Milyen új autóink lesznek 2014-ben?

Magyarország perifériára szorul, legalábbis az új modellek bevezetése kapcsán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autós szempontból is izgalmas évnek ígérkezik a 2014-es esztendő. Kár, hogy egy rakás újdonság nem, vagy csak késve érkezik a magyar autópiacra.

Miután elsősorban nemzetközi információk alapján beletúrtunk az idei, azaz a 2014-es esztendőben érkező új modellek sorába, megkérdeztük a hazai forgalmazókat is, hogy mi magyarok mire számíthatunk. Mit, és mikor kap a globális, de még az európai volumenhez mérten is marginális autópiacunk, ahol túlnyomórészt még mindig céges, illetve közvetlenül, vagy közvetetten állami flották vásárolnak hagyományosnak mondható, alsó-középkategóriás modelleket, élükön az Év Autója díjra is esélyes és szerintünk is remek Skoda Octaviával.
Nem egyedi eset ugyanis, hogy egy-egy egzotikus, itthon minimális darabszámban eladható modelljét nem hozza egy-egy gyártó, ugyanis hiába lehet presztízsértékű például egy Volvo V60 Plug-in Hybrid árusítása, véges darabszámát a magyarnál fontosabb piacokra tartogatja a Volvo, olyanokra, amelyeken bőven megtérül a drága szervizháttér kiépítése. Ez persze csak egyetlen példa, s inkább az előző évből. Idén is lesz azonban számos olyan autó, amit a magyar autópiac nem kap meg.
Hirdetés
És igen, már megint a fejlett villanyautók maradnak tőlünk távol. Állítólag még az Alfa 4C-t is megkapjuk - mi magyarok - egyetlen példánnyal, míg a BMW i3, i8 szériákból egyelőre nem, csak majd talán egyszer kapunk. Sok a kérdőjel. Legalább annyi, mint például az Európában már kapható Tesla forgalmazása körül. A megoldást persze tudjuk, a Használtautó.hu kínálatából az is elérhető, szerviz mondjuk ahhoz sem lesz itthon.
Jön viszont csokornyi új modell hivatalos forrásból is. A sor, és még viszonylag az év elején, pontosabban első negyedében, március 1-jétől lesz kapható a BMW 2-es és 4-es Cabriója, ünnepi modellként március 15-től az új Mini, majd a második negyedévben befut a vadonatúj M3 és M4. Lesz új BMW a második félévben is - nekünk, maradi benzinégetőknek is - jön majd az X4 szabadidő-autó és a 4-es Gran Coupé, hogy még tovább bővüljön a 3-as sorozat deriváltjainak száma. És lesz egy szériagyártáshoz mind közelebbi tanulmány is, a Concept Active Tourer, vélhetően a Párizsi Autószalon pódiumára állítva.
A nemzetközi szalonok sztárjait ugyanakkor a legtöbb márka bizalmasan kezeli - hivatalosan, gyakorlatilag pedig jó eséllyel ki lehet találni, hogy mely márkánál mi várható. A találgatásokon és a meg nem erősített információkon túl is biztos azonban, hogy az év elején megjelenik a harmadik generációs, vadonatúj Skoda Fabia, ötajtósként és kombiként, ha úgy tetszik, Skodául Combiként is. A friss Yeti és a Rapid Spaceback ugyebár már kapható is - hamarosan tesztjeiket is hozzuk. Lesz továbbá - még szintén az első negyedévben - Roomster „drive” limitált széria, és szinte „unlimited” csomagtérrel SEAT Leon ST. Már a második negyedévet fogja jelenteni a Volkswagen Polo frissítése (hogy le ne maradjon a Fabiától), nyárig pedig befut az elektromos e-up! és az e-Golf is. A családosokra a Golf Sportsvan, s akár még a sportos Audi S1 Sportback is kacsint majd. Lesz emelt hasmagasságú, összkerékhajtású Skoda Octavia Combi Scout, Yeti Monte Carlo limitált széria, a SEAT-nál pedig befut majd 5 ajtósként és SC-ként a Cupra. Őszi újdonság lesz a friss Volkswagen Jetta és Touareg, valamint a vadonatúj Passat. Akkor ölt majd új arcot az Audi A7, a SEAT háza táján a Leon ST is megkapja a Cupra verziót, és lesz Xperience néven egy speciális széria is. Győrből év végére érkezik majd meg az új Audi TT Coupé – a hazai kereskedésekbe tehát később, mint például a németországiakba. Szintén az év végére frissül majd az S7 és az RS7, valamint a teljes A6-széria is.
A prémiumautók után nézzünk olcsó(bba)kat is! A Citroënnél egyetlen dolgot, az olcsónak ígért C4 Cactus érkezését mondják biztosnak, tavasszal, várhatóan a Genfi Autószalonon fog debütálni, hozzánk majd ősszel fog befutni. Lesz persze C1 frissítés is - a hazai autópiac számára ez nem lesz komoly jelentőséggel bíró. Olcsó autóként nem feledkezhetünk meg a Daciáról, ám náluk épp mostanra újult meg (1,5 év alatt) a teljes paletta. Az anyacég Renault esetében a Twingo utódja a Párizsi Autószalonon, tehát szeptemberben Edison néven debütál majd (szintén viszonylag olcsó autóként...), hozzánk majd november tájékán érkezhet. Lesz továbbá vadonatúj Trafic, megújuló Master és szintén Párizsban bemutatkozva, de a hazai piacra csak jövőre érkezve vadonatúj Espace is, végre.
