A nagytesó is irigy lesz rá. Itt a Mazda CX-3

Megérkezett a Mazda kisebbik városi crossovere, a CX-3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak most debütált, de már hazánkban is megtekinthető, kipróbálható és rendelhető a Mazda legújabb és legkisebb crossovere, a CX-3.


Szorgos nép a japán, jól mutatja ezt az, hogy idén még csak hat hónap telt el az évből, Mazdáék máris előrukkoltak a 2015-ös év második számú teljesen új modelljével. A tavasszal bemutatott, majd ki is próbált Mazda2 után megérkezett a márka vadonatúj, eddig még nem gyártott modellje a CX-3. Nevével ellentétben nem a Mazda3, hanem a Mazda2 crossover változata. Jól mutatja ezt az is, hogy a két autó tengelytávja mm-re megegyezik.
Mazda CX-3 méretek
Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság (mm) Tengelytáv (mm) Csomagtér (liter)
4275 1765 1550 2570 264-1174

Hosszra és szélességre is némileg nagyobb, mint a Mazda2, magasságban pedig crossover létére magától értetődő, hogy több centivel nőtt. A csomagtartó mindössze 14 literrel nagyobb a ketteshez képest, ami nem lesz az erőssége ebben a kategóriában. A külső annak ellenére, hogy rokonok, jelentősen eltér a legkisebb, egyben városi Mazdához viszonyítva. Formáját és sportosságát még a nagy testvér, a CX-5 is megirigyelhetné. A japánok a KODO formanyelvvel ismét olyat alkottak, ami után sokan fognak megfordulni az utcán.
Hirdetés

A motorpalettán két benzines és egy dízel sorakozik. Előbbi kettő 2,0 literes, 120, illetve 150 lóerős változatban érhető el, a nyomatéka mindkét blokknak egységesen 204 Nm. Az erősebbik változat kizárólag összkerékhajtással rendelhető. A Skyactiv technológiának köszönhetően az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan békés marad a benzines CX-3-asok fogyasztása is, aki viszont a nagyobb nyomatékra és még kedvezőbb fogyasztásra hajt, az választhatja az 1,5 literes, 105 lóerős dízelt, amely már 270 Nm forgatónyomatékot ad. A gázolajos változatból is elérhető az AWD, azaz az összkerékhajtású kivitel, váltóból pedig bármelyik motorváltozathoz rendelhetünk a hatsebességes kézi helyett hatsebességes automatát.

Mazda CX-3 - motorkínálat
**AWD, automata váltóval"]
Motor G120
(120 LE)
G150 AWD
(150 LE)
D105
(105 LE)
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1998 1499
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat hatfokozatú kézi/automata
Teljesítmény
[LE (1/min)]
120 (6000) 150 (6000) 105 (4400)
Nyomaték [Nm (1/min)] 204 (2800) 204 (2800) 270 (1600-2500)
Végsebesség [km/h] 192 200 177
Gyorsulás
0-100 km/h
9,0/9,9* 8,7/9,6* 10,1/11,9**
Fogyasztás vegyes
[l/100 km]
5,9/5,8* 6,4/6,3* 4,0/5,2**
CO2-kibocsátás [g/km] 137 150 105/136**


Felszereltség szempontjából széles a felhozatal. Összesen öt szint közül válogathatunk. Az Emotion 120 lóerős benzinessel 4,46 millióról indul. Manuális klíma mellett multifunkciós kormány, négy hangszórós rádió, USB csatlakozó, első és hátsó elektromos ablakemelő is megtalálható. A kormány és a váltó műanyag, amely a mai világban egy ilyen kategóriájú autóhoz nem igazán illik. E felett a következő kivitelek állnak rendelkezésre:
Challenge (az Emotionon felül)
  1. 16"-os könnyűfém keréktárcsa - 215/60 R16 méretű gumikkal
  2. fűtött tükrök
  3. bőrkormány
  4. bőr váltógomb
  5. HMI rendszer, 7 colos színes kijelzővel
  6. városi fékasszisztens
  7. tempomat
  8. 2 db USB csatlakozó
  9. Bluetooth kihangosító


