Új korszak a luxusautóknál: íme a vadonatúj Mercedes-Benz S

Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Airbus hatalmas hamburgi átadó-csarnokában, 4,4 l/100 km vegyes fogyasztással mutatkozott be a Mercedes-Benz S-osztály.

Stuttgartból Hamburgba egy Airbus A300-600 DHL teherszállító repülőgép gyomrában utazott az új Mercedes-Benz S-osztály, hogy 750 nemzetközi vendég előtt ugyanott mutatkozzon be, ahol a repülésben új mércét állító Airbus A380-asokat is átadják. A friss, W222-es kódnévvel tegnap debütált S-osztály újraértelmezi a Business Class fogalmát a luxsuautók körében is, eddig sosem látott kényelmet és mobil irodát ad, míg fogyasztását 10 évvel ezelőtt még a kis- és középméretű autók is megirigyelték volna. A legtakarékosabb verzió 4,4 l/100 km vegyes üzemi étvággyal csábít, hibridből benzines és dízel is választható.
Hirdetés

Ahogyan az az S-osztálytól megszokott nem csak a Mercedes vásárlói, hanem az egész autósvilág újdonságok sorát kapja az üde modelltől. Három új elnevezést is bevezet, amelyeket érdemes lesz megjegyezni az „Essence of Luxury” az utastéri kárpitok és berendezések tökéletességére való törekvést jelenti, az „Intelligent Drive” lényegében a korábbi Pre-Safe elektronikák és a távolságtartós tempomat (Distronic Plus) rendszerbe hangolását fedi, a kényelem és a biztonság érdekében és itt van továbbá az „Efficent Technology”, ami az elődmodell fogyasztásának jelentős apasztását fedi. Az új S-osztály alaktényezője (Cd=0,24) elképesztően kedvező lett, az S 300 BLueTEC Hybrid ráadásul még egy kevéssel jobb (Cd=0,23) értékkel rendelkezik. Ez a világ első olyan autója, amelybe egyetlen izzószál sem kerül, minden lámpája LED-es, 4,4 l/100 km vegyes fogyasztásával pedig nem csak osztálya legtakarékosabbja, egy kategóriával lejjebb sincs ellenfele.
Az új Mercedes-Benz S-osztály méretei
Méretek normál hosszított
Hosszúság x szélesség x magasság [mm] 5116x1899x1483 5246x1899x1483
Tengelytáv [mm] 3035 3165

A korábbinál egyszerre modernebb és ugyanakkor klasszikusabb vonalakkal is rajzolt 5116x1899x1483 mm-es, azaz a kifutónál 6,6 cm-rel hosszabb, 2,9-cel szélesebb és hajszálnyit magasabb karosszérián 56 LED alkotja a fényszórót, oldalanként 35 a hátsó lámpákat, plusz 4 a ködzárófényt, utasterében pedig mintegy 300 kisebb teljesítményű dióda került elhelyezésre. Adaptív a fényszóró, azaz a reflektor is, az új S két kamerával pásztázza a köröttes világot, sofőrjét 360 fokos képpel segíti, de fényszóróját is úgy szabályozza, hogy a szemből érkezőt ne vakítsa, minden mást viszont a lehető legjobban világítson meg. Az éjszakai vezetést természetesen hőkamera is segítheti.
Új világot mutat, hogy az S-osztály már megjelenésekor is kétféle hibrid hajtáslánccal kapható, sőt a kínálat fele hibrid. A S 400 HYBRID, S 500, S 350 BlueTEC és S 300 BlueTEC HYBRID verziók mindegyike megfelel az Euro6-os emissziós normáknak, a kínálat egészének átlagfogyasztása 20 százalékkal apadt a korábbi S kínálatához mérten, az S 500 kínálata hamarosan plug-in hibrid, azaz konnektorból tölthető villanymotoros verzióval fog bővülni, így az S benzines, dízel és konnektoros hibridként is elérhető lesz. Az alábbi táblázatból jól látható, hogy az előzetes, a motorokat érintő hírekkel ellentétben mégis van négyhengeres dízel is a palettán, ám az villanymotorral is kiegészül. A hajtás egyelőre mindegyik verzióban a hátsó kerekeké, a váltó 7 fokozatú, kormányoszlopra helyezett előválasztós automata. Idővel jönnek majd az összkerekes és az AMG verziók is.
Az új Mercedes-Benz S-osztály kezdeti kínálata
Model S 400 HYBRID S 500 S 350 BlueTEC S 300 BlueTEC HYBRID
Hengerszám/-elrendezés 6/V 8/V 6/V 4/soros
Hengerűrtartalom [cm3] 3498 4663 2987 2143
Teljesítmény [LE(1/min)] 306 (6500) 455 (5250) 258 (3600) 204 (4200)
Nyomaték [Nm(1/min)] 370 (3500-5250) 700 (1800-3500) 620 (1600-2400) 500 (1600-1800)
Villanymotor teljesítménye [LE] 27,2 - - 27,2
Villanymotor nyomatéka (Nm) 250 - - 250
Vegyes fogyasztás [l/100 km] 6,3 8,6 5.5/5.61 4,4
CO2 [g/km] 147 199 146/1481 115
Gyorsulás (0-100 km/h) 6,8 4,8 6,8 7,6
Végsebesség [km/h] 250 250 250 240

