Előzetes árral mutatkozik be a Citroën DS5
8,4 millióért nagyot vetít a Citroën DS5
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nevéből azt hihetnénk a Citroën DS5-ről, hogy ez a C5 tovább finomított változata, de nem, olyan öszvér ez, ami talán inkább a C4-eshez van közelebb. Ára ott kezdődik, ahol a DS4-esé végződik.
Kategorizálhatatlan űrhajó-formával, a hagyományos modellek és az egyterűek közé félútra igazított ülésmagassággal érkezik a Citroën DS5
Széles, 16-19 colos kerekeivel akár sportos és komfortos futóműhangolást is hozhat a DS5, ám a karakterisztika menet közben nem lesz változtatható
Ha nem is túlzottan régi, de azért hagyományt tört a DS5, egyrészről azért, mert ez az első olyan modell, ami nem a megfelelő számú Citroën prémiumba öntött verziója, másrészről (az előbbi tételt megfordítva) ez az első teljesen önálló DS-modell. Míg ugyanis a C3 és a DS3 közötti hasonlóság az ajtószám-eltérés ellenére üvöltő, s a C4, valamint a DS4 sem áll túlzottan messze egymástól, ez egyértelműen nem C5-ös. Annál 4,52 méteres hosszával 25 centiméterrel rövidebb, míg 1,85 méteres szélességével 1 cm-rel keskenyebb és 1,51 méteres magasságával 6 cm-rel magasabb. Tömzsi alakja miatt egyébként a magasság-különbség nagyobbnak, a hosszbeli eltérés pedig kisebbnek tűnik − hiába, a név is méretet sugall.
Futurisztikus és extravagáns, akár Head Up Displayt is bevető, alapjaival azonban a C4-esére, valamint a DS4-esére emlékeztető a műszerfal
Eltalált a tengelytáv: a C4 Picassóé, a hajtáslánc legérdekesebb kombinációja pedig a Peugeot 3008 Hybrid4-ből való. Kétségtelen, hogy legóztak rendesen a franciák, ám egy „DS4 akármi” modellnév sokkal szimpatikusabb lenne, mint a DS5, mert ha valaki véletlenül az amúgy szintén kifinomult C5-öshöz mérné, s itt is azéhoz hasonló hidropneumatikus futóművet áhítana, az csalódni fog. Nem kicsit, nagyon, ugyanis nem, hogy a rugók hagyományos acélok, még a futómű elve sem épp túlbonyolított: elöl MacPherson, hátul pedig − kapaszkodjanak meg − csatolt lengőkaros (a Hybrid4 csúcsverzió kivételével). Jegyezzük meg gyorsan, noha a csatolt hosszlengőkaros hátsó futómű a mai autóknál gyakorlatilag a belépő szintet képviseli, ma már ebből is döbbenetesen kellemes jellemzőket tudnak kihozni a mérnökök, így nem biztos, hogy jogos a fanyalgás. Aki pedig jobbat szeretne, az a hibridet választva független többlengőkarosat is kaphat a kerekek közé épített, üzemmódtól függően 27-37 lóerős villanymotorral.
Robotizált váltó és üzemmód-kapcsoló a Hybrid4-ben, elektromos üzemmódban 2-3 kilométer megtételére képes a DS5
A Hybrid4-re voksolva a DS5 nem csak az első egyedi DS, hanem a márka és a modellsor első hibridje, ráadásul szokatlan, eddig csakis a Peugeot által alkalmazott dízelmotoros kivitelben és összkerékhajtással. A képlet viszonylag egyszerű: a 160 lóerős gázolajos elöl, 6 fokozatú, robotizált váltón keresztül hajt, míg a hátsó kerekeket a villanymotor forgatja, az összesített teljesítmény Sport üzemmódban akár 200 lóerőre felkúszhat, míg az alapállásnak tekinthető Auto programban 163 LE. Választható folyamatos összkerékhajtás is, úgy 190 LE a teljesítmény, míg a ZEV (azaz Zero Emission Vehicle – emissziómentes elektromos) módban csakis a villanymotor állandó, 27 lóerős teljesítménye áll rendelkezésre, de a DS5 Hybrid4 így is képes akár 60 km/órára gyorsulni, s nikkel-fémhidrid akkumulátoraival mintegy 3 kilométert tud megtenni. Teljesen elektromos üzemmód még Auto-ban érhető el (70 km/óráig), míg a másik két programban a villanymotor csak rásegítésre képes.
