500 liternél is bővebb csomagtérrel jön a Mazda6 kombi

Mazda6 Station Wagon adat- és képdömping

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szedán moszkvai premierje után a harmadik generációs 6-os kombiváltozata is bemutatkozott Párizsban. Összegyűjtöttük, amit tudni kell róla.



A KODO - Soul of Motion (mozgás lelke) formatervezési irány és az átfogó tömegcsökkentést előirányzó Skyactiv műszaki alapok szem előtt tartásával megépített robusztus szerkezetű, harmadik generációs Mazda6 kombi széles kiállású, aerodinamikus formáját Akira Tamatani főtervező vezetésével alkották. Domborított sárvédőívek, kompakt formájú utascella, erős, 19 colos alumínium felnik teszik erőteljessé megjelenését. Ez az első Mazda, melynek fényszóróiba LED-es világító gyűrűket építettek, ezek azon kívül, hogy látványosak, és kihangsúlyozzák a lámpatestek megjelenését, egyenletesebben szóródó fénypászmát is produkálnak. A hátsó fényforrások felső széle a csomagtérajtón található krómcsík meghosszabbítása, mely az autó sarkainál beletorkollik az oldalsó karaktervonalakba.
Hirdetés
Az autó motorválasztéka szintén tömegcsökkentést, ezáltal kopást, fogyasztást és károsanyag-kibocsátást enyhítő, i-stop stop-starttal és i-Eloop fékenergia-visszanyeréssel ellátott Skyactiv egységekből áll, hatfokozatú, kormányról is kapcsolható automata és az MX-5 kapcsolószerkezetéhez hasonlóan közvetlen, rövid utakon járó manuális váltókkal.
Motor Teljesítmény (LE/1/min) Nyomaték (Nm/1/min) Gyorsulás 0-100 km/h (sec) Végsebesség (km/h) Kombinált fogyasztás (l/100 km) CO2 (g/km)
Skyactiv-G 2.0 Standard Power (MT/AT) 145/6000 210/4000 9,5/10,5 208/207 5,5/5,9 129/136
Skyactiv-G 2.0 High Power (MT/AT) 165/6000 210/4000 9,1/10,1 216/209 5,9/5,9 135/136
Skyactiv-G 2.5 192/5700 256/3250 7,8 223 6,3 148
Skyactiv-D 2.2 Standard Power (MT/AT) 150/4500 380/2000 9/9,8 211/204 3,9/4,8 104/127
Skyactiv-D 2.2 High Power (MT/AT) 175/4500 420/2000 7,8/8,4 223/216 4,5/4,8 119/127


Mazdás szokás szerint a vezetői pozíciót mindenféle irányból kiváló tartást biztosító, kagylósított ülések és a sofőr köré rendezett műszerek határozzák meg, a korábbi modellekben alkalmazott vörös háttérvilágítást fehérre cserélték. Burkolatokból és kárpitozásból is többféle lesz kapható, textiltől a bőrig, ezeket alumínium díszbetétek és kilincsek egészítik ki, a kopogós műanyagok mennyiségét igyekeztek alacsony szinten tartani.


Az alap kék, ezüst, fehér és gyöngyházfehér külső fények mellé négy különleges árnyalatot is kikevertek, a vörös, kék, sötétszürke és fekete festékekbe speciális fényvisszaverő pigmenteket ágyaztak, melyek erősebb kontrasztot produkálnak a kasztni napsütötte, valamint árnyékban levő felületei között, és ezzel látványosan kiemelik a különböző domborulatokat. A kombi rövidebb tengelytávja miatt kicsit át kellett szabni a belső teret, az első üléseket vékony háttámlákkal látták el, a hátsó ülőlapok hosszát 30, háttámlájuk magasságát 29 mm-rel növelték meg az elődhöz képest, a hátsó könyöklő pedig 60 mm-rel szélesebb a korábbinál. A sofőrülés hosszirányban 260, magasságban 50 mm-t állítható, a háttámla dönthetősége 98 fokos tartományt fog át.


