából ugyanis nem kapott volna olyan jól felszereltet és motorizáltat, így lett Astra. Már ott is igaz volt, hogy az Astra szinte azt a helykínálatot adja, amit a nagyobb Insginia. Most pedig még inkább. Ráadásul az Astra is élvezetesen vezethető, a többi motorhoz hasonlóan szentgotthárdi csúcsdízellel pedig nagyon jó utazóautó.
Az Astra alapból is jó boltnak számít (főként a szinte mindenkinek járó flottakedvezménnyel), az ötajtóshoz mérten 200 ezer forint felárral adott Sports Tourer pedig pláne jutányos ajánlat. A korábban már közölt részletes műszaki adatsorból kiolvashatóan akár az alap szívó benzinessel, hát még a turbósokkal is ajánlható, a kínálat non plus ultrája egyértelműen a BiCTDI. Ez az a motor, ami még Vivarót is korrektül mozgatja, itt 160 lóerős, de ami még fontosabb: 350 Nm nyomatékát már 1500 1/perctől hozza. Ez azt jelenti, hogy meglepően alacsony fordulatszámon autózhatunk vele. Utóbbi pedig alacsony fogyasztást eredményez. A gyári érték 4,1 l/100 km vegyes körülmények között. Rákészülés nélkül, néhány fotózós manőverezéssel is sikerült 4,4 l/100 km értéket elérni - autópályázás nélkül. Ott 130 km/óránál közel 2500 1/perc a fordulatszám, a fogyasztás éppen 6 liter alatti, így az átlag is felkúszott 5 liter közelébe, ami még mindig meglepően jó.
A dízelek közül ráadásul az ikerturbós a "legtorkosabb", másként fogalmazva, a többi gázolajos Astra még takarékosabb. A benzinesek sem iszákosak, a legrosszabb vegyes érték is 6 liter alatti. Pedig nem kicsi autóról van szó. A 4 milliméterrel nőtt hosszúság immár 4,7 méter feletti hosszúságot ad, igen komoly az 1,81 méteres szélesség is. Parkolóhelyigénye bizony van az Astra Sports Tourernek, de helykínálata is. Elöl-hátul tágas, csomagtere alapesetben is 540 (szükségpótkerékkel 505) literes, csupán a hátsó üléstámlákat ledöntve is sík padlójú, 1680 literes rakteret kapunk.
Az ajtók nyílhatnak kulcs nélkül, a csomagtérajtó elektromosan, akár láblendítésre is, az extrakínálat a kategóriában szokatlan tételeket is kínál. Például ülésfűtés elöl-hátul, elöl szellőztetés is, kormánykerékfűtés, aktív sávtartó, IntelliLux LED-mátrix fényszóró, fűthető kormánykerék - csak néhány fontosabb tétel. Egy biztos: az Év Autója díjas Astra K kombijával mindenképp számolni kell, ha valaki mostanság venne kompakt, vagy akár középkategóriás kombit. Ha egy tippet adhatok hozzá: ne rendelje senki sem 16-osnál nagyobb kerékkel, a 17 colosakkal ugyanis az ötajtósénál (vélhetően a nagyobb terhelhetőség miatt) keményebbnek, a pocsék hazai utakhoz egy kissé túl feszesnek érződött a futóműve. Igaz ugyanakkor, hogy stabil útfogást kapunk, az elöl MacPherson, hátul Watt-rudas csatolt lengőkaros rendszer az úthibákkal is ügyesen küzd, de még könnyebben és hatásosabban tehetné kisebb kerékkel és ballonosabb abronccsal. A konfigurálásnál tehát ne tessék az amúgy látványos és nem is drága méretesebb felnik felé csábulni!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Az is kérdés, hogy mennyi a pénzügyi keret? Ha most Toyotád van és kedveled a japánokat, akkor én a Toyota Avensis kombit javasolnám neked 1.8-as benzinesben (esetleg kétezres motorral). Az a Toyota rendben van, formailag is, motorikusan is, és sokat kibír. Mivel nagyobb kategória, így azért kicsit jobban zsebbe kell nyúlni. Egy viszonylag kevés km-es (150 ezer vagy kevesebb) 2004-es, 2005-ös évjáratú 1,7 milliótól indul.
    Egyik haveromnak régebben volt egy Mazda Premacyja, nagyon jó kocsi. Nem a klasszikus kombi, hanem egyterű, papíron annak sem túl nagy a csomagtere, de 3 önálló ülés van hátul is, és magasabb a csomagtartó. A Mazda 626 alapjára épült és az egy Japánban gyártott japán kocsi. Hátránya, hogy régebbi konstrukció, 2005-ben befejeződött a gyártása.

