Másodszorra is bejött – az új Ford S-Max

Ford S-Max nemzetközi bemutató és menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

400 ezres eladás és 8 év után itt a Ford S-Max második szériája. Mindenben többet tud elődjénél, közben maradt, ami volt; a sportos családi.


A Ford az S-Maxszal létrehozott egy teljesen új járműosztályt. A sportos, nagy és a prémiumkategória felé tekintgető egyterű meg azóta hatalmas siker lett. A recept egyszerű, a hagyományos felépítésű nagy egyterűjük, a Galaxy mellé alternatívának kitalálták az S-Maxot, ami bár ugyanazt tudja, de máshogy adja elő. Ha a kedves vevőnek túl szürke, túl egyszerű és bántóan öreges volt a Galaxy, akkor a kereskedésben mellette álló S-Maxhoz lépett át az értékesítővel és láthatott csodát. Ez is hétüléses, de sokkal menőbb a fellépése, alacsonyabb a teteje, lendületesebbek a formái. Ebben a méret- és súlycsoportban ez már sportosnak hat.
Hirdetés


Meg aztán a magas építésnek hála ott a kellemes üléspozíció, amivel tökéletes utazóautó lesz az S-Max és nagyobb benne a tér, mint a szintén hatalmas Mondeóban. A célcsoport nagyon jól körülhatárolható, ismerek egy ügyvezetőt, akinek két beosztottja 10 milliós alap 3-as BMW-vel jár, ő meg a 15 millióig felextrázott fullos S-Maxot kérte. Hogy miért? Mert direkt jó, ha nem német prémiumautóból száll ki, plusz ebben a két kamasz fia is elfér edzéscuccal együtt. A recept változatlan 2006 óta, a tavaly leleplezett második generáció viszont tovább feszegeti ezt a határt a tömegmodellek és a prémiumautók közti sávban.

[tablazatigazitas="bal" szelesseg="95%" bcim="Ford S-Max, 2015 - méretek"] Hosszúság [mm] 4796 Szélesség [mm] 1916 Magasság [mm] (5/7 üléssel) 1658/1655 Tengelytáv [mm] 2849 Csomagtér [l] (5/7 üléssel) 285/700 Nyomtáv elöl/hátul [mm] 1606/1606 [/tablazat]

Itthon az új autók hatvan százaléka lesz céges és csak negyven százalék megy magánvásárlóhoz. A Ford esetében ez az arány még kiélezettebb; mint megtudtuk hetven százalékot visznek el a flottavásárlók és csak harmincat a szomszéd Kovácsék. Az S-Max és a Galaxy együtt lefedik a hazai nagy egyterű eladások jó hatvan százalékát, ezzel a Ford itthon piacvezető, ha a két modellt egynek tekintjük. A Galaxy is vadonatúj, de őt csak egy pár hónap múlva próbálhatjuk ki, addig is vizslassuk még az S-Max vevők szokásait. Hatvanöt százalékuk vett még egyszer a kocsiból, így a visszatérő vevők aránya elég jó. Az is érdekes, hogy a 2006-ban megjelent előd egy csomó új vevőt hozott, akik valamilyen prémiumautóból ültek át a praktikusabb egyterűbe. Ezzel párhuzamban az eladott kocsik hetven százaléka a Titanium, azaz csúcsfelszereltségű.

2.0 TDCi 2.0 TDCi 2.0 TDCi 2.0 TDCi
Hengerűrtartalom [cm3] 1997
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 duplakuplungos automata/6 duplakuplungos automata/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 120 (3500) 150 (3500) 180 (3500) 210 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 310 (1750-2000) 350 (2000-2500) 400 (2000-2500) 450 (2000-2250)
Gyorsulás 0-100 km/h 13,4 10,8 9,5 8,8
Végsebesség [km/h] 183 198 208 218
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 5,6/4,6/50 5,6/4,6/50 6,1/4,9/5,4 6,3/5,1/5,5
CO2-kibocsátás [g/km] 129 129 139 144
Menetkész tömeg [kg] 1725 1725 1734 1755


