Szinte minden infó a Toyota Prius IV-ről

A világ leghatékonyabb benzinmotorját hozza az új Toyota Prius

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tömegcsökkentéssel és nem kevesebb mint 18 százalékkal javított hatékonysággal jön az új Toyota Prius. Már szinte mindent tudunk róla.


Már a Genfi Autószalon előtt is megjelentek fotók és információk a Toyota Prius negyedik generációjáról, ám e hónap végén a Tokiói Autószalonon immár technikai specifikációjával is debütál. Az 1997-ben az első nagysorozatú és teljes értékű hibridként debütált, mára modellcsaláddá nőtt és immár több mint 3,5 millió példányban elkelt, nem mellesleg a környezetbarátság szinonimájává is vált modell továbbra is a józanság megtestesítője. Teljesítménynövelés helyett tovább javított hatékonyságot hoz. Motorjainak teljesítménye apadt egy kevéskét, ám az autó tömegcsökkentése miatt - egyelőre nem ismert - menetdinamikai értékei aligha csorbulnak.
Hirdetés

Igen, a menetdinamikai értékek, a százas sprint szintideje, illetve a végsebesség még nem ismert, miként a fogyasztás, illetve az apasztott saját tömeg sem. Az viszont igen, hogy még takarékosabb, még tisztább üzemű lesz a Prius, melyben az 1,8 literes, természetesen továbbra is Atkinson ciklusú és VVT-i vezérélésű benzinmotor teljesítménye 99-ről 97 lóerőre csökkent. Termikus hatásfoka viszont 40%-osra nőtt, amivel a világ leghatékonyabb benzinmotorja - legalábbis a szériaautóban dolgozók közül. Csökkent, 82-ről 73 lóerőre apadt a benzinmotorral közös bolygóműbe hajtó villanymotor csúcsteljesítménye is, viszont a teljes hajtáslánc 18%-kal szerényebb fogyasztást hoz. Lehet számolni, a kifutó Prius III kombinált fogyasztási értéke 3,9 l/100 km, a négyesé 3,2 liter lehet.
Hogyan csinálja ezt? Aktív priusosok tudhatják, hogy a Prius motorjának is a bemelegedési időben a legjelentősebb a fogyasztása. Ennek érdekében a Toyota úgy alakította át a hűtésrendszert, hogy az, illetve a motor minél gyorsabban bemelegedjen. Új, alacsony viszkozitású olajjal töltik a motort, de a korábbival egyező méretű és elvű motorban a szelepek is újak, s a kipufogógáz visszavezetést is fokozták a gyorsabb bemelegedés, a jobb termikus hatásfok érdekében. A hajtásláncot természetesen a villanymotornál is optimalizálták, annak sem csupán a teljesítménye, hanem mérete és tömege is csökkent, fajlagos teljesítménye nőtt. Mintegy 20%-kal csökkent a súrlódási vesztesége.
Kisebb lett az erőátviteli egység mérete is, közelebb került hozzá a villanymotor/generátor egység, de a bolygóműben is történtek változtatások. (Apró Prius-hajtáslánc kitekintés: a Priusban nincs hagyományos váltó, a benzinmotor és a villanymotor azonos bolygóműbe hajt, de abban még egy további, rásegítésre, motorindításra, illetve generátorüzemben akkutöltésre/áramtermelésre is alkalmas másodlagos villanymotor is van). Hatékonyabb lett a vezérlőelektronika is, ami a korábbinál kompaktabb mérete miatt közvetlenül az erőátviteli egység fölé kerülhetett. A motortérben felszabaduló tér lehetővé tette, hogy a 12V-os vezérlőakku a csomagtérből a gépházba kerülhessen, a továbbra is NiMH hibrid-akkumulátorok pedig a csomagtérből a hátsó ülés alá kerültek, így nőhetett a csomagtér 502 literesre.
Toyota Prius IV - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4540 1760 1470 2700 502

Míg a tömeg és a teljesítmény csökkent, a hatékonysághoz hasonlóan nőtt a karosszéria is, a 4,54 métere hosszúság 8 centivel nagyobb a korábbinál, az 1,76 méteres szélesség 1,5 centis vállasodást jelent, az 1,47 méteres magasság viszont 2 centit apadt, a 2,7 méteres tengelytáv pedig a Prius II óta fix. Nem csak a tető magassága, a tömegközéppont is lejjebb került, ami jobb, biztonságosabb vezethetőséget és fokozott kényelmet is ígér. A Toyota új és egységes építőkészletnek - Toyota New Global Architecture (TNGA) - nevezi a műszaki alapokat. Egyebek mellett 60%-kal növelt karosszériamerevséggel (ilyenkor mindig felvetődik a kérdés, hogy milyen lehetett a régi, ám nem kell aggódni, az sem volt rossz). Újdonság a lézeres hegesztés - a korábbinál több hegesztési ponttal és a strukturális ragasztók alkalmazása is, ezek mind-mind a merevséget szolgálják. Természetesen fokozódott a nagyszilárdságú, ugyanakkor könnyű acélok használata is - immár a szerkezet 19%-át ilyenek adják - növelve a biztonságot, csökkentve a saját tömeget.
Vezetési élmény kapcsán feltétlenül említendő, hogy az új vezérlőelektronika közvetlenebb gázreakciót ígér, de ezt majd a gyakorlatban kell megnézni. Újdonság, hogy az új Priust a sofőr vezetési szokását figyelő rendszerrel is felszerelik, a motorvezérlés hozzá, valamint a menetkörülményekhez próbál igazodni, így szükség szerint a korábbinál nagyobb motorfékhatást is ad. Javult a regeneratív, a hagyományossal még finomabb együttműködést ígérő fékrendszer hatásfoka is.
A jobb vezethetőség mellett - bár a Prius II óta megvan az 5 csillagos Euro NCAP eredmény - fokozott biztonságot is tartogat a Prius IV. Egyebek mellett radaros távolságtartós tempomatot és gyalogosfelismerős ütközésmegelőzőt is rejt a Toyota Safety Sense biztonsági csomag. Továbbá holttérfigyelő, táblafelismerő és mögöttes forgalomra figyelmeztetés is szerepelhet - mind-mind hasznos, értékes tétel. Ami pedig igazi újdonság, hogy a parkolóradar nem csak csipog, fékez is, ha mi nem tennénk meg, így segít elkerülni, vagy legalább szerényebbé tenni a parkolási koccanásokat. A parkolást persze automatikára is bízhatjuk (nem mellesleg a világ első parkolóasszisztense épp a Priusban, a második nemzedék 2006-os frissítésével érkezett), a négyes Prius természetesen a legújabb, többszörösen továbbfejlesztett rendszert kapja meg.
Újdonságok természetesen az utastérben is bőséggel akadnak. A műszerblokk továbbra is a műszerfal tetején trónol, az útról csekély fókusztávváltással pillanthatunk rá. Két darab 4,2 colos - természetesen színes és nagyfelbontású - kijelzőt telepítettek egymás mellé, a jobb oldali képe kötött: az mutatja a tempót, a választott menetmódot, az üzemanyagszintet, illetve az egyéb alapvető adatokat, míg a balra a sofőr lapozhatja ki, hogy mit szeretne látni. Új a központi - ugyancsak színes és minden eddiginél jobb felbontású - érintőkijelző és az első ízben többszínű head-up display is. A légkondicionáló S-Flow funkciós, azaz figyeli, hogy hányan ülnek az autóban, vannak-e utasok hátul, s annak megfelelően, huzatmentességre törekedve irányítja a légáramlatokat. A lehető legjobb hőkomfort ígérete mellett esetében is említhető, hogy a korábbinál hatékonyabb.
A minden eddiginél jobb Prius IV piaci megjelenése hazánkban csak jövőre várható. Plug-in változatáról egyelőre nincs hír, pedig az üzemanyagcellás Mirai és a "hagyományos" Prius között annak is feltétlenül lenne helye - nem is valószínű, hogy a Toyota elhagyja. Ha viszont maradunk a hibridek világában, annak úttörője, azaz a Prius továbbra is kétségtelenül a szegmens élvonalában lesz, s abban talán biztosak lehetünk, hogy akárhogyan is néz ki, a modell által már megfertőződtek aligha fognak elpártolni mellőle. Még akkor sem, ha a hazai Prius-tulajdonosok zömének a Prius IV nem jövőre, hanem majd 5-10 év múlva lesz alternatíva, az itthon futó példányok ugyanis csak legcsekélyebb számban újonnan, sokkal inkább használtan érkeztek az országba, s ez az arány a közeljövőben aligha fog megfordulni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    [i]“ez volt az utolsó kommentem a témában”[/i]

