Hazai bemutatón és menetpróbán a Fiat 500X

Itthon is bemutatkozott a Fiat 500X crossover

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkba is megérkezett a legkisebb Fiat crossover, az 500X. Két változatban is elérhető, off-road és városi kivitelben rendelhetjük.


2007-ben jelent meg a jelenleg is piacon lévő Fiat 500, amely a következő évre szóló Év Autója díjat is elnyerte. Azóta készült belőle 500C, 500L, 500L Trekking és Living változat, most pedig itt a legújabb kiadás, az 500X crossover. Az autó kívülről leginkább az 500L stílusjegyeit hordozza. A legszembetűnőbb különbség az emelt hasmagasság és az autón körbefutó, crossoverekre jellemző műanyag borítás. Olasz autó lévén le sem tagadhatná hovatartozását, az új 500X rendkívül dizájnos, változatos színvilág jellemző rá.

Ráadás, hogy további lehetőségünk van a választásra, az 500X ugyanis két kivitelben rendelhető. A City-look elsősorban a fiatalos, dinamikus stílus kedvelőinek fog közel esni a szívéhez, az Off-road look pedig a terepet, természetet és szabadidős programokat előnyben részesítők igényeit fogja kielégíteni. Kiviteltől függetlenül a kis olasz kompakt crossover tökéletes a városi használatra és akkor sem kell megijedni, ha esetleg földúton vagy murván kell tovább folytatni utunkat a cél eléréséig.
Fiat 500X - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4248 1796 1600 2570 350-1000


A belső térben sincs hiány dizájnos részletek szempontjából. Az ülések, a műszerfalberakások többféle színben választhatók és variálhatók, a valóságban mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább illő kombinációt. Az autó alapvetően nőies, ugyanakkor a férfiaknak sem kell lemondani róla, hiszen a széles külső és belső színvilágnak köszönhetően nemtől függetlenül bárhol, bátran megjelenhetünk vele. A belső tágas, négy felnőtt kényelmesen elfér, feltéve, ha az elöl ülők nem haladják meg a 175 cm magasságot. Ellenben hátul már szűkül a lábtér és a magasabbaknál a fejtér is alacsony lehet. Tárolás szempontjából nem lehet panasz. Az ajtókban méretes zsebek lapulnak, a középkonzol alsó részében kényelmesen elfér a telefon és a pénztárca. A kesztyűtartó kettős. Felül egy kisebb, alul pedig egy némileg nagyobb kapott helyet. A csomagtartó attól függően, hogy teljes értékű pótkerékkel vagy defektjavító készlettel rendelkezik az autó 245, illetve 350 litert nyújt.

Motorizáció szempontjából a Fiat 500X ideális palettával rendelkezik. Összesen négy erőforrásból választhatunk, kétféle benzines és kétféle dízel áll rendelkezésre. Előbbiek tábora egy 1,6 literes szívóból és egy 1,4 literes MultiAir turbós benzinesből áll - 110, illetve 140 lóerővel. A gázolajosak 1,6, illetve 2,0 literes hengerűrtartalommal érhetők el, 120 és 140 lóerős kivitelben. Az autó alapvetően elsőkerékhajtású, az erősebbik dízelhez viszont választhatunk összkerékhajtást is. Váltómű szempontjából is széles a kínálat. Az alap benzineshez ötsebességes kézi váltó társul, az erősebb kivitelek már hatfokozatú, szintén kézi váltóval érkeznek. A legerősebb, 140 lovas dízel hatos kézivel vagy kilencfokozatú automatával rendelhető. Később érkezik majd egy 1.4-es turbós benzines 170 lóerővel, amely szintén elérhető lesz kilencfokozatú automatával és összkerékhajtással, ezen kívül pedig a 140 lóerős 1.4 turbós benzines válaszható lesz hatfokozatú duplakuplungos váltóval is.
Fiat 500X - műszaki alapadatok
Motor 1.6 16V 1.4 MultiAir T. 1.6 Multijet 2.0 Multijet
Hengerűrtartalom (cm3) 1598 1368 1598 1956
Hengerek/szelepek száma 4/16 2359 2359 2359
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 vagy automata/6 kézi/6 kézi/6 vagy automata/9
Teljesítmény [LE (1/min)] 110 (5500) 140 (5000) 120 (3750) 140 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 152 (4500) 230 (1750) 320 (1750) 350 (1750)
Végsebesség [km/h] 180 190 186 190
Gyorsulás 0-100 km/h 11,5 9,8 10,5 9,8
Fogyasztás (város/városon kívül/vegyes) [l/100 km] 7,8/5,0/6,0 7,8/5,0/6,0 4,7/3,8/4,1 5,8/4,4/4,9 (4x4)
Saját tömeg[kg] 1275 1320 1320 1495


