Fineszes luxus diszkontáron – begördült az új Lexus GS

Megérkezett az új Lexus GS - forintért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Negyedik generációjánál tart a Lexus GS, az L-Finesse jegyében fogant újdonság hamarosan Magyarországon is kapható lesz benzinesként 12, hibridként 15 milliós áron.


Az egykori Vörös Csillag mozi hatalmas csillárokkal és hírneves magyarok arcképeivel díszített nagytermében tartotta meg a Toyota Motor Hungary a negyedik generációs Lexus GS hazai premierjét. Amiatt, hogy most csak statikus bemutatót tudtak tartani, személyesen a cég alelnöke, Dimitros Tripospitis kért elnézést a jelenlevőktől, és ígéretet kaptunk arra, hogy a sorozatgyártású példányok érkeztével egy-két hónapon belül kipróbálhatjuk az újdonságot, illetve újdonságokat, hiszen 2,5 literes V6-os benzinmotoros GS250 és hibridhajtású GS450 is lesz belőle.


Az alelnök három fontos dolgot emelt ki az új GS-sel kapcsolatban: új padlólemez, új arc, új biztonsági csomag. A hátsó ülések és a csomagtér találkozásánál található akkumulátor-pakk elhelyezését is átkonfigurálták, így mind a fej-, mind a vállteret meg tudták növelni pár centivel, és a csomagtartóból is kevesebb helyet vesz el a hibridrendszer: a GS250-nél 561 literben helyezhetjük el csomagjainkat, a hibridben 482 liter marad, ami 60 százalékkal több mint az előző szériában. Tíz légzsák, köztük két hátsó-oldalsó védi az utasokat, az első ülések 18 irányú állíthatósággal garantálják a tökéletes kényelmet.
Bár csak kétféle motorizáltság létezik - egyelőre, 2013-ra várható egy közepes hibrid 200 lóerő körüli teljesítménnyel - a CT kompakt nyomán a GS kínálatában is megjelent az egyedi kiállást biztosító, dinamikusabb F Sport csomag. Így aztán jól elkülönül egymástól a GS250, a GS450h és az F Sport felszereltségű modellek megjelenése, a hibrid alól például nem lóg kipufogó, az F Sport pedig emblémáin kívül spéci hűtőrácsáról, lökhárítóval összenövesztett légterelőjéről ismerhető fel.

A Lexus tervezői szorgalmasan végigjárták Európát, mielőtt nekifogtak a negyedik GS megtervezésének, és az itt szerzett tapasztalatokat, a kontinens vásárlóinak preferenciáit igyekeztek beépíteni az autóba. Ennek köszönhető például a nagyon letisztult, high-tech műszerfal, amiben 12,3 col átmérőjű TFT képernyő trónol, melyen méreténél fogva egy időben akár kétféle jelzés, például a hifi és a navigáció egyszerre jeleníthető meg.
A Lexus GS250 számokban
Motor 2500 cm3, V6, benzin
Teljesítmény 209 LE
Nyomaték 253 Nm
Gyorsulás 0-100 km/h 8,6 sec
Végsebesség 230 km/h
Átlagfogyasztás 8,9 l/100 km
Alapár 11 990 000 Ft
A hifi is a már megszokott minőséget hozza, ezúttal 17 hangszórót kanyarítottak az autóba a Mark Levinson vájtfülű hangmérnökei. További fontos újítás a nanotechnológiás légkondicionáló, melynek fokozták hatékonyságát, vagyis takarékosabb lett, a nanorészecskék pedig hatékonyan űzik el az utastérbe került különféle bűzöket.
Hirdetés
A Lexus GS450h számokban
Motor 3456 cm3, V6, benzin, Atkinson-ciklus, 2 villanymotor
Kombinált teljesítmény 345 LE
Nyomaték 352+275 Nm
Gyorsulás 0-100 km/h 5,9 sec
Végsebesség 250 km/h
Átlagfogyasztás 5,9-6,2 l/100 km
Alapár 14 990 000 Ft
Rengeteget dolgoztak a karosszéria aerodinamikai hatékonyságán, az új koncepció értelmében igyekeztek a légáramlatokat a kasztnihoz a lehető legközelebb elvezetni, hogy ezzel is fokozzák az alig 0,26 alaktényezőjű autó stabilitását. Elöl kettős keresztlengőkaron, hátul multilink felfüggesztésen rögzítették a kerekeket, és a stabilizátorokat, rugókat és lengéscsillapítókat is a pontosabb irányíthatóság érdekében alakították át.
Az F Sport modellek keményebb karakterisztikájú, sportosabb mozgást biztosító futóművet kapnak, s míg az alapverziókban elöl 334, hátul 310 mm-es tárcsák dolgoznak, az F Sport fékrendszert hatékonyabb, 350 mm átmérőjű első tárcsákkal szerelik fel.
Opcionálisan elérhető az AVS, adaptív változó felfüggesztés, mely Normal és Sport módban is folyamatosan változtatja a felfüggesztések viselkedését, mind a négy keréken, egymástól függetlenül.

