Már egészen sokat tudunk az új Renault SUV-ról

Már idén gyártásba kerül, hozzánk jövőre jön az új Renault Koleos

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Múlt hónap végén, a Pekingi Autószalonon mutatkozott be az új Renault Koleos, amiről már egy jókora csokornyi érdekességet tudunk.

Régi név, új modell. Európában nem tűnt egy túlzottan sikeres modellnek a 2008-ban érkezett Renault Koleos, pedig 300 ezer példány azért elkelt belőle, igaz, 70%-ban Európán kívül. Ez persze nem túlzottan meglepő, hiszen a Koleos a Samsunggal együttműködésben Dél-Koreában, láthatóan ázsiai dizájnnal készült. Az újra utóbbi, az ázsiai dizájn már nem, az ázsiai gyártás azonban igaz. Leleplezése legfőbb piacán Kínában, a Pekingi Autószalonon, még április végén volt, az első fotót akkor mutathattuk meg, most pedig számos részlet is következhet.
Hirdetés

Márkaarc. A forma a Clio IV-gyel kezdődött vonalat viszi tovább, leginkább a Talisman által ismert részletekkel. A külső dizájnért Laurens van den Acker csapatából Alexis Martot volt a felelős. Róla azt kell tudni - azon túl, hogy a '60-as, '70-es évek autóinak fanatikusa, hogy első autója egy eredeti Twingo volt, amivel ifjú éveiben több mint 300 ezer kilométert autózott. Így aztán hiába kezdte karrierjét a PSA-nál, hiába dolgozott évekig a Volkswagennél is, 2012-ben igazi márkarajongóként tért vissza 2012-ben a Renault-hoz, ahol a Kadjar és a Talisman tervezésében is komoly része volt.
A nagy család új tagja. Az új Koleos tökéletesen illik a Renault nagyautó-családjába, az akár hétüléses Espace crossover, a szedán vagy kombi (Estate) Talisman melletti - felárért összkerékhajtású, csakis ötüléses - SUV. CMF C/D padlólemezével a Kadjarral, a Mégane-nal vagy a Nissan Pulsarral, Qashqai-jal, X-Traillel is osztozik.

Alapból elöl hajt, az összkerekes verziókban alacsonyabb sebességhez fixre is zárható az összkerékhajtás.

A motorpalettáról egyelőre annyit tudunk csupán, hogy 130-175 lóerős benzines és dízel (vélhetően 1,6 literes és turbós) egységek lesznek rajta kézi vagy opcióként automata váltóval.
Egy arasznyival nőtt. Azt viszont már most is tudjuk, hogy az Koleos 4,67 méter hosszú, azaz 15 centivel hosszabb elődjénél, tengelytávja 2 centis toldással 2,71 méter, 1,84 méteres szélessége pedig 2,5 centivel szerényebb a korábbinál. Jelentősen (74 literrel) nőtt az immár 524 liter alapméretű csomagtér, amit ráadásul távirányítással bővíthetünk 1690 literesre. Legalább ilyen fontos, hogy az utastérben 35 liternyi egyéb pakolóhellyel is gazdálkodhatunk, csak a kesztyűtartó 11 literes, a középkonzoli rekesz pedig 5 literes. Amire viszont a legbüszkébb a Renault, az a kategóriarekorder 289 mm-es - valóban óriási - hátsó lábtér.
Funkcionalitás és kényelem. Miként a külső dizájn, úgy az utastér is a mai Renault-modellekből ismerős: a sofőr előtt egy 7 colos (álló formátumú) változtatható képű kijelző alkotja a műszerblokkot, a középkonzol pedig egy 8,7 colos állított tablet - pontosan olyan megjelenítéssel és kezelhetőséggel.

Ahogyan a Renault modelljeinél megszokott, a Koleos is kényelmével kíván majd hódítani.

Csak remélni tudjuk, hogy az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű az akár 19 colos kerekekkel elég ügyes lesz, kényeztető funkciókban azonban biztosan gazdag a Koleos is. Ilyen az akár a kormánykerék vagy a hátsó ülések, de még a szélvédő fűthetősége is.
Zsebből nyílik, segíti a sofőrt. Naná, hogy az ajtók zsebben hordható kártyával nyílnak majd, az elektromos mozgatású csomagtérajtó akár láblendítésre. a kényelmes ki-beszállást a hagyományos szedánokhoz mérten 15 centivel emelt üléspozíció is szavatolja. A sofőrnek menet közben sem lesz nehéz dolga, ráfutásgátló, sávelhagyásra figyelmeztetés, táblafelismerő, holttérfigyelő is segítheti majd, de azért fáradtságszenzor is monitorozza majd őt. A parkolásban tolatókamera, de parkolóasszisztens is támogathat, az opciós (az alap halogénnél 20%-kal nagyobb fényerőt ígérő) LED fényszóró automatikus távfényes.
Csakis Ázsiából, két gyárból. Az ígéretes újdonságnak számító Koleos két helyszínen készül majd: Dél-Koreában a világ csaknem egésze számára, kivétel Kína, ahol helyben gyártják majd. Utóbbi piacon már idén év végén megjelenik a Koleos, míg a többi helyen, így Európában is csak 2017 elejére várható a Renault nagyméretű SUV-ja, amitől egyértelműen sokat vár a márka, hiszen napjainkban is növekvő és már most olyan jelentős szegmens a szabadidő-autóké, hogy minden ötödik eladott autó SUV vagy crossover. Nem véletlenül lett az Espace is crossover, hasonló átalakulás látható a Scénic IV esetén is, amit már idén megízlelhetünk majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?