Alig fogyaszt, s a gyerekre is vigyáz az új Ford Fiesta

Kipróbáltuk a Ford Fiesta 2013-as kiadását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megújult a piac legnépszerűbb és sok szempontból legjobbnak is számító kisautója, s olyan szolgáltatásai vannak, amelyek jövőbeli sikerét is garantálják. Ford Fiesta menetpróba.


Kipróbáltuk a frissített, nálunk továbbra is 3 és 5 ajtós karosszériával elérhető Fiestát, annak a Fiestának a legújabb változatát, amelyre a Ford méltán büszke, hiszen 2009 óta Európa kedvenc kisautója, s 1976 óta több mint 15 millió példányban talált gazdára. Magyarországon a Skoda Fabia után a második best of. A Fiesta világautó, mert Németországon kívül Mexikóban, Brazíliában, Indiában, Thaiföldön és Kínában is gyártják vagy gyártani fogják, értékesítése pedig 80-nál is több országban folyik.
A 2008-ban bemutatott generáció faceliftje lézermetszésű, LED-es nappali menetfénnyel is rendelhető fényszóróból, aston martinos, trapéz alakú hűtőrácsból, „erőteljesen domborodó” motorháztetőből, átformált lökhárítókból, nagyobb hátsó szárnyból áll. Meg persze új színekből, felnikből, matricákkal trendin személyre szabhatóságból. A hátsó kerékjáraton apró légterelő elem jelent meg, hasonló ahhoz, amilyet az új Renault Clión is látni. A méretek nem változtak, vagy csak milliméterekkel: a hossz maradt 4 méter alatt, a mankókerekes csomagtartó ezentúl is 276 literes, átlagos, a praktikusan állítható magasságú polccal és az osztottan dönthető hátsó üléstámlával majd' egy köbméteres, síkpadlós rakodást is engedő.
Ford Fiesta 2013 - méretek
  1. Hosszúság: 3969 mm
  2. Szélesség: 1764 mm
  3. Magasság: 1495 mm
  4. Tengelytávolság: 2489 mm
  5. Csomagtartó: 276-974 l



Bent – ergonómiai megfontolásból - átköltöztették az ablakemelő és az ülésfűtés kapcsolóit, valamint a kilincseket. A középső könyöklő tárolódobozos, az ajtózseb tágasabb. Puhábbra cserélték a kezünk ügyébe eső plasztikokat, s az eddigieknél többféle kárpit közül lehet válogatni. "Magasfényű" burkolat fokozhatja a hangulatot a műszerfal felső részén, a középkonzolon, az ajtópaneleken is. "Szaténfényű krómdísz harmonizálhat a Ford jellegzetes jégkék megvilágításával. Látványos öltések varázsolhatják még hívogatóbbá az utasteret, a jobb tartású ülőlapok pedig még nagyobb kényelmet nyújtanak." (Részletek a sajtóanyagból.) Először válaszható teljesen bőrbe varrott kormány, illetve 5”-os központi kijelzős fedélzeti navigáció is. Utóbbit még nem állt módunkban szemügyre venni, a 30 km/h-s sebességig működő Active City Stop meg egyszer sem gondolta azt a Róma környéki röpke tesztvezetés során, hogy vészfékezéssel közbe kéne avatkoznia. A Ford azt mondja, hogy a kisautós kategóriában a Fiestáé az első városi koccanásgátló - igaz, a VW up! és konszerntestvérei még kisebbek, minik...
A minap derült ki amúgy, hogy az autó 5 csillagosra vizsgázott az Euro NCAP töréstesztjén, a szervezet nagyra értékelte a hangvezérlést, Bluetooth-adatátvitelt, SMS-olvasást is lehetővé tevő, a Microsofttal együtt készített SYNC rendszer vészhelyzeti segélyhívóját is. Ez ugye arra remek, hogy ha külföldre megyünk, s nem beszéljük a nyelvet, baleset esetén a számítógép rögvest felveszi a kapcsolatot az illetékesekkel, és előre felvett üzenetben, a GPS-egység jele alapján tájékoztatja a segélyvonal munkatársát a jármű pozíciójáról.
Hirdetés

