Bose hifit is ad a legnépszerűbb Renault

Megjött a friss Renault Clio

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elsősorban több új extrával érkezett meg hazánkba is a megújult Renault Clio, hogy megtartsa európai elsőségét a kategóriában.

Már nyár elején tudtuk, hogy megújul a Renault kisautója, mostanra pedig már az árak is ismertek, sőt a kereskedésekbe is eljutott a legfrissebb Clio. A külsőt érintő formaságok közül látványos a nappali menetfény eltűnése a hűtőmaszkról, hiszen immár a fényszóróban kapott helyet. Ezenkívül 4 új árnyalattal is bővül a választható színek palettája, az olcsóbb, lemezfelnis modellekhez pedig háromféle dísztárcsa közül választhatunk. Az alapáron is legtöbbet adó Intens felszereltség – amelyhez persze már alufelni jár – számos további lehetőséget kínál a Clio megjelenésének egyedivé szabására. Ebbe a különböző színű díszlécek éppúgy beleértendők, mint a tetőmatrica, belül a színes műszerfal, vagy a kék hangulatot árasztó GT Line csomag. Az új LED fényszóró viszont ehhez alapáras. Az utastérben is főleg a felszereltséget érintő változások történtek, hiszen immár például akár Bose audiorendszerrel is kérhető a Clio, a csomagtér padlója alá helyezett mélysugárzóval. Minden Clióba alapáron jár az emelkedőn indulást segítő rendszer, valamint rendelhető félautomata parkolórendszer és holttérfigyelő is. A motorkínálat is bővül, mégpedig az 1.5 dCi dízelmotor 110 lóerős változatával, valamint a 118 lóerős 1.2 TCe benzinmotorral. Utóbbi egy GT Line kivitelű kombi Clióban bizonyította rátermettségét a hazai menetpróbán. A M7-esen a Budaörs-Balaton, majd Lajoskomárom útvonalon 9,8 literes átlagfogyasztást mutatott a fedélzeti számítógép – nyilván nem éppen kíméletes autózással.
Hirdetés
Talán azért sem kímélték a hazai mentpróbán a kis kék Cliót, mert a GT Line kívül-belül sportos megjelenése a gázpedál taposására invitál. Pedig a Clio a 118 lóerős, turbófeltöltős benzinmotorral sem válik sportkocsivá. Nyilván ezért is tartották elegendőnek a mérnökök csupán dobfékek beépítését a hátsó tengelyen, bár ez kicsit illúzióromboló látványt nyújt az autón a GT Line szellős 17 colos felnijei mögött. Az 1.2 TCe erőforrás 205 newtonméteres nyomatéka persze kétségtelenül kellemes rugalmasságot ad a Cliónak. No meg a 9 másodperces százas sprintidő is imponáló, mégsem érződött „sportosnak” ez az autó, még a 90 lóerős dízel Megane-ból átülve sem. Az igazi élvezetet keresőknek továbbra is a 200 lóerős RS ajánlható. Az alaphelyzetben 5 év vagy 100 ezer kilométeres – illetve 71 900 forintos felárért akár 200 ezer kilométeres – garanciával kínált friss Cliót listaáron 2,999 millió forinttól kínálják. A kombi, vagyis a Grandtour 200 ezer forinttal drágább, de most persze bevezető akció keretében már 2,699 millióért elvihető a legolcsóbb ötajtós, 1,2 literes, 73 lóerős motorral. A Daciát és például a Ladát továbbra sem tekinti vetélytársnak a Renault, mert igényesebb kivitelével – és többnyire magasabb árával – a Clio más ügyfélkört céloz meg. Így a Skoda Fabia az egyik fő konkurens, mint kombiként is kapható kisautó. A friss Clio népszerűsítő kampányfilmjét Budapesten forgatták, és a típus töretlen sikerében bízva 2017 februárjától Szlovéniában is beindul a kis Renault gyártása (Törökország és két francia üzem mellett). Végülis nem alaptalan a sikerben bízni, hiszen 1990 óta bő 19 millió példányban fogyott a Clio, azaz a legnépszerűbb francia típus.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:01
    Permalink

    A műszerfalhoz még annyit, hogy először is ízlések és pofonok kérdése, tehát vagy tetszik, vagy nem. Nekem nagyon bejön. Szerintem manapság semmi értelme az analóg km órának. Nekem a céges VW-ben van analóg óra is és középen látom a sebességet digitálisan is. Azt vettem észre magamon, hogy az analógot soha nem nézem. Megkérdeztem a kollégáimat és ők sem, vagyis teljességgel felesleges. De nyilván van aki azt szereti, ez szokás kérdése.
    A középkonzollal sincs gond, a klíma és a navi, ennyi, más nem kell.

  • 2017.10.28. at 02:01
    Permalink

    Nekünk egy éve van meg a Clio kombi, az 1.2-es benzin motorral. Gyönyörű autó, még most is megnézik mindenhol. Ma már lehet, hogy nem ezzel a szívó benzinessel venném, hanem valamelyik turbóval, de igazából a mindennapokban ez is elég. Az oszták Alpokban 4 személlyel, tele csomagtartóval, folyamatosan dolgozó klímával azért már küzdött rendesen. A miénk egy elég jól felszerelt változat (Limited) 16-os alu kerekekkel, tempomattal, navigációval, de még nincs benn pl. digitklíma és hátul tekerős az ablak. Mire mindent kifizettünk elkerültük a 4.1 milliót. Ebben már benn van az üzembe helyezés is. Az nem nagyon számított nálunk, hogy ezért milyen más kocsit kaphatnánk, mert az dőlt el először, hogy Clio kombi lesz az új autó, más fel sem merült. A középkonzollal semmi baj nincs, a navi kiválóan működik, gyors, könnyen kezelhető. Szóval eddig jól szolgál a 3. Renault Cliónk is 🙂

  • 2017.10.28. at 02:01
    Permalink

    Érdekes, hogy maradt az 1.2-es motor, a Daciakból pont most száműzik és jön helyette a Twingoból már ismert 1 literes 3 hengeres 75 lóerővel.

  • 2017.10.28. at 02:01
    Permalink

    Az autó nagyon szép, az egyik legszebb kisautó de azért 3 millát egy 73 lóerős kocsiért már sajnálnék. Azt hogy hátul dobfékes nem tudom hogy képzelték a tervezők, idejétmúlt ósdi megoldás, ja és még alufelni sem jár 3 millióért! Ebből egy normálisan felszerelt kb 5 misi környékén lehet, azt viszont már nem egy kis autóra költeném. A fogyasztás majd 10 liter (igaz taposták neki) az sem meggyőző egy 1.2-es motortól.

  • 2017.10.28. at 02:01
    Permalink

    Az autó nagyon szép, az egyik legszebb kisautó de azért 3 millát egy 73 lóerős kocsiért már sajnálnék. Azt hogy hátul dobfékes nem tudom hogy képzelték a tervezők, idejétmúlt ósdi megoldás, ja és még alufelni sem jár 3 millióért! Ebből egy normálisan felszerelt kb 5 misi környékén lehet, azt viszont már nem egy kis autóra költeném. A fogyasztás majd 10 liter (igaz taposták neki) az sem meggyőző egy 1.2-es motortól.

Vélemény, hozzászólás?