4,3 literes fogyasztással jön a legújabb Mercedes szabadidő-autó

Csak jövőre érkezik a Mercedes-Benz GLA, mégis felbukkant itthon is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban is megmutatta magát a stuttgartiak legkisebb, a fiatalokat szólító, s a piacra jövőre lépő szabadidő-autója, a Mercedes-Benz GLA.

Már a nyár végén egészen részletesen megismerhettük a Mercedes-Benz ötödik szabadidő-autóját, egyben, a B, A és CLA modelleken túli negyedik kompakt sorozatát, a Frankfurti Autószalonon debütált GLA kompakt méretű SUV-t. Most pedig már itthon is megjelent, a Hungexpo területén nyitott Fridge Fesztiválon tartotta hazai premierét a GLA. A fesztiválozók kivétel nélkül megtekinthették, s rácsodálkozhattak, hogy az A-osztálynál szűk arasznyival (13 cm-rel) hosszabb, még mindig jócskán 4,5 méteren belüli és nem egész 7 centiméternyi magasságnöveléssel 1,5 méternél alacsonyabb SUV tényleg igencsak kompakt.
Mercedes-Benz GLA - méretek

Hosszúság (mm) 4417
Szélesség (mm) 1804
Magasság (mm) 1494
Tengelytáv (mm) 2699
Csomagtér (l) 421-836

Hasmagasságáról még mindig nincs adat, az azonban egyértelműen látható, hogy az nem több, mint egy átlagos személyautóé. A karosszéria persze szabadidő-autós. Fényezetlen műanyag futja körbe a küszöböket és a lökhárítók alsó részét, akár 19 colos alufelnijeivel mégsem tűnik terepre kívánkozónak a GLA. Pedig az alapesetben fronthajtású kis SUV elsőként hozta a Mercedes legfrissebb, változtatható nyomatékosztású 4Matic összkerékhajtását. Egyben az is elmondható, hogy ez az első fronthajtású Mercedes, ami összkerékhajtást kapott - persze a GLA augusztusi debütálása után nem sokkal, szeptemberben a CLA 45 AMG, illetve az A- és a B-osztály is megkapta a hátsó tengelynek csak szükség esetén nyomatékot adó új 4Matic rendszert. Ebben egy elektrohidraulikus vezérlésű lamellás kuplungcsomag szabályozza a nyomatékot, a gyári közlemény szerint a versenytársak megoldásaihoz mérten szerényebb tömeggel és kapcsolási időkkel.

Hirdetés
Az utastér nagyon A-osztályos, inkább csak színeivel, mint formáival szabadidő-autósított. Az 1 mm híján 2,7 méteres (az A-osztályéval egyező) tengelytávnak köszönhetően hátul is el lehet benne férni, komfortjavító opció lehet a támlák dőlésszög-szabályzása. A növelt hosszúság okán a csomagtér nagyobb, mint az A-ban, alapból is 421, támladöntéssel 836 literes, ajtaja csaknem küszöbmentesen, teljes szélességben, és felárért elektromosan nyílik, illetve záródik.
Mercedes-Benz GLA - műszaki adatok
GLA 200 GLA 250 GLA 200 CDI GLA 220 CDI
Motor benzin benzin dízel dízel
Hengerűrtartalom (cm3) 1595 1991 2143 2143
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat manuális/6 vagy automata/7 automata/7 manuális/6 vagy automata/7 automata/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 156 (5300) 211 (5500) 136 (3600-4000) 170 (3400-4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 250 (1250-4000) 350 (1200-4000) 300 (1400-4000) 350 (1600-3200)

