Szakadó esőben is kuckós a Jeep Compass

Itthon vezettük a Jeep Compass második generációját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Engedett amerikai büszkeségéből a Jeep, és egy dögös, átgondolt SUV-t állít csatasorba a népes kompakt szegmensben, valódi tereptudással.


Zord körülmények között barangoltuk be a Hármashatár-hegy környékét, hogy némi képet kapjunk a tavaly debütált, új Jeep Compassról. Nem siették el a generációváltást, 10 évvel az első baltával faragott Compass és 6 évvel a csinosító facelift után érkezett meg a második generáció, ami már globális modell, így hozzánk is érkezik. A Jeep is látja, hogy a kompakt SUV szegmens növekszik leggyorsabban Európában, 2020-ra 2 milliós piacnak várják, ezért kinézték a kategória helyi legsikeresebb modelljét, ami történetesen a Nissan Qashqai, és közvetlen konkurenst állítottak neki méretben, minőségben, árazásban. Van azonban a Jeep kompaktjának is ütőkártyája: 65%-ban nagyszilárdságú merevacél vázszerkezet és valódi tereptulajdonságok, akár összkerékhajtással. Masszív!
Jeep Compass, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4394 1819 1635 (4X4: 1647) 2636 438-1251

Végre dobták a kíméletlen amcsi álcát és egy dögös kompakt szabadidő-autót gyúrtak a Compassból, ami amellett, hogy divatosabb, méltó maradt a gyár hírnevéhez. Felismerhetően Jeep a megtört kerékívekkel és a 7 lyukú hűtőrácssal, de az A-oszlopoktól végighúzódó és a hátsó ablak alatt összeérő krómcsíkok már egyértelműen a divat jegyében született finom részletek. Méreteivel éppen a Renegade és a Cherokee közé lőtték, 4394 mm hosszú, ami egyébként milliméterre megegyezik a Qashqai-jal. Szabad hasmagasságával nem fog elveszni a szegmensben, alapból 19,8 centi magas, az összkerekes változatok már 21,6 centi magason ülnek. Valamivel vadabb köntöst kap majd a Trailhawk, valóban terepezésre szánt változat, ami már elöl 29,1, hátul 33,1 fokosra javított terepszögeket ad - köszönhetően a már 22,9 centis hasmagasságnak és a fentebb húzott lökhárítóknak.
Otthonos és tágas az utastér, jó amerikai autóhoz méltóan nagy és puha fotelekbe süppedhetünk, a lábtér még hátul is fejedelmi. Háromállású csomagtere egész jónak mondható 438 literes, ami egyébként nagyobb, mint a Qashqaié, támladöntéssel akár 1251 literre bővíthető, és a padló alatt valóban öblös tér lett a pótkeréknek szánva. Finomságával már-már meghazudtolja a megszokott amerikai egyszerűséget, de azért kevésbé hozza az árazása alapján elvárható szintet. Sikerült például megalkotniuk az egész puha, egész jó tapintású, de csúnya látványú műanyagot, amiből főleg a műszerfalra jut. Ugyanakkor varrott bőr is akad, például az ajtókon elöl-hátul, és rendelhető hozzá duplapaneles tetőablak is.
Bebizonyosodott: van, aminek jól áll a Fiat új vaskos volánja. Például a Jeepeknek, és nem kivétel a Compass sem. Visszaköszön a védjegy trapéz alakú középkonzol, benne 5, 7 vagy akár 8,4 colos Uconnect infotainment rendszer is dolgozhat, utóbbi ráadásul Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis. Hasonlóan hasznos a két hagyományos műszer közötti variálható fedélzeti komputer, ami monokróm 3, 5 vagy akár színes 7 colos is lehet. Automata klímát csak a csúcs Limited felszereltség ad, egyedi kiegészítője lehet az autóiparban egyre nagyobb teret nyerő Beats hangrendszer.
Jeep Compass, 2017 - műszaki adatok (benzinmotorok)
1.4 MultiAir 2 FWD (140 LE) 1.4 MultiAir 2 AWD (170 LE)
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1368
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 automata/9
Teljesítmény [LE] 140 (5000) 170 (5500)
Nyomaték [Nm] 230 (1750) 250 (2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 9,8 9,3
Végsebesség [km/h] 195 200
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 6,2 6,9
CO2-kibocsátás [g/km] 143 160
Saját tömeg [kg] 1430 1549
Hirdetés
Erősebbik benzinesével, tehát a 170 lovas 1,4 literes MultiAir 2 turbómotorjával kulturált, bár kissé tohonya társnak bizonyult a Compass. Elindulási hajlama kimért, nagyon későn és lustán reagál a gázadásra. Nagyobb tempónál kevésbé érződik erőtlennek, a hagyományos 9 fokozatú automata kapcsolása viszont marad komótos. Dízel fronton egyébként további három opció érhető el: az 1.6 MultiJet egy szinten (120 LE), a 2,0 literes dízelek már két szinten (140 és 170 LE) választhatók. Volt a középső dízelből is a menetpróbán, hiszen ez a két motor része az Opening Edition kampánynak, és ugyanolyan halknak bizonyult kívül-belül, mint a benzines, amire nagyszerű hangszigetelés is rátesz. Jó érzés egy SUV-nál kimondani: a két alapmotoron kívül alap lesz az összkerékhajtás.
Jeep Compass, 2017 - műszaki adatok (dízelmotorok)
1.6 Mjet (120 LE) FWD 2.0 Mjet (140 LE) AWD 2.0 Mjet (170 LE) AWD
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1956
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 (automata/9) automata/9
Teljesítmény [LE] 120 (3750) 140 (4000) 170 (4000)
Nyomaték [Nm] 320 (1750) 350 (1750) 380 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,7 10,1 (10,5) 10,1
Végsebesség [km/h] 188 192 (190) 190
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 4,4 5,2 (5,7) 5,7
CO2-kibocsátás [g/km] 117 138 (148) 148
Saját tömeg [kg] 1519 1575 (1619) 1619