A vezetési élmény precizitását az aktív négykerék-kormányzás, míg az éjjeli utazás biztonságát az infravörös kamerával dolgozó Night Vision rendszer hivatott fokozni. A GS-be is bekerült az LS-osztályban már bevált arcfelismerő rendszer, mely figyeli a sofőr szemeit, és ha úgy érzékeli, hogy szemhéjai túl gyakran közelítenek egymáshoz túlzott mértékben, akkor felhívja a figyelmet egy pihenő szükségességére. Mivel ez is infrás rendszerrel működik, a napszemüveg sötétített lencséjén is átlát.

A GS természetesen figyeli a jármű körüli történéseket is, az előttünk haladótól megfelelő távolságot tartva működteti a tempomatot, tartja a sávot, illetve szól, ha mi elhagynánk azt, s riasztja a környezetet, ha vészfékezünk. Magyarán szólva tehát fullos autóval van dolgunk, ami abszolút mértékben teljesíti az ezzel a márkával kapcsolatos elvárásokat. Ráadásul árképzését úgy oldották meg, hogy már az alapáron kínált ECO verziókban is benne legyenek az ebben az osztályban kötelezőnek tekinthető elemek, a fullextrás kivitelű példányokat pedig a hasonló konkurens modelleknél kedvezőbb áron adják: egy komplett 450h-ért 21 490 000 forintot kell leszurkolni.

A TMH reményei szerint az új modellel idén is képesek lesznek növelni piaci részesedésüket a szegmensben, s a következő arányokra számítanak az eladások tekintetében: várhatóan a megrendelt GS-ek 70 százalékát teszik majd ki az ECO és Luxury felszereltségű modellek, és a vásárlók körülbelül 30 százaléka választja majd az F Sport kivitelt. 2012-ben 50 darab GS-t szeretnének eladni, ebből 20 lesz GS250, a maradék 60 százalékot teszi majd ki a GS450h. Az értékesítés május végén kezdődik, így remélhetőleg tavasz végén, nyár elején már tisztességes tesztet is írhatunk valamelyik változatból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Direkt megnéztem még előtte. Ilyen alapon még jóhéhány más kocsival is rokonságba lehetne hozni, csak semmi értelme nem lenne. Nem úgy tervezik ezeket hogy előtte megnézik 100 évre visszamenőleg az összes gyártó összes modelljét és összevetik hogy nehogy véletlenül hasonlítson rájuk, és ha mégis akkor gyorsan valami gyökeresen mást ütnek össze helyette.
    Mellesleg ki a fenét érdekel egy totálisan lényegtelen elem, amiből amúgy sem lehet újat kihozni mert az elmúlt 100+ év alatt már minden lehetséges változatot ellőttek? Kb. milliárdod rangú dologba kötöttél bele.

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Azt nem is mondtam, hogy a hátulja pedig erősen hajaz a Hyundai Sonatara:
    [url]http://news.cardealersale.com/wp-content/uploads/2010/11/2011-Hyundai-Sonata.jpg[/url]
    Elismerem, hogy műszakilag valószínűleg a legjobbak közt van az autó, de ebben a kategóriában, sőt már sokkal lejjebb sem engedhető meg az ilyen mértékű koppintás. Ha kínai lenne, akkor nem csodálkoznék, de eddig a Lexus nem szorult ilyen megoldásokra, a régi IS szerintem kifejezetten szép volt.