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Nézz át a Vezessre az új ST-hez:
    [url]http://www.vezess.hu/ujauto-teszt/2016/05/06/magyar-foldon-is-szerettuk-a-kombi-opel-astrat/[/url]
    Akkor látod majd az egyik képen hogy a csomagtartó alatt van egy majd m2-es 10-15 centis üreg. Na oda azért az összes tartozék meg a kalaptartó is befér. De ez nem a 12 eves katagória mint amit keresel.

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Bocsánat! Nem akartam Önt semmi képen felidegesíteni 😀 Mi abszolúte laikusok vagyunk a Szebbik Felemmel. Egyszerűen fogtuk magunkat és elmentünk a környező márka és használt autókereskedőkhöz (III. ker.). Ott ezt mondták mutatták.. Vagy, csak leakartak rázni minket. Azért komolyan érdekelne, hogy hová lehet elrejteni Maga szerint azt a fránya kalaptartót, ha már a “hozzáértők” nekünk nem tudták megmutatni. Szívesen visszamennék Nekik továbbképzést tartani. Esetleg letudná fényképezni?

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Köszönöm a hozzászólásod! A táborozások miatt kellene nagyon a kombi, meg van 2+2 unokám 😀 Franciában is gondolkodtunk, mert rokonnak van Megan kombija, de annyi rossz tapasztalata volt (mindenféle elektromos apróság, meg indíthatatlanság), hogy elment a kedvünk… Nekem a G Astra bejönne, de a Szebbik Felemnek nem annyira tetszik (Női hozzáállás… nem dobhatom sutba… ) Szóba jött még a Citroen Berlingó, de annak a hibastatisztikája itt a neten egy horror volt… Pedig az mindkettőnknél nyerő volt 😀 Focus-okat négyet is néztük, az ülés döntés még rosszabb volt mint a H Astra-ban. A Golf meg egyszerűen nem tetszik… Szóval nem egy könnyű dolog használtan minden kritériumnak megfelelő járgányt kiválasztani 😀 Meg kell fontolni a kompromisszumokat 😀 Érdekes, hogy egy szerelő ismerősöm meg pont le akar beszélni a láncos Opelekről… Az az igazság, hogy most egy ’98-as Corolla sedan-t hajtunk. Eddig a kopó alkatrészeken és a kötelező olaj+szűrő, két évente a fék, váltó, hűtő folyadékon kívül semmire sem kell költeni, pedig én nem babusgatom… Szeretnénk egy hasonló fenntartású, de nagyobb csomagterű járgányt 😀

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Köszönöm! Kár, mert amúgy tetszene a Skoda, eddig műszakilag mindenki dicsérte. Azt is mondták az ismerőseim, hogy nyugodtan válasszam akár az 1.4-es benzinest, az is korrekt, meg én nem vagyok egy segrakéta 😀 A H Astra is tetszene.. de, nekem kellene a lehetőség a kalaptartó “eldugására”. Mikor edzőtáborba megyünk, rengeteget kell bepakolni. Viszont ott már kipakolás után kevesebb benne a cucc, én meg nem szeretem, ha belebámulnak. Akkor meg már kellene az a roló 😀 Valszeg csak én vagyok ilyen szőröző 😀 Igazából a sík küszöb nem is annyira érdekel, mert beemeltem eddig is mindent 😀 Kereskedésben az eladó nem tudta lehajtani a hátsó támlát, eléggé meredeken állt. Azt mondta, ez ilyen, nem lehet vele mit kezdeni… Mi elhittük…

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Az a Corolla, ami 2004-ben futott még teljesen jó volt, annak a formája tetszett. Nem tudom, hogy a kombiságra mennyire van szükséged, de a 2004-es Corolla kombi csomagtartója nagyon kicsi, mindössze 402 literes (ma már egy Clio kombi is 439 literes). Ha tényleg gyakran és bőségesen megrakod a kombit, akkor 480-500 litertől érdemes gondolkodni. Az Astra már az F sorozatnál is 500 literes csomagtartót adott, ami síkba volt dönthető. Abban a kalaptartót valóban nem lehetett a padlóba rakni, de ez századrangú kérdés volt. Ha kivettem, és ledöntöttem az üléseket, akkor vagy betettem a csomagtartóba, vagy ha nagyon útban volt, akkor a hátsó ülés elé a padlóra, hiszen lehajtott üléseknél az a hely úgysem kellett.
    Az Octavia a 2002-es szériában 548 literes csomagteret ad. Én biztos azt venném, ha nagy csomagtartó kellene. De jó választás lehet a G Astra is vagy a Focus, a Golf 4 kombinak kicsit kisebb a csomagtartója, de az is 460 liter körüli. Ha jó a kisebb csomagtér, akkor érdemes még megnézni a 307-es Peugeot-t vagy a Citroen Xsarat. A Xsara kombi nekem akkoriban kifejezetten tetszett formailag és a franciákban azonos pénzért már akkor is több extra volt.
    Nem tudom, hogy dízelt vagy benzinest szheretnétek, ha benzinest, akkor én a G Astra 1.4 Twinport motort választanám, az egy elég jól sikerült motor, ráadásul láncos, így el lehet felejteni az akkori Astrak 60 ezres vezérműszíj csereperiódusát.

