Könnyebb, nagyobb, személyesebb – Honda CR-V 2012

Honda CR-V hazai bemutató

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Formája személyautósabb, üzemeltetése olcsóbb, többet segít vezetőjének, és még tágasabb is lett. Mi kell még?



A hazai sajtó képviselőinek e héten mutatkozott be a kívülről takarékosabb, de belülről tágasabb, szolidabb megjelenésű, korábbinál gazdagabb felszereltséggel piacra lépő negyedik generációs Honda CR-V. Genfben már megmutatták, Párizsban pedig hivatalosan is debütált a modell, s nekünk sem kellett sokat várni érkezésére. Mint azt már korábban is megírtuk, az új CR-V külméreteit ugyan csökkentették - hosszát 5, magasságát 30 mm-rel - ennek ellenére utastere sok szempontból tágasabb lett elődjénél. 589/1146/1648 literes csomagtere nagyjából 10%-kal bővült, a raktér 140 mm-rel hosszabb, a korábban több oldalról is kritikával illetett hátsó fejtér 38 mm-t bővült.


Ahogy eddig is minden generációváltásnál történt, megint személyautósodott egyet a CR-V külseje, első lámpái LED-sorból kialakított menetfényt és intelligens kanyarvilágítást kaptak, és már a hátsó burák alatt is fénykibocsátó diódák villannak fel gyorsan és energiatakarékosan. A krómos hűtőrács műanyagosabbnak adta át a helyét, hangsúlyosabb az alvázvédő elem, elkeskenyedtek a lámpái. A hátsó fejtér kibővítéséhez átszabták a tetővonalat, és az első szélvédőt és a motorháztetőt is áttervezték, méghozzá úgy, hogy mostantól jobban belátható az autó orra, ennek köszönhetően könnyebben manőverezhető szűk helyeken. Tovább növeli az autó komfortját az opciós, illetve felszereltségfüggő extra, a kulcsnélküli ajtónyitás és a motoros mozgatású csomagtérajtó.
Hirdetés
Motorválaszték tekintetében, egyelőre legalábbis, nincs változás az elődhöz képest, de mind a 2,0 literes benzines i-VTEC, mint a 2,2-es i-DTEC turbódízel motorok károsanyag-kibocsátását lejjebb szorították, miközben a benzines 150 helyett immár 155 lóerőt teljesít. A kézi váltóval kombinált motorokhoz stop-start is jár, a benzines pedig sima elsőkerék-hajtású kivitelben is elérhető, és a CR-V-ben is megjelent a más Hondákban már látott, takarékos vezetésben segítő ECON gomb és funkció. Mi egy dízelmotoros automata váltós összkerekes példánnyal vágtunk neki a Dobogókő körüli utaknak: a kormányzás precíz, a futómű kényelmes, a váltó simán kapcsol, és tényleg jól kilátni az autóból. Számtalan ponton bővítették az autó hangszigetelését, a tűzfalnál, az ajtókban és ajtókeretekben, s a küszöbök mentén, és valóban viszonylag mérsékelt mértékben jut csak be a szél- és gördülési zaj az utastérbe.

Az előző autóban még kettős hidraulikus rendszer biztosította a négykerék-hajtást, mostantól az elektronikus vezérléssel dolgozó Real Time AWD teremt kapcsolatot a kardántengely és a hátsó differenciálmű között. Ezzel a megoldással nemcsak a rendszer belső súrlódását sikerült jelentősen csökkenteni, hanem tömegét is, pontosan 16,3 kg-mal. Menet közben egyáltalán nem lehet érzékelni működését: az indulás minden esetben négy hajtott kerékkel segített, de ezen kívül csak akkor kapcsolódnak be a hajtásba a hátsó kerekek, ha azt a haladás körülményei indokolttá teszik, értsd, tapadásvesztés esetén. Az automata váltó is eszes kis program alapján működik, lejtőn és emelkedőn haladást érzékelve osztja alánk a legtakarékosabb fokozatot.

A karosszéria megerősítése mellett egy sor aktív, elektronikus biztonsági felszereléssel is felvértezték a CR-V-t. Menetet stabilizáló, kerékpörgést meggátló VSA, vészfékező ESS, kilengő utánfutót pályára visszaterelő TSA, és ez csak a fele. A Hondánál ADAS a modern vezetéssegítő berendezések összefoglaló neve, és három alrendszer tartozik hozzá, ám ezek is csak a CR-V kínálatában számítanak újnak. LKAS a sávtartó automatika, ACC a 30 és 180 km/h között aktív adaptív tempomat, és CMBS névre hallgat az esetleges ütközésre fény- és hangjelzéssel, biztonságiöv-feszítéssel és erős fékezéssel reagáló, 2010-ben EuroNCAP Advanced díjjal jutalmazott alrendszer. Előbbieken túl nyolc légzsákkal és aktív fejtámlákkal lesz kerek a biztonsági csomag.

Honda CR-V 2012 műszaki adatok

Motor 2.2 i-DTEC 2.0 i-VTEC 4WD 2.0 i-VTEC 2WD
Hengerűrtartalom (cm3) 2199 1997 1997
Max. teljesítmény (kW/LE/1/min) 11/150/4000 114/155/6500 114/155/6500
Max. nyomaték (Nm/1/perc) 350/2000 192/4300 192/4300
Saját tömeg (kg) MT 1653-1753/AT 1712-1806 MT 1517-1627/AT 1542-1652 1456-1508
Vegyes fogyasztás (l/100 km) MT 5,6/AT 6,6 MT 7,4/AT 7,5 7,2
CO2-kibocsátás MT 149/AT 174 MT 173/AT 175 168
Végsebesség (km/h) 190 MT 190/AT 182 190
Gyorsulás 0-100 km/h (sec) MT 9,7/AT 10,6 MT 10,2/AT 12,3 10

6,5 millió forintról indul az új Honda CR-V árlistája, ezért hézagos felszereltségű, fronthajtásos autót lehet kapni, összkerékkel 7,3 millióra ugrik az összeg, az automata váltó felára további 300 000 forint, ami átlagosnak tekinthető. A gazdagabb, csupán három jelentősebb feláras opciót - metálfény 135 000, ADAS 390 000, hangfelismerő navigáció 500 000 forint - meghagyó benzines Lifestyle modellek 8,1 és 9,7 millió között vihetők haza, és természetesen a dízelek képviselik a kínálat leghúzósabb szeletét a 9,3 és 10,69 millió forintos ársávban. Az importőr reményeiről nem esett szó, de talán borítékolható, hogy a most bevezetett újdonságok nem fogják csökkenteni a modell keresettségét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 12:12
    Permalink

    A régitől ezek szerint nem sokban különbözik, de valóban jól néz ki. Hogy lehet, hogy ekkora méretű autóban nincs még 7 üléses változat, nagyon nem praktikus… A Toyotás kályhaezüst már inkább itt a Hondánál fémesebb a műszerfalon, de miért kell ezt erőltetni, ami biztos tükröződik az üvegen. A kmóra egység valódi költséghatékony megoldás, ettől olcsóbbat már nem is lehetne kihozni egy ilyen presztizsű autóban…nem is illik bele. Szubjektív, de a front rész hűtőrács lámpába lógása is elég furcsa, csa azért hogy változtassunk rajta…akkor inkább a régebbi harmónikusabb volt!

Vélemény, hozzászólás?