Kicsivel szeretne nagyot szakítani a Skoda

Már itthon a Skoda Citigo, a csehek kicsi kocsija

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az évi 1,5 milliós példányszám elérésére törekvő Skoda már itthon is kínálja legújabb modelljét, a Citigót.

Évi 1,5 millió példány - ennyit szeretne elérni a 2010-ben 762 000 autó kiszállításával még alig több mint a felét teljesítő Skoda. 2018-re tűzték ki a célt, az idei évre pedig év elején 1 millió volt az irányszám, amit mondjuk év közben módosítani kényszerültek annak megfelelően, hogy a kínai piac rohamos bővülése egy kissé alábbhagyott, a múlt hét pénteki gyári hírlevél már csupán 982 ezer példányról szól az idei évre. Ahhoz, hogy a hét számjegyű autó elkészülhessen, nyilvánvaló volt, hogy a viszonylag régóta ismert szériákat kínáló gyártónak új modellekre van szüksége. Ráadásul ilyennel az utóbbi időkben nem is igen rukkoltak elő a csehek, a klasszikus - Fabia kisautó, Roomster kompakt egyterű, Octavia nagykompakt-kis középkategóriás, Superb nagyautó és a már frissebb Yeti szabadidő-autó mellé a hazai piacra most érkezett meg az első palettabővítés, a Citigo miniautó.
Skoda Citigo - méretek
  1. Hosszúság x szélesség x magasság: 3563x1645x1478 mm
  2. Tengelytáv: 2420 mm
  3. Csomagtér: 251-632 l


Itthon mondjuk nem fog nagyot dobni a márka eladásain a Citigo, az A0, azaz a miniautó szegmens nálunk nem húzóágazat, itthon tavaly alig több mint ezer autót adtak el benne, élükön a most frissített Suzuki Splash, a még régi Fiat Panda és a Chevrolet Spark állt. Világszinten azonban tavaly 5,8 milliós példányban keltek el miniautók, s a piaci elemzők 2018-ra 40 százalékos bővüléssel 8,2 milliósra jövendölik 2019-re a szegmenst. Ebből szeretne mind nagyobbat markolni a Skoda, a nem is cseh, hanem szlovák gyártású, a Volkswagen up!-pal közös gyártósoron készített és azzal lényegében egyező Citigóval. Míg az up! első ízben csak háromajtósként jelent meg, s csak némi késleltetéssel jött meg ötajtósan, a hozzájuk képest is némi ráhagyással piacra engedett Citigo rögtön mindkét karosszériaváltozatával érkezett, s már itt is van a piacon 2 285 280 forintos, a Volkswagenénél több mint 10 százalékkal kedvezőbb árral.
Hirdetés