Ford Fiesta 2013 - műszaki alapadatok
Lökettérfogat (cm3)/henger Teljesítmény (LE) Nyomaték (Nm) Gyorsulás 0-100 km/h (mp) Fogyasztás (l/100 km) CO2 (g/km)
1.0 Ti-VCT 999/3 65 105 16,8 4,6 (4,3)* 105 (99)*
1.0 Ti-VCT 999/3 80 105 14,9 4,6 (4,3)* 105 (99)*
1.0 EcoBoost 999/3 100 170 11,2 (10,8)** 4,5 (4,3*, 4,9**) 105 (99*, 114**)
1.0 EcoBoost* 999/3 125 200 9,4 4,3 99
1.25 Duratec 1241/4 60 109 16,9 5,2 120
1.25 Duratec 1241/4 82 114 13,3 5,2 120
1.4 Duratec 1387/4 96 128 12,2 5,7 130
1.4 Duratec LPG 1387/4 92 128 12,2 7,2 114
1.6 Ti-VCT* 1597/4 105 150 10,5 5,9 138
1.5 TDCi 1498/4 75 185 13,5 3,7 98
1.6 TDCi 1560/4 95 200 11,7 3,6 95
1.6 TDCi ECOnetic 1560/4 95 200 12,9 3,3 87

  1. * Stop/start rendszerrel
  2. ** 6 fokozatú Powershift kétkuplungos automata váltóval (a többi 5 sebességes manuális)




További biztonsági újítás a MyKey, ez az én kulcsom holmi például szülői távfelügyeletre ad módot. Tegyük fel, hogy a friss jogosítványos, még tapasztalatlan, s a baleseti statisztikák szerint különösen veszélyeztetett gyerek megkapja új Fiestáját, apa/anya meg átadja neki az ő kulcsát/jeladóját. Miután azzal beállította, hogy a büdös kölök ne mehessen gyorsabban 140 km/h-nál, egy bizonyos hangerőnél ne tekerhesse feljebb a hifit, hogy egyáltalán ne is hallgathassa, míg be nem kötötte magát, s hogy ne kapcsolhassa ki a menetstabilizáló elektronikát. Az is rögzíthető, hogy az alap 80-hoz képest mikor, mennyivel előbb javasolja Big Brother a tankolást. Okos, csak hát 140 km/h a minimum, miközben egy Fiesta általában városban rohangál, ahol 50-70 a megengedett, s nem ritkán túllépett tempó... Különben széria az ESP, széria a 7 légzsák, széria az Amerikában már pár éve bevezetett, Európában most - már második generációsként, továbbfejlesztve - debütáló MyKey rendszer is.

Áttérve a felszereltségre, a belépő Ambiente sem szörnyű fapad, mert az említett ESP (visszagurulás-gátlóval) és 7 légzsák - és egyebek - mellett első elektromos ablakemelőt, fűthető, motorosan állítható tükröt, 4 irányban állítható kormányt, kormányról vezérelhető és USB-s hifit, osztottan dönthető hátsó üléstámlát, Isofix-előkészítést is ad. Trendtől fölfelé a kerék már nem 14, hanem 15-17 "-os, jár a MyKey, jár még például a klíma, a bőrkormány, a fedélzeti számítógép is. Szintúgy Trendtől fölfelé rendelhető - 97 ezer forintért - a SYNC, a LED-menetfény meg a Sport ellátmánytól széria. Bizonyos tételek felára így alakul: tempomat 50 ezer forint, tolatóradar 68 ezer, tolatókamera 85 ezer, ülésfűtés 43 ezer, fűthető első szélvédő 48 ezer, fény- és esőszenzor 60 ezer. A navigációt is tartalmazó ICE csomagok 173-330 ezer forintba kerülnek hifitől és felszereltségi lépcsőtől függően. Az Active City Stop is csomagban kapható (parkradarral és fűthető első szélvédővel együtt) 130 ezerért. Garancia? Teljeskörű 2 év km-korlátozás nélkül, +3 év 100 ezer km-ig.
Ezzel a lendülettel nézzük át az árakat is: az 5 ajtós karosszéria felára 80 ezer forint, a legolcsóbb, 3 ajtós Ambiente 3,3 millióba kerül. A műszaki adatos táblázatban látható kismillió variáns egyik-másika itthon nem elérhető, így a 65 lóerős, 3 hengeres szívó vagy az 1.4 LPG sem. A 80 lovas GDi és a 100 lovas GTDi januári gyártásból érkezik majd, ezekre tehát még várni kell egy kicsit. A legkedvezőbb árú dízel az 1.5 TDCi Trend 4,24 milliótól.
Ford Fiesta 2013 - magyarországi árak (Ft)
Felszereltség Típus 3 ajtós 5 ajtós
Ambiente 1.25 60 3 300 000 3 380 000
Trend 1.0 GDi 80 - 3 850 000
1.0 GTDi 100 3 970 000 4 050 000
1.25 82 3 710 000 3 790 000
1.4 - 3 930 000
1.6 Powershift - 4 454 000
1.5 TDCi - 4 240 000
ECOnetic 1.6 TDCi - 4 555 000
Sport 1.0 GTDi 125 4 765 000 -
1.6 TDCi 4 810 000 -
Titanium 1.0 GDi 80 - 4 050 000
1.0 GTDi 100 4 170 000 4 250 000
1.0 GTDi 125 - 4 560 000
1.25 82 3 910 000 3 990 000
1.4 - 4 130 000
1.6 Powershift - 4 654 000
1.5 TDCi - 4 440 000
1.6 TDCi - 4 605 000
Titanium X 1.0 GTDi 125 4 880 000 4 960 000
1.4 - 4 530 000
1.6 - 5 005 000