Ugyan kategóriaelső 4X4 képességeket ígérnek a Compassnak, ezt most nem volt esélyünk kihozni belőle, így a kapcsolható diffizáras Jeep Active Drive összkerékhajtásról sem tudtunk meg semmit. Egyébként alapból elöl hajt a Compass, csak szükség esetén csatlakozik a hátsó tengely is, mindezt pedig a Selec-Terrain módválasztóval optimalizálhatjuk tovább havas, homokos vagy saras viszonyokhoz (csak a Trailhawkhoz jár majd a szikla üzemmód). A futómű rossz úton is kényelmes, érdekes elegy, hogy nagyon közvetlen, minden apró úthibát finoman éreztet, viszont a puha rugózása hajóként ringat át minket a legtöbb akadályon. Ki nem néznénk belőle, de megvan benne a „mindenen átmegyek” életérzés, ami fokozottan érvényes lehet a valóban terepre optimalizált Trailhawkra, ami már lejtmenetvezérlőt és felezőt is kap.

Jeep Compass, 2017 - benzines verziók listaárai (Ft)
1.4 MultiAir 2 (140 LE) FWD 1.4 MultiAir 2 (170 LE) AWD
Sport 7 020 000 -
Longitude 7 730 000 -
Limited 8 760 000 10 860 000
Jeep Compass 2017 - dízel verziók listaárai (Ft)
1.6 Mjet (120 LE) FWD 2.0 Mjet MT6 (140 LE) AWD 2.0 Mjet AT9 (140 LE) AWD 2.0 Mjet (170 LE) AWD
Sport 7 450 000 - - -
Longitude 8 160 000 9 210 000 10 060 000 -
Limited 9 190 000 10 240 000 11 090 000 11 690 000

A Jeep Compass hirdetett alapára 6 990 000 Ft, sokkal életszerűbb azonban a 10 millióhoz közelebb várni az extrákat hozzádobva. Cserébe viszont alapból jár a sávtartó és az akár fékezéssel beavatkozó ráfutásos ütközésgátló is. Már feláras a holttérfigyelő, a borulásvédelem, a parkolóradar és a hátsó keresztforgalomra figyelmeztető, valamint az automata parkolássegéd és az adaptív tempomat is. Érdemes lehet megfontolni az Opening Edition ajánlatot, ami 1,8 millió forintnyi extrát ad ajándékba a próbált összkerekes, automata, 170 lovas benzineshez és 140 lovas dízelhez, többek közt például 8,4 colos infotainment képernyőt, bőr/szövet üléseket és Beats hangrendszert. Van potenciál az amerikaiak kezdeményezésében, kár, hogy ilyen későn léptek. Viszont sosem volt még ekkora esélyük, hogy komolyan beleszóljanak a globális piac eladásaiba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:38
    Permalink

    Méteres sárban kéne az ilyeneket belebaszni, nem a városokban a parasztoknak adni. Hadd rohadjon le mind a dagonyában, azt érdemli ez a batár. Másra nem való. Divatos? Trágyaszaros vasvillás, gumicsizmás parasztoknak mindenképp!!! Vagy surranós, sisakos kiképző őrmesternek kakizöld színben!! Már amelyik parasztnak van 10 milliója erre a semmire nem való dobozra. Ki jár manapság 10 centis sárban(mert a méteresben elakad)? Aki jár, annak NIVA való 100 ezerért. Vadász parasztoknak, akiket ezresével agyonlőtt fácánok fölött pózoló lézerező jánosoknak hívnak? Fehér lovon pózoló vadászgató, pontosan lőni nem tudó, de állandóan pofázgató-orbánmögöttparlamentbenvihorászgató semjén zsoltikáknak? Azokra még a biciklemet sem bíznám, nemhogy egy ilyen autót.

  • 2017.10.27. at 14:38
    Permalink

    “Átgondolt, a piaci igények szerint hangolt (nem csak) városi terepjáró lett a Jeep Compass, ami a konkurensek ügyeskedéseiből tanulva lehet sikeres.”

    Meg persze a saját korábbi ügyetlenkedéséből tanulva:) Az előző generáció finoman szólva is elég megosztó volt, azzal szemben ez most slágergyanúsnak tűnik(bár a Tipo-kormány eléggé mellbevágó látvány). A több helyen látszó “cost cutting” ellenére azért ez jóval szélesebb tömegekhez fog eljutni, és ez Európára is értendő. Azon kevés márkák egyike, ami a prémium-nem prémium határvonalon egyensúlyoz, de sosem billen át egyik oldalra sem.

Vélemény, hozzászólás?