Ajtószámtól függetlenül 3563x1645x1910 milliméteres karosszériával, a kategória egyik legnagyobb, még az egy méretosztállyal nagyobb Fabiáénál is mindössze 3 cm-rel szerényebb, 2,42 méteres tengelytávval, s szintén méretes, 1,36 méteres belső szélességgel. A két karosszériatípus oldalsó ajtói természetesen különböznek, a háromajtósé rekorder, 1,36 méter hosszúságú, 80 fokban, 1,3 méter szélesre nyílik, amit a gyáriak büszkén is hangoztatnak, lám, milyen könnyű beszállni – az alapverzió kivételével előresikló első üléssel is támogatva – a hátsó, csak kétüléses, de két felnőttnek rövidebb, sőt, akár még közepes távokra is elegendő második sorba. Praktikusan gondolkodva azonban könnyű belátni, érdemes lehet 113 030 forintot költeni az ötajtós kialakításra, ugyanis abba azért a szerényebb hosszúságú, de kisebb helyigénnyel nyíló első ajtón keresztül előre is könnyebb a beszállás. Csomagterük egyező méretű, 251-632 literes, alaphelyzetével a kategóriában rekorder.
Skoda Citigo - műszaki adatok
1.0 60 LE 1.0 75 LE
Lökettérfogat (ccm) 999 999
Teljesítmény (LE/ford.) 60/5000-6000 75/6200
Nyomaték (Nm/ford.) 95/3000-4300 95/3000-4300
Végsebesség (km/h) 160 (Green tec: 161) 171 (Green tec: 172)
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 14,4 13,2
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 4,5 (Green tec: 4,1) 4,7 (Green tec: 4,2)
CO2-kibocsátás (g/km) 105 (Green tec: 96) 108 (Green tec: 98)
Az utastéri plasztikok minden verzióban kemények, a szövetek színe és tapintása felszereltségfüggő. Mivel a hazai bemutatóra hoztak néhány példányt az Active alapverziókból is, elmondhatjuk, hogy azok sem vészesen fapadosak, vállalhatók. Az Ambition és Elegance ellátmányúak pedig már annak ellenére egészen barátságosak, hogy előtűnő lemezek bennük is szerepelnek. Jópofa, hogy navigáció-előkészítés mindegyik Citigóba kerül, bármikor megvásárolható így a Navigon-féle PNA, amely ráadásul az autó saját, CAN-buszos információs rendszerére csatlakozva akár a motor folyadékainak hőfokát vagy a fedélzeti számítógép értékeit is megjelenítheti.
Bár a Citigo majdhogynem a piac legolcsóbb autója, viszonylag korrekt ellátmány jár hozzá, légzsákból ugyan csak négyet kap, de itt debütál a márka újfajta, az elöl ülők fejét is óvó oldallégzsákja, alapáron van ABS, opcióként pedig ESP és City Safe, városi, 5-30 km/órás sebesség között működő koccanásgátló is kérhető. Biztonság terén igen jó amúgy a kis Skoda, 5 Euro NCAP csillagot kapott, valamint városi balesetelkerülő-rendszeréért Euro NCAP Advanced díjjal is kitüntették. ABS, elektromechanikus szervokormány, indításgátló, MP3-olvasós CD-rádió és hővédő üvegezés mindegyikhez jár, de a kesztyűtartó fedele csak a második, bő 200 ezer forintos ártöbblettel rendelhető Ambition szinten jelenik meg központi zárral, elektromos első ablakokkal, kéttónusú kürttel, magasságállítós vezetőüléssel, osztottan dönthető hátsó üléssel együtt. Az Elegance – további nem egész 300 ezer forintért – elektromos, fűthető külső tükröket, az opcióként lejjebb is elérhető légkondit, ködfényszórót, 15 colos alufelniszettet ad. Az opciók sora hosszú, a legtöbb elem, például hátul sötétített üveg, 6 hangszórós audio, ülésfűtés, navigáció, panorámatető, tolatóradar már az alap Active szinten is elérhető, míg néhány tétel, például a tempomat vagy a fedélzeti számítógép csak a középső Ambition szinttől rendelhető, bőr kormánykerék pedig egyedül az Elagance-ba kérhető.

Motorból csakis 1,0 literes, háromhengeres létezik, 60 vagy 75 lóerővel, 5 fokozatú kézi vagy szemtelenül olcsón, alig több mint 80 ezer forintért kínált robotizált (ASG) váltóval. A legtakarékosabb, alacsony gördülési ellenállású abronccsal és speciális aerodinamikai elemekkel szerelt Green tec verzióval a legtakarékosabb Citigo csupán 4,1 liter benzint kér vegyes üzemben 100 kilométerre, így 35 literes üzemanyagtartályával akár 875 kilométert is megtehet.
Az első néhány kilométeres tesztkör alapján ráadásul egészen kényelmes első, tűrhető hátsó ülésekben lehet benne utazni, kicsiny motorja alapverziójával is élénknek tűnt, továbbá azt is elmondhatjuk a hungaroringi Vezetéstechnikai Centrum tanpályáján tartott bemutató után, hogy az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművű Citigo még rántópados vészhelyzetben, ESP nélkül is uralható, alapáras szervokormányával jól irányítható. Aki pedig részletesebben is kíváncsi lenne rá, az olvassa el Volkswagen-emblémás testvérének tesztjét és nézzen a Citigóra úgy, mint annál egy kicsivel olcsóbb, de természetesen szerényebben felszerelt, azaz a reális szükségletekhez közelebbi modellre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:02
    Permalink

    Szerintem meg szebb az octavia mint a golf. Kívül legalábbis.
    Ez a kocsi meg tökéletes kiskocsi. A célnak megfelel, a többi meg kit érdekel ebben a kategóriában. Én pl a csajom matizát is imádom, holott az aztán nem egy nagy kaland kocsi.

  • 2017.10.30. at 20:02
    Permalink

    Datamannak igaza van. Nem tudom, mennyit fizetnek az utóbbi időben a Skodánál a formatervezőknek, de a Fabia előző és most futó generációja kifejezetten ronda, az Octávia sem telitalálat külsőre, és ez az új kisautó sem szép.

Vélemény, hozzászólás?