Attraction (a Challengen felül)
  1. 18"-os könnyűfém keréktárcsa - 215/50 R18 méretű gumikkal
  2. sötétített üveg
  3. LED ködlámpák
  4. LED nappali fény és fényszórók
  5. sávelhagyásra figyelmeztető rendszer
  6. eső- és fényérzékelő
  7. ülésfűtés elöl
  8. tolatóradar
  9. 6 hangszóró


Revolution (az Attracionon felül)
  1. oldalsó króm díszléc
  2. kulcs nélküli nyitás
  3. tolatókamera
  4. Head Up Display


Revolution TOP (a Revolutionon felül)
  1. elektromosan behajtható külső tükrök
  2. bőr ülések
  3. sávváltást segítő rendszer
  4. hátsó keresztirányú forgalomfigyelő
  5. automata reflektor
  6. adaptív tempomat
  7. fékasszisztens
  8. adaptív fényszórók
  9. BOSE hangrendszer 7 hangszóróval


Ahogy a többi Mazdánál is megszokhattuk, itt is korlátozó tényező, hogy nem minden felszereltségi szint érhető el bármelyik motorváltozattal. A hazai viszonyokat tekintve várhatóan leginkább az Attraction és Revolution kivitelek fognak fogyni. Előbbinél kettő, utóbbinál pedig az összes motor és hajtáslánc változat elérhető. A metálfényezés egységesen 96 900 Ft, a Soul piros szín pedig 136 900 Ft. A navigációért kereken 159 000 forintot kérnek. Ezeket figyelembe véve, 6 és 7 millió között már egy jól felszerelt CX-3-at tudhatunk magunkénak - ez a méretekhez persze nem szerény összeg, mégis érdemes megnézni, konkurenseivel összevetni a legújabb Mazdát.

Mazda CX-3 - árak
G120 G150 AWD CD105 CD105 AWD
Emotion 4 459 900 Ft
Challange 5 419 900 Ft 5 919 900 Ft
Attraction 6 019 900 Ft
6 519 900* Ft
6 519 900 Ft
Revolution 6 259 900 Ft
6 759 900* Ft
6 939 900 Ft
7 439 900* Ft
6 759 900 Ft 7 259 900 Ft
7 759 900* Ft
Revolution Top 7 499 900 Ft
7 999 900* Ft
7 819 900 Ft
8 319 900* Ft

Ritka az egy autónál a nemzetközi sajtóbemutató után néhány nappal már itthon is meg lehet tapogatni, bele lehet ülni és ki lehet próbálni. A CX-3 a múlt hét elején mutatkozott be Spanyolországban, ezen a héten pedig már néhány hazai márkakereskedésben ki is próbálhatjuk. Nem véletlen ez az igyekezet, crossover-őrület van most a piacon és a CX-3 kompakt méretével és sportos, agresszív megjelenésével várhatóan népszerű lesz a hazai vásárlók körében is. Mivel személyesen eddig nem volt szerencsénk az újdonsághoz, ezért mi is várjuk az első találkozást és tesztet, melyről természetesen részletesen be fogunk számolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Üdv! Ha jól emlékszem a 6-ost egy az egyben japánban gyártják?! Ezt a modellt és a 2-est is a szigeten rakják össze, vagy sajnos kikerült onnan? Nekem a japán autó akkor japán, ha azt ott rakják össze. Ezzel az utóbbi mondattal senkit nem akarok megbántani, de tapasztalat, hogy amit nem ott raknak össze, hanem mondjuk egy másik szigeten (GB) az már nem képviseli azt a minőséget, amitől a japán autók “JAPÁN”-ok.
    Privát vélemény!!! 🙂

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    biztos úgy, hogy kisautót szerettek volna a cx3 meg nem egy óriási dög, így jöhetett számításba (gondolom) viszont az ára valóban kicsit tulzott…de a 2-es mazdáé is..bár alapkivitelben élhető 90le-s motorral annyira végülis nem vészes 4 millió körül már megvehető asszem? az meg azért mégiscsak jobb, mint a yaris, de az csak saját vélemény.