Az új S-ben kamerarendszer – a világon elsőként – a futóműhöz is kapcsolódik, ha a központi számítógép kátyút, illetve úthibát észlel, elektronikusan hangolható lengéscsilapítóit azonnal állítja– ez az opció egyelőre csakis az S 500 esetében lesz elérhető. „First Class Rear”, azaz telefonnal szerelt, hűthető és fűthető pohártartót, valamint kihajtható asztalkát is adó középső tárolórendszer azonban mindegyik S-hez rendelhető. Érdekesség, hogy a korábbi hagyományokkal ellentétben ezúttal nem az „alap” S-ből készült a hosszított verzió, hanem előbb azt fejlesztette a Mercedes-Benz, s abból alakították ki a „rövid” kiadást. Ennek oka, hogy az ázsiai, leginkább a kínai piac növekedésével ma már az eladások zömét a hosszított, rendszerint sofőrrel használt verziók adják. Utóbbiakban nem csak a hátsó lábtér nagyobb, ügyes sakkozással a belső szélesség, s még a belmagasság is nagyobb – annak ellenére, hogy kívülről csak a hosszúság különbözik.
Miként azt már korábban beharangoztuk, a sofőr hagyományos órák helyett 12,3 colos, azaz 30,7 centiméter képátlójú színes TFT-panelt néz , azon jelennek meg műszerek és a szükséges feliratok. A fedélzeti elektronikák – egyebek mellett - hanggal is vezérelhetők, a beérkezett e-mailek és smsek felolvastathatók. Az utastéri kényeztetésnek csak egy morzsája az újdonságként bevezetett könyöklő-fűtés vagy a légkondicionáló kapcsolható parfümözése. Az ülések hátul is elektromosan állíthatók, opcióként (14 légkamrával operáló, 6 programot kínáló) masszázs-funkcióval kiegészítettek. Az ülésszelőztetés újdonsága, hogy ventillátorai kezdetben szívó, 4 percnyi üzem után fúvó üzemmódba kapcsolnak, így gyorsabban hűtik le az ülőfelületet. A speciális, az új S merevítőinek terével is operáló hifi alapból 10 hangszórós, opcióként Burmester 3D hangzórendszer is elérhető. A navigáció – azon túl, hogy minden eddiginél nagyobb TFT-n jelenik meg – a repülésből átvett szimbólumokat használ, pontos itinert ad, s az internetről (Google Maps) folyamatosan frissíti magát, a közlekedési információkat is valós időben kéri be.
Bár a karosszériában alkalmazott alumínium 50 százalékkal nőtt a korábbi S-ben bevetetthez képest, a torziós merevség ugyanilyen mértékben nőtt. Nem a merevítők lettek könnyűfémek, többek között a karosszérialemezek azok – egytől egyig. Javítani biztosan nem lesz így könnyű, leginkább cserélni lehet majd őket, ám, hogy arra ne legyen szükség, az új S-t temérdek elektronika óvja a balesetektől. A gyalogoselütéseket 50 km/órás tempóig védi ki a Pre-Safe fékrendszer, a Pre-Safe Plus a ráfutásos balesetektől óv a rájuk való figyelmeztetéssel, de azokat elkerülni nem segít, a Pre-Safe Impulse pedig baleset előtt a biztonsági öveket igazítja optimális helyzetbe. Újdonság a Pre-Safe rear csomag, mely az övcsatok által okozott sérülésektől óv, s itt és most megjelenik a már régóta ismert övlégzsák, s az ülésből kicsúszást óvó, ülőlap-légzsák is. Hogy ezekre se legyen szükség, az új S védelmi rendszerei Intelligent Drive néven komplex rendszert alkotnak. Az új S nem csak elöl rendelkezik kamerával, hanem 360 fokban lát. Distronic Plus, távolságtartós, állóra fékezni is képes tempomatja Stop&Go, azaz városi araszolófunkciós, megállíthatja az autót, de a kormányzásba nyúlással/segítéssel az akadályok elkerülését is segítheti. A sztereó kamerarendszernek köszönhetően a fékek előtöltése már keresztirányú forgalom észlelése esetén is megtörténhet, s természetes, hogy van sávelhagyásra figyelmeztető, sőt, a kormányzással is korrigáló rendszer is.
Az új Mercedes-Benz S-osztály németországi alapárai