Igazi luxusautónak ígérkezik a DS5: a hátsó sor is kétszemélyesre formázott, a lábtér azonban méretes. Látványos az óraszíjat mintázó, mogyorószínű bőrkárpit
Noha 3,8 l/100 km vegyes fogyasztásával a Hybrid4 a paletta legtakarékosabbja és egyben legizmosabbja is, azért érdemes vetni néhány pillantást a többi verzióra is A dízelek között a hibrid 2,0 literes, 160 lóerős motorja (4,9, automata váltóval 5,9 l/100 km vegyes fogyasztással) „önállóan” is megkapható. További gázolajos lehetőség az 1,6 e-HDi, melynek Stop&Start elektronikája (a hibridéhez hasonlóan) az önindító helyett a generátort „meghajtva” is képes indítani, a nagyobb teljesítményű indítás pedig gyorsabbnak és finomabbnak ígérkezik, mint a konkurenseké – a rendszer már a C4-ben is jól bizonyított. Benzinesből kétféle (156 és 200 LE) teljesítménnyel egyetlen, a BMW-vel közösen fejlesztett, közvetlen befecskendezésű, 1,6 literes turbós választható – 6 fokozatú manuális váltóval.
Gyári képei alapján fényűző az utastér, arról azonban egyelőre nincs információ, hogy milyen lesz az alapmodell
A DS5 egyik legfőbb ütőkártyája a prémiumos személyre-szabhatóság lesz, sok egyéb mellett panorámatető, számos (akár óraszíjat formázó domborítású) bőrkárpit, tolatókamera, sávelhagyásra figyelmeztető és holtteret pásztázó elektronika szerepel majd arzenáljában. A hazánkba a jövő év első negyedében érkező újdonság tervezett alapára 8,4 millió forint (ma ennyibe kerül egy jól felszerelt, csúcs DS4), ám az nem titok, hogy árfolyam- és adóváltozás miatt utóbbi még bőven módosulhat a színre lépésig.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Meglesték a Cayenne kisöccsét
Az Audi Q5 Porsche-emblémás megfelelője a szeptemberi Párizsi Autószalonon mutatkozhat be, a sok-sok háziasszony pedig bő másfél év múlva veheti birtokba.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
CITROEN tesztek
Citroën DS4 1.6 THP Sport teszt 
Lényegében német példát követ a Citroën, hiszen a tömegmodell C4 alapjaira épül a sportos és prémiumos DS4. Az Audi már évek óta hasonló elvből profitál. Vajon bejön ez a franciáknak is?
Citroën C-Zero teszt 
Vásárláskor drága, üzemeltetésben szinte ingyenes a teljesen elektromos Citroën C-Zero. Emissziómentes, kellően erős villanymotorjával szó szerint az autózás új dimenzióját képviseli.
Citroën DS3 1.6 THP Sport teszt 
Trükközik a Citroën: a C3-alapú DS3 önálló néven, dögös külsővel, egyedi kisugárzással kelleti magát, remek vezethetőséggel, meglepően jó minőségben. Kezdhet félni a MINI?
Citroën C3 teszt
Leginkább arra voltunk kíváncsiak, vajon az új C3 1.4 VTi Collection is hozza-e a sokat hangoztatott, javulást mutató Citroën-minőséget?
Citroën C3 Picasso Exclusive teszt
Fussunk neki még egyszer! – hangzott el a szerkesztői ötlet, és így került hozzánk a Citroën C3 Picasso 1.6 HDi Exclusive, hogy újfent bizonyítson.
- Citroën C4 Picasso teszt
- Citroën Berlingo teszt
- Citroën C5 2.0 HDi 135 FAP Dynamique
- Citroën Nemo Combi 1.4 HDI XTR
- Citroën C4 Pallas 1.6 HDi
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
4 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
5 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Citroën Jumpy 1.9 D Confort, 2003 - használtteszt
- Argentínában a WRC
- Piaci körkép: dízel kombit nagy termettel 3 millióig
- Numéro 9 lesz a Citroën nagy limuzinja
- Kizárták a Portugál rali győztesét
- Hirvonen első győzelme a Citroën DS3 WRC-vel
- Jól látható volt a csatornafedél, nem fizet a biztosító
- Citroën DS4 2.0 HDi Sport teszt
- Citroën C4 Picasso 2012 kémfotó
- Lebukásra ítéltetett a Citroën luxusautója
Használtautó.hu
|
Ár: 6.489.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.490.000 Ft Évjárat: 2011 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.300.000 Ft Évjárat: 2011 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |























Hozzászólások (1 db)
Szerintem egy kicsit tuldizajnoltak ezt az autot, kicsit olyan transzformeres jatekautos!