    Hát persze, ez is tökéletesen mutatja a hozzáállásod, az értelmi képességeid és a szavahihetőséged emésztőgödör szintét. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Ezt még muszáj kommentálnom:

    “Ha én azt írtam hogy a világrekorder légellenállás miatt kizárt hogy a szélzaj zavaró lenne akkor Te meg azt írtad, hogy a koromdízel a legundorítóbban szennyező elavult szarok egyike és csak idióták vesznek/használnak ilyet. LOL! :)”

    -S3000

    “Bezony, a világ egyik legkisebb légellenállású járművében a menetszél zaja nagyon-nagyon erős és még cúna is! ;)”

    -S3000

    Egy kis tudathasadás, BUKSI? UGASS! LOL

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Ha nem bizonyítja be akkor hasraütés, akárhány milliárdan is írják és akármennyit járművet is vezettek azidáig. De te ezt soha nem fogod tudni megérteni fiacskám, mert egyrészt lövéded sincs arról, hogy mit jelent valamit bebizonyítani – nem, az nem azzal egyenértékű, hogy hülyét csinálsz magadból a dzsatubén LOL! 🙂 – másrészt meg ahhoz legalább egy 70-es IQ-t el kellene érned. 😉

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Ha én azt írtam hogy a világrekorder légellenállás miatt kizárt hogy a szélzaj zavaró lenne akkor Te meg azt írtad, hogy a koromdízel a legundorítóbban szennyező elavult szarok egyike és csak idióták vesznek/használnak ilyet. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Ugass, Kutya!

    Yea, ha több újságíró – akik egyébként ki tudja hány fajta és minőségű autót vezetnek váltásban, tudod, ez a munkájuk! – is ugyanazt írja egy autóról, akkor az biztos hasraütésszerű dolog! LOOOOL

    B+ ez komoly? LOL

    Amúgy ültem priusban, és hasonló dolgokat tapasztaltam, öcsisajt ! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Feltételeztem, hogy autópályás fogyasztás címszóval nem tötymörgés (európai limitekkel nézve) kategória lesz.

    Fú múltkor mentem pályán 5000 kilométert, és csak 4 litert evet!! 100 % autópálya! JA, csak épp 85 kmh-val sikerült összehozni LOL

    Igen, autópályán a legtöbb normális ember tart egy egészséges 120-140 közötti tempót. Mert kb annyival is halad a forgalom, tudod, fiacskám? 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    “Amíg szellemi atomcsapásként el kel viselnünk téged, addig pedig szépen tudomásul veszed, hogy fingani jó, zsírosat zabálni jó és nőket dugni is jó. Még akkor se, ha te pipettába szellentesz, magot eszel és műp…át re3szelsz. Te dolgod.”
    Na látod itt jön az ki, hogy túlságosan sokat nézel ki s300 alias 20 dioptria fiamból. Szegénykém azt sem tudja -mint már korábban kiderült- hogy mi fán terem a nőkkel létesítendő testi kapcsolat. Ezen probléma kapcsán én már egyszer felajánlottam neki azt, hogy elviszem saját költségemen egy -tudod- olyan helyre, és befizetem szintén saját költségemen, egy hölgy/lány-hoz aki segít áthidalni ezt a problémát. Ám ezen nemes célú a közösség érdekeit szem előtt tartó felajánlásom is, süket fülekre talált nála, ahogy a logikus gondolkodásra történő felhívás is! Szóval légyszíves ne példálózzál olyan dolgokkal, amiket nem ismer!
    Neked pedig tisztelt s300 alias 20 dioptria fiam, részemről a felajánlás még mindig él!!!

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    És ki mondta, hogy 100% 130 km/h-ás haladás volt diszlexiakirály? Igen, idiótáéknál pont így van, ha azt látják, hogy 100% autpálya akkor az más nem is lehet csak 100% 130 mert egy autópályán csak és kizárólag 130-al lehet menni, se többel se kevesebbel, függetlenül a forgalomtól/terepviszonyoktól/időjárástól/út állapotától/mindentől. LOL! Csinálj magadból még hülyét had röhögjünk! LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Az a szerencsétlen marha aki azt hiszi hogy egy autónak akkor létezik gyenge tulajdonsága ha egy idióta a hasára vág és rámondja nem pedig bebizonyítja. Magadra ismertél? LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Bizony. Tudod,ha az autoba beul 350 kilonyi ember,20kilonyi csomag,ea hegynek felfele kell autozni,az bizony noveli a fogyasztast 🙂 tudod,ezt ugy hivjak,hogy fizika LOL

    A zselzajrol,idezet kovetkezik toled,te szerencsetlen:
    “Bezony, a világ egyik legkisebb légellenállású járművében a menetszél zaja nagyon-nagyon erős és még cúna is”

    Egyeb marhasag? Vagy kersz meg?

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Te rugoztal azon,hogy bizony ez autoplayas fogyasztas.en meg azt mpndtam,hogy tuti nem 100% 130kmh-s haladas volt.

    Erre te kontraztal,hogy SOT,137,24kmh!

    Akkor most mennyi is volt az annyi,te szerencsetlen? 10 km volt allitolagos 85mph,es a tobbi 70-75¿ igazabol nem is erdekel,mert felrebeszelsz,LOL

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Tehat:ha valakinek egy auto adott gyenge tulajdonsaga nem jon be,akkor az hulyeseg?

