Kevesebb másodperc, mint karika: 3,9 alatt százon az RS6 Avant

Megjött a könnyebb, gyengébb, de így is gyorsabb új Audi RS6 Avant

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elvesztett két hengert, ugyanakkor könnyebb lett, így könnyedén lealázza elődjét.



Megérkezett az első hivatalos fotósorozat az Audi szuperkombijáról, ami gyorsabb, mint a BMW M5, 100 km/h-ig fél másodpercet ver elődjére, és csak 2 tizeddel éri el lassabban, mint a legfrissebb Lamborghini Gallardo LP560-4. Mindehhez az kellett, hogy a korábbi, imént említett olasz sportkocsiban is dübörgő 5,0 literes biturbó V10-es hajtóművet kisebb, modernebb, mégis potensebb motorra cseréljék. Ez az egység nem más, mint az Audi S8-ban és Bentley Continentalban is dolgoztatott, szintén két turbóval felpaprikázott 4,0 literes V8-as TFSI motor, mely a korábbi 579 LE/650 Nm helyett 560 LE-t (5700-6700 1/min között), viszont 700 Nm-t (1750-5500 1/min között) teljesít. Ugyanakkor, ha nincs szükség erre a bődületes ménesre, akkor a vezérlés a hengerek felét lekapcsolja, s az autó csöndes, visszafogott, és nem utolsósorban takarékos négyhengeresként suhanhat az úton.
Hirdetés

Az RS6 számára új V8-ast nyolcfokozatú tiptronic váltóhoz kapcsolják, erejét pedig állandóan hajtott négy kerék viszi át az útra, brutális hatékonysággal. A gyári mérések szerint a sportkombi 3,9 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-t, végsebesség tekintetében pedig háromféle lehetőséggel szembesítik a vásárlókat. Alapkiépítésben az egyezményes 250 km/h a csúcs, amit az opciós Dynamic csomag bevetésével 280 km/h-ra emelnek, míg a Dynamic Plus megrendelése 305 km/h végsebességű kombihoz juttatja a vevőt. Méghozzá egy 4979 mm hosszú, tükrökkel 2086 mm széles, 1461 mm magas, 2915 mm tengelytávú, 1680 liter űrméretű csomagtérrel rendelkező, minden földi és földöntúli jóval felszerelt benzinfaló monstrumhoz.

Bár valamivel hosszabb lett elődjénél, könnyebb anyagokból építették, karosszériájának körülbelül egyötöde alumíniumból készült, így nagyjából 100 kg-mal nyom kevesebbet a mérlegen, mint az előző generáció. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a puhatalpú gyári tesztelők 9,8 l/100 km-re tudták belőni az RS6 kombinált fogyasztását, bár azt is feltételezzük, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor ilyet teljesített az 560 lovas V8-assal hajtott, egyáltalán nem takarékoskodásra szánt izomkombi. Melyet a duzzasztott kerékjáratokba helyezett 20 colos felnik helyett opcióként 21 col átmérőjűekkel is lehet rendelni, és aerodinamikus karosszéria-elemei is jelzik, ez bizony az A6-os széria csúcsmodellje.


Ehhez az autóhoz különleges futómű passzol: alapkiépítésben egyedi hangolású légrugós rendszert kínálnak, de azoknak, akik nem féltik a veséjüket, illetve igazán jó burkolattal fedett utakon közlekednek, felárért extra kemény és alacsony acélrugókból, valamint az autó billegését, sodródását elektronikus berendezések nélkül, speciálisan elhelyezett lengéscsillapítókkal garantáló Dynamic Ride Control rendszerből álló sportfutóművet is kínál az Audi. Az elektronikus stabilitásprogramot Sport móddal is ellátták, ami a rendszer teljes kiiktatását is lehetővé teszi.

Megállítását négy darab belső hűtésű tárcsa biztosítja, elöl 390 mm-es átmérővel, feketére vagy vörösre festett hatdugattyús féknyergek szorításában. Aki ezt nem találja elegendőnek, az - természetesen némi felár ellenében - 420 mm átmérőjű karbon-kerámia tárcsákkal felszerelt rendszert is kérhet a csúcskombihoz. Az RS6 Avant európai forgalmazása jövő év első felében indul, feltehetően egy március eleji genfi hivatalos bemutatót követően, addigra feltehetően csillagászati árára is fény derül.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?