Nem ismer akadályt a Range Rover Sport

Kipróbáltuk Sebestyén Balázs új autóját. Jól döntött

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elődje sem volt piskóta, illetve nagytestvére is parádés, de valószínűleg ez a Range Rover Sport most a legjobb és az ideális luxusterepjáró. Már ha a tereptudás is kiemelten fontos.


Édes egy probléma lehet eldönteni, melyiket vegye az ember a következő listából (szigorúan ABC-rendben): Audi Q7, BMW X5, BMW X6, Infiniti FX, Lexus RX, Mercedes-Benz ML, Porsche Cayenne, Volkswagen Touareg. Kontra Range Roverek. Illusztris társaság, ugye? A pár nappal korábban egy budapesti filmstúdióban látványos showműsort is rendező honi képviselet zsámbéki sajtótájékoztatóján mindenesetre ezeket a puccos szabadidő-autókat nevezték meg az új Range Rover és a még újabb Range Rover Sport riválisaiként. Közvetlenül vagy nem annyira, mert bőven van ám különbség köztük. Ahogy a „nagy” Range és a „kis” Sport között is. A Driving Camp vezetéstechnikai centrum játszóterén ezt is, azt is próbáltuk, sőt.

Hirdetés

Sőt, a buliba egy előző, egy első generációs Range Rover Sportot is bedobott az importőr. Plusz egy összkerékhajtású Jaguar XJ limuzint. Elsőként ezzel a két modellel lavíroztunk és pörögtünk-forogtunk a jeges utat imitáló csúszós felületen. Vízoszlopok sűrűjében, rántópad által megdobva. A szépséges egy tepsi XJ nem rövid orrában 3,0 literes, kompresszoros benzinmotor sivalkodott (gyönyörű hangját nyilván csak akkor hallatva, ha lepadlóztuk), amúgy minden jelenlévő Range dízel volt.

Range Rover Sport 2013 - méretek
Hosszúság (mm) 4850
Szélesség (mm) 1983
Magasság (mm) 1730-1845
Tengelytáv (mm) 2923
Nyomtáv elöl/hátul (mm) 1690/1685
Hasmagasság (mm) 213-278
Terepszög elöl/hátul (fok) 24,3-33/24,9-31
Rámpaszög (fok) 19,4-27,2
Gázlómélység (mm) 850
Csomagtér (l) 784-1761



Tehát az újságírók számára vezethető Range és a Sport is a várhatóan az eladások zömét kitevő dízel volt. Ha majd az utcán TDV6 típusjelzést tetszenek látni valamelyiknek a fenekén, az 258 LE-t és 600 Nm-t takar. A nyomaték furcsamód a Sebestyén Balázs-választottja SDV6-nál is „csupán” annyi, viszont a teljesítmény 292 lovasra húzott. Nekünk is ehhez volt szerencsénk olyan (az aszfaltbetyár sofőrnek) brutál, a Land Rover-technikának széria utcai abroncsokon sem kihívás terepen, amilyenhez hasonlóakra a vevők vélhetően sosem tévednek, s olyan – már aszfaltos – ügyességi verseny közepette, ahol a gyorsaság, a dinamika, a manőverezhetőség vizsgázott. Kiválóra.

Amit az autók volánja mögött és utasként első tapasztalatként le lehetett szűrni, az az, hogy a Range és a Range Rover Sport is döbbenetes, mit tud terepen. És most nem pusztán kívülről láttuk, velünk történt a csoda. Hegymenetben a szomorú, sírós felhőket bámultunk, lefelé lógtunk az öveken, jobb láb fékkészenlétben, de voltaképp tétlenül – mindent a számítógép csinált helyettünk. Oldaldőlésileg sem jöttek zavarba a kocsik. Végül a Sporttal bóják szegélyezte aszfalton szlalomoztunk, gyorsultunk, kanyarodtunk, tolattunk és megint csak gyorsultunk - időre. A szervezők valamiért a bója érintését és az eltolását nem szankcionálták, ellenben a borításért (és a pályaelhagyásért) időbüntetés járt. Mintha a való világban például egy beton virágosládának nyugodtan nekimehetnénk, s csak akkor sérülne a kasztni, ha ki is fordítjuk a földből...
Range Rover Sport 2013 - műszaki adatok
3.0 TDV6 3.0 SDV6 3.0 S/C 5.0 S/C
Motor dízel dízel benzin benzin
Hengerűrtartalom (cm3) 2993 2993 2995 5000
Hengerek/szelepek száma 6/24 6/24 6/24 8/32
Váltófajta/-fokozat automata/8 automata/8 automata/8 automata/8
Teljesítmény [LE (1/min] 258 (4000) 292 (4000) 340 (6500) 510 (6000-6500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 600 (2000) 600 (2000) 450 (3500-5000) 625 (2500-5500)
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 7,6 7,2 7,2 5,3
Végsebesség (km/h) 210 210-222 210 225-250
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 8,3/6,7/7,3 8,7/6,8/8,8 14,0/8,8/10,7 18,3/9,7/12,8
CO2-kibocsátás (g/km) 194 199 249 298
Saját tömeg (kg) 2115 2115 2144 2310