    Hat milyen szerencsetlen marha vagy te? LOL

    Mindenki hulye,csak te vagy helikopter

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Ja értem, tehát akkor szernted a halálgyár koromdízeled úgy tud 4.5-öt 110-nél, hogy se utas se csomag nincs benne, az egész egy leejtőn gurul lefelé és te is csak futsz mellette igaz? De ha véletlenül már ülnek is benne meg van benne 2 kispárna csomagnak és nem csak lefelé visz az út akkor már viszlát 4.5-ös behazudott álomfogyasztás? 🙂

    A légellenállás nem egyenlő a szélzajjal? Aztaaaa, ezt sosem gondoltam volna! LOL! 🙂 És ki mondta hogy egyenlő a kettő?
    Egyáltalán mi a fenét tudsz te a zajról? Hogy majd fülre megmondod? ROFLMAO! 🙂
    Mondtam már több mint egy hónapja hogy majd ha lesznek hitelesített mérőműszerrel mért mérési adataid ugyanolyan körülmények között mérve különböző járművekről akkor majd lekushadva visszajöhetsz bocsánatot kérni és elmondhatod hogy mekkora idióra barom voltál megint. Addig viszont csak ilyen tudományos bizonyíték nélkül mondhatod el ugyanezt. LOL! 🙂
    Dehát még ezt sem értetted meg hiszen miért is értenél meg bármit is amiben belevered a csőröd? 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    És ki mondta hogy egyenlő azzal? Ki mondta hogy végig pontosan 85-el mentem akármi is történt közben?
    Mindig ugyanaz a történet olvasás/szövegértelmezés/gondolkodás NULLA nálad fiam.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Már megtettem annak idején. Szinte mindegyiket el is küldtem a halál műszerére a kontárságuk miatt. Egyáltalán nem véletlen hogy pont a legnagyobb hülyeségeiket emelted ki, az idiotizmusok nagyon vonzzák egymást! 😉

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Minek? Aki a legalapvetőbb tényeket sem képes felfogni az mi a fenének akar ilyen többszörösen összetett kérdésekkel bármit is kezdeni. Te azon iszonyatosan tehetségtelen véglények közé tartozol akik ösztönösen a lehető legszarabb lehetőségeket választják, gondolkodni nem tudnak és a végsőkig hisztérikusan ragaszkodnak az egetverő baromságukhoz. Az ilyet csak ütni-vágni érdemes mint a holiday cimborádat! LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    A hozzád hasonló idióták az igazságot pontosan így élik meg ezért buktál meg MINDENNEL az elmúlt 5+ évben faszkalap holiday! És van egy rossz hírem, ez így is marad, ÖRÖKRE. LOL! 🙂 Te kisfiam ennyit tudsz és mi pedig biztosítjuk neked hogy nap mint nap újra át is éld ami jár neked! ROFLMAO! =)

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    [i]“Tudom hogy az ilyen szintű csákók meg vannak győződve arról, hogy körülöttük forog a világ, de a valóságban a kutyát sem érdekli hogy te mit szeretnél venni vagy mit nem, úgyhogy ne irogasd be ezeket ide se egyszer se többször!”[/i]

    Ezt tőled is kértük már sokszor és te sem tettél eleget neki, ontod a hülyeségeidet, el kell viselnünk őket. Tedd te ugyanezt Shepperd véleményével. Nekem pl. tetszik, amit ír és kimondottan biztatom, hogy csak tegye! Ha nem tetszik, akkor elkotródsz, csinálsz magadnak egy blogot, honlapot, bármit, ahol megszűrheted, hogy kik és milyen véleményt alkotnak.

    Amíg szellemi atomcsapásként el kel viselnünk téged, addig pedig szépen tudomásul veszed, hogy fingani jó, zsírosat zabálni jó és nőket dugni is jó. Még akkor se, ha te pipettába szellentesz, magot eszel és műp…át re3szelsz. Te dolgod.

    Nem fogom elolvasni a varacskos, mocskolódó válaszodat, kár ideböfögnöd.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    110- koruli fogyaszttas nem egyenlo horvatorszagi 4szemely csomagok klima, hegyi emelkedos fogyasztassal,120nal.

    Probalj meg neha atvaltani read uzemmodba is,mert most volt egy kis buffer overflow LOL

    Ja!es legelllenallas nem egyenlo szelzajjal LOL nezz utana,ajanlom.

    A totalcar is irt cikket a homlokfelulet,cv stb osszefuggesekbol

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Nevadában vannak 80-as szakaszok is, a 15-ösön lakott területen kívül meg vannak 72-es (és talán 75-ös) táblák is még Kaliforniában is.
    Max. megengedett sebesség + 5 mph-t írtam, de ugye ezt megint el kellett volna tudni olvasni meg meg is érteni. Nálad már itt meghal az egész.
    Üjjleegyes.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    [i]“akár 5-6 liter benzins is leszalad a torkán száz kilométerenként”[/i]

    Biztos lehet ilyen vadállat módjára is menni vele, én nem tudok. És a tempomat sem tudott még sosem így hajtani vele.

    [i]“A dízelem 4 személlyel klímával evett 5,4-et Horvátországba menet (120 kmh körül, tankolás alapján!).”[/i]

    Ja, 2 órával ezelőtt még azt hazudtad, hogy 4,5-öt kormol össze ilyen sebességnél. Legalább egy kicsit ügyesebben hazudnál, de ez sem megy! LOL! 🙂

    [i]“A Prius másik nagy hátránya, hogy autópályán már nem csak a gördülési, hanem a motor- és a szélzaj is feltűnően erősebb, és ezek nem szép hangok.”[/i]

    Bezony, a világ egyik legkisebb légellenállású járművében a menetszél zaja nagyon-nagyon erős és még cúna is! 😉 Bezzeg egy batár tégléban ülve gyenge és olyan szép, hogy szinte elszenderül tőle az ember. LOL! 🙂

    [i]“Akkor úgy tűnik mégsem hazudok? Vagy még ez sem elég?”[/i]

    Te? Csak azt csinálod! 😉

    [i]“Autópályán felerősödnek a menetzajok, zúg a szél”[/i]

    Ellenben egy koromdízelben autópályán elhalkulnak a zajok, a szél meg egyenesen befogja a pofáját! LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Tudom hogy az ilyen szintű csákók meg vannak győződve arról, hogy körülöttük forog a világ, de a valóságban a kutyát sem érdekli hogy te mit szeretnél venni vagy mit nem, úgyhogy ne irogasd be ezeket ide se egyszer se többször!

    Senki nem mondta, hogy a hibrid mindennél és mindenben jobb. Mindig ugyanoda jutunk vissza, alapvető készségek hiánya, olvasás/szövegértelmezés nulla.

    Az egészségtelen kajákat zabáló azzal nem árt senki másnak közvetlenül hogy magát kinyírja a szeméttel amit elfogyaszt úgyhogy ezért a salátafaló nem fog beszólni, de te konkrétan és közvetlenül gyilkolsz mindent ami élő az ótvarszar koromdízeleddel még ahhoz képest is mintha csak egy mezei benzinest használnál pláne ahhoz képest mintha egy hibridet, mit nem tudsz felfogni ezen a tompa fejeddel így ezredszerre sem szerencsétlen??? Úgyhogy az a minimum ha beszólunk a gusztustalan fejednek ezért!

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    ◾I-15 is posted 70 mph south of Las Vegas to match California’s 70 mph posted limit.
    ◾US 95 north of Las Vegas is 70 mph.

