Itthon az új Dacia Logan MCV és a frissített Duster

Jó autók, újonnan is olcsó autók: Dacia Logan MCV és Duster

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Befutottak Magyarországra a vadiúj Dacia Logan MCV és a faceliftes Duster SUV első példányai, láttuk és próbáltuk őket. Egyik jobb, mint a másik - mármint a nem sznoboknak.


Két új modelljét mutatta be a Dacia magyarországi importőre. Az egyik közülük vadonatúj, ő a Logan MCV. Ami már nem egyterű, hanem kombi, s amiből már nincs hétüléses, hiszen hétszemélyesnek ott a gigászi Lodgy. A másik friss hús pedig a faceliftes Duster, s reá aztán igazán méltán büszke lehet márka. És a honi márkaképviselet.
Hirdetés
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Dacia a legjobban fejlődő márka, a Duster meg az ország kedvenc terepjárója. Vagy szabadidő-autója, mindegy. A Duster esetében tényleg mindegy, s nyugodtan hívhatjuk terepjárónak is, mert összkerekesen sok más riválisával szemben valóban elmegy kábé mindenhol. A zömében céges vásárlások uralta piacon a Daciának kimagaslóan sok a magánvevője, az emberek kezdenek úgy tekinteni a Daciára, mint a legjobb ár/értékű kocsi, s nem fitymálják le neve, a múltja miatt.
És akkor az újdonságokról: a Dustert ugye múlt héten volt szerencsénk külföldön kipróbálni - az elődjénél elegánsabb és jobb felszereltségű, benzines turbómotorral is kapható terepjáróról infók itt. De néhány kép erejéig ennek a cikknek a galériájában is látható, mire képes a "poroló". Még egyszer: a 4x4-es változat - nem ész nélkül hajtva - simán veszi az offroados akadályokat Auto üzemmódban is, Lockban pláne, de a több mint 20 centis hasmagasság révén a fronthajtású is megoldja az átlagfelhasználó napi gondjait.
Dacia Logan MCV - méretek


Hosszúság (mm) 4492
Szélesség (mm) 1733
Magasság (mm) 1519
Tengelytáv (mm) 2634
Hasmagasság (mm) 153
Csomagtér (l) 573-1518


A Logan MCV-ről szintén írtunk már bőséggel, legutóbb ki is veséztük, s jutányos áráról is értekeztünk. És most sikerült kicsit körbefotózni egy nem kicsit sáros példányt, "élőben" megnézni, milyenek is az arányai, milyen a formája (bizonyos szögekből rendben van, másokból bumfordi), mekkora a csomagtartója (hatalmas), később, remélhetőleg hamarost, majd egy teszt során megmutatjuk neki kedvenc útvonalainkat. Meg a budapesti dugót. Szokásos táblázataink mindenesetre most a Logan MCV-t írják le számokkal - mégiscsak ő az olcsóbb, s nem a Duster, s a Dacia az olcsó autózásról szól, a racionalitásról, a nem felvágásról, az egyszerűségről.
Dacia Logan MCV - műszaki adatok
1.2 16V 1.2 16V LPG 0.9 TCe 1.5 dCi 75 1.5 dCi 90
Motor benzin benzin benzin dízel dízel
Hengerűrtartalom (cm3) 1149 1149 898 1461 1461
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 3/12 4/8 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min)] 75 (5500) 72-75 (5500) 90 (5250) 75 (4000) 90 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 107 (4250) 105-107 (4250) 135 (2500) 200 (1750) 220 (1750)
Végsebesség (km/h) 156 154 175 164 173
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 14,5 15,1 11,1 14,6 12,1
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 7,6/4,9/5,8 7,6/4,8/5,8 (LPG: 9,8/6,2/7,5) 6,4/4,3/5,0 4,3/3,5/3,8 4,3/3,5/3,8
CO2-kibocsátás (g/km) 135 136 (LPG: 120) 116 99 99
Saját tömeg (kg) 974 1031 998 1059 1033

Ezúttal csupán pár kilométert, ha vezettem a Logan (és némi ferdítéssel a Sandero) kombiját (különben 3 hengeres benzines turbómotorral az orrában), ez alapján nem minősíteném, azt azonban állítom, hogy így kéne, s nem szedánként vagy ötajtósként. Felára minimális, praktikuma meggyőző. Érthető, hogy a szedánosok a Logant, a normál kisautóra vágyók a Sanderót választják, de az ideális családi autó az MCV, ennyi.
Dacia Logan MCV - árak (Ft)
Access Ambiance Arctic
1.2 16V 2 170 000 2 420 000 2 620 000
1.2 16V LPG 2 670 000 2 870 000
0.9 TCe 2 920 000
1.5 dCi 75 3 220 000
1.5 dCi 90 3 320 000

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:36
    Permalink

    En is gonolkozom rajta,nem konnyu,hisz szegeny Fokanak el kell koltoznie.
    Viszont a Sandrero 5evre havi 40e es az eves bizti 40e(Foka havi bizt:30e)
    5evig a kopo alkatreszeket vserelik benne ingyen olajjal egyutt es a muszaki benne volt
    most 1akcioban…
    Aki 5evre akar autot A-B-be nem kell neki minden csoda kutyu annak megeri…

  • 2017.10.29. at 20:36
    Permalink

    Itt Németországban is vannak szép számmal Dákok, de azok zöme Duster. Csak így tovább, a Golf kategóriában nem lenne esélye ennek a márkának csak a kis és olcsó autó szegmensben. Ezzel itt a németeknél sikerült a bevándorlókat (auslandereket) magukhoz csábítani és jó páran nem egy 7-8 éves német autóba ülnek, hanem egy 5 év garanciával rendelkező új autóba!
    BRAVÓ

  • 2017.10.29. at 20:36
    Permalink

    Miert lenne vege?
    Szerintem elegge szarnyalnak,de az furcsa hogy 2napja irodott a cikk es meg
    senki sem romansz..ta le.
    Marmint itt angliaban szarnyalnak tegnap munkaba menet 3al talalkoztunk.

Vélemény, hozzászólás?