Mindegy, tényleg impresszív volt, amit az autó nyújtott a terepen fölényes terepszögeivel, opciós Terrain Response II. felezős 4x4-programjával, adaptív hátsó differenciálzárjával, kapaszkodó- és ereszkedőképességével is. Majd dinamikus módba kapcsolva a vizes aszfalton sem tűnt esetlennek. A 8 fokozatú automata váltó minden modellben, itt is szuper, a motorerő gyilkos, a biztonsági arzenál kb. kikezdhetetlen, talán a fék és a kormány bizonyult egy csöppet kevésnek - de csupán a határokat feszegetve, sietve, a benga kasztninak szűk helyen. Mert a Range Rover Sport "természetesen" úgy is benga, hogy fivérénél jóval kisebb és alacsonyabb, csak hát az is monstrum, ez is monstrum. Tömegcsökkentve, javarészt alumínium bevetésével is minimum 2,1 tonnás üres súllyal...

Akit a méretek, a paraméterek, a műszaki adatok és a forintok érdekelnek, táblázatainkból jól kiolvashat mindent, a vevőkört ellenben sanszos, hogy a sármon túl a felszereltség győzi meg. És a személyre szabhatóság kánaánja, hogy a megannyi külső-belső opcióból könnyű egyedire konfigurálni az autót. A felszereltség taglalásától ezúttal eltekintenénk, mert végtelen az extralista, csak néhány spéci elem: lefelé 50, fölfelé 65 mm-rel süllyeszthető vagy emelhető meg az autó hasa (offroad magasságban a beszállás nemes feladat...), 22 colos kerék, Brembo fék, lesz rövidesen Head-Up Display, párhuzamos és merőleges be- és kiállásban partner parkasszisztens, sávelhagyásra figyelmeztetés is. A növelt végsebesség lehetősége már most adott (az SDV6-nál és az 5,0 literes benzines szörnynél), ja és két szükségülés is kérhető, ha néha 7, azaz inkább 5+2 személy utazna egyszerre. Ilyenkor a különben jókora raktér padlójából varázsolható elő a két tapsifüles fejtámlás kis székecske - gyerekek imádni fogják, mások nem feltétlen.

Amit mondjuk mindenki tátott szájjal és visszatartott lélegzettel bámulna és félne életkortól és testalkattól függetlenül, az az úszás versenyszám immár 850 mm-es gázlómélységgel. És ultrahangos fenékvizsgálattal - elképesztő. Hogy mennyien fogják ezt letesztelni, más kérdés, talán majd mi megtesszük. És még valami: aki a sima dízeleknél is takarékosabb hegyomlásra vágyik, jó ha tudja: jövőre dízelhibrid verzió is érkezik.
Range Rover Sport 2013 - bruttó listaárak (Ft)*
3.0 TDV6 S 18 499 000
3.0 TDV6 SE 20 199 000
3.0 TDV6 HSE 22 199 000
3.0 TDV6 HSE Dynamic 22 799 000
3.0 SDV6 SE 21 599 000
3.0 SDV6 HSE 23 299 000
3.0 SDV6 HSE Dynamic 24 099 000
3.0 SDV6 Autobiography 26 899 000
3.0 S/C S 18 599 000
3.0 S/C SE 20 199 000
3.0 S/C HSE 22 199 000
3.0 S/C HSE Dynamic 22 799 000
5.0 S/C HSE Dynamic 27 399 000
5.0 S/C Autobiography Dynamic 30 699 000

* Plusz 265-400 ezer Ft regisztrációs adó magyarországi forgalomba helyezés esetén
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?