    Rural freeways, such as parts of I-5, I-8, I-10, I-15, I-40, I-505, I-580 between I-205 and I-5, U.S. 101 between San Miguel and King City, and SR 99 south of Madera and Fresno, have 70 mph (113 km/h) speed limits. The highest speed limit on I-80 is 65 mph as it pass exclusively through urban and…”

    Itt en 70mph-t latok

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Úgy ahogy a 6000 nem volt igaz pontosan úgy az 5000 sem az, dehát egyszerűen túl tompa vagy hozzá hogy felfogd. Ezt már így kell elfogadnia mindenkinek. 😉

    Soha a büdös életben nem hallottad még testközelből milyen amikor pl. a Prius HSD-je maximális fordulatszámon működik, úgyhogy ne hazudozzál itt össze vissza mert pont úgy ahogyan eddig is, ezek után is nem hogy a sánta de a láb nélküli kutyánál is hamarabb utolérlek fiacskám.

    Nem kell senkit meggyőznöm, pláne ilyen mongolidiótákat nem. Bárki akinek 1-nél több működő agysejtje van, tud gondolkodni/olvasni/szöveget értelmezni van józan paraszti esze és legalább a középiskolát elvégezte – ezek közül te egyik feltételnek sem felelsz meg LOL! 🙂 – különösebb erőfeszítés nélkül beláthatja hogy a dolgok nagyjából úgy vannak ahogyan én mondom és még véletlenül sem úgy ahogy te. Te amúgy komolyan azt képzeled, hogy azzal cseszem az időmet, hogy ilyen végtelenül tehetségtelen agyhalottakat győzködök többé-kevésbbé nyilvánvaló dolgokról? 🙂 Olyan marhákat akik a legegyszerűbb tényeket sem képesek felfogni akárhányszor is mondaná el az ember a tompa fejüknek? Nem, itt az a lényeg hogy az ilyen gyökereket minél jobban megszivassa az ember – ugye magadra ismertél 😉 – az már megéri a ráfodított időt mert nekem nagyon jó szórakozás és néha másoknak is az. LOL! 🙂

    [i]“Ha van pénzed, vegyél teslát, és örülj magadnak. De hogy én nem fogok + 3 millió felárért egy tejfölösdobozból készült belterű hibridet venni, ami annyit eszik mint a dízelem, de legalább hangosabb, és nincs benne nyomaték.”[/i]

    A Tesla nem tudom hogy jön a képbe, itt HSD hibridről meg az ótvaros koromdízeledről volt szó. De végülis már megszoktuk tőled, hogy összevissza csapongsz és mellébeszélsz egy-egy óriási tasli után. 😉
    Amúgy egyetlenegy hibrid beltere sem készült tejfölösdobozból, de tulajdonképpen mindegy is, csinálj ezzel is hülyét magadból nyugodtan. 🙂
    A Prius/Auris meg kevesebbet eszik városban és azon kívül is, halkabb városban és azon kívül is, és nyomatékosabb városban és azon kívül is mint az elavult Hunyadi koromdízeled. Jobb ha megbarátkozol a tényekkel, persze lehet kétségbeesetten hisztérikusan tagadni is azokat ahogyan te szoktad de ilyen esetben mindig ugyanaz a végeredmény, csak még nagyobb hülyét csinálsz magadból. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    A 85 mph az szerinted mennyi te szerencsétlen? Hányszor és milyen mértékben akarsz még hülyét csinálni magadból? (csak költői kérdés volt, tudjuk hogy minden egyes alkalommal és a lehető legnagyobbat, ez az ami mindig sikerül is neked 😛

    Tehát a Prius-hoz képest gyengébb/lassabb/kisebb koromdízeles szappantartód 4,5-öt fogyaszt 110-nál a benyához képest 15%-al magasabb energiatartalmú gázolajból? Hol, leejtőn? 😉
    Az eddigi produkciód alapján nyilván el is hisszük neked ezt, hiszen eddig csak azzal buktál meg amihez hozzászóltál, így aztán jogos a bizalom. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Sorban:

    http://www.origo.hu/auto/teszt/20091027-toyota-prius-iii-teszt.html

    “A Prius fordítva működik, mint minden normális autó. Ez a nagyobb sebességű szakaszokon – például autópályán – eszik többet, akkor [b]akár 5-6 liter benzins is leszalad a torkán [/b]száz kilométerenként.”

    Érted, speckó gumikkal, folyamatos lelki terroral a műszerfalról, hogy lassíts, ne olyan gyorsan, stb.

    S3000-nek persze 4,4-et enne nyilván LOL

    A dízelem 4 személlyel klímával evett 5,4-et Horvátországba menet (120 kmh körül, tankolás alapján!).

    Minden buziskodás nélkül.

    Következő:

    http://www.vezess.hu/teszt/teszt_toyota_prius_iii/20605/

    “Ezek után milyen szavam lehet már nekem? Hogy nem ugrik úgy a gázra, mint egy bazinyomatékos dízel? Hogy csúnya a motorhangja?… Ez van, szerencsére már ki is öregedtem abból, hogy ezek legyenek a legfontosabbak a hétköznapi igáslóban…Csak az árát kéne még összegazdálkodni.”

    Miket is írtam eddig? My common sense is tingling!

    http://totalcar.hu/tesztek/2009/10/02/sportkipufogot_ala_es_kene/

    “Ám abban a pillanatban, hogy [b]komolyan rálépünk a gázra[/b], a benzinmotor már nem pianóban, hanem rendes fordulaton kezd dolgozni, és[b] ilyenkor bőg. Kábé úgy, mint amikor már csúszik a kuplung[/b] a kocsiban. ”

    ÉS

    “A Prius másik nagy hátránya, hogy autópályán már nem csak a gördülési, hanem a motor- és a szélzaj is feltűnően erősebb, és ezek nem szép hangok.”

    Akkor úgy tűnik mégsem hazudok? Vagy még ez sem elég?

    http://autopult.hu/tesztek/toyota-prius-iii-premium-teszt-2010-profi-tudatmodosito.html

    Haha. Na ez itt az érdekesség! Ugyanezt az autót tesztelte a totalcar is 🙂 LOU 642-es bordó prius 🙂 Érdekes módon ők írtak negatívumot is, és a fogyasztás is kb 2×-es:) Elég ömlengő, elfogult cikk, ami csak az egyik oldalát mutatja be az autónak. De azért érdekes, hogy ugyanazt az autót 2 autós oldal hogyan teszteli 🙂

    http://www.vezess.hu/teszt/2_8_literrel_is_elmegy/19420/

    Először is: Ez egy megrendezett [b]bemutató volt[/b], ahol egy fogyasztásverseny volt a fő téma. Lásd:

    Nekünk ezt 2,8 literes átlagfogyasztással sikerült teljesíteni …
    Ehhez az irreálisan alacsonyan értékhez kihasználtuk a Prius azon képességét, miszerint elektromos módban két kilométert is képes megtenni – maximum 50 km/órás sebességgel – úgy hogy közben egyetlen decit sem fogyaszt. … ezzel együtt megkezdődött a helyiek tűrőképességének tesztelése, mivel 40 fölött csak lejtőn lefelé haladtunk.”

    Tök életszerű, nem? Szerintem is!

    http://www.autonavigator.hu/teszt/toyota_prius_teszt-2214

    “…de a műanyagok tapintásra nem tűnnek nagy számnak, és időnként halk zörrenések, roppanások hallhatók a bútorzatból.”

    * Zsír új autóról beszélünk!