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Múlt héten kipróbáltuk, a páromnak keresünk kisebb autót. Nagyon egyben van, minden frankó, de automatával az ára közel 7 misi. Ennyit (nekünk) nem ér egy ekkora (kis) autó. Az új Hibrid yaris lesz helyette.

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Én meg azt olvastam, hogy hátrébb helyezték az A oszlopot… Kár volt, bár jobban hasonlít a ‘csizma sziluettre’, de könyörgöm ez autó, ne hasonlítson a ‘bocskoromra’! 🙂 Izlések és pofonok…

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Valamelyik cikkben olvastam hogy a Mazda 2-nek azért olyan hosszú a motorházteteje mert a 3-as Mazda
    motortér alapján építették (költségcsökkentés) plusz előnyére is vált ez az egyenesfutás és a vezető/anyósülés lábterének is jót tesz. Mellette az ütközésbiztonságnak is.
    Itt is arról lehet szó. Nekem bejön még ha sasorrú is lesz tőle, bár ez még attól szerintem messze van.

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Mint általában mindennek , a hosszú motorház tetőnek is oka van , ami itt a motor leömlő részének speciális kialakításából adódik . Keress egy fotót a nyitott motorról és azonnal látható amiről írtam!

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Egyetertek. Tenyleg nagyon jol jol nez ki ez is, mint a Mazdak mostanaban. A turbomotort, bar nagyon sokan dicserik, kihagynam. Lassan mar nem marad gyarto, aki ne gyartana kis hengerürtartalmu turbos motorok nelkül autot.
    Nekem ugyanugy tetszik a 6-os es a 3-as is, de persze nem vagyunk egyformak, talan a 6-oson, annak hossza miatt annyira nem jön at jol ez a Kodo formanyelv, de ettöl meg nagyon tetszik.
    Bocs az ekezetek hianyaert!

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Kissé hosszú lett a motortető – feleslegesen! (A motor a szükséges rossz, a helyfoglalás szempontjából mindenképpen.)
    Hátulról meg nem tudni milyen, de most elképzelem.

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Hamisítatlan japán formavilág. Akinek ez tetszik, azonnal megveszi. Így van ez jól.
    Nagyon jó, hogy nem akar Alfa lenni, mert az pusztulat ciki lenne. Így viszont Mazdaként egy mai szemmel rendkívül csinos autó, ami joggal számíthat sikerre. Nekem a 6-os már túljátszott, nagyon japó, a 3-as és ez szimpatikusabb.
    Egy jó turbó motor hiányzik belőle.

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    összességében nem rossz a gép, ami nem jön be, az a hullámzó övvonal, meg a c oszlop.
    még a 6-os mazdákon kellőképpen elnyújtott a “hullámzás” , addig a kisebbeken olyan, mintha összecsukták volna a kocsit.

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Remek kis autónak tűnik, biztosan sikeres lesz.

    Picit szerintem a formát túljátszották (túlhangsúlyozott kerékjárati ívek, szinte függőleges orr, túl sok hullám az övvonalban, rövid tengelytáv, kicsit sok az első túlnyúlás), de ez szubjektív.

    Érdekes, hogy a Challenge felszereltségért 1 milliós felárat kérnek. Erre jó lenne vmi akció.
    A szívó benzinmotorokért pedig külön tisztelet a Mazdának.

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Zavarbaejtően gyönyörű. Ha letakarnák a logókat és nem lenne a jellegzetes formájú hűtőrács, simán elhinném, hogy mondjuk az Alfa első crossovere…
    Eddig is szerettem a Mazdát, de most tényleg minden elismerésem.

  • 2017.12.03. at 16:31
    Permalink

    Mi 2 honapja vettunk egy 120 lovast es azota is nagy a szerelem. Jozan esszel az arat nem eri meg, hisz pici, hatul senki nem ul kenyelmesen, max a gyerekek.
    De ez egy buli auto es aki szeret vezetni az biztos beleszeret egy tesztvezetes utan.

Vélemény, hozzászólás?