1.5 EcoBoost 2.0 EcoBoost 2.0 TDCi (összkerékhajtás) 2.0 TDCi (összkerékhajtás)
Hengerűrtartalom [cm3] 1498 1999 1997 1997
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 automata/6 kézi/6 duplakuplungos automata/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 160 (6000) 240 (5400) 150 (3500) 180 (3500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 240 (1500-4500) 345 (2300-4900) 350 (2000-2500) 400 (2000-2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 9,9 8,4 10,8 10,5
Végsebesség [km/h] 200 226 196 206
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 8,0/5,6/6,5 10,3/6,5/7,9 6,1/4,9/5,4 6,4/5,4/5,8
CO2-kibocsátás [g/km] 149 180 139 149
Menetkész tömeg [kg] 1645 1704 1784 1809


A hagyományos Ford értékek, mint a precíz irányhatóság, a jó kapcsolási érzetű váltó, a direkt kormány mind megvannak az új S-Maxban is. Most még csak előszériában, de kipróbálhattuk az állítható keménységű és változó áttételű kormányzást is, ami bár nem világszabadalom, de itt jövőre fog megjelenni. Vele még gazdagabb lesz a szolgálatatások sora. Az S-Maxba ugyanis holttérfigyelő rendszeren kívül ráfutásgátló és adaptív tempomat is kérhető. Utóbbinak csak egy baja van, hogy körülbelül 30 km/h alatt visszaadja az irányítást, így a városi araszolásban nem segít. Újdonság még az intelligens sebességhatároló, ami a táblafelismerő rendszer jelei alapján módosítja az autó beállított sebességét. Tehát ha van országúton egy hetvenes korlátozás, az autó maga finoman lelassít a határolóval beállított országúti kilencvenről.

Az új S-Maxból tesztautó és itthon kipróbálható példányok nyárra érkeznek. Addig is annyit hadd írjak le, hogy a finom spanyol aszfalton bár kellemesek voltak a 19 colos kerekek is, de sajnos itthonra ezek szerintem már túl rázósak lesznek. Amúgy az S-Max egy kiegyensúlyozott és kellemes karakter. Leginkább a dízelmotorok illenek hozzá, azokkal nem is túl torkos a próba alapján. A beltér a Mondeóból ismerős, anyagai a középkonzolon talán egy hangyányival rosszabbak, a nagyobb felületű plasztik miatt, de ez igazából egyáltalán nem gond, inkább ízlés dolga.
Változat Trend Titanium
1.5 EcoBoost 8 540 000 9 580 000
2.0 SCTI EcoBoost (automata) - 11 000 000
2.0 TDCi (120 LE) 9 140 000 -
2.0 TDCi (150 LE) 9 360 000 9 845 000
2.0 TDCi (150 LE, automata) 9 860 000 10 495 000
2.0 TDCi (150 LE, AWD) - 10 345 000
2.0 TDCi (180 LE) - 10 190 000
2.0 TDCi (180 LE, automata) - 10 690 000
2.0 TDCi (180 LE, AWD, automata) - 11 340 000
2.0 TDCi (210 LE, automata) - 11 035 000


Árait nézve, ha a nála puhább és egyben unalmasabb, már ötéves, de most kicsit felfrissített Volkswagen Sharanhoz hasonlítjuk, kifejezetten jó ajánlat az S-Max. Beltere ahhoz hasonlóan ergonomikus, presztízse és megjelenése is mérhető hozzá, vezethetőségével meg jócskán felülmúlja. Az S-Max közepes dízelét ráadásul hasonló felszereltséggel jó egymillió forinttal kevesebbért kínálja listaáron a Ford. Tízmillió körüli összegekről van szó, ami nem kevés, de egy akár hétszemélyes és ennyire jól alakítható autóért reális ár. Ha nagy egyterű vásárlása előtt áll, tegyen egy próbát az új Forddal, mert szerethető kocsi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:58
    Permalink

    Mivel egy új autónak az értékvesztése szvsz nem a fönököm sara hanem sokkal inkább a fidesz /nem adóemelések kormánya…copyright by kósa lajos/unortodox ,hatvan valahányféle adónemmel terhelt gazdaságpolitikájának a következménye….Szóval inkább ne is vitázzunk erről..;)

Vélemény, hozzászólás?