    “Autópályán felerősödnek a menetzajok, zúg a szél”

    9,4 millió forint! Alapáron 7,4-be került anno. Ebben az időben az I30-am 4,5 millió forintot kóstált dízellel! Kettőt is lehetett volna belőle venni!

    http://www.autonavigator.hu/sztori/city_taxi_20_toyota_prius_bizonyitja_hogy_ma_meg_a_hibrid_a_legjobb_taxizasra_is-12021

    Erről nem tudok mit elmondani, ez sem egy teszt, ez csak egy fizetett reklám 🙂 Taxisoknak kiváló a prius. Sok városi mászkálás, indítgatás, stb.

    De ha már itt tartunk itt egy másik, ami kimaradt:

    http://www.autonavigator.hu/teszt/toyota_prius-54

    “Nagyobb sebességnél már csökken a lendület, húzósabb autópályatempónál pedig már érezzük (és motor hangján halljuk is) a teljesítményhátrányt a dögös turbódízelekhez képest.”

    “Fogyasztása is ennek megfelelően alakul, gyors autópályán lényegében nincsen előnye a korszerű dízelekkel szemben”

    ______________________

    Tehát:

    Mindannyian tisztában vagyunk a hibridek előnyeivel. IGEN! Nem kell többet mantrázni, köszönjük.

    DE

    Ha már mindenáron ugyanaz a lemez megy, akkor a hátrányokról is szóljatok már! Az éremnek két oldala van.

    Ezt mindig elfelejtitek. ÉN sosem mondtam olyat, hogy a dízel mindenben veri a hibridet. Árban, nyomatékban, veri. Fogyasztásban kb ugyanazt tudják, városban nyilván a hibrid jobb valamivel, de autópályán hasonló teljesítményű dízel a nyerő.

    Én elismerem az előnyeit. És tudom a hátrányait! Ugyanígy a dízelekét is! Egy percig sem tagadtam.

    Írnak jót is, rosszat is. Csak ne állandóan ezt a sztárolást hallanám… És ne tukmálnátok ilyen agresszív stílusban. Fárasztó.

    Majd ha nem fog 3 millióval többe kerülni, higyjétek el, nagyon-nagyon sokan fognak elgondolkodni rajta. Addig max néhány dologban versenyképes, de semmiképpen sem etalon!

    Leírom mégegyszer: Én dízelt vezetek, azt szeretem, autópályázom nagyrészt, arra tökéletes. De városban sem eszik télen többet 6 liternél (5 km-es távok!)

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Irtó zöld, irtó modern, irtó innovatív, irtóra a jövő, és
    irtó ronda.

    Borzasztó, ha tényleg ez a jövő. Akkor ez engem nem is érdekel.

    Én akkor is erre szavazok:
    [url]http://www.bmwblog.com/2013/03/06/2013-geneva-hamann-bmw-m5-mi5sion/hamann-bmw-m5-mi5sion-photos-01/[/url]

    Valamitől meg kell halni.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    B+

    Azt két kommentből leszűrted, hogy nem lehet meggyőzni? Heh, ez igen. Igazi lélekbúvár vagy.

    Értem, amit írtok, csak annyira out-of-scope, hogy az már fáj.

    Hibrid= Drága, tejfölösdoboz, szar vezetni, nem tetszik.

    Aktuális Dízel autóm= Olcsó, versenyképes fogyasztás, szeretem vezetni, jó beltéri anyagok, és csendes autópályán, bárhol.

    Miért érzitek úgy, hogy a hibrid mindennél, mindenben jobb? Sőt, ezt világgá kell kürtölni? Aki pedig nem ért egyet, az egy tömeggyilkos köcsög?

    Elismerem a hibrid előnyeit. nagyon sokszor leírtam.

    Most pedig vélemény következik: ÉN NEM SZERETNÉK HIBRIDET VENNI. Nem akarok, mert túlárazott, és amiben én ültem, nem tetszett az egész élmény, amit képvisel.

    NEM fogok + 3 millió forintért (újkori árak) olyan valamit venni, amiben még szarul és érzem magam.

    Szeretem az egészségtelen+ csípős kajákat is, lehet abba fogok egyszer beledögleni. De csak azért mert ezt leírtam, egy “salátafaló” ne fikázzon már le érte.

    Hibrided van, örülök. Minden előnyével és hátrányával együtt. De LESZAROM. Tessék, leírtam.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    *… környezetszennyező köcsög dumával

    *…mi annyit eszik mint a dízelem, de legalább hangosabb, és nincs benne nyomaték, az kizárt.

    Pár szó lemaradt a végéről

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Nem tehetek róla, 5000 fölött igazi láncfűréses szarrá-fossá pörgetés hangja van a motornak sajnos. Bocsánatot kérek felségedtől, hogy tévedtem 800 fordulatot. Miszter hibrid expert.

    Összehasonlítható, csak akkora elvakult semmirekellő vagy, hogy képtelen vagy észrevenni.

    “Eltaposni való tetű mentalitás”

    Nagyon sajnálom, hogy egy ennyire elvakult gerinctelen féreg vagy. És még hazudsz is. Semmi baj nincs ezzel, csak nehogy azt hidd, hogy itt akárkit is meggyőzöl ezzel hibrid/villany a király, mindenki más környezetszennyező köcsög.

    Ha van pénzed, vegyél teslát, és örülj magadnak. De hogy én nem fogok + 3 millió felárért egy tejfölösdobozból készült belterű hibridet venni, ami annyit eszik mint a dízelem, de legalább hangosabb, és nincs benne nyomaték.

    “A telekről”: Nem vagyunk barátok, de még ismerősök sem. Ne tégy úgy, mint aki ismer.

    Ha valami lelki eredetű bajod van, szerintem vizsgáltasd ki magad. Jó lenne, ha nem itt nyomatnád ezt az agresszív “mindenki hülye, csak én vagyok helikopter” mentalitást.

    Ja, rohanok venni egy túlárazott hibridet (mert nem tudom hova tenni a millióimat), mert meggyőztél a károkozós résszel. Sőt, holnaptól nem veszek ásványvizet, nem használok nejlonzacskót,stb.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    @mobilk/Vascsi/S3000

    Igen, csak azért vezetek dízelt, mert embereket akarok rákossá tenni. Gratulálok. Én vagyok az elsőszámű közellenség, a milliós adókkal, TB hozzájárulással, SZJA-val, és igen az üzemanyagokba épített adókkal.

    Inkább szundizz egyet mobilk/Vascsi/S3000

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Próbáld meg legközelebb 130 Km/h-ával is azt az autópályás fogyasztást, európai sebességhatárokkal.

    110-120-nál nekem is 4,5 -et fogyaszt a verda, öcsisajt! 🙂

    LOL

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Nem akarlak meggyőzni, nem vagy egyszerű eset. Rosszat is írnak róla, ha te arra vagy vevő… 🙂
    Az alábbi linkeken olvashatsz többet a Priusokról, hogy hozzászólásod értékelhető legyen:
    http://www.origo.hu/auto/teszt/20091027-toyota-prius-iii-teszt.html
    http://www.vezess.hu/teszt/teszt_toyota_prius_iii/20605/
    http://totalcar.hu/tesztek/2009/10/02/sportkipufogot_ala_es_kene/
    http://autopult.hu/tesztek/toyota-prius-iii-premium-teszt-2010-profi-tudatmodosito.html
    http://www.vezess.hu/teszt/2_8_literrel_is_elmegy/19420/
    http://www.autonavigator.hu/teszt/toyota_prius_teszt-2214
    http://www.autonavigator.hu/sztori/city_taxi_20_toyota_prius_bizonyitja_hogy_ma_meg_a_hibrid_a_legjobb_taxizasra_is-12021

    Üdv.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    “emellett viszont jónéhány milló Ft-nyi társadalmi kárt is okoz évente vele.”

    Ezt nagyon kevesen tudják! 🙁 Sőt az a kevés, aki tudja az sem mindig cselekszik a tudása birtokában.

    Viszont ez nem az ő hibájuk! Senki nem tanítja, mondja, hogy minek milyen ára van. Alig vannak magyar nyelvű anyagok, amik ezzel foglalkoznak. A politika (adópolitika) sem ezt nézi, pedig globálisan számolva egyértelműen más lenne a helyzet. Nagyon nagy szerencse, hogy jött a VW botrány (és ezt most nem kell kiforgatni), csak sokan még ezt sem tudják. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Őt nem hogy a 20 éves tapasztalat, de az ég egy adta világon semmi sem nyugtatja meg. Az a tipusú csákó aki semmit sem tud de azt is rosszul és ezzel a negatív tudásával jön ide osztani az észt. 😉 Szerinte 6000 1/perc fordulattal megy minden HSD hibrid az autópályán meg emelkedőn felfelé meg gyorsításkor, legalábbis ezzel csinált itt magából hülyét hetekig. Amikor közöltem vele, hogy 6000-el nem is tud forogni a Prius/Auris főtengelye mivelhogy 5200-nél le van korlátozva akkor arcizom rándulás nélkül átváltott az 5200-azásra. A lehető leghalványabb fingja sincs arról, hogy hogy működik egy HSD hibrid de azért belepofázik. Úgy akarta megmutatni, hogy az undorító koromdízele mennyivel sokkal halkabb mint a Prius, hogy video-t csinált róla a szerencsétlenje és azt állította hogy majd ő fülre eldönti, hogy melyik a hangosabb ha valaki más is csinál egy hasonló – ámde biztosan más körülmények között más beállításokkal felvett, azaz objektíven teljesen összehasonlíthatatlan – video-t egy HSD hibriddel. És hiába magyarázza el az ember neki hogy ez így elvileg is rossz, úgy baromság ahogy csak van és ilyet csak egy idióta csinálna, nem fogja fel. Ennyire óriási ésszel nem csoda ha egy végtelenül égő, legalja koromdízelre futotta csak neki. 😉
    A hab a tortán amikor közölte, hogy mennyire büszke arra, hogy a végtelenül fos, elavult, zsákutca, környezetpusztító koromdízelével ő szerinte évente 100-120 ezer Ft-ot képes spórolni egy benzineshez képest. A minyon agyával odáig már képtelen volt eljutni, hogy hozzátegye azt, hogy emellett viszont jónéhány milló Ft-nyi társadalmi kárt is okoz évente vele. Ez pontosan ugyanaz az eltaposni való tetű mentalitás, mint amikor valaki a portájáról a szemetet áthajítja a szomszéd kertjébe és széles vigyorral közli hogy milyen büszke arra hogy ennyire rendezett a birtoka és még fizetnie sem kell a szemetesnek.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    [i]“A Priust mindig is egy nagy hazugságnak láttam. Eddig. A dízelbotrányig. Ez sem fogyaszt annyit amit írnak róla, odafigyelés nélkül 6 liter alatt ezzel sem lehet eljárni főleg akkor nem ha az ember nem akar cammogni az autópályán.”[/i]

    Az elképesztő idiotizmus és tehetségtelenség mértékéből ítélve egy újabb esztelen kempelen vagy sheppard fikanick szagát érzem a levegőben, de az is lehet hogy új hús van a darálóban. Akkor daráljuk is le szépen ha már így felkínálta mágát! 😉

    Las Vegas -> San Diego. Kb. 530 km, [b]100% autópálya[/b] (15-ös), tucatnyiszor megtettem már ezt az utat, néhányszor mértem is. Legutóbb 53,6 MPG volt az eredmény. Ez [b]4,38 l/100 km[/b]-es fogyasztás. Mindez egy 3. generációs Prius-al. És nem, nem figyeltem oda egyáltalán a pedálra mert szinte egész végig a sebességtartó automatika kezelte a gázpedált – max. megengedett sebesség +5 mph-ra beállítva -, nekem jóformán csak kormányozni kellett.
    Az az egetverő hülyeség amit írtál legfeljebb úgy lehet igaz, hogy nem igazán lehet 6 liter FÖLÉ vinni a fogyasztást 100 km-enként vele, az átlagos forgalom ritmusát felvéve legalábbis nem.
    Köszönjük szépen, ülj le, elégtelen.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    “És hova jutottak ezalatt?”

    Pár év múlva megérkeznek a végállomásra. Már látszik az állomás fénye, ahonnan nincs tovább. Gázt (fejlesztést) már nem/alig adnak, csak a lendület viszi őket.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    20 év tapasztalat 🙂 A dízel-benzines autók mögött hány év van? És hova jutottak ezalatt?

    Váltó, kuplung, stb mind van benne, csak úgy, mint a hétköznapi autók 99 %-ában. Nem valószínű, hogy beszarna azalatt az idő alatt bármi is ezek közül, amíg nálam van, de ha mégis, még mindig futja az árkülönbözetből a dízelek/benzines autók javára.

    Károsanyag kibocsájtás: Ezzel nem tudok vitatkozni.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Ha téged nem nyugtat meg a 20 éves hybrid tapasztalat, akkor semmi. Ez nem egy új dolog, amit majd meglátjuk! Évi 5.000Ft-ért az általános garancia lejárta után 10 éves korig meghosszabbítható a hybrid garancia. Szted, ezt a Toyota úgy azért adja, mert csak bízik benne? De a dízeledben van váltó, kuplung, ékszíjak…stb, ami a Priusban nincs. S feltehetőleg az károsanyag kibocsájtása 50x-ese kb.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Nem értem, a Toyotánál az a cél mostanában, hogy egyre ocsmányabb autókat gyártsanak?! A Prius I is fura volt, aztán jött a (szerintem) szép második, majd a 4-re teljesen elgurult a gyógyszer.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    “Az akksival sem csak az a gond, hogy “elromlik”, hanem veszt a kapacitásából az idők folyamán, használattal.”

    Egyrészt az akksik meghibásodási aránya hihetetlenül alacsony, még a 15 évnél idősebb akksiknál is.
    Másrészt a kapacitáscsökkenés a tisztán elektromos autóknál és esetleg a tölthető hibrideknél lehet probléma nem egy egyszerű hibridnél (nem is nagyon szokták mérni). (A Nissan Leafeknél már elérhető pár éves tapasztalat alapján a gyár által (feltételezett) megadott kapacitásvesztésnél is kedvezőbb a helyzet.)
    Ráadásul:
    [url]http://www.toyota.hu/hybrid/hybrid-service-programme.json [/url]

    Szóval az akksimeghibásodástól egyáltalán nem kell tartani ellenben pl. ettől inkább:
    [url]http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/kettos_tomegu_lendkerek_cserelni_szinte_biztosan_kell_am_nem_mindegy_hogy_mikent_mikor-10892[/url]

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    ÁFA miatt én is autóztam Mazda BT-50-nel, és L200-zal, de már nem, ezért vettem a Priust. Rengeteg videot, tesztet megnéztem a japán tuning videókról ne is beszéljünk! 🙂
    Használtan vettük, 3 évesen, mert elegem lett az állandósuló szervízlátogatásoktól! Ha lenne 10-12 millióm is ezt venném már, de 1 évvel ezelőtt, tuti nem!
    Csendesbolond lesz benne az ember, nézi a tájat, és a piktogrammokat, hogy éppen mi hajt benne és a fogyasztást. Egyébként a stílust tanítani kellene, más autó is meghálálja ha nem taposod ki a lelkét, ha a fékről nem a gázra lépsz és fordítva is van egy kis motorfék, ami itt konkrétan energiát termel!
    Egy volt taxis barátom vezetési stílusa 180 fokot változott a Priusban 55 évesen, miután utánam ő is vett egy ilyet! 🙂 Viszont nekem van 10 év előnyöm. Szeretnék egy nagy hybrid Lexus-t, de a CT200h is tetszik. Sajnos ennek a használt ára 30-40%-kal magasabb, mint a Priusé, pedig az új ára, és a hajtása is pontosan megegyezik vele. A belső tér más, a kopogós műanyag nincsenek benne. Pl ez a sok kemény műa érthetetlen egy 10M-s autóban. Minden autónak megvannak az előnyei, hátrányai, mindenki mérlegel, s vesz, amit jónak lát! Feleségnek városban jobbat el sem tudnék képzelni!
    Nekem tetszik az új Prius is, bár nem ismerjük egymást! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    A kategóriát nem egyszerű nyomon követni. A 2700 mm-es tengelytávja a felsőközépbe sorolja. 5cm-rel nagyobb, mint egy 2004-es Mondeo, és 5-tel kisebb az újnál, a Mazdánál ue. a helyzet, az Avensis-szel, pedig mm-re megegyezik. A Toyota szerint a Priust egy kategóriába sorolja az Avensis-szel, alatta Corolla (a Corolla név 3 felé osztódott, a szedán maradt a Corolla, az 5 ajtós és a kombi az Auris, az egyterű pedig csak simán Verso lett), fölötte pedig a Camry van.
    A benne lévő tér, a kialakítás, a csomagtartó, a lábtér más kérdés. Tudunk olyan kis autóról, aminek óriási beltere van a külső méreteihez képest, a Prius ennek az ellenkezője, bár mi 2 gyerekel jól elférünk benne 🙂 A csomagtartója kisebb a hybrid aksi miatt, az ára pedig annyi mint egy full Mondeo, a plug-in verzió + 1,5M, Sztem is magas, de a technológia akár indokolhatná is. Ezért a pénzért bármilyen márkájú jól felszerelt kocsit lehet venni, nem is igazán értem, hogy külföldön miért veszik olyan sokan, hacsak nem a szervízköltség és a környezetvédelem miatt. Mo-on sok időnek kell még eltelni, hogy újat eladjanak, leglább annyit, mint pl. X6 BMW-t. Sok, már alapnak tűnő “extra” nincs benne, ami már benne volt egy 10 évvel ezelőtti Toyotában is, hogy egy 2001-es full Initiale Renault Lagunáról ne is beszéljek. A legbosszantóbb, hogy -egyébként a Toyota nem ajánlja a vontatást- Mo-on nem lehet vonóhoroggal vizsgáztatni, pedig én csak bicikli szállításra szeretném használni. Külföldön, hirdetésekben és az USA Toyota alkatrész listában pedig lehet hozzá venni vonóhorgot. Higgyétek el, nagyon jó, megbízható autó, meg kell hozzá öregedni egy kicsit, túl kell lenni a csajozós coupén, és a 3000-es V6-on,:) de csak autópályás száguldozásra egyértelműen nem való!

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Ültem benne és vezettem is, tény dízelhez vagyok szokva a céges autó miatt, de otthon meg egy nagy benzinmotoros autó áll. Igazából azokat szeretem persze tudom erről előbb utóbb le kell mondani. Remélem inkább utóbb. Na most a hibrid technológia valóban kezd hozzám közelíteni, mert látom, hogy egy elfogadható átmenet amíg eltűnik a benzin. A kritikám vagy nem tetszésem inkább csak arra irányúl, hogy nem tud gazdaságosabb lenni jelenleg mint egy mai modern dízel. A céges Renault Megane – cégautónak teljesen jó – odafigyelés nélkül tudja az 5 litert, kissé feszegetve a megengedett sebességi határokat de nem durván. Ugyanilyen vezetés mellett városban a Prius sokkal jobb volt, de ahogy autópálya jött vége volt a dalnak és a céges autók sokkal többet mennek országúton és autópályán. Tehát ebből a szempontból még nem hozza a mai dízel színvonalat ha évi vegyes 30.000 – 40.000 km-t kell autózni. Odáig már eljutottam, hogy a feleségemnek jó lenne a városban, nekem cégautónak még kidobott pénz a magas vételár és a magasabb üzemeltetési költség miatt. A megbízhatóságot nem vonom kétségbe. Igazából egy tölthető hibrid az amivel meg lehetne engem győzni. Ami elmegy kb 40 km-t elektromosan. És akkor, ha autópályán sem kell kompromisszumot kötni. Ez vajon mikor jön el. Már itt lenne az ideje és normális élhető és elérhető áron, mint egy mai turbós benzines vagy dízel. A formáról meg tényleg nem érdemes vitatkozni az izlés kérdése. Bár tény olyat még nem hallottam akinek ez az új Prius tetszene, amúgy nem értem mi történt mert ami most futott ki az egy normális forma volt. A szervizelésben teljesen igazad van, ez akkor lényeges ha nem cégautóról van szó. A cégautó szervizköltsége elköltségelhető ÁFA visszaigényelhető tehát nem annyira fáj. Magánembernél már más a helyzet. De pont a magánembernek elérhetetlen egy ilyen hibrid vagy csak akkor ha valaki már lvetette, az meg nem az igazi.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Az elejével még egyet is értek, elfogadom.

    De

    “Az ára nem magas a felső közép kategóriában. A tengelytávja, akkora, mint egy Mondeonak, Avensisnek, vagy Mazda6-nak, nem véletlenül sorolják ide”

    Felső közép kategória? Ácsi. Azért ezt te sem gondolod komolyan szerintem. Azért, mert méretben KB. belefér a kategóriába (méghogyha a nagy tengelytáv nem is biztos, hogy 100%-ban realizálódik), minőségben azért nem annyira. Én már ültem Mondeóban (10 évesben!) és 6 éves priusban, és köszönőviszonyban sem volt az anyagok/beltér minősége.

    Épp ez volt a priussal a legnagyobb gond, hogy minőség/ár arányban nem annyira menő.

    Az akksival sem csak az a gond, hogy “elromlik”, hanem veszt a kapacitásából az idők folyamán, használattal.

    Amúgy oké, többe kerül, szervizköltségen visszajön a lé egy része. A többi dologgal egyetértek.

    Csak ne kezeljük luxus, prémium, vagy felsőkategóriás autóként csak azért, mert 9 millió forint.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Nem akarom szétszpemmelni a prius fúrumot. Hobbifotós vagyok, hülye lennék fullframe-eset venni, az a riportereké meg a baleseti helyszínelőké. Az 5000-es és a 3000-es között kevesebb különbséget látok mint a szérián belül.

    18-105-ös gyári optimával már bőven 500 euro alatt kaphatóak…

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    amíg ilyen hányingerkeltően néznek ki ezek a sz@rok én inkább fizetek többet a benzinért, minthogy sugárban hánnyak végig még odamegyek meg beleülök,benne vagyok 😀 a mirai meg egyszerűen vizuális környezetszennyezés…vicc, komolyan. ha meg csak sima használati tárgynak csinálják, akkor miért nem egy általános formával készítik, minek kell rá ez a sok túltolt giccs, ez sem teljesen tiszta.
    a tesla vajon miért tud autóformát csinálni ezekhez? ja mert nem keleti design..és főleg nem jappó 😀 na ennyi. én több jövőt jósolok nekik, meg szívesebben is használnék én. pl. teslat, az már valami.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Jaaa, és még valami. Ha a Taxisoknak megéri, akkor nekem is. :)Az USA-ban, Bécsben, Madridban, Barcelonaban, Skandináviában, egymást érik, nálunk is egyre több van. Szted ok nélkül?

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Nem biztos, hogy tudok olyan emberrel beszélni a Priusról, aki még nem is ült benne, nemhogy vezette volna. A véleményed alapján ezt feltételezem rólad. Ha tévednék, elnézést kérek! Mi már több, mint 40.000km-t tettünk meg vele kicsit több, mintegy év alatt. A fogyasztása ezen a távon 5,2l/100km, de a rekordom Hajdúnánás és Debrecen között oda-vissza 3,4 (!) a megengedett sebességgel, nem lépésben totyorogva! Nem autópálya cirkálónak tervezték, hanem városi poroszkálónak, ezért az autópálya használat során a legkevesebb a “haszna”, ahol a fékezésből és a motorfékezés során visszatermelő energia nem keletkezik. Az össz km-ből kb az 50%-át autópályán tettük meg, az átlagfogyasztás ezt is tartalmazza. Az elmúlt 3.000km-en egyszer voltam Pesten, így 4,7-et mutat jelnleg. Az alakja pedig azér olyan, amilyen, mert a cv-je a legjobb a kategóriájában, de sok sportkocsit ver ebben is. Az ára nem magas a felső közép kategóriában. A tengelytávja, akkora, mint egy Mondeonak, Avensisnek, vagy Mazda6-nak, nem véletlenül sorolják ide. Az alacsony fogyasztáshoz elengedhetetlen. De csak az alacsony fogyasztása miatt ne vegyél soha Priust! Ennyit tudhat egy mai modern dízel is. Viszont, mivel, akármilyen futurisztikus is a kinézete, szubjektív véleményed szerint “elképesztő”, működése annyira egyszerű, mint a pofon. Leegyszerűsítve egy robogóhoz tudnám hasonlítani, mivel nincs benne váltó, kuplung, kettőstömegű lendkerék, ékszíjak, a fékbetét és a tárcsa 3x annyit bír, mint más kocsiban…stb. Ezeknek köszönhetően a szervíz költsége minimális. Van benne kormány és futómű, egy hibrid akkumulátor, és rengeteg elektronika. Az utóbbi minden autóban van, nem hiszem, hogy kevesebb van egy új AUDI-ban, mint a Priusban. A Priust 1997 óta, 18 éve gyártják, ennek köszönhetően, komoly tapasztalattal bír a Toyota, többel, mint bármelyik más gyártó. Minden új szériában javították az előző “gyerekbetegségeit”. A pesszimisták a méregdrága hibrid aksi cseréjével riogatják a népet. Ezeket nem kell komplett kicserélni, hanem elég a hibás cellákat egyenként, ami megfizethető a többi soha el nem romló (hiányzó) fő alkatrész ismeretében. A menettulajdonsága hibátlan, gyorsulása 60-70-ig (városban) mint a Tesla-é.. 🙂 (ez kicsit túlzás, de okoztam már meglepetést pár Bömbisnek. Egyedül a CVT, a fokozatmentes automata “váltó” hangja működése kíván némi megszokást és persze újra kell tanulni vezetni, egész más stílust kíván, hogy kihozhassuk belőle a maximumot. Mivel jó úton haladsz a hybrid elfogadása során, olvass róla sokat, nézzél teszteket, videókat, s előbb utóbb veszel egyet, még ha a környezetkímélő hatása nem is érdekel! Üdv. pl. http://www.origo.hu/auto/20090129-hasznalt-hibridpiaci-korkep.html?pIdx=1

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    [i]“a Nikon 3300 árait figyelem egy ideje.”[/i]
    Gyenge ilyen célra.
    Nikon D610 a jó képekhez, vagy legalábbis a 7000-es sorozatból kell válassztani, és persze hozzá egy jó optika, ami a gép ára. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Szörnyű ahogy kinéz, sosem volt szép de ez valami elképesztő. Persze biztos másnak tetszik. A Priust mindig is egy nagy hazugságnak láttam. Eddig. A dízelbotrányig. Ez sem fogyaszt annyit amit írnak róla, odafigyelés nélkül 6 liter alatt ezzel sem lehet eljárni főleg akkor nem ha az ember nem akar cammogni az autópályán. De legalább nem dízelből fogyaszt ennyit ami már valami. Sosem vennék ilyen jellegű hibrid autót de egy kicsit elkezdtem tisztelni. Remélem más gyártó normális autóformában és normális áron végre kihozza ezt a technikát.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Nem kötekedés, tényleg totális csőd a fuji. A lebutított Samsung mobilom rendszerint lelépi, hiába a böhöm nagy optika. Majd valamikor váltunk, a Nikon 3300 árait figyelem egy ideje.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Jó sok és részletes adatok. Kíváncsian várom az életszerű fogyasztását, mondjuk a Spritmonitoron.

    Zold!
    Ne kötekedésnek vedd, mert nem annak szánom, de nem kéne egy normális fényképezőgépet használnod (ami nem az általad használt Fuji S2950)? Talán azzal lehetne jobb beltéri képeket lőnöd. A Renaulton kívül csak a Priusról van nem bemozdult beltéri képed.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Olyan hype van körülötte, hogy bármilyen design-nal eladható lenne. Nekem még szoknom kell, érdekes módon a Mirai formája hamarabb összeállt, mint a Priusé.

    Amerikában a Priusok iránti kereslet némileg visszaesett, lehet, hogy a Mirai lesz az új Prius?:)

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Most látom, Genfre igérek a CHR concept széria változatát. Hibrid lánccal is… Csak ne szúrják el, a Prius kb annyira elcsexett forma mint a mostani Lancia Ypsilon.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Frankfurtban körbejártam / beültem ([url]http://autossagok.blog.hu/2015/10/07/uzenet_az_agynak_az_utolso_napon_es_hetvegen_ne_menjen_az_ember_autoszalonra[/url]). Lehetetlen olyan szögből képet csinálni, amin jól mutatna. Még annyira sem mint a többi aktuális toyota esetében (az FT86 ugyebár Subaru 🙂 ).

    Azt a SUV tanulmányt kellene megcsinálni egy rendesen lebutított hibridhajtással, sokkal több értelme lenne.

Vélemény, hozzászólás?