A nagycsaládosok Audija? Akár az is lehet az új Q7

Már itthon is vezettük: Audi Q7

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tíz év után teljesen megújult az Audi Q7. Sokat szelídült, sokkalta okosabb lett, és már itthon is kapható. Egy gyors kör ismét adatott vele.


Külföldön már próbálhattuk az új Audi Q7-est, de most már itthon is kapható, a márka hazánkban is megtartotta bemutatóját. Az elődjénél 325 kilogrammal, három termetesebb felnőttnyivel könnyebb luxus SUV sokkalta barátságosabb megjelenésű, mint mozdonyszerű elődje.
Sokat fejlődött építésmódja, a szerényebb önsúly az alkalmazott anyagokból ered. Nem csak az építésmód, a karosszéria is jelentősen okosodott. Úgy lett tágasabb az utastér, hogy közben a karosszéria hossza 3,7, szélessége 1,5 centivel csökkent. Láthatatlan változások ezek, de városban azért jobban manőverezhető az új autó - főként, hogy opcióként van aktív négykerékkormányzás is. Utóbbi 35 km/órás tempó alatt az elsőkkel ellentétes irányba tekeri a hátsó kerekeket, s így 1 méterrel csökkenti a fordulókör átmérőjét, 35 km/óra felett az elsőkkel azonos irányba, de persze kisebb mértékben mozdulnak a hátsó kerekek, így jelentősen nő a stabilitás. Láthatatlan, hogy a magasság 1,1 centivel nőtt (az opciós légrugózással változtatható a hasmagasság), az viszont mégis érezhető, hogy a belső szélesség elöl 2,3, hátul 1 centivel nőtt. A csomagtér még hét ülés mögött is 290, öt üléssel (tetőig) 890, csupán az elsőkkel 2075 literes.
Az utastér ugyanis akár hétüléses, hét független üléses is lehet. De nem is ez a kuriózum, hanem az, hogy a sofőr ülésén kívül mindegyik helyen van Isofix-csatlakozó. Az mondjuk más kérdés, hogy az ülések közül még az elsők sem tűnnek túlzottan méretesnek, a hátsó középső, illetve a két harmadik sori ülés leginkább csak gyerekeknek való, de az igaz, hogy a csatlakozó mindegyik helyen megvan, az Audi palettájáról a Q7 a leginkább családbarát modell, persze így sem lesz a nagycsaládosok tipikus autója. Luxusautó ez! A műszerfal teljes szélességében végighúzódó szellőzőrostély huzatmentes légcserét ígér, opcióként négyzónás szabályzással. Szintén opció a teljesen digitális (a TT-ből vagy a Volkswagen Passatból ismert) műszerblokk, az elektromos kapcsolókaros 8 fokozatú automata váltó és a műszerfalból kiemelkedő képernyős navigáció viszont alapáras.
Hirdetés

Alap továbbá sok más mellett a bázisnál egyel jobb hifis, kihangosítós Audi hangrendszer, a 18 colos alufelniszett, a városi koccanásgátló, de még az elektromos csomagtérajtó, a xenon fényszóró és a tolatóradar is. Opcióként persze van tolató- és 360 fokos kamera, parkolóasszisztens és adaptív LED fényszóró is. Sőt, a Q7 minden idők leginkább autonóm autója, dugóban nem csak araszolásra, sávtartásra is képes. Utóbbi jellemzőjét még nem volt módunk próbálni, a vidéki utakon messze nincs olyan (kétoldali) felfestés, ahol működne a rendszer.
Az viszont már elmondható, hogy a kezdeti kínálat 272 lóerős 3.0 TDI motorjával igen dinamikusan megy, már azzal is 6,3 másodperc alatt ér 100 km/órára, a 333 lóerős 3.0 TFSI 2 tizedmásodperccel jobb, 6,1 másodperces számot tud, ellenben katalógusérték szerint 2 literrel több (5,7 helyett 7,7 l/100 km) a kombinált fogyasztása. A gázolajos alapára 17,9, a benzinesé 19,1 millió forint. Hamarosan érkezik a 218 lóerős 3.0 TDI, amivel már 16,6 milliótól, a főbb összetevőivel ismertetett, igen gazdag ellátmánnyal megkapható lesz a Q7. Aztán jövőre befut a villanyturbós, 422 lóerős SQ7 4.0 TDI és a világ első dízel plug-in hybrid modelljét jelentő 3.0 TDI-e tron, ami az alap 3.0 TDI-n alapul, s 373 lóerős rendszerteljesítményt és 700 Nm nyomatékot, valamint 56 kilométeres emissziómentes hatótávot is ad, kombinált fogyasztása - a konnektoros akkutöltés kihasználásával - 1,7 l/100 km.
A takarékosságot persze az összes Q7 hordozza, a kínálat fogyasztása 23%-kal csökkent, a sofőrt nem csak a megszokott asszisztensek sora, mint például a távolságtartós tempomat vagy a holttérfigyelő segítheti, hanem van például előrelátó gazdaságossági asszisztens (Predictive Efficiency Assisttant), ami a térkép és a szenzorok alapján jelez, ha nem érdemes nyomni a gázt. De a komoly persze az, hogy sokszor nem is kell nyomni azt, dugóban a Q7 maga vezethet, a vontatmány-asszisztenses gyári vonóhorog esetén, pedig az új, érintőpaddal is ellátott MMI-vel vezérelhetjük a pótkocsis tolatást. Sokat kellett várni a Q7 második generációjára, de új világot hozott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:01
    Permalink

