16 centivel kisebb. Lehet így vagány? Próbán az új A-osztály
Egy gyors kör az új Mercedes-Benz A-osztállyal
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már a hó eleje óta rendelhető, de itthon még csak e héten mutatkozott be a korábbiaktól teljesen eltérő, sportos fazonú, harmadik generációs Mercedes-Benz A-osztály.
Közel fél méterrel hosszabb, mint az előző generációs A-osztály, de 16 centiméterrel alacsonyabb, egyterűs helyett sportos
Már 15 éve volt az, amikor a Mercedes előrukkolt eddigi legkisebb modelljével, az A-osztállyal. A közönség még nagyobb hőbörgéssel fogadta, mint 1984-ben a 190-est, azaz a W201-es szériát, ami akkor szintén a korábbiaknál szerényebb méretű, de azért legalább lépcsőshátú szedánt jelentett. Az A pedig? Nem elég, hogy meredekhátú volt, még az átlagosnál magasabb, szendvicspadlós, egyterű jellegű kisautó. Ahol lehetett, s aki tehette belekötött. Még a mára egyébként feledésbe merült jávorszarvas-teszttel is elbuktatták, amelyen aztán kiderült, a kisautók szegmenséből messze nem egyedüliként borult. Hogy rossz húzás nem volt a kisautó a Mercedes részéről, azt jelzi, hogy csupán a 2005-ben megjelent második generációból több mint egy millió példány kelt el.
Méretek
- Hosszúság x szélesség x magasság: 4292 x 1780 x 1434 mm
- Tengelytáv: 2699 mm
- Csomagtér: 341 l
Idén pedig a Genfi Autószalonon bemutatkozott a harmadik nemzedék, a korábbiaktól teljes mértékben eltérő koncepcióval, egyterűs helyett sportos vonalakkal, csaknem 40 centiméterrel hosszabb, 1,5 centiméterrel szélesebb és 16 centiméterrel alacsonyabb karosszériával, 2,7 méteresre, azaz két osztállyal feljebb, a középkategóriában is megirigyelhető méretűre hizlalt tengelytávval.
Műszerfalának jellegzetessége lehet a 14,7 centiméter képátlójú iPad szerű kijelző, melyen teljes mértékben megjelenhet a csatlakoztatott iPhone felülete
A teljesen átformált karosszéria alaktényezője a kategória legjobbja, 0,27 lett, az üléspozíció pedig még a karosszériamagasságnál is jelentősebb mértékben, 17,8 centiméterrel került lejjebb. Kiolvasható, az utastér nem lett szűkösebb, sőt, egy kevéskét tágasabb is a korábbinál. Anyagválasztásával a korábbinál minőségibb, dizájnjával és felületeivel egyaránt a márkától megszokott világot hozza, leginkább az alapjaiban azonos, Kecskeméten gyártott B-osztályra emlékeztet. A hazai bemutatón az Urban, Style és AMG Sport felszereltségekkel kapható sorozatból – nem túlzottan meglepő módon – egy csúcs, AMG Sport kivitelű, A 200 CDI-be, azaz a kezdeti kínálat legerősebb dízelébe sikerült beszabadulnunk egy rövid próba erejéig.
Utóbbi alapján elmondhatjuk, az A-osztály már valóban nem kisautó, külső és belső méretei egyaránt sokkal inkább az alsó-középkategóriát képviselik, az előszériás, minden jóval teletömött tesztautó pedig természetes, hogy prémiumos. Mélyre tett, enyhén kagylós, elektromos állítását a márka hagyományai szerint az ajtóról kínáló első ülései jól tartottak, elektromos szervóval könnyített kormányműve közvetlen irányíthatóságot és egészen kicsiny fordulókört adott. Jó pont, hogy háromféle futóműhangolást is kínál az A, az alap komfortosnál nyilván jóval feszesebb, de még nem kőkemény az AMG Sport (természetesen) sporfutóműve, hiszen az A 250 Sport még eggyel feszesebb, „engineered by AMG” futóművet kap. A rendszerek alapelve mindhárom esetén egyező, elöl MacPherson, hátul oldalanként három hosszanti-, egy kereszt-lengőkarosak a támasztékok.