Motorból a GLA négyfélét kínál, pontosabban a két gázolajos azonos, a jól ismert 2143 cm3-es négyhengeres blokk, 136 és 170 lóerővel, 300, illetve 350 Nm nyomatékkal. Benzinesből is csakis turbós és közvetlen befecskendezésű, egyben négyhengeres szerepel, a GLA 200 1,6 literese 156 lóerőt (és 250 Nm-t), míg a GLA 250 2,0 literes motorjával 211 lóerőt és 350 Nm nyomatékot ad. A váltók 6 fokozatú kézik, illetve az egyedül a belépő benzineshez nem kérhető 4Matic összkerékhajtással, sőt a GLA 250 és a GLA 220 CDI esetén mindenképp 7 fokozatú, 7G-DCT dupla kuplungos automaták.
A fogyasztási értékek 4,3-7,1 l/100 km közöttiek. Előbbi a belépő gázolajosé, utóbbi a 100 km/órára 6,5 másodperc alatt gyorsító, 235 km/órás végsebességre képes GLA 250 4Matic verzióé. Offroad-csomag lejtmenetvezérlővel, iránytűvel és dőlésszög-kijelzővel ugyanúgy rendelhető lesz, mint például távolságtartós tempomat, a 7-20 km/óra közötti ráfutásos balesetektől megóvó koccanásgátló alapáras, az adaptív sebességtartóval szerelt autók egészen 200 km/órás tempóig önálló fékezéssel csökkentik a balesetek erejét, ha a sofőr nem reagál a rendszer figyelmeztetéseire. Ezeken kívül pedig sávtartó-, holttérfigyelő-rendszer, automata reflektor és hossz-, illetve keresztirányú parkolásra egyaránt képes parkolóasszisztens is elérhető lesz (temérdek egyéb mellett) a november utolsó hetében megjelenő árával már idén rendelhető, a piacra első példányaival (a Mercedes németországi, rastatti gyárából) jövőre érkező GLA-hoz, ami a Fridge fesztivál után galériánk képein csodálható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 19:58
    Permalink

    Csak azt nem értem ilyen autónál kit érdekel az állítólagos 4,3 literes fogyasztás mert egy olcsó autónál ok mert azt a csóróbbak veszik de ezt a milliomosok.

  • 2017.10.29. at 19:58
    Permalink

    Hiába a félrevezető GLA modellnév,ez nem más mint egy átrajzolt A osztály és nem SUV hanem Crossover.Nem rossz de azért egy igazi mini-SUV hitelesebb lenne a Mercitől mint ez a krossz-over.És túlzottan drága is.

  • 2017.10.29. at 19:58
    Permalink

    Igen,10 év múlva más lesz a világ..Nem nekünk gyártanak,balkániának,Cina,USA,Japán a piac,mint mindég…Elég tartósnak ígérkeznek,majd tizenévesen valóban itt is lecsapódnak mint az ML-ek,S-ek,,7-esek,,X5-ök,,A8-ak..,stb.. A kissebbek gépek talán olcsóbban,és könnyebben fenntarthatóbbak talán..
    30év rozsda garit ad a Merga,,ha nem töröd,,egyedülállóan jól hangzik,,,kíváncsi leszek én is,,de jó alap a régi 190-esek,,és azóta sokat fejlődött a világ,a technika,és a vegyészek,,el is hiszem azt a 30 évet…
    Reménykedjünk,mert nekünk csak ez marad.

  • 2017.10.29. at 19:58
    Permalink

    Amúgy meg ez az autó csak presztízs miatt létezik. Mert már mindenkinek van kis SUV-ja akkor a Mergának is kell, hogy legyen. Egy kissé konzervatív az én felfogásom ahhoz, hogy eltudjam fogadni ezeknek az autóknak a létjogosultságát, de természetesen nem nekem lehet igazam az eladási számok tükrében, hiszen ez a szegmens egyre nagyobb szeletet követel ama bizonyos tortából a statisztikák alapján. Ugyanakkor kíváncsi vagyok, mi lesz ezekkel az autókkal 10-15 éves használt kocsiként, mert ugye ezek zöme ilyen idősen, majd a mi kis balkáni környezetünkben fog lecsapódni. Biztos, hogy ennek a SUV-os plusznak, az alkatrész árakban is meglesz a maga plusza, és ez nem csak a csillagos márkára értendő! Hogy, hogy nem egy páran egy évtizede még a kombik halálát jósolták, de még mindig igen erős ennek a karosszéria formának a vevő tábora. És mondhat bárki bármit a limuzin formáról, hogy ilyen-olyan és nem praktikus, de látott már valaki S Mercit, Audi A8-at, BMW 7-et kombi, vagy ferde hátú kasztnival? 🙂 Vannak klasszikus és tiszavirág életű formák, stílusok, és szerintem a SUV az utóbbi lesz. SZERINTEM!

  • 2017.10.29. at 19:58
    Permalink

    Na ez az igazi király gép…Mindenre jó,nem túl nagy,,de elég tágas,és praktikus. Ennél jobb,és nagyobb nem is kellhet semmire,senkinek. Csak max ha 4 gyereke van minimum… 🙂 Nekem még nincs,,tehát ez a full befutó……csak az ára hiányzik még,,,de majd 10 évesen talán….

Vélemény, hozzászólás?