S hogy miért ez a tényleg temérdek motor? A felelős szakember azt válaszolta, hogy a számos, egymástól valamennyire el-eltérő piaci környezet okán. Az is elhangzott, hogy ennyi 100 g/km alatti CO2-kibocsátású erőforrása senki másnak nincsen, az is, hogy úgy számolnak, minden harmadik eladott, légellenállási együtthatójával is javított Fiesta környezetbarát turbós benzines lesz (lehetőleg stop-starttal, energia-visszanyeréssel és EcoMode vezetést segítő, takarékoskodó rendszerrel). Mint látható, benzinesként is elképesztően szerény fogyasztási értékeket ígér a Fiesta, az ültetett és gondosan burkolt padlós, hosszú végáttételes, alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal felvértezett ECOnetic dízel 3,3 l/100 km-es és 87 g/km-os adata meg a hab a tortán.
Etyekwood és villanyrendőrök Rómában
Róma belvárosában persze a zord idő ellenére is rengeteg turista bóklászott, s hogy vidáman mehessenek haza, majd jöjjenek vissza újra és újra némi apró áldozásával a Trevi-kútnál, rendőrök-polgárőrök védik a rendet és a polgárt. Hangtalan-szagtalan, emissziómentes elektromos autókban (Citroën C-Zero) pislogva. Maga a facelift ünnepe, a Fiesta meg a Cinecittában, az olaszok Etyekwoodjában volt, s nyilván amilyen mutatósak, olyan becsapósak is a történelmi filmdíszletek. Feltétlen érdemes megnézni, ha arra jár az ember. Vagy nem. A Forum Romanum, hogy csak egyet említsünk, jobb, igazibb.

A nemzetközi menetpróbán persze nem a már ismert, 8 szelepes dízelek valamelyikét vezettük, sajnos nem is a (közvetlen befecskendezéses) szívó egylitereseket (olyan tesztautók nem álltak rendelkezésre), hanem a 3 hengeres, kétoldali változó szelepvezérléses, egyszer majd, tán 2014-ben az új Mondeo orrába is becsavarozott EcoBoost turbót. Annak is 125 lóerősét úgy, mint még februárban a Focus, s majdnem úgy, mint augusztusban a B-Max esetében. A MyKey rendszer bizony elnémította a hifit, ha nem voltunk bekötve, az EcoMode cucc a (csupán felkapcsolásra buzdító) váltási segédleten kívül pedig ökovirágokat osztogatott - volna, ha nem autópályán és szerpentinen rakjuk a háromajtós Fiestának. Ám így volt, s ezért nem szörnyülködtünk a 7 liter körüli étvágyon, ellenben értékeltük, hogy csak akut gyorsításnál barkasos a motorhang, egyébiránt meg szinte semmi zaja nincs, s a járása is egész kulturált. Az ST sportmodell érkeztéig a paletta legizmosabbika és (második fokozatban) 9,4 mp-es 100-as sprintidejével legfürgébbike lineáris teljesítményleadással gyorsul, úgy 1500-as fordulattól él, s 6000-ig forgatható. Azaz a dízeleknél szélesebb tartományban terhelhető.
A kormány nem túlszervózott, s az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművel még mindig az egyik legélvezetesebben vezethető kisautóvá teszi a Fiestát. A Titanium felszereltségű próbakocsi ülése kényelmes volt némi oldaltartást is nyújtva (csöppet talán lehetne mélyebbre engedhető). Átlagtermettel átlagtermetűre állított ülés mögött ha szűkösen is, de elférni, akinek nincs szüksége több helyre sem az utas-, sem a csomagtérben, a Focus vagy az egyéb nagyobb Fordok helyett szerintünk bátran nézze csak meg a Fiestát is, nem fog csalódni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?