A felszereltségi szinteket sem aprózták el az olaszok, összesen hét különböző ellátmány közül választhatunk. Extrák szempontjából sem lehet oka panaszra a kis crossovernek, minden olyan felszereltséget megkapunk, ami manapság ezt a szegmenst jellemzi, sőt egyesek még túl is mutatnak rajta. Itt van példaként az üzemmódválasztó, amely a motor, a fékek, a kormányzás és a hajtáslánc működését befolyásolja. Összesen három beállítás közül választhatunk attól függően, hogy normál, sportos vagy jobb tapadást igénylő körülmények között vezetünk. A vezetőt támogató rendszerek sem maradhattak ki, holttérfigyelő, ütközésre figyelmeztető rendszer, sávtartó asszisztens és tolatókamera is elérhető. Az infotainment rendszert 6,5 colos érintőképernyővel és TomTom navigációval is rendelhetjük, aki pedig szereti a minőségi hangzást, annak a 9 hangszórós Beats hi-fi lesz az ideális választás.

A menetpróba során egy 1.6-os 120 lóerős Multijet dízelt sikerült megkaparintani. A nagyjából 10 km-es út során sok tapasztalatot nem sikerült szerezni, az első benyomások azonban pozitívak. A 320 Nm-t teljesítő motor kulturáltan jár, menet közben csak minimálisan hallani dízel mivoltát. Gázadásra már 2000 1/perc fordulatszámtól érezhetően jól húz. A hatsebességes váltó könnyen és pontosan kapcsolatható. Az elöl-hátul McPherson független felfüggesztés a budapesti utakon picit feszesnek érződik, ám ez a fajta futóműhangolás jellemző a crossoverekre. A kormány fogása jó, leszámítva, hogy túlságosan vaskos a két szélső küllő, ami által hátul kevésbé fértek el az ujjaim. Maga a kormányzás pontos, a szervo rásegítése jól illeszkedik a sebességhez.
Fiat 500X - listaárak (Ft)
Motor 1.6 16V 1.4 MultiAir T. 1.6 Multijet 2.0 Multijet
Pop 4 390 000
PopStar 4 890 000 5 390 000 5 790 000
Cross 5 640 000 6 040 000
Lounge 6 090 000 6 490 000
Cross Plus 6 740 000
4x4 Cross Plus 7 540 000
4x4 Cross Plus Aut. 8 190 000
Hirdetés
Csupán egyetlen, de annál fontosabb tényező maradt hátra. Mennyibe kerül az új Fiat 500X? A leggyengébb, alap, 110 lóerős benzines Pop felszereltséggel 4,39 millióról indul, azonban ez még igen csekély ellátmánnyal rendelkezik. Ha erősebb motort szeretnénk, akkor az egyel magasabb, PopStar szintet kell választani, ami kerek 1 millióval drágább a belépőmodellnél, azaz 5,39 milliót kell leszurkolnunk érte. A Lounge felszereltségben már benne van a kétzónás klíma, a Xenon fényszóró, a 18 colos könnyűfém felni, a tolatóradar és az 5 colos navigációs rendszer TomTom Európa térképpel, csak a legfontosabbakat említve.