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Hát, ha szerinted ez teljesen más, akkor nyisd ki a szemed:
    [url]http://m3-bmw-guidesntips.blogspot.com/2011/05/2008-bmw-e92-m3.html[/url]
    A középső beömlú alját kiegyenesítették, és szögletesebbel a sarkai, és ködlámpák vannak a szélső beömlőkbe integrálva. Ezzel kb. össze is foglaltam a különbségeket.

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Igen, csak teljesen más. És a kereke is az a gördülős típus mint más kocsiknál, milyen gáz már ez. Bezzeg ha kocka alakú lenne, az milyen egyedi lenne.

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Ehhez a márkához fel kell nőni:))))

    Van olyan ország a földön ahol ezt már elérték…………

    (nem kell okos válaszokat írni, köszönjük Emese)

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Baromi jó autó lehet, de a dizájn szerintem borzalmas. Az első lökhárítő középső beömlője pl. BMW E92 M3-ról van másolva, csak szögletesebb a sarka. Ennél a kategóriánál szerintem ez gáz.

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Nem látom hol itt beleszámolva regadó.

    Kedvemért keresek egy online kalkulátort lássuk mennyi is a különbség….

    A P-be, hova tűntek a milliós regadok ???

    Már megint a hájasok zsebét kell tömni ????

    Tényleg csak pár 100 ezer a különbség !!!!!

    Akkor már nem foghatják a merga hibridre hogy adóelkerülő….

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    és akkor legyen: ne 335 ezren hozza vissza a plusz kifizetett pénzt, csak 280 ezren.
    Egy átlagember mikor megy ennyit egy kocsival? Vagy akinek már tellene rá, annak van céges autója, az mikor megy ennyit?

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Motor 2500 cm3, V6, benzin
    Átlagfogyasztás 8,9 l/100 km
    Alapár 11 990 000 Ft

    Motor 3456 cm3, V6, benzin, Atkinson-ciklus, 2 villanymotor
    Átlagfogyasztás 5,9-6,2 l/100 km
    Alapár 14 990 000 Ft

    kettő közötti fogyasztáskülönbség jó esetben 3 liter, árban 3 milla..erre gondolok

    jó-jó, a hybridek regadója csak 76 ezer, ami még további párszáz ezres tétel (max 230 ezer) csökkenést jelenthet, a 3 millióból..

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    [i]2012-ben 50 darab GS-t szeretnének eladni[/i]

    Hát ja, ebből legalább 10-et Magyarországon nem? :)))

    Regadót azért nem írtam mert kisebb nagyobb mértékben a többi pöfögő autónak is van 🙂

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    “két literrel kevesebbet fogyasszon”

    Motor 2500 cm3, V6, benzin
    Teljesítmény 209 LE

    2 L szerinted ???

    Itt mindenki a Marsról jött, hogy, ennyire félre van tájékozva?

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    “egy komplett 450h-ért 21 490 000 forintot kell leszurkolni. ”

    Hasonloan mint egy fullos Model S-ért.

    Én inkább azt választanám.

    Ha majd soha napján elérhető lesz a Váci úti Tesla szalonban.

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Combi

    És a reg adó ???

    Azt mindig kifelejtik a ilyen cikkekből.
    Ugy tesznek mintha nem lenne pedig VAN.Súlyos pénzek mégpedig.

    Ha azt hozzászámolod, rég nem 3M a különbség.

    Persze most azt csökkentették a polipok hogy a haverjaik jobban járjanak…..

    Nagyon durva autó, de MIÉRT nem Plug-in ???

  • 2017.10.31. at 01:53
    Permalink

    Szép..a mindennapi embernek ez megint nem éri meg hogy két literrel kevesebbet fogyasszon 3 millió plusz felárért..Az 335 ezer kilométer után térül meg :))

Vélemény, hozzászólás?