Még mindig olcsó autóként említhető a vadonatúj Hyundai i10, ami már lényegében itt van, mégis nyugodtan sorolhatjuk év eleji újdonságként, februárban érkezik majd a ráncfelvarrott Elantra, ugyanakkor a testvérmárka Kia esetén az ugyancsak frissített Sportage, míg a teljesen új Soul itthon április végére várható. Szabadidő-autók, crossoverek terén – ahogy Európában, úgy itthon is – erős lesz az első negyedév, s ez elsősorban a kategória egykori vezetőjének számító Nissan Qashqai második generációjának köszönhető. Ez a modell már tavaly is rendelhető volt, első példányaival pedig februárban fog megérkezni hozzánk. Májustól elektromos furgonját, az eNV200-ast is kínálni fogja itthon a Nissan, míg a tavaly ősszel, a Frankfurti Autószalonon megismert X-Trail júliustól lesz elérhető. Szintén nyártól a kompresszoros 1.2-es DIG-S motorral is kapható lesz a Note, a turbós (DIG-T) 1.6-ossal a Qashqai. A nagyobb szabadidő-autók körében márciustól frissített verzióként jön a Mitsubishi Outlander, a platós összkerekeseknél már januártól jelen lesz a megújított L200, ugyanakkortól a kompakt SUV-ok szegmensében a szintén ráncfelvarrott SsangYong Korando.
Januári újdonság itthon a külföldön már vezetett Lexus GS 300h, valamint a CT200h frissített verziója (optikai újításokkal, fokozott zajszigeteléssel). Februártól összkerékhajtással is elérhető lesz az eddig csak elsőkerekesként kapható 2.0 D4-D motoros RAV4, tavasztól pedig az első BMW dízelmotor-blokkal szerelt Toyota, a Verso 1.6 D-4D. A tavasz második felétől a Toyota modelljeinél fokozatosan elérhetővé válik a Corollában már megjelent Toyota Touch2 infotainment rendszer, ami például Google Navigációt, SMS-felolvasást is kínál a csatlakoztatott okostelefonról. Másfajta élményt ígér a Subaru az első félévben, várhatóan az annak vége felé érkező új WRX által.
Az Opel ismét a motorok évét hirdeti, annak ellenére, hogy februárban frissül a Meriva, év végén pedig majd az új Corsa is befut, valamint az Adam Rocks nyomán legkisebb modellje vászontetősként is jönni fog, továbbá a nyáron Opel Vivaróként is debütál a vadonatúj Renault Trafic. A szentgotthárdi turbómotorok közben szinte az egész palettát ellepik. Az Adam megkapja az 1,0 literes, 115 lóerőset, amit már magunk is összerakhattunk (és amit bárki megépíthet a gyári tréningen). A 200 lóerős 1.6-os az Astra, Zafira Tourer, Insignia kínálatában egyaránt megjelenik, az Astra esetén kisebbik OPC-verzióként is kapható lesz.
A Ford – miután tavaly hozta a Transit/Tourneo Custom és Transit/Tourneo Connect haszonjárműveket és személyszállítókat - már az első negyedévben be fogja mutatni a szintén vadonatúj, 2 tonna terhelhetőségű Transit/Tourneo szériákat. Genfben, márciusban frissített Focus, a negyedik negyedévben (a hazai piacra idén várhatóan meg sem érkezve) új Mondeo esedékes. Európában piacra kerül az EcoSport és a hibrid C-Max is, ám ezek magyarországi bevezetését „még vizsgálják” a Ford illetékesei. A ma már a Fordtól független Mazda egyedül az új Mazda2 érkezését mondja biztosnak. MX-5, CX-3? Lehetségesek, de a piacra azért ne nagyon reméljük őket.gy
A Peugeot nem titkolja, hogy Genfben bemutatja a 308 SW kivitelét, ami a tavasz második felében már itthon is elérhető lesz, miként a Citroën C1-gyel párhuzamosan frissül majd a 108, s lesz új Boxer is. A második félévben, sanszosan a Párizsi Autószalonon debütálva kap majd ráncfelvarrást az 508, októberre így az is biztosan itthon lehet majd.
Számos gyártó, például a mi autónknak mondott Suzuki idénre tervezett újdonságairól még nincs hír, valamit azért ők is biztosan hozni fognak, például a Vitara cseréje már náluk is esedékes. Akárhogy is legyen, akármennyire is lassacskán jönnek csak a jövő elektromos autói hozzánk, s marad távol a BMW i3, i8 vagy az elektromos Ford Focus, a hibrid C-Max, reméljük és persze kívánjuk is, hogy legyen boldog, és persze az autómárkák, a hazai kereskedők számára is sikeres ez az új év! Hiszen az egyben az eladások növekedését, az autópark frissülését, sok új autót jelentene…
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?