Izomhegyek és Móka Mikik Los Angelesben

A Los Angeles-i Autószalon újdonságai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az év tán utolsó jelentős seregszemléjén tomboltak a lóerők, tolult a trendi autók hada, s néhány fontos újdonság is bemutatkozott.


Bár az Egyesült Államokban megrendezett kismillió autószalon közül tán a Detroiti és a New York-i számít a két legfontosabbnak, manapság már az év végi, idén november 30-tól december 9-ig nyitva tartó Los Angeles-i seregszemlére is szokás néhány újdonságot tartogatni. Idén is bőven volt friss hús, a 2012-es LA International Auto Show egyes források és érdekes számolások alapján nem kevesebb mint 20 világpremierrel örvendeztette meg a nagyközönséget és a szaksajtót.
Hirdetés
Los Angeles/Kalifornia komoly felvevőpiaca a sportkocsiknak és a vagány, minél drágább autóknak – az USA-ban amúgy szépen nőnek az eladási számok, nem úgy, mint a recesszió sújtotta Európában, s Magyarországon. (Más kérdés, hogy az ottani Suzuki becsődölt és kivonult…) Szóval nem meglepő, hogy ide és ekkorra időzítették a vérbő Jaguar XFR-S debütálását: az 5,0 literes, kompresszoros V8-as csúcsteljesítménye 550 lóerő, nyomatéka 680 Nm, 8 fokozatú automata váltón át 100-ra 4,6 mp alatt gyorsul, végsebességét elektronika korlátozza 300 km/h-ban.
A Lamborghini Aventador nyitható tetejű változata, a Mercedes-Benz SLS AMG kvázi GT3-as Black Series kivitele még durvább – ezekről már írtunk, a szintén nem piskóta új Porsche Caymanról és a többiekről is szóló korábbi anyagainkat az alábbi táblázatban lehet megtalálni.

A 2012-es Los Angeles-i Auto Show újdonságai
  1. Acura RLX
  2. BMW i3 Coupé Concept
  3. BMW X1 K2 Concept
  4. Chevrolet Corvette C7 Gran Turismo 5
  5. Chevrolet Spark EV
  6. Chrysler Town & Country S
  7. Dodge Charger Daytona
  8. Fiat 500L Trekking
  9. Fiat 500e
  10. Jeep Wrangler Rubicon Special
  11. Honda Civic Sedan facelift
  12. Honda Crosstour
  13. Hyundai Veloster C3 Concept
  14. Hyundai Santa Fe LWB
  15. Jaguar XFR-S
  16. Kia Forte/Cerato
  17. Lamborghini Aventador LP700-4 Roadster
  18. Mazda6 Skyactiv-D racer
  19. Mercedes-Benz Ener-G-Force Concept

  20. Mercedes-Benz SLS AMG Black Series
  21. Mitsubishi Outlander Sport 30
  22. Nissan GT-R facelift
  23. Porsche Cayman
  24. Smart ForJeremy
  25. Subaru Forester
  26. Toyota RAV4
  27. Volkswagen Beetle Cabrio
  28. Volkswagen Jetta Hybrid

Még a sebesség bűvöletében: sokadszor is frissült a Ferrarikat és Porschéket reggeliző Nissan GT-R, ám nem úgy, hogy erősebb vagy más lámpájú/lökhárítójú/géptetejű lenne, hanem a Nürburgringen fejlesztgették, hogy még gyorsabb legyen. Repesztettek is vele egy 7:18-as űridőt a régebbi 7:21-et lepipálva. Százra 2,7 mp alatt katapultál, hagyjuk is a többi adatot...
C7-es Corvette? Publikusan, tapinthatóan, szagolhatóan és a való világban élvezve még nincs, de a prototípus letölthető. A Sony-féle Gran Turismo 5 játékba. Ez is egyfajta szuper spoilerezés, idáig jutottunk. A Mazda6-ból meg a Skyactiv technológiát hirdető versenyautót rittyentettek a japánok, ráadásul dízelt, hogy még nagyobb legyen az amerikaiak döbbenete. S hogy megágyazzanak vele a jövőre - nyilván dízelként is érkező - utcai szedán és kombi sikerének. A Mazda6 Skyactiv-D racer januárban fut ki a pályára (egy floridai 24 órás meccsen). Három év kihagyás után visszatér a Daytona név: a Dodge Charger Daytona limitált szériás, V8-as HEMI-jével 370 lovas, benga muscle car, sajnos nem nekünk.
Polgáribb − és tiszta − vizekre evezve lehullt a lepel a tengerentúlon már forgalmazott Volkswagen Jetta Hybridről, illetve a csakis villanymotor által hajtott, döbbenetesen áramerős Chevrolet Spark méregzsákról is. Nyilván ezek sem jutnak el hozzánk, talán csak szürkeimportból. A Fiat 500e sem. Amik már minket is érintenek, az (népszerűségi sorrendben) kiváltképp a Toyota RAV4, na meg a Subaru Forester és a 7 ülésesként Los Angelesben debütáló Hyundai Santa Fe. Még egy SUV, a Mitsubishi Outlander is kapott holmi újítást, de csak amerikai érdekeltséggel, hiszen 30 éve, hogy a háromgyémántosok beléptek az USA-piacra.
Ledobta tetejét a legújabb Volkswagen Beetle, terepruhát kapott a Fiat 500L, megőrültek a Smartnál. Mert a ForJeremy, azaz a ForTwo EV egy szárnyas giccsparádé, egy hattyúköltemény Jeremy Scott dizájner stúdiójából, de mindegy. Az a nem mindegy, hogy gyártásba, utcára is kerülhet. Szintén elmebajos/jópofa egy tanulmány a Mercedes Ener-G-Force, s a DS3 Cabrio-ihlette, elhúzható vászontetős Hyundai Veloster C3 Roll Top is. Arra persze jók, hogy szondázni lehessen velük a piacot, hogy erősítsék a márkaimidzset és vágyat keltsenek - mi meg közben vesszük a H Astrákat. Pardon, azokat sem mi, hanem a rendőrök.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?