A tárolóhelyek elrendezését a második generációs modellel kapcsolatban begyűjtött vásárlói visszajelzések alapján variálta át a Mazda. Ezek kialakításánál prioritást élveztek a vezető körül található pontok, a középkonzol alján levő tálca, a pohártartók és az ajtózsebek, még a kesztyűtartó zárját is ajtaja bal oldalára pakolták, hogy a bal oldali ülésből is könnyen elérhető legyen. Az ajtózsebekbe 1 literes PET-palackok férnek, de a legnagyobb kérdés, hogy mennyivel lett nagyobb az autó csomagtartója, mint a négyajtósé. Nos, a szedán 489 literjével - és elődjének 520 literjével - szemben a harmadik generációs 6-os kombiba alaphelyzetben 522 liter cuccot rakodhatunk. Ilyen dinamikus vonalvezetés mellett ez nem rossz teljesítmény, ráadásul a 60:40 arányban osztott, teljesen síkba dönthető üléstámlákkal tovább fokozható, egészen 1632 literig, bár ez erős visszalépést jelent elődje 1750 literével szemben. A csomagokat eltakaró ponyva is átesett a Skyactiv kezelésen, a könnyebb szerkezetet kivenni, és a raktér padlója alatt eltárolni is egyszerűbb.


A műszerfal jobb oldalán található 3,5 colos multiképernyőn jelennek meg a fogyasztási, hőmérsékleti és távolság adatok, míg az audio és a navigációs rendszer visszajelzései az 5,8 colos központi képernyőn követhetők nyomon. Utóbbi berendezéseket a váltókar mögé helyezett HMI forgókapcsolóval, illetve közvetlenül a képernyőn végrehajtott mozdulatokkal lehet vezérelni. Az alap 4, illetve 6 hangszórós hangosításon kívül 11 hangfalon át megszólaló Bose hifi is kapható, mindegyikhez társítottak USB- és AUX-csatlakozókat, és immár Bluetooth-kapcsolaton át is lehet aktiválni a shuffle és replay funkciókat, és váltogatni a mappák között. A vezeték nélkül a rendszerbe kötött okostelefonokra érkező SMS-ek, MMS-ek és e-mailek a nagyobbik képernyőn tűnnek fel, és akár fel is olvastathatók a beépített bemondó által.

A Mazda6-ot vezethetősége mindig is a kategória legjobbjai közé pozicionálta, most még közvetlenebbre vették a kormányművet, a futóművek pedig nem csak könnyebbek lettek, de a újszerű beállításaiknak köszönhetően stabilabbá, jobban fékezhetővé tették az autót. Ehhez persze könnyebb karosszéria is kellett, a kocsitest tömegének több mint egyötödét sikerült lefaragni a megfelelő pontokon alkalmazott nagy és ultranagy szilárdságú acél használatával, az ajtók például 15%-kal könnyebbek a korábbiaknál, és a szélvédők tömegét is csökkentették. Mindezek ellenére a kombi torziós merevsége 45%-kal nagyobb, 0.28-as légellenállási együtthatója pedig az alacsonyabb szélzajért felel.

Végezetül az autó biztonsági rendszerei következnek. A kilátás és a perifériás látás javítását szolgálja a 100 mm-rel hátrébb csatlakoztatott A-oszlop és az oszlop helyett az ajtóra szerelt visszapillantó tükör. A szemből érkező autósok az őket automatikusan érzékelő, és erre a fényszórót lekapcsoló HBC rendszernek örülhetnek, míg a sofőr éjjeli munkáját a kormányszög és sebesség alapján a fénycsóvát elfordító adaptív fényszórók könnyítik meg. Az elindulást segítő HLA berendezéssel már emelkedőkön sem kell bűvészkedni a kuplunggal, míg hirtelen lassításkor a villogóra váltó féklámpák figyelmeztetik a mögöttünk haladókat a vészhelyzetre 50 km/h-s sebesség felett. 30 km/h felett kapcsol be a hátulról az RVM, azaz a holttérfigyelő elektronika, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer pedig kamerával figyeli a felfestéseket, és szól, ha akaratlanul elhagyjuk a kijelölt útvonalat. Zsúfolt városi forgalomban jön jól a Smart City Brake Support, mely 30 km/h-s sebesség alatt automatikusan fékezésbe kezd, ha előttünk akadály tornyosul.

Már csak egy menetpróbára, esetleg tesztautóra várunk, hogy élőben is kipróbálhassuk, valóban olyan jelentős lett-e az előrelépés, mint ahogy azt a Mazda állítja, és persze kíváncsian várjuk, hogy az újítások mennyivel dobják meg az autó vételárát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?