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Megspórolok neked egy utat a kombi Oktáviához:
    http://autoteszt.mandiner.hu/gallery/image/teszt/skoda_octavia_combi_16crtdi/csomi2.jpg
    Segítek, nem tudod majd síkba dönteni a hátsó ülést és eldugni a kalaptartót, no meg nem sík a hátsó küszöb. 🙂
    H Astra kombim van és teljesen jól le lehet hajtani az üléseket és nincs küszöb. Konkrétan befért már egy Brendon rácsos gyerekágy és a külön penekázó szekrény, mindkettő összeszerelve.

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Hm….. “Apró szépséghiba, hogy a fedőrolót nem tudjuk padlórekeszbe rejteni” Nagyon vicces… ez nem apró, hanem a számomra rohadt nagy szarvas hiba!!!!! Amúgy meg röhej (A komoly fejlesztések tükrében) Kombi vásárlás előtt állunk. Szóval a lenézett Toyota, már 2004 óta el tudja rejteni a csomagtartóban a kalaptartót (Mi ettől az évjárattól állítottuk be a keresőt és néztük meg személyesen a tipusokat) Ugyan ezen márka hátsó üléseit lehajtva valóban vízszintes, sík raktér keletkezik, ami valóban használható teljes értékben! Nem pedig ez a szar “fejtámlás gumimatrac” imitáció, amit ezért nem is lehet jól kihasználni. Mi eddig a keresgélésben nagyon csalódtunk szinte minden általunk szóba jöhető márkában (Opel H Astra, Ford Focus, most még megnézzük, hátha a Skoda Oktavia jobb). Tudom, most az itteni “okosok” majd jönnek a savazással, miért nem teherautót akarok.. kombi karosszériás, valódi használhatóságot adó használt autót keresünk, de sajnos csak a ToyotaCorolla maradt fenn eddig a listán… Normál hangvételű ötletet tanácsot szívesen veszek 😀 😀

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Designról vitatkozni parttalan lenne, de csatlakozom az előttem szólóhoz, nekem is jobban bejön a távol-keleti márkák kínálata és kissé unalmasnak találom az európai, elsősorban a német vonalat, a franciák azért a küllemet el tudják találni, a többi persze más kérdés. VW szerintem is jellegtelen, Ford szintén, ráadásul annak a helykínálata még kicsi is a méretéhez képest. Civic mondjuk nekem is fura, az Auris viszont gyönyörű, talán csak hátulját kell szokni valamelyest. A legjobb viszont a C’eed/i30 páros, ha most kéne kombit választanom, biztos utóbbi duóból kerülne ki a győztes…de szerencsére nem kell kombi.

    Nem azt mondom, hogy rossz autó az Astra, de 4,7m hosszúság túlzó egy alsó-közepes autónál. Szerintem egy átlagember életét az év nagy részében inkább megkeseríti egy ekkora hodály, ha sokat használja városban. Ha már 4,7m-es autót vennék, legalább legyen SUV, ne egy sima kombi…

    Persze tudom, nem a magyar piacra fejlesztenek, nálunk szerencsésebb fejlődésű országokban városra van egy kisautó külön.

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Nicholas, drága jó komám, elárulod nekem, hogy lehet “design-ban lemaradni”? Érdekelne a válaszod, de komolyan. Mit vársz japán tervezőktől, európai formatervet!? Neked nem tetszik, én pedig az európaiaktól vagyok rosszul és szerintem a vak is látja, hogy pl. a VW-ek időtlen idők óta ugyanolyanok, a távol-keletiek meg teljesen új formavilággal jönnek ki egy generációváltásnál. Ez nekem k***vára nem azt sugallja, hogy Japán/Korea van lemaradva “design”-ban.

    Hadd szállítsak egy ellenpólust jó szokásom szerint: szerintem meg az összes BMW, Audi és VW katasztrófa. Ugyanazt a dögunalmas, maradi sziluettet tolják az arcunkba már évtizedek óta.

  • 2017.10.28. at 05:31
    Permalink

    Az Astra kombi mindigis jó volt, most sincs ez másként. Nekem volt F Astram 1.6 16V sport ülésekkel, ez a maga idejében (95-ös volt) nagyon jó kocsi volt, én 6 évesen vettem, 8 évig használtam.
    Én is úgy érzem, hogy a japánok nagyon lemaradtak designban az utóbbi időben, az Auris kombi sem szép, a Honda Civic is borzalmas.

Vélemény, hozzászólás?