    Várd ki a Q8ast… 🙂 Komolyra fordítva a szót, néha nagyon rendet kellene tenni a fejekben, K- Európa jellemző csak hogy nem értik a szitut de azért játsszák az agyukat.

    Gondolom azért is váltott koncepciót az audi az új Q7tel mert az a pár bálna Q7es főleg a második/harmadik tulajukkal rontott a márka megítélésén, márpedig összességében nem a Q7esekből (és nem is miattuk) jön össze a másfél-milliós darabszám…

  • 2017.10.28. at 17:01
    Permalink

    Javasolom tegyél egy tiszteletkört Luxemburgban. Ott a vasárnap is nyitva lévő közért előtt parokló autóknak néha az autók felét adta a Q7es…

    Teljesen más célból vették nyugaton újonnan, mint idehaza (amúgy is leginkább használtan). Úgy látom ezzel a második generációval a ténylegesen fizetőképes (ráadásul a márka hírnevét nem rontó) keresetre mentek rá, kisit túlságosan is. Vicces hogy egy konkurens Volvo dögösebb mint az adott Audi. De ahogy olvasom a híreket, az orosz piacra 🙂 hamarosan csinálnak valami elmebeteg batárt .

  • 2017.10.28. at 17:01
    Permalink

    Köt bele a fene! Csak nem erről szól a cikk. Minek olyanról írni, minek olyat kifogásolni, amiről nincs szó. Sosem fogom megérteni…

    Nekik már az is nagyságrendnyi életszínvonal növekedés lenne, ha itt maradhatnának. Ebben legyél biztos. Minden célország, ami jobb, mint ahonnan jönnek.

  • 2017.10.28. at 17:01
    Permalink

    [i]A nagycsaládosok Audija?[/i]

    Ez eléggé gyűjtőfogalom, de biztos voltam benne, hogy ebbe is belekötsz.

    Amúgy meg nem ide menekülnek Afrikából, hanem nyugatra. Mi tranzitország vagyunk, itt nem látnak kánaánt, csak az EU kapuját, ahonnan már szabadon továbbhaladhatnak a célország felé.

  • 2017.10.28. at 17:01
    Permalink

    Van valahol a cikkben utalás arra, hogy ez az autó bárhol a világban az átlag család autója lesz újonnan? Én nem olvastam ilyet.
    Etiópiából meg hónapokig menekülnek ide, mert nekik ez is a kánaán…

  • 2017.10.28. at 17:01
    Permalink

    Bodzagyűjtő profilú nagycsaládok Audija…
    A magyar nagycsaládok legfeljebb 10 éves átlagéletkorú Ignisszel, Scénic-kel Picassoval, Astrával, Octaviával utaznak, rosszabb esetben busszal, vonattal.

  • 2017.10.28. at 17:01
    Permalink

    Négykerék meghajtás, négykerék kormányzás, komoly! Az Audi Virtual Cockpit is egy komoly extra. Meg az éjjellátó rendszer. Remek és szép autó lett ez 🙂

Vélemény, hozzászólás?