Ez a szint benzinmotor estén már picivel 6 millió felett kezdődik, dízellel pedig tovább 400 ezret kell hozzáadni. A csúcs dízel csak 4x4 meghajtással és Cross Plus kivitelben érhető el 7,54 milliótól, a kilencfokozatú automataváltóval pedig 8,19 millióról indul. Több extra is szükséges lehet még ennél a kivitelnél is, amellyel könnyen 9 millió közelébe tornázható fel a végösszeg. Várhatóan nem ez a felszereltségi szint lesz a jellemző hazánkban, jellemzően 6 millió körüli árral érdemes számolni, ha az új Fiat 500X-et szeretnénk birtokolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Szerintem a forma világok harcában mindig is az Olasz, Francia tervezések vitték a prímet, viszont az autógyártásban a német technika felülírja a csilli/villi dizájnos gépeket.Nekem nem elsősorban szép kell, hogy legyen egy autó, inkább megbízható, kényelmes, de azért jó legyen ránézni is.Na, ezek a Német autók.
    Persze mindennel lehet vitatkozni, de a tények azok tények maradnak.
    Ez a kisautó nekem is tetszik, de nem kellene csak 2.-ik gépnek városba rohangálni, akkora ász meg nem vagyok, hogy 2 autóm legyen.Elég ez az egy is amit láttok.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Igazi olaszos kisautó. Jól néz ki. Hál istennek nem az unalmas német autók példáját követi!! Az 1,6-os szívó motorral és kézi váltóval kimondottan szimpatikus. A középkonzol nem az én világom, praktikus, de olyan kisautós kinézete van. Az automata váltóra lennék kíváncsi. Minek ez a sok fokozat? Állandóan váltogat, pedig ezekben a motorokban kell lenni elég erőnek. Én a VW 7 sebességes automatáját próbáltam. Majd megörültem az állandó váltogatáson. Fel-le mást se csinált, ahelyett hogy gyorsított volna.
    Mennék vele egy két tesztkört.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Nekem is tetszenek, s összességében jellemző az európai piacra gyártott japán autók egy jelentős részére, hogy az utóbbi időben van formanyelvük. A többi ízlés kérdése. Nem gond, ha más-más tetszik nekünk.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Nem. A butaság abból ered jelen esetben, hogy hülyeséget ír az illető.
    A “fejlődési viszonyok” alatt mit értesz ebben a kontextusban? (Most szedlek ízekre).
    Idézlek:
    “…fel kell nőni bizonyos fejlődési viszonyokhoz”
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Azért most a Mazda nagyon eltalálta az autóit, és ki tudtak alakítani egy önálló stílust, amit a vevők is nagyra értékelnek. A többi japán formailag tényleg elég sótlan.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    [i]“…de igazán formaváltást a keletiek-elsősorban a Japánok hoztak!”[/i]

    Ez mindig így volt. Sosem volt kialakult formanyelvük. Sokan ezt formai tévelygésnek hívják. Volt idő, mikor az emblémákat is 3 évente cserélték…

    A többi szimpla butaság.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Ez micsoda bók! 😀
    Kempelen szereti a jó autókat. Van is neki olyanja és még biztosan lesz is neki.
    A Fiat pedig mindig is kedvelt márka volt a számára.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Na kérem tisztelettel, tegnap volt szerencsém kipróbálni az újdonságot és azt kell mondjam: tetszik! Az 1.4 MultiAir erőforrással szerelt változatot kaptam tesztelésre.

    Összességében elégedett voltam, nem tudok semmi olyat elmondani ami nem tetszett az 500X-ben. A forgalom ritmusa könnyedén tartható ezzel az motorral is. A futómű is bőven elboldogul az úthibákkal (bár Kecskeméten amúgy sem szörnyű az utak minősége). A más Fiat típusoknál kritizált túlszervózottságot a mérnökök itt zseniálisan megoldották. A start/stop rendszer is okos megoldás, bár számomra merőben szokatlan volt hogy leáll-beindul-leáll-beindul, de ez a funkció kikapcsolható.

    Egy 10-es skálán zokszó nélkül a maximum, tehát 10-es. Átlagos igényeknek bőven megfelel (sőt) és ahogy a mezei 500-as esetében ennél a típusnál sem igaz az hogy a feminin vonalhoz áll közelebb még bordó színben sem!

    Ha valaki gusztustalannak tartja a Juke-ot, ásítozik a Mokka unalmas fizimiskáján és még sorolhatnám akkor az válassza a Fiat 500X-et. Sokat úgysem adnak majd el belőle itthon mert az emberek tudatába amúgy is belevésődött az a téves dolog hogy az olasz autók rosszak.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Ha ez is olyan “hámlós” műanyagból készül mint a stiló-bravó… akkor nem lesz egy világszám.Ja,és most is azt mondom,hogy hiba volt a Lanciát kinyírni mert szvsz. szebb autókat gyártott mint a fityó.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Nekem meg nem tetszik. A Fiat a Bravo óta ül a babérjain és az új modelleket a 500-as ilyen-olyan változatai jelentik.. Kellene már egy új kisauót a Punto helyett meg egy új Bravo.

Vélemény, hozzászólás?