Dízel Alapár
S 350 BlueTEC 79 790 EUR
S 350 BlueTEC L 85 323 EUR
Benzines
S 400 HYBRID 85 204 EUR
S 400 HYBRID L 91 095 EUR
S 500 104 601 EUR
S 500 L 107 636 EUR
Az új S a fenti árakon, 79 790 eurótól Németországban már rendelhető, heteken belül a hazai piacra is befut. A temérdek újítást bevető luxuslimuzin úgy tűnik, hogy közel 10 százalékos felárat mutat a 21,9 millió forinttól elérhető kifutóhoz mérten, ellátmányát és tudását értékelve azonban kétségtelenül értékarányosabb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:26
    Permalink

    oszika!!

    “egy idősebb Mercivel csak a gond van….ha azt szeretnéd hogy jó legyen, akkor pedig vagyont kell rá költened..és akkor is csak egy megbízhatatlan német vas lesz..”

    Te ezt tapasztalatból, vagy irigységből írod?

    “300.000 km után…….”
    Aki ilyen autót vesz újonnan, az nem tervez 300ezer km-re egy autóval.
    Aki meg használtan veszi meg, az számoljon a költségekkel egy ilyen autónál.
    Tudod:
    Ha majmot akarsz, legyen pénzed banánra is!
    🙂

  • 2017.10.30. at 03:26
    Permalink

    Hát én nem tudom mit lehet ezen az új S-Classe -n szeretni, mert már tele van mindenféle idióta fejlesztésekkel! Illatpatron meg minden….aztán 300 000km után meg felújíthatod az elektronikát, mert bedöglik! Soha nem kellene ilyen, flancolni jó csak! Lehet jól mutat, de pl. egy idősebb Mercivel csak a gond van….ha azt szeretnéd hogy jó legyen, akkor pedig vagyont kell rá költened..és akkor is csak egy megbízhatatlan német vas lesz..

  • 2017.10.30. at 03:26
    Permalink

    Mindig is tetszettek az S-Klasse képviselői. Mondhatni, álmaim autója. A fogyasztási adatok pedig, még úgy is elképesztőek, ha erős tűréssel kell kezelni őket. Egy, közel 5 literes motortól, a fent említettnél 50%-kal magasabb fogyasztás sem sok.

  • 2017.10.30. at 03:26
    Permalink

    Szép,grandiózus,minőségi,tele korszakos újításokkal a technológia igazi kirakata…..hát igen,tényleg.

    De mindezen újítások nagy része tökéletesen felesleges(ülőlap légzsák,360 fokban figyelő kamerák,30 centis monitor stb..).A vásárlóknak sem egy guruló,agyoncomputerizált 21.századi szórakoztató központra,vagy éppen egy hipermodern cégvezetői irodára van szükségük,hanem elsősorban autóra.
    Szerintem túl terjengős,megint túl bálna szerű lett(főleg az eleje) és ez a luxus már inkább taszító mint vonzó.
    Nincs bajom a Mercikkel,de ez a kocsi már nem életszerű és abszolút nem ésszerű,egy C vagy E osztály mindenre elég!
    A 4,4 literes fogyasztást meg gondolom alapjáraton értették:)

  • 2017.10.30. at 03:26
    Permalink

    Ülőlap légzsák, beszarás:D Igaz ilyen már a Lexusban jó ideje van, de hát az nem itt készül… Lassan tényleg ott tartunk, hogy ha a vezérlés bekalkulál egy ütközést, akkor inkább kinyomja purhabbal a komplett utasteret.

  • 2017.10.30. at 03:26
    Permalink

    4.7 V8 455 lóval és 750 Nm nyomatékkal 8,6 litert eszik vegyesben hibrid cucc nélkül, a 3.5 V6 meg 5,5-öt, ennyi erővel a merci minek gyárt kisebb motorokat, ha a 260 lovas benzinesük kevesebbet eszik mint egy 1.3-as suzuki? Nagy kamu az egész…

Vélemény, hozzászólás?