A kanyarjellemzők javítására az alapáras ESP az ívbelső kerekek fékezését is beveti, de a biztonsági elemek tekintetében igazi újdonságokat is felsorakoztat a Mercedes. A 2002-ben az S-osztályban debütált Pre-Safe, baleseti helyzeteket felismerő és a biztonsági elemeket készenlétbe állító, az ablakokat bezáró, az elektromos utasülést optimális helyzetbe mozdító elektronika 10 év után itt is megjelenik. A kisautók körében alaptartozékként elsőként megjelenő radaros Collision Prevention Assist a márkánál elsőként van olyan okos, hogy ráfutásveszélyt észlelve a fékek előtöltését követően a sofőr fékpedálra lépésekor nem teljes erővel fékez, hanem csak olyan mértékben, hogy az autó megálljon az előtte lévő mögött – így talán a mögötte lévő sem fog beleszállni. Alapáron jár továbbá a sofőr éberségét figyelő Attention Assist rendszer, rendelhető automatikus reflektor-kapcsolás, holttérfigyelő és sávtartó asszisztens, táblafelismerő és parkolást segítő rendszer, tolatókamera, de ami igazán fontos: távolságtartós tempomat is.
Benzines kínálat
| A 180 | A 200 | A 250 | |
| Lökettérfogat (ccm) | 1595 | 1595 | 1991 |
| Teljesítmény (LE/ford.) | 122/5000 | 156/5000 | 211/5500 |
| Nyomaték (Nm/ford.) | 200/1250-4000 | 250/1250-4000 | 350/1200-4000 |
| Végsebesség (km/h) | 202 | 224 | 240 |
| Gyorsulás 0-100 km/h (s) | 9,2 | 8,4 | 6,6 |
| Vegyes fogyasztás (l/100 km) | 5,5 (5,4)* | 5,5 (5,4)* | 6,1* |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 128 (127)* | 129 (127)* | 143* |
*: 7G-DCT kétkuplungos váltóval
A gyáriak szerint mindenkit levesz a lábáról. Erre utal a modell szlogenje is, ami nem más mint az ámulatot jelző, angolul Wow, magyarul Ááá
A növelt méreteivel még mindig messze városbarát, ugyanakkor méretes, 341 literes csomagterű A-osztály nem csak extráival, motorpalettájával is komoly autóvá tehető. Mai szokás szerint csakis közvetlen befecskendezéses, turbós motorokat kap. A benzinesek közül 1,6-os, 122 lóerős (A 180) és 156 lóerős (A 200), valamint 2,0 literes, 211 lóerős (A 250) szerepel a kezdeti kínálatban. Az 1,6-osok alapáron 6 fokozatú kézi, opcióként 7 fokozatú duplakuplungos (7G-DCT) váltósak, a 2,0 literes pedig alapáron kapja azt. Dízelből még bővebb a kínálat 1,5 literes, 109 lóerős (A 180) az alapgép, hozzá képest az 1,8 literes A 180 CDI csupán egyenletesebb nyomaték- és teljesítmény-leadásával, valamint opciós 7G-DCT váltójával tud többet, az azonos alapú A 200 CDI azonban már izmosabb, 136 lóerős. Jelenleg ez a csúcsgép, ugyanis a ma már az S-osztályban is bevetett, 2,1 literes 220 CDI – itt ugyan „csak” 170 lóerővel – csupán az év végén érkezik. Míg a legkisebb dízel csakis kézi, a csúcs csakis a középsőkhöz opciós 7G-DCT váltóval lesz kapható.
Dízel kínálat
| A 180 CDI |
A 180 CDI 7G-DCT |
A 200 CDI | A 220 CDI | |
| Lökettérfogat (ccm) | 1461 | 1796 | 1796 | 2143 |
| Teljesítmény (LE/ford.) | 109/4000 | 109/3200-4600 | 136/3600-4400 | 170/3600-4000 |
| Nyomaték (Nm/ford.) | 260/1750-2500 | 250/1400-2800 | 300/1600-3000 | 350/1600-3200 |
| Végsebesség (km/h) | 190 | 190 | 210 | n. a. |
| Gyorsulás 0-100 km/h (s) | 11,3 | 10,6 | 9,3 | n. a. |
| Vegyes fogyasztás (l/100 km) | 3,8 | 4,1* | 4,3 (4,1)* | n. a. |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 98 | 109* | 111 (109)* | n. a. |
*: 7G-DCT kétkuplungos váltóval
Miként azt korábban írtuk, az A-osztály alapára 6 824 000 forint, extrái azonban nem csak végtelenül sorakozók, nem is olcsók, aki tehát ki kívánja használni a modell komoly kínálatát, az nyugodtan számoljon 8 számjegyű vételárral, továbbá azzal, hogy a legelső autók is csak szeptember-október környékén érkeznek az országba, az A-osztály ugyanis a B-vel ellentétben nem Kecskeméten, hanem továbbra is Németországban készül.
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
Pórul járhat, aki pontatlanul parkol, van azonban menekülő út
Így néz ki Darth Vader SLS AMG-je
Öt évig nem kell szervizre költeni - itthon a Renault Captur
Telefonba költözött a Használtautó.hu
A vártnál tízszer többet adtak a Tolvajtempó sztárjáért
Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
MERCEDES-BENZ tesztek
Egy korszaaaak vége - Mercedes A 200 CDI AMG Sport teszt
Ez az A-osztály már nem az az A-osztály. Agyő szendvicspadló, agyő bumfordiság, itt az új, dinamikus luxuskompakt.
Nyugalom, elég a négy henger: Mercedes ML teszt
Négyhengeres dízelmotorral próbáltuk a harmadik generációs Mercedes ML szabadidő-autót. Jól megy, elfogadhatóan fogyaszt, finom darab - bosszantó hibákkal.
Összkerekes fapad közel 24 millióért - Mercedes CLS teszt
Pazar a kiállása, alapvetően a beltere sem hagy kívánnivalót maga után, valahogy mégsem veszi le az embert a lábáról. A CLS-t összkerekes dízelként igyekeztünk megszeretni.
A mi drága csillagunk - Mercedes B-osztály teszt 
Aki meglátta, rajongott érte: formájáért, és azért is, mert mindenki kecskemétinek nézte, pedig a tesztautó még nem volt az.
Így spórolnak a gazdagok: Mercedes C 220 CDI teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
-
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt
-
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt
- Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
- Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
Címlapon
Friss cikkek
Kicsit új, nagyon nagy. Felfrissült a Skoda Superb
7 órája – Újdonság
Nemsokára lesz új Superb, addig is a Skoda frissített egy jót a zászlóshajó második szériáján, hiszen ez a szokás. És még elegánsabb, na meg jóval takarékosabb is lett.
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
3 napja – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
4 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
-
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
5 napja – Sztori -
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
3 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
3 hete – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Egy garázsajtó is lehet "zöld"
- 320-szal is száguldhat a terepjáró
- Így néz ki Darth Vader SLS AMG-je
- Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
- AMG csomag nélkül is lehet nagyon ütős a Mercedes-Benz CLA
- Szerdán debütál, de már most videón látható a legújabb Mercedes-Benz S-osztály
- Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
- Most még csak kicsiben, de már látható az új Mercedes-Benz S-osztály
- Szégyenben maradt a Mercedes, visszahívják a Citant
- Nem elég egyedi a kecskeméti Merci? Máris segít a Brabus
Használtautó.hu
|
Ár: 1.349.000 Ft Évjárat: 2002 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.050.000 Ft Évjárat: 2001 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.199.000 Ft Évjárat: 2004 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |























































Hozzászólások (7 db)
No ez a Merga tettszik nekem is, a többi valahogy nem jön be, kivéve a SLS AMG-t. :), az bejönne. :D
Az 1461cm3-s az Renault dízel, a közös koperáció terméke, de ha minden igaz ezen kívül lesz még az új 1200-as Renault benzines is
Pontosan ahogy mondod! A kooperáció lényege az, hogy a Renault a kis és kompakt kaetgóriában erős itt támogatják a Mernyót (motorok, autók, lásd kangoo-átcimkézve), a Mercedes pedig a természetes életterében a nagy és luxus autók piacán nyújt segítséget a franciáknak (ahová évek óta probálnak betőrni-lásd Velsatis/Avantime). Ez a szövetség mindkét félnek kifizetődő. Már várom előre a pillanatot amikor a francia gyűlűlő ismerősöket szembesíthetem az autójuk motorjának az erdetéről :-(
ha minden extrát belerendelünk,nem 8 számjegyű végösszeggel kell számolni?Bár elég kora reggel van még,meg hétfő is,talán én tévedek :) jó a cikk,várjuk élőben is az autót...
De, valóban! Elnézését a pontatlanságért!
ha minden extrát belerendelünk,nem 8 számjegyű végösszeggel kell számolni?Bár elég kora reggel van még,meg hétfő is,talán én tévedek :) jó a cikk,várjuk élőben is az autót...
Az 1461cm3-s az Renault dízel, a közös koperáció terméke, de ha minden igaz ezen kívül lesz még az új 1200-as Renault benzines is
Az a döbbenet, hogy nincs, 180 CDI a régi, 1,5 literes dízel is és az új 1,8-as alap is, csak a kicsi csakis kézi, az 1,8-as (A 180 CDI) csakis automatizált váltóval van.
Nincs elírás ebben a táblázatban? 180-as 1461 ccm, ugyanez automatával már 1796 ccm. 200cdi ugyanekkora lökettérfogattal van.