Ősztől Bogár-invázió Európában!

Bemutatkozik az új Volkswagen Beetle

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez lesz minden idők legjobb Volkswagen Bogara, azonban esélye sincs, hogy olyan gyártási darabszámot érjen el, mint a Beetle-legenda alapját megteremtő első generáció.


Egy autó, amely hatással van az emberekre. Egy autó, amelynek formaterve minden szempontból védjegy. Egy autó, amelyet mindenhol ismernek a világon, fiatalok és idősek, nők és férfiak egyaránt.
Ez a Volkswagen Bogár, amely angol nyelvterületen Beetle, míg hazájában, Németországban Käfer néven ismert, és amelynek első, 1938-tól gyártott generációja páratlan sikert mondhat magáénak: nincs még egy autótípus, amelyet évtizedeken keresztül gyakorlatilag változatlan formában, több mint 21,5 millió példányban gyártottak volna. Amikor 1998-ban, az autós retróhullám elindítójaként megjelent a második generáció, a New Beetle, még javában folyt az ős-Bogár gyártása – Mexikóban (itt a legnépszerűbb taxik a kis VW-k) csak 2003-ban fejeződött be a sorozatgyártás. Az első időszakban az új modell mondhatni világszerte tarolt, aztán az évek múlásával egyre fogyott a lendület - ráadásul új divatmodellek is megjelentek, mint a Fiat 500 és a MINI -, de Amerikában mindvégig sikeres volt a New Beetle. Eddig, mert itt az új, a harmadik generáció, amely minden idők legjobb Bogara, és mint ilyentől, nagyon sokat várnak tőle.

A világpremiert fontos üzenetnek szánta a Volkswagen: 2011. április 18-án Sanghajban, New Yorkban és Berlinben egyszerre mutatták be az autót, érzékeltetve, hogy a Beetle-nek Ázsiában, Amerikában és Európában egyaránt komoly szerepet szánnak. Most már a piaci bevezetések, azaz a forgalmazások kezdetének időpontjait is tudni.
Gesztus az amerikaiak felé, hogy először náluk, pontosabban az észak-amerikai térségben lesz kapható a modell szeptember végétől, Németországban egy hónappal később indul az értékesítés, a teljes európai offenzíva pedig novemberben veszi kezdetét (a jobbkormányos piacokra 2012. januárban érkeznek az első példányok). Ázsiában 2012. február a kitűzött dátum, míg a legtöbb türelemre a dél-amerikaiak vannak kárhoztatva – itt 2012 végén, 2013 elején esedékesek az első kiszállítások.
Ami a kiviteleket illeti, van néhány számottevő különbség. A Volkswagen három, név szerint Beetle (alap), Design (közepes), és Sport (csúcs) komfortszinten árulja az autót, de világszerte nem egységesen. Kínában nem lesz kapható a bázismodell Beetle, míg Európa és Észak-Amerika két különkiadásnak is örülhet: a White Turbo és a Black Turbo az automataváltós Beetle Sport 2.0 TSI DSG változatra épül, értelemszerűen fehér és fekete színekben. Csavar a dologban, hogy az amerikai és az európai fehér nem azonos tónus, előbbi „Candy”, utóbbi „Pure” jelzéssel található a színválasztékban.

Első pillantásra talán nem egyértelmű, hogy miben tér el egymástól a második és a harmadik generáció, pedig két teljesen különböző autóról van szó, nem szolid ráncfelvarrásról.
A formatervre a végső szót az egykori Alfa-guru, azaz Walter de Silva, a Volkswagen csoport vezetőtervezője mondta ki, míg a konkrét munkálatokat a Volkswagen márkaarculati felelőse, Klaus Bischoff irányította. Állítólag alkotás közben csak és kizárólag az eredeti Bogár lebegett a tervezők szemei előtt, és ennek a nosztalgiáját próbálták a legmodernebb technológiával párosítani. Ha a képek nem is, de a számok azért árulkodnak, hogy a modern Bogarak köszönőviszonyban sincsenek egymással. A legújabb 152 milliméterrel hosszabb és 84 milliméterrel szélesebb, miközben 12 milliméterrel alacsonyabb az 1998-ban piacra dobott konstrukciónál, és az arányok sem mindenben stimmelnek – például amíg a régi majdnem szimmetrikusan gömbölyödött elől és hátul, addig az új modell buci orra nyújtottabb. A jellegzetes sziluett persze megvan, és továbbra is mosolygós a tekintet, dagadnak a sárvédők, tehát 100 százalékos a Beetle-érzés.

Változott az utastér berendezése is, méghozzá jó irányba. Egyrészt igényesebb a műszerfal kialakítása (és minden valószínűség szerint az anyagminősége), másrészt megpróbálták a régi Bogár stílusában megvalósítani – egyébként a látvány retró nélkül is azonnal felismerhetően „folkszvágenes”.
Ugyan a kevésbé púposodó tető miatt cirka 4 centivel alacsonyabban van a plafon, de a négyszemélyesnek hirdetett Beetle még így is bőséges fejteret kínál, hátul szintén nagyobb lett benne a hely, és gyarapodott a csomagtartó, amely alaphelyzetben 310, bővítve 905 literrel abszolút használható méretű. Felszerelését tekintve luxusautóvá varázsolható lesz az autó. Szemezgetve az előzetes listáról, a kulcs nélküli ajtónyitás és indítás (Keyless Access) korábban nem volt elérhető a Beetle-tulajdonosoknak, a zenét kedvelőknek 400 wattos Fender hifit tartogat a Volkswagen (Európában a Beetle az első autó, amely az amerikai gitárspecialista cég berendezésével van szerelve), és a szokásos dolgok ugyancsak felsorakoznak, mint a Bi-Xenon fényszóró, az elektromosan mozgatható panoráma üvegtető, a navigáció, a ParkPilot parkoló automatika és hasonlók.

Az európai turbóláz alaposan megfertőzte a Beetle motorválasztékát is, hiszen a Volkswagen mai szokása szerint csak feltöltős egységeket szerelnek be a karosszériába.
Benzines vonalon az 1,2 literes TSI nyitja a sort 105, és a 2,0 literes TSI zárja kereken 200 lóerővel. Közéjük ékelődik az 1,4 literes, a turbó mellett kompresszorral is izmosított verzió, amely 160 lóerővel repíti a Bogarat.
A dízeleknél - vélhetően csak kezdetben - kétféle erőforrás lesz kapható, az 1.6 CR TDI 105, a 2.0 CR TDI pedig 140 lovas konfigurációval. Előbbi takarékos, start-stop elektronikás BlueMotion Technology (BMT) csomaggal párosítva csupán 4,3 liter gázolajat éget el 100 kilométeren, míg az erősebb, 320 Newtonméteres forgatónyomatékát tekintve a teljes kínálat legcombosabb tagját Észak-Amerikában is bevetik - ezen a piacon egyébként 2,5 literes, öthengeres, 170 lóerős szívómotorral indul a modellválaszték.
Mi sem természetesebb, hogy - a 2,5-ösön kívül - minden erőforrás párosítható duplakuplungos DSG automataváltóval, 6 vagy 7 fokozattal - a gangok számát a forgatónyomaték dönti el, 250 Nm alatt hét, felette hat sebességes a Beetle. Az amerikai verzióhoz hagyományos, hidrodinamikus tengelykapcsolós, hatfokozatú automata választható. A 160 és 200 lovas autókhoz alapáron jár az ESP által a fékekkel operáló elektronikus XDS differenciálzár, ahogy a külsőségeket tekintve a hátsó légterelő is.
Motor Teljesítmény Nyomaték Gyorsulás 0-100 km/h Végsebesség Vegyes fogyasztás CO2 kibocsátás
1.2 TSI 105 LE 175 Nm 10,9 s 180 km/h 5,9 l/100 km 139 g/km
1.4 TSI 160 LE 240 Nm 8,3 s 208 km/h 6,6 l/100 km 153 g/km
2.0 TSI 200 LE 280 Nm 7,5 s 225 km/h 7,7 l/100 km 179 g/km
2.5 MPI (USA-nak) 170 LE 240 Nm 8,0 s 190 km/h 9,4 l/100 km n. a.
1.6 TDI 105 LE 240 Nm 10,5 s 180 km/h 4,3 l/100 km* 112 g/km*
2.0 TDI 140 LE 320 Nm 9,5 s 198 km/h 4,9 l/100 km 129 g/km
(*: BlueMotion Technology opcióval ellátott autó esetén.)
Belépő szinten a harmadik generációs Volkswagen Beetle meglepő módon olcsóbban lesz elérhető, mint a kifutó modell – igaz, egyelőre csak a németországi árakat ismerjük. Az 1,2-es, 105 lóerős, tehát alapmotoros, Beetle komfortszintű változatért 16 950 eurót kérnek, ami a hasonló teljesítményű korábbi változathoz képest 1 750 eurós árelőnyt jelent. A csúcsmodell, a Beetle Sport 2.0 TSI DSG bő tízezerrel drágább, szám szerint 27 100 euró. Kis szerencsével a hozzánk késő ősszel várható új Bogarat akár 5 millió forint alatti belépőárral is megkaphatjuk - kicsiny, de turbós motorjából adódó kedvezőbb regisztrációs adójával elődjénél